2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

Álom és valóság

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Amikor kislány voltam, egy-két rokonomnak volt menedzserkalkulátora. Egyből akartam egyet, de nyolc éves gyerkőcnek minek is ilyen eszköz? Nem kaptam se karácsonyra, se születésnapra. Ellenben az álmaimban megjelent a képzelet által feljavított verziója, amin lehetett rádiót hallgatni, tévét nézni, rajzolni, és színes volt a kijelzője. Egyszer álmomban a csoda kütyüt a párnám alá raktam, hogy majd ébredéskor előveszem onnan. Nagy csalódásomra a terv nem vált be, nem sikerült a varázslat.
Teltek az évek és a technika fejlődése megvalósította a gyerekkori álmomat. Az okostelefon pont olyasmi, amire kicsiként őrületesen vágytam volna és fülig ért volna a mosolyom, ha kapok egyet. Most pedig a legközönségesebb termékek egyike. Ennek ellenére én a legegyszerűbb változatára is döbbenten nézek, mert a megvalósult álmok kísértetiesek. Szóval tényleg vannak dolgok, amik idővel létrejöhetnek. Életre szóló tanulság.

Megjegyzés: Rákerestem a menedzserkalkulátorokra és a Sharp Zaurus sorozatától leesett az állam. 2002-ben jött ki olyan modell, amiben már volt kamera is.

Hozzászólások

(#1) lezso6


lezso6
HÁZIGAZDA
LOGOUT blog

Én anno gyerekkoromban (2000 körül) azt álmodtam, hogy egy nagy kijelzős gagyi kis 500 ft-os multiméteren (:DDD ;]) tudok Roller Coaster Tycoon-t játszani. Hát, ez is valóra vált, egy az egyben.

[ Szerkesztve ]

A RIOS rendkívül felhasználóbarát, csak megválogatja a barátait.

(#2) updog


updog
senior tag

"Az okostelefon pont olyasmi, amire kicsiként őrületesen vágytam volna és fülig ért volna a mosolyom, ha kapok egyet. Most pedig a legközönségesebb termékek egyike."

Én is el szoktam néha azon gondolkozni, mennyire nyilvánvalónak tűnik az embereknek, hogy van egy okostelefonjuk, amin egy kattintásra van a világ összes (publikált) tudása, miközben nem is kell messzire menni, 15 éve még az emberek többsége csak álmodott a fullHD felbontásról a 17"-os CRT-n, vagy arról a teljesítményről a PC-jén, amit most egy középkategóriás mobiltelefonnal bármikor zsebrevághat. Ami szomorúbb, hogy nem is igazán értékelik ezt.

[ Szerkesztve ]

"Bocs, főnök, de én csak két emberben bízom. Az egyik én vagyok. Nem maga a másik." || "Hóhahó, mégis van graffaló!"

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.