A laptopom monitorjának peremére ragasztottam egy cetlit három Nokia telefon méret és súly adataival. Egyértelmű, hogy nem fogok 5,5-nél nagyobb kijelzős modellt választani utódnak, mert hiába jobb filmet nézni vagy böngészni ekkora kijelzőn, ha a mobil méretei kényelmetlenné teszik a mindennapos, rutinszerű használatot.
Napközben zsebre vágtam a 2.1-est és teljesen olyan érzés volt mintha zsebkönyv lenne. Nem nadrág zsebbe tettem, mert a gatyát "letépte" volna rólam a súlyával, hanem a tavaszi kabátoméba csúsztattam. Túl nagy. Csak táskában cipelhető kategória nálam.
Alaposan feltúrtam 2014-ig visszamenően a teszteket és megdöbbentően kevés mobilt találtam 5 körül vagy alatt. Vicces, hogy nagynak éreztem anno a Lumia 520-ast, most pedig oly pinduri. Ha nem avult volna el, miközben működőképes maradt, nem cserélem le. Négy évig szolgált. Tavaly ősszel tűnt fel, hogy eljárt felette az idő. Nem is tudom, hogy mi ébresztett rá, hogy gyakorlatilag retro lett a kedvencemből.
Persze láttam mindenfelé a modern mobilokat, de egyik sem keltette fel bennem az igényt a váltásra. Annyira nem érdekeltek, hogy elsőnek nem is okostelefont, hanem egy alap strapafont vettem. Gyakorlatilag csak a következők kellettek nekem: telefonálás, sms, ébresztés, naptár, FM rádió, zseblámpa. Pont két fontos dologban is megbukott, sms-ben, sehogy se tudtam kikapcsolni benne a több nyelvet, és karaktereknél újra és újra végigmenni a többi karakterkészleten idegölő, a másik a naptár kapacitása, ötnél több eseményt nem tud tárolni. Mi a fene? A régieket folyton törölnöm kellett. Azért az alap szervező funkció működjön már normálisan.
Kellett egy jobb mobil.
Hihetetlen, hogy nem tűnt fel a boltban, hogy mennyire nagy mindegyik! Nem szeretem tapogatni a lopásgátlós kiállítási darabokat, mert fix, hogy beriaszt. Ezért egyiket sem vettem kézbe. Hiba volt. Azért a pici tenyeremen már más lett volna a készülék fekvése. 153x77,6x9,67 mm 174 grammal társulva extrém méret számomra. Nem tudom mobilnak nevezni, amikor beszélek róla, phabletként hivatkozok rá, mert az is. Nem, ezek már nem mobilok. Odalett a kényelmes használat.
A strapafon sem kicsi, de vígan tudom egy kézzel kezelni és meg se kottyan a zsebben tartása. A Lumia 925 határeset, mert biztonságos használatához fontos a két kéz, de viszont mérete és súlya nem zavaró. Szinte észrevétlenül megbújik az ingzsebemben. Azonban a gyors hívásfogadás nem működik.
A Lumia 520-as rászoktatott, (bal oldalon van a hívás fogadás virtuális gomb), hogy bal nadrágzsebben tartsam. Bár jobb kezes vagyok, de telefonálni bal kézzel szoktam a hívásfogadás miatt. A Lumia 925-öst nem merem nadrágban hordani, viszont a berögződés miatt és a virtuális gomb helyzete miatt a nagyobb kijelző okán nem tudom fogadni a hívást, amikor előkapom az ingzsebből. Komikus látvány lehet a szerencsétlenkedésem... Buszon nem is veszem fel a telefont, ha állok, hiszen egyik kezemmel kapaszkodok. A strapafonnal ilyen nyűgöm nincs, mivel jobb kézbe véve a telefont is elérem a zöld gombot. Huh, fura, de élvezetes a hagyományos gombok nyomkodása. Szeretem a klasszikus mobil formát.
A fene se tudja eldönteni, hogy mi lenne a megfelelő kommunikációs eszköz számomra. Talán egy teljes qwertys okostelefon? Idegenkedem a full kijelzőtől. Sose tetszett. A SE P800 és P990 a le-fel tehető billentyűzetével más volt. Sose vettem le róluk a gombsort és a pálcikás használatuk kulturáltabb volt az ujjas maszatolásnál. Hogy néz ki a nap végére a két okostelefonom! Persze törölgetem a kijelzőjüket, de zavaró, amikor zsírosabb nyomot hagyok a Lumia 925-ön. Barbár használata a high-tech csodának.
Persze tudom, hogy használati tárgyról van szó, de olyan hihetetlen utat tett meg az emberiség az eszköz kifejlesztése során, olyan sok tudás együttes használata kellett a megalkotásához, hogy nem tudom pusztán csak tárgyként kezelni. Mindig van pici áhítat bennem még a legközönségesebb, legrégebbi telefonomnál is, amikor felveszem.