2024. április 18., csütörtök

Gyorskeresés

Mobilokról

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

2005-ben vettem meg az első színes kijelzős mobilomat, ami mp3 csengőhangot is meg tudott szólaltatni, a Sony Ericsson K508-ast. Erre már lehetett telepíteni apró java alkalmazásokat. Töltöttem rá magyar-angol szótárt, planetáriumot, és böngészőt, ami az Opera volt. Aztán még abban az évben megszereztem az első telefon+pda hibridemet használtan, a Sony Ericsson P800-ast. A buszon utazva internetezni a színes kijelzőjét böködve a tollával nagyon cool élmény volt. Utána volt még három E szériás Nokiám: E61, E60, E65 és még egy P szériásom, a 990-es. Aztán évekig nem volt okostelefonom. Hiába indult hódító útjára a modern okostelefon, az első tapicskolós mobilomat 2014-ben vettem meg, amit 2018-ig használtam. A Nokia 520 nagyon jól eltalált alap okoska volt. Tökéletes méret, megbízható működés. Csak a rendszer lett kihúzva alóla. Használhatatlan lett. Szomorúan nyugdíjaztam. Mivel nincsenek extrém igényeim, a Nokia 2.1-est választottam utódjának. Akciósan harmincezer forintért nem vártam csodát. A komótos tempója sosem zavart. Egyszerűsége ellenére két évig szolgált. A gyártó tolta el, hogy erőltette a főverzió frissítést, és a gyenge hardverre ráküldte a 10-est is, amitől szinte használhatatlan lett. Képes újraindulni a legkisebb terhelésre is. Kénytelen voltam nyugdíjazni. Nem került fiókba, mert esti videónézésre még jó, de kerekedik a szemem, amikor a középkategóriás utódja napközbeni tapicskolása után felveszem és szegényke erőlködve igyekszik ellátni okostelefonos feladatait. Feltűnő a lassúsága. De ezzel régebben nem volt gondom, amíg a tízestől nem lett még lassabb és megbízhatatlanabb. Kár érte. Ormótlansága ellenére kedveltem.
Nálam a telefon használati tárgy és bár vigyázok rájuk, de óhatatlan, hogy időnként leessenek. Egy drága készülék akaratlan lezúzása kellemetlen pocséklása a szűkös erőforrásoknak. Nálam a leggyakoribb hiba, hogy ingzsebben tartom a mobilt és ha lehajolok, előfordul 100 esetből egyben, hogy nem rakom a bal kezem a zsebre és a telefon kizuhan. Szerencsére kicsit esik, de akkor is pocsék látni a készüléket a sarkánál megpattanni majd kijelzővel lefelé elterülni. Miért mindig a képes felére esik?! Sóhaj. Természetesen szilikon tokban, lefóliázva használom a telefonjaimat. De ez sem biztos védelem. Ezért sem vennék százezernél drágább készüléket. Lezúzni egy több százezres kézi számítógépet, több mint kínos. Ráadásnak nem használom ki a mai okostelefonok elképesztő tudását. A laptopom egy régebbi üzleti gép, 8GB ramja van. Ma már telefonoknak van ennyi vagy több is. A hanghívás, ami eredetileg a rádiótelefon elsődleges funkciója volt teljesen a háttérbe szorult. Az interneten kommunikálok. Amikor Hangouts-on beszéltem ausztrál ismerősömmel, csak pislogtam mint ponty a szatyorban. Meglepő élmény volt.
Érdekes, hogy az okostelefon tényleg kézi számítógép. Zsebmindenes. Sokan sokkal többre használják mint én, aki mindig is imádta a mobilokat. A gyerekkori álmom a színes kijelzős eszközről, amin lehetett tévét nézni, rádiót hallgatni, a kijelzőjére rajzolni, volt benne számológép is, valóssággá lett. Ez az egyik olyan pozitív meglepetése az életemnek, amitől fülig ér a mosolyom. Ezeket tudja egy alap okostelefon is, így remekül megvagyok a jelenlegi középkategóriásommal. Amíg bírja szuflával, addig nem cserélem le. Jó, azért motoszkál bennem a gondolat, hogy beszerzek egy régebbi zászlóshajót megtapasztalni a technológia csúcsát.

Hozzászólások

(#1) bitblueduck


bitblueduck
senior tag

eddig egyszer vettem flagship telót, azóta is az van (galaxy s7). nem mondanám tökéletesnek, megjelenéskor sem volt az, aztán a frissítések meg az évek inkább rontottak rajta. viszont ami egy alsó vagy középkategóriás telóhoz képest nagyon rendben van az a prémium anyagminőség. más érzés mint egy csupa műanyag készülék. manapság már ez sem feltétlen igaz, lásd a note 20 pofátlan műanyag hátlapját. meg az is jó mondjuk az első 1-2 évben, hogy a hardver igencsak erős. aztán az idő azt elintézi.

[ Szerkesztve ]

An open mind is like a fortress with its gates unbarred and unguarded.

(#3) Algieba válasza #40993792 (#2) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Xiaomi Mi9 Lite az utód, ami elől-hátul Gorilla Glass 5. Abszolút cool kézben tartani. Persze szilikon tokban van, mert nagyon csúszós, de még a tokban is érződik, hogy jól összerakott mobil. Minden téren bőségesen elegendő nekem a munkanapokra. :))

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#4) futo001


futo001
senior tag
LOGOUT blog

Szamomra a nagy szeriaban gyartott telefonok kozul az LG V10 volt a csucs anyagminosegben.

I'm a man with a plan... the plan is to booze as much as I can! ¯\_(ツ)_/¯

(#5) Klaus Duran


Klaus Duran
senior tag
LOGOUT blog

Régen még ha butábbak is voltak a telefonok, szerintem nagyobb volt a választék ízlés alapján.
2003 Ericcson T20s - 2018Huawei Mate 20 Pro

A kínai és a Samsung telefonokból valahogy hiányolom a stílust Lehet nem is stílust, inkább a filozófiát.
Bár az LG is sikeresen kiherélte a G és V szériát. :W
Hiába volt buta a flip Motorola-m 2005, vagy elavult a csúszka Sony Ericcson W715 2009.
Esetleg nem a legszebb kijelzős HTC M7 2013-ban. Mindegyiknek volt egy filozófiája. Egy alaposan megtervezett pozíciója a termékpalettán.

2021-re számomra oda jutott a telefonipar hogy nyugodtan vennék iPhone-t.
Android fonton talán a Rogphone ami eltér kicsit a klasszikus üveg hátlap + kamerasziget egységtől.
Tudom hogy vannak strapa telefonok + LG Velvet, de ezek pont nem az én stílusom.
Nokia 8.3-t vártam még, de az is hozta a kinai csalódást.

Itt van a Huawei-em ami szoftveresen és hardveresen is stabil. Már amennyire az Android stabil egy nagyon rég belakott rendszeren. Számok vannak, de én hiányolom a pluszt belőle.
Na meg Jack-et. ;]

[ Szerkesztve ]

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#6) Algieba


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Este írok cikket a mobilok aranykoráról. 2000-2010 között elképesztő változatosság volt. Mennyi gyártó, micsoda szériák, stílusos telefonok. Csak néhány példa a Nokia 7000-es és E szériája, a Sony Ericsson walkman mobiljai és K750-essel indult fotós telefonjai. A Motorola pengéje. A Samsung népszerű kagyló modelljei. Volt minden. Hiába bitang erős kézi számítógépek a mai okostelefonok, ha egyszerűen semmi stílusuk. Egyen üvegszendvicsek.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#8) Klaus Duran válasza Algieba (#6) üzenetére


Klaus Duran
senior tag
LOGOUT blog

Egyen üvegszendvicsek. Pontosan :W

A Doctor nem hal meg, csak átalakul. https://www.youtube.com/watch?v=0C3zgYW_FAM

(#9) Algieba válasza Algieba (#6) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Sorry, több idő kell felidézni az aranykort. De hétvégén megírom a cikket.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.