2024. március 29., péntek

Gyorskeresés

Megvilágosodtam

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Este jót nevettünk a barátommal, amikor kijelentettem, hogy a Nokia 2.1 lesz az első telefonom, amit "baleset" ér, vagyis szándékosan elveszejtem. Részben azért lett jókedvünk, mert mindketten tudjuk, hogy nem fogok ártani a mobilnak, de azért leesett a poén neki is. Ez egy izé. &#&{{, most már majdnem mindent értek. Volt értelme az eltelt két hétben átnyálazni legalább 20-30 (vagy több) mobil tesztet, elveszni a specifikációkban. A tanulság röviden, hogy nincs tökéletes mobil, még a prémium készülékeknek is van hiányossága, melyekről egy fika bajnok igen csak ízesen tud írni. De lényeg, hogy sose vegyél 1GB RAM-mal és 8GB belső memóriával telefont. SOHA. NE. Gyűjts még egy kis pénzt a meglévő összeghez, legyél türelmes. Gondold át alaposan, hogy mely funkció a legfontosabb számodra (mondom, tökéletes mobil nincs, valahol valami agyadra fog menni), és ez alapján keresgélj.
Jó kérdés, hogy miért idegesít csóró Nokia 2.1. Amit ígért, tudja. Nem elviselhetetlen ócskaság. Valójában korrekt fapados okostelefon. Talán már ott elkezdődött a morcosságom, amikor először feszegettem le vékony hátlapját. Ez egyszerűen idegesít. A készülék testes, súlyos, van fogása, de a hátlap kaka. Mostanra szilikontokba bújtattam, de még így is érzem, hogy meg-megnyikkan a vékony műanyag. Akkor egy apróság, amikor váltok alkalmazások közt vagy csak kilépek a böngészőből a fő menübe, feketén villan a kijelző. Jaj, az külön édes, amikor megállok egy kicsit, de mennék tovább, bököm a drágát, de csak bámul és nem érti, hogy mi van... És miért nincs dupla koppantásos kijelző élesztés, miért kell folyton a bekapcsológombot nyomorgatnom? Vagy van benne dupla kopp, csak én vagyok hülye és nem találom a beállításokban? A kamerája kaka. A Lumia 520-as villanó nélküli 5 MP-s kamerája után picivel többet vártam a 8 MP-től. Tévedtem. Jó, ez lehet csak szubjektív tévedésem is, de rosszabbnak látom a képminőséget.
Ingerel, hogy túl nagy. Nem, nem érdekel, hogy ez a normális mobil méret, amikor szimplán kényelmetlenné teszi az eszköz használatát. Előre rettegek az ultra coolnak szánt alternatív burkolatoktól. Üvegházas mobil? Elől-hátul törhet... COOL. Ez egyre rosszabb.
Szerencsétlen Nokia 2.1 rövid úton ki lesz "végezve", összegyűjtöm a pénzt, és veszek másik mobilt, hogy elölről kezdődjön a rémálom... Annyit olvastam a különféle mobilok fórumaiban azok védelméről, annyi tok áruház linket láttam... Nem lehetne az a {#{@}&<@< használati tárgy ténylegesen strapabíró?!? Ha már idén ki fogok adni 50-nél többet egy eszközért, a #>##>& akarok még tízezret költeni a dédelgetésére. Biztosan IP68-as lesz a következő mobil. Legalább 3GB RAM-ja lesz. A kamerája mellett tutira fog díszelegni valami felirat. Az akkuja 3000 mAh-nál nagyobb lesz. És nem, nem akarom dédelgetni! Végre egy olyan eszközt akarok, ami ötvözi az olcsó strapafonom ellenállóságát a Lumia 925-ös nagyszerű kamerájával és a Nokia 2.1 atom jó készenléti idejével a szokott okostelefonos tudással. Totál KO lettem. Négy évig szunnyadó mobilmániám őrjöng. Kb. veszett görény módjára futkos az idegeimen. Szeretem a mobilokat, odavagyok értük, de egyszerűen az őrületbe kergetnek. Ezt nem lehet bírni. Mindig van valami buktató.
Oh, az külön édes, hogy a Google jobban ismerhet mint én magamat. Ma már nem gond monitorozni az embereket. Önként és dalolva szolgáltatjuk ki magunkat.
A fene az egészbe. Jegelem a témát. Elfáradtam. Nincs tökéletes mobil.

