2000 óta idén sikerült a legjobban a Karácsony. Minden a helyén volt. Régen éreztem az ünnepet jellemző egyedi, kellemes érzést. Most teljesen átjárt. Huh, de jól esett. Kár, hogy véget ért az ünnep, el is illant a különleges hangulat. Pedig a kellékek még mind a helyükön vannak, a karácsonyi webrádiók is szólnak, ha rájuk kattintok, de sem a kellékek, sem a zene nem hozza vissza a hangulatot, melynek kialakulásához elengedhetetlenül szükséges, hogy sokan, milliók érezzék. Ez, a milliók közös érzése adja meg az ünnepnek az összetéveszthetetlen, egyedi hangulatát. Tudom, miről írok. Határozottan érzem a különbséget, és nemcsak bebeszélem magamnak, hogy a Karácsony több a hétköznapoknál.

Persze a lelki tartalom mellé az anyagi is társult ételek alakjában. Sokéves rutinomnak köszönhetően sikerült időben elkészítenem a süteményeket. A képen a "csúnya, de finom" diós bejglijeim láthatók. A negyedikből már csak egy darabka volt a fotózáskor. A két mákos nem fért rá a sütőtepsimre. A diós bejglim egyedi ízét a kandírozott narancshéj adja. Annyira jól sikerültek, hogy mostanra mind elfogyott. Hat bejglit ettünk meg. De sütöttem még juhtúrós pogácsát és hókiflit is. Szerencsémre örököltem a nagyanyáimtól a sütikészítés tehetségét. Ennek köszönhetően, bizonyos értelemben ők is jelen voltak a karácsonyi asztal mellett.

Az adventi koszorú szalmaalapja pont a körforgást jelképezi. Huszonkettedikén volt a téli napforduló. Ismét hosszabbodnak a nappalok.
Az óévbúcsúztatás kevésbé érdekel. Számomra október 31. a "szilveszter", és a természet jelenségeihez kapcsolódnak az ünnepi hangulataim. Karácsony annyiban egyedi, hogy kedvemre valóak a hagyományai, a kellékei és az üzenete. Így együtt mindenért a kedvenc ünnepem.