A téli napforduló jelentős esemény volt minden északi kultúrában. A Nap a látszólagos égi útja során az állatövben érinti a Kígyótartó csillagképben található sötét porfelhőt. A Tejút sávja a világfa/életfa törzse és a sötét porfelhő az odva, amiből megújulva tér vissza a Nap.
Szinte minden népnek volt napistene és a napistennel kapcsolatos feltámadás története, mert a Nap rendkívül fontos volt az emberek életében.
Az életfa/világfa Karácsonykor termőágak, örökzöldek alakjában megjelenik az otthonokban. A faágak, a fenyőfa megjeleníti a paradicsomi fát is. A díszei, a dió, az alma, és a pattogatott kukoricalánc jelképezi a jó és rossz tudás fájának gyümölcsét és a bűnbe csábító kígyót. A kígyó kétértelmű jelkép, mert a Kígyótartó a gyógyítás görög istene. A kígyó a vedlésével a megújuló élet szimbóluma, nemcsak a gonosz jelképe.
A Karácsony a magyar paraszti életben a család, az emberi közösségek alap egységének ünnepe volt. Sokszor mondják, hogy a szeretet ünnepe. Erre mindjárt visszatérek.
Adni és kapni, akár a légzés, a lelkünk lélegzetvételei. Ha állandóan csak kapni akarunk, akkor befelé lélegzünk és megfulladunk, megpukkadunk. Amikor viszont adunk, jót, akkor kifelé lélegzünk, és megkönnyebbülünk.
Karácsonykor a tárgyak ