2005-ben vettem meg az első színes kijelzős mobilomat, ami mp3 csengőhangot is meg tudott szólaltatni, a Sony Ericsson K508-ast. Erre már lehetett telepíteni apró java alkalmazásokat. Töltöttem rá magyar-angol szótárt, planetáriumot, és böngészőt, ami az Opera volt. Aztán még abban az évben megszereztem az első telefon+pda hibridemet használtan, a Sony Ericsson P800-ast. A buszon utazva internetezni a színes kijelzőjét böködve a tollával nagyon cool élmény volt. Utána volt még három E szériás Nokiám: E61, E60, E65 és még egy P szériásom, a 990-es. Aztán évekig nem volt okostelefonom. Hiába indult hódító útjára a modern okostelefon, az első tapicskolós mobilomat 2014-ben vettem meg, amit 2018-ig használtam. A Nokia 520 nagyon jól eltalált alap okoska volt. Tökéletes méret, megbízható működés. Csak a rendszer lett kihúzva alóla. Használhatatlan lett. Szomorúan nyugdíjaztam. Mivel nincsenek extrém igényeim, a Nokia 2.1-est választottam utódjának. Akciósan harmincezer forintért nem vártam csodát. A komótos tempója sosem zavart. Egyszerűsége ellenére két évig szolgált. A gyártó tolta el, hogy erőltette a főverzió frissítést, és a gyenge hardverre ráküldte a 10-est is, amitől szinte használhatatlan lett. Képes újraindulni a legkisebb terhelésre is. Kénytelen voltam nyugdíjazni. Nem került fiókba, mert esti videónézésre még jó, de kerekedik a szemem, amikor a középkategóriás utódja napközbeni tapicskolása után felveszem és szegényke erőlködve igyekszik ellátni okostelefonos feladatait. Feltűnő a lassúsága. De ezzel régebben nem volt gondom, amíg a tízestől nem lett még lassabb és megbízhatatlanabb. Kár érte. Ormótlansága ellenére kedveltem.
Nálam a telefon használati tárgy és bár vigyázok rájuk, de óhatatlan, hogy időnként leessenek. Egy drága készülék akaratlan lezúzása kellemetlen pocséklása a szűkös erőforrásoknak. Nálam a leggyakoribb hiba, hogy ingzsebben tartom a mobilt és ha lehajolok, előfordul 100 esetből egyben, hogy nem rakom a bal kezem a zsebre és a telefon kizuhan. Szerencsére kicsit esik, de akkor is pocsék látni a készüléket a sarkánál megpattanni majd kijelzővel lefelé elterülni. Miért mindig a képes felére esik?! Sóhaj. Természetesen szilikon tokban, lefóliázva használom a telefonjaimat. De ez sem biztos védelem. Ezért sem vennék százezernél drágább készüléket. Lezúzni egy több százezres kézi számítógépet, több mint kínos. Ráadásnak nem használom ki a mai okostelefonok elképesztő tudását. A laptopom egy régebbi üzleti gép, 8GB ramja van. Ma már telefonoknak van ennyi vagy több is. A hanghívás, ami eredetileg a rádiótelefon elsődleges funkciója volt teljesen a háttérbe szorult. Az interneten kommunikálok. Amikor Hangouts-on beszéltem ausztrál ismerősömmel, csak pislogtam mint ponty a szatyorban. Meglepő élmény volt.
Érdekes, hogy az okostelefon tényleg kézi számítógép. Zsebmindenes. Sokan sokkal többre használják mint én, aki mindig is imádta a mobilokat. A gyerekkori álmom a színes kijelzős eszközről, amin lehetett tévét nézni, rádiót hallgatni, a kijelzőjére rajzolni, volt benne számológép is, valóssággá lett. Ez az egyik olyan pozitív meglepetése az életemnek, amitől fülig ér a mosolyom. Ezeket tudja egy alap okostelefon is, így remekül megvagyok a jelenlegi középkategóriásommal. Amíg bírja szuflával, addig nem cserélem le. Jó, azért motoszkál bennem a gondolat, hogy beszerzek egy régebbi zászlóshajót megtapasztalni a technológia csúcsát.