Abszolút érzelmi döntést hoztam, amikor megvettem a Samsung Galaxy Note 4-est ma kora délután.
2014-ben jelent meg, abban az évben vásároltam meg, így májusban, a Nokia Lumia 520-ast, ami négy éven át szolgált. Életem eddigi legjobb telefonja volt, hiába számított fapados okostelefonnak. Sajnos 2018 októberében végleg tönkrement. Most pedig itt van negyven centire a bal kezemtől az íróasztalomon 2014 egyik zászlóshajója, egy komoly üzleti phablet. Olyan szeretettel simogatja a tekintetem, ahogy az egy kütyü bolondnál teljesen normális. Fülig ér a mosolyom. (Bármeddig is bírja, akár már holnap kileheli lelkét, nem érdekel. Persze ez ne történjen meg, maradjon működőképes.) Megszerzésének pillanata örökre beleégett a memóriámba. Imádom. Szegény Mi 9 Litét arrább "dobtam", a tévé előtt hever a töltőjén lógva. A helyén fekszik a Note 4 és bitang jó ránézni. Pedig a Xiaomi bevált, remek munkás telefon, megbízhatóan működik, de mégsem tudta tartósan megragadni a kütyübolond szívemet. Ilyen a szerelem, totál kaotikus és mindig az igazira vár. A Note 4 közel van az eszményihez. Nő létemre mindig is az üzleti készülékek vonzottak. Volt is három E szériás Nokiám (plusz nagyon vágytam E71-re és E52-re, de egyik sem került a kezeim közé), illetve két P szériás Sony Ericssonom. A Note 4 az első zászlóshajó Samsungom, de még idén veszek újabbat, Note 9-et. Azonban egyelőre sikerült jóllakatnom mobilmániámat, a márciusi és májusi beszerzéseimmel boldoggá tettem. Legközelebb karácsony környékén fog felébredni, amikor a szokott intenzitással fog nyaggatni, hogy neki újabb játékszer kell. 
Minap lett volna egy , de elfeledte mondani az illetékes hogy zárolt a készülék és úgy kért harmincat . Mondom ilyen nincs.... 