Megjegyzés: Valamikor régen volt előfizetésem, de ma már tudom, hogy nincs olyan mobil, amiért érdemes lenne 2 év hűséget vállalnom. Kizárólag új, kártyafüggetlen készüléket veszek fő mobilnak.

Hozzászólások

(#1) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Üdv a csapatban!Tökéletes mobil nincs,ahogy írva vagyon.
Ütésálló készülék,aminek jó a kamerája,és erős a hardvere,na olyan csak a mesében létezik.Na jó,talán 100-150ért már lehet kapni többé-kevésbé kompromisszummenteset.Evolveo,meg Caterpillar tolja a legjobban ezt a vonalat.A feltörekvő kínai csodák nem igazán azt nyújtják,vagy csak részben,ami a leírásukban szerepel.A Mobilarénán többször is írták,ami strapamobil,annak a hardverén rendre spórolnak,nincs mit tenni.
A méretet sem tudod elkerülni,ez az új "trendi"a tepsifon.Gyűlölöm.
Van egy középkategóriás okostelóm,multimédiára,internetelérésre,szigorúan tokban,táskában,meg egy mindennapi,egyszerű nyomógombos olcsójános telefonálásra.Munkába beviszem mindkettőt,az olcsónak minden mindegy,mehet a termelésbe,szünetben meg előveszem a másikat az étkezőben.Én így oldottam meg ezt a problémát.
Mindenre jó telefon nincs,ezt jól látod. :N

(#2) DraXoN válasza Jack Hunter (#1) üzenetére


DraXoN
addikt
LOGOUT blog

pedig ... nem volna lehetetlen, de szerintem nem is cél..
nekem is hasonló a bajom .. a "jó kamera" eléggé behatárolja már a kezdeteket, honnan lehet szemezni ... ha megelégszik az ember "erős közepessel" kicsit tágabb a terep, de akkor se lesz minden ok.. a "tepsi méret" kvázi egye inkább kötelező (bár ez már relatív, anno az első 4colos telefonokat is tepsinek becézték 2010-11 körül)... én még mindig úgy vagyok egy 4-4,7 kijelzős telefon elegendő lenne bőven, modernen káva nélkül, fém hátlap, kb. majdnem, hogy kell a fenének vezeték nélküli töltés.. akkor legyen hozzá egy pl. bölcső, az usb-c -s telefonomat is mindig abba "állítom be".

ütésállóság? álom, a vízállóság még csak-csak elképzelhető.. valódi ütésálló max akkor lehet ha oled a kijelző műanyag felülettel (de az meg karcolódik).. az üveg mindig előbb-utóbb be fog törni.

nem vagyok technika ellenes, érdekelnek a dolgok, de az igényem más mint ami a piacon jelenleg a fő "csapásirány" ...

jelenleg egy LG V20 amit használok ... van baja, messze nem vagyok elégedett vele pár ponton, de ... és mire cseréljem? .. sajnos ezt se tudom és mind drága, az a v20 is az volt másfél éve újonnan 110eFt-ért ... pedig ma már ez a középkategóriás mobilok árszintje...
egyenlőre úgy döntöttem nem kapkodok, kivárok egyszer hátha beesik valami... akármire cserélném, nem lenne teljesen ok minden szempontból...

The human head cannot turn 360 degrees... || Ryzen 7 5700X; RX580 8G; 64GB; 2TB + 240GB + 2TB || Samsung Galaxy Z Flip 5

(#3) Jack Hunter válasza DraXoN (#2) üzenetére


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Ezért is nem cserélem le a Lumia 1020- telefonomat sem.
Mert mire?Kamerája jó, az meg hogy már kicsit lassúcska,hát együtt lehet vele élni.E-stock-on lehet kapni még eredeti(???)nyomógombos Nokiákat,azoknak elfogadható kamerájuk van,azazhogy elfogadható képeket készítenek,mert a megapixel nem minden.Az ütésállósága meg magától értetődik.Ki volt az,aki össze tudott törni egy régi Nokiát?
Na de segítsünk már kicsit:A Cat s41készülékére érdemes lenne lecsapni újracsomagoltan,használtan.
Minimális kompromisszumokkal megáldott készülék.Mobilarénán van teszt is.
Akartam még írni az Evolveo q4-et is,de azt már nem kapni.

(#4) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

https://www.jofogas.hu/budapest/Caterpillar_s41_elado_kartyafuggetlen_88040878.htm

ezt találtam,egyelőre ez a legolcsóbb,kéne beszélni a gazdival,merre hogy mit hány méter.

(#5) Algieba válasza Jack Hunter (#3) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog (1)

Van már listám a kiszemelt mobilokról. Rajta van a CAT S41. :)) De előbb összegyűjtöm a pénzt, aztán a vásárlás. Addig a Nokia 2.1-est gyötröm.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#6) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Wow.
Kíváncsi vagyok,mi lesz a vége.Remélem,beszámolsz róla.

(#7) Algieba válasza Jack Hunter (#6) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog (1)

Azért tértem vissza a Mobilarénára, hogy tere legyen a mobilmániámnak. Tuti lesznek bejegyzések a további telefonjaimról is. :)
A váltás majd télen lesz aktuális. Most már a munkámra kell koncentrálnom.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#8) icemad


icemad
nagyúr
LOGOUT blog

Basszus... Olvasom a blogodat már egy ideje, és az elején szórakoztató volt. Mostanra átment nyavajgásba... Döntsd el végre, hogy mire kell neked egy mobil. Telefonálásra majdnem mindegyik jó. De netezel rajta? Videót nézel? Navigálsz? Office dokumentumokat szerkesztesz? Vagy mit akarsz? Mert nem értem a problémádat? Veszel egy 20 ezres telefont, és csodálkozol, hogy dadog. Felhozod a 925-öt, ami megjelenésekor halálra volt ítélve. Az akkuidőt meg mindenki leszarja, mert 20 euró egy normális powerbank. Az a probléma, hogy nagy? Akkor venni kell táskát.

(#9) Algieba válasza icemad (#8) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog (1)

A mobilokkal, bármennyit is hisztizzek, semmi bajom. A Nokia 2.1 pont az, ami kellett nekem a Lumia 520 után. A táskámban utazik, kijelzőjén üvegfólia, hátlapján szilikontok. Csodaszép formája és kamerája miatt a Lumia 925 is nálam van tokba bújtatva. A strapafonból tökéletes "kerti munka" mobil lett, mivel rádiója füles nélkül is működik, és nem kell féltenem portól/víztől. Esténként zseblámpaként funkcionál. Illetve az okostelefonok esetleges befuccsolása esetén a tartalék mobil.
Tehát mindegyiknek van helye és működnek.
A tökéletes mobil kergetése pedig ugyanaz nálam mint a kutyának a saját farka üldözése. Pótcselekvés.

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#10) Eastman


Eastman
őstag

Alap; Naked browser böngészőben, html-ben használom a gugelmailt, nem a borítékra bökök rá. YT helyett NewPipe. Helymeghatározás letiltva. Nem kapok reklámokat. Csak a lényegre koncentrálok. Nem „élményt” várok egy okosfontól, hanem szolgálatot. (Élményt nekem a valós dolgok adnak.) Ami valami miatt nem nyílik meg, azt ejtem is azonnal. Vagy megkeresem más úton, más forrásból kb. fél percen belül, vagy félre teszem, mert ezer más dolgom van IRL amivel foglalkozni szeretnék. Opera Mini is jó volt, aztán kezdte dobálni az ablakokat; kuka. Maximális minimalizmus a nem organikus dolgokkal kapcsolatban.

[ Szerkesztve ]

https://logout.hu/tema/re_gerincserv_muteti_kezelese/keres.php?suser=Eastman ⮞ Műtét nélkül is lehet megoldás...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.