Korán keltem, fáradt vagyok, az agyam sivalkodva követeli a pihenést, de még mindig facsarnám. Pedig tény, a gondolkozás megterhelő és fáj. Vajon mi van a könyvekben? Gondolatok hosszú sora. Elárulom a titkot, ha nem lenne egyértelmű, az írás semmi más mint folyamatos gondolkozás. Az agyam pedig ordít, hogy menjek a... Véletlenül sem repesne az örömtől, hogy esetleg jó lenne, ha írna valami hosszabbat. Hiszen képes a mesélésre, élénk a képzelőereje, ismeri az írás egy-két szabályát, tud karaktert építeni, konfliktusokat tervezni stb. És mindezt akár negyedéven át napi nyolc órában... Annak komoly esélyével, hogy a kész mű egy lyukas garast sem ér. Természetesen a közösségi oldalon elbaszni az időt hasonlóan értelmetlen, és azért garantáltan egy lyukas garast sem adnak. Esetleg az írás mégis csak értelmesebb tevékenység lenne egy hangyafasznyival, ha éppenséggel nem lenne ott az ára, a fájdalom.
Elmentem inkább gombászni.
...
Éjszaka mégsem megyek az "erdőbe", így folytatom a gondolatmenetet. Az agyam szerint én egy szemét, utolsó szadista vagyok és hagyjam békén...
Miért szopás írónak lenni, amikor a történetmesélés teljesen normális, ősi igénye az embernek. Az ősidőkben az idősek a tapasztalataikat, a törzs ismereteit a világról a történetek segítségével adták át a legkönnyebben a fiataloknak. Ősi szórakozás a mesélés és a mesehallgatás. Amikor fiatal az ember, nemtől függetlenül, a formálódó személyiséget erősen vonzza az önkifejezés. Ilyenkor buzog fel sokakban az alkotás vágya és írják meg zöld verseiket, elbeszéléseiket. Buzgalmukban, és mit sem tudva az írás eszköztáráról, nagyon sok hibát vétenek, ahogyan én is. Vicces volt szembesülnöm az ügyetlenségemmel. A legtöbb ember hamar átlép az önkifejezés kényszerén és nem lesz belőlük író/költő. Azonban az emberiség rendkívül magas egyedszámának és az üzleti lehetőség felismerésének "hála" az "író iskolák" ontják a szerzőket. Túltermelés van alkotóból és írott műből egyaránt. "Imádom", amikor az egymillióból egyet tolja a képembe a bulvármédia, hogy nézd, neki sikerült, bestseller író lett, milliók rajonganak érte és milliárdos lett... blablabla. Én meg a magyar ugaron két lábbal állva ősi jellel válaszolok, a középső ujjam felmutatásával. De ne add fel, nem akartad eléggé elszántan, nem tettél meg mindent a sikerért, nem tanultál eleget, nem írtál igazán sokat. Gonosz mosoly. Mint már említettem, az írás folyamatos gondolkozás és gondolkodni fájdalmas, mert nagyon sok energiát kíván az agytól, amitől szegény szürkeállomány rosszul érzi magát és büntető mechanizmussal reagál, hogy védje magát. Miért is van olyan sok alkoholista író? Miért volt démona Stephen Kingnek is az ital? De tényleg írónak lenni csudijó...
Oké, szinte szerzetessé változtál, összenőttél a laptopoddal és mániákus öngyötréssel létrehoztad a "művet". Ami nem több az első nyers vázlatnál. Még egy lektűrön is sok munka van, mire kiadható lesz. Egyébként ne nézd le a ponyvát, a szerzője gondolatfolyamát látod legyen az bármennyire egyszerű, olcsó, gyors vágybeteljesítésre törekvő. Krimit írni pedig kibaszott nehéz. Sose próbálkoztam krimivel, pedig a Grand Opera az lenne, az Operaház fantomjának saját rajongói változata.
Sóhaj. Tudom, három műszakban szalag mellett állni sokkal szarabb lenne és egy hálátlan picsa vagyok, amiért itt picsogok az írás nehézségéről. Francba, egy normális világban senkinek sem kéne beledöglenie a nehéz fizikai munkába. És valahogy másként kéne hozzáállni a szellemi munkásokhoz is. Az írás munka.
Ironikus, hogy amin az ember negyedéven át dolgozik, a másik egy nap alatt átmegy rajta. Kiolvasta, jöhet a következő. Bőven van kínálat. Mindig álmélkodok a könyvesboltban a szórakoztató irodalom polcai előtt. Könnyen lehet, hogy ugyanaz a történet, ami az én fejemben oly egyedinek tűnik már le lett írva százszor. Nincs új a Nap alatt. Előttünk kb. 80 milliárd ember élt a Földön, mindent megéltek, kigondoltak, leírtak, amiről te azt hiszed, hogy annyira egyedi. Csak neked az. Azonban az igény a mesére igen nagy. Születnek igazán ügyes szerzők, akik pluszba alaposan kitanulják a mesterséget, és képesek egy-egy zsánert új élettel megtölteni, vagy egész világot létrehozni és annak a világnak tucatnyi regényt szentelni. Aztán ott vannak a szépírók, akik annyiban többek a lektűr szerzőknél, hogy művészi igényességgel alkotnak, érzik a korszakukat, nagyon pengék az anyanyelvükből, és mesterei választott műfajuknak. A szépírók mesteremberek, míg a lektűrök írói iparosok. Mindkettő keményen dolgozik, mindkettő izzik az alkotástól, de előbbi formálja korszakát, utóbbi szórakoztatja kortársait. Természetesen szépirodalmi mű is lehet nagyon szórakoztató!
Játéknak tűnik eleinte az írás, önmagunk megmutatásának, easy fokozatban toljuk. Aztán megtanulunk néhány írói eszközt és átváltunk normálra. Majd jön egy kiadói felkérés, szerkesztőt kapunk társnak, aki kérlelhetetlenül mutat rá a hibáinkra és bár támogat, de eleinte fájó a sok gikszer. Ez már a hard szint. Végül rájössz, hogy mennyire vagy elhivatott igazán és hagyod az egészet a francba, vagy folytatod... a gondolkozást. A szépirodalmi szint a nightmare fokozat. Kimaxolhatod az írást. Előtted a pálya, ne is zavarjon, hogy futnak még veled pár ezren csak kies hazánkban, míg világszinten milliók. Megéri? Neked kell a döntést meghoznod.
Jó, tény, az író az egyetlen, aki valóban istenhez hasonlatos.