2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

"Írástudó óriás"

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Abszolút érzelmi döntést hoztam, amikor megvettem a Samsung Galaxy Note 4-est ma kora délután.
2014-ben jelent meg, abban az évben vásároltam meg, így májusban, a Nokia Lumia 520-ast, ami négy éven át szolgált. Életem eddigi legjobb telefonja volt, hiába számított fapados okostelefonnak. Sajnos 2018 októberében végleg tönkrement. Most pedig itt van negyven centire a bal kezemtől az íróasztalomon 2014 egyik zászlóshajója, egy komoly üzleti phablet. Olyan szeretettel simogatja a tekintetem, ahogy az egy kütyü bolondnál teljesen normális. Fülig ér a mosolyom. (Bármeddig is bírja, akár már holnap kileheli lelkét, nem érdekel. Persze ez ne történjen meg, maradjon működőképes.) Megszerzésének pillanata örökre beleégett a memóriámba. Imádom. Szegény Mi 9 Litét arrább "dobtam", a tévé előtt hever a töltőjén lógva. A helyén fekszik a Note 4 és bitang jó ránézni. Pedig a Xiaomi bevált, remek munkás telefon, megbízhatóan működik, de mégsem tudta tartósan megragadni a kütyübolond szívemet. Ilyen a szerelem, totál kaotikus és mindig az igazira vár. A Note 4 közel van az eszményihez. Nő létemre mindig is az üzleti készülékek vonzottak. Volt is három E szériás Nokiám (plusz nagyon vágytam E71-re és E52-re, de egyik sem került a kezeim közé), illetve két P szériás Sony Ericssonom. A Note 4 az első zászlóshajó Samsungom, de még idén veszek újabbat, Note 9-et. Azonban egyelőre sikerült jóllakatnom mobilmániámat, a márciusi és májusi beszerzéseimmel boldoggá tettem. Legközelebb karácsony környékén fog felébredni, amikor a szokott intenzitással fog nyaggatni, hogy neki újabb játékszer kell. :C

Hozzászólások

(#1) szabonagyur


szabonagyur
félisten

Grat hozzá :)

Állapotra sikerült szépet kifogni? Értem ezalatt akksi mennyire leharcolt vagy külső mondjuk?

Eladó: iPhone 13Mini 2 év gari, iPhone 6S 32GB

(#2) Algieba válasza szabonagyur (#1) üzenetére


Algieba
őstag
LOGOUT blog

Minimális használati nyomok vannak rajta. Korának megfelelő állapotban van. Eddig mindene működik, de közel sem értem a funkciói végére. Jelentősen többet tud mint a hasonló méretű fapados Nokia 2.1, és éltes kora ellenére komolyabb mint a fürge és profi Mi9 Lite. Szerintem az akkuja az eredeti gyári, de nincs felpúposodva. Jó kérdés, hogy mennyit bír. Ezt is nemsokára megtudom. :D

A tudás az egyetlen érték, ami a használat során nem fogy el, hanem még gyarapszik is.

(#4) szabonagyur válasza Algieba (#2) üzenetére


szabonagyur
félisten

Szuper, jöhetnek a fotók :D

Eladó: iPhone 13Mini 2 év gari, iPhone 6S 32GB

(#5) Oldman2


Oldman2
veterán

Gratula!
:C

Én most szereztem be egy Galaxy Note 9-est.

Note 3, Note 4, Note 8 után ez is megvan!
:DD

(#6) Luck Dragon

Én is gratulálok , magam részéről egy gen 1 jó állapotú iPhone SE a cél . :)

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#7) szabonagyur válasza Luck Dragon (#6) üzenetére


szabonagyur
félisten

Én is vadászok ilyenre, de bolond árak lettek nagyon.

Nekem egy 6S/SE esetleg 7/8 lenne a cél a szülőknek de áh..

Eladó: iPhone 13Mini 2 év gari, iPhone 6S 32GB

(#8) Luck Dragon válasza szabonagyur (#7) üzenetére

Ne is mond, :( Minap lett volna egy , de elfeledte mondani az illetékes hogy zárolt a készülék és úgy kért harmincat . Mondom ilyen nincs.... :DDD

A káosszal teremtek rendet. Philips & TPvision primary visitor. Philips Design line.

(#9) szabonagyur válasza Luck Dragon (#8) üzenetére


szabonagyur
félisten

30at max akkor ér szerintem ha hibátlan, T ID is megy és akksi is 90% feletti bőven.

Eladó: iPhone 13Mini 2 év gari, iPhone 6S 32GB

(#10) KISDUCK


KISDUCK
addikt

Akkor most a samu lesz a mi 9 helyett a napi használati mobil?

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.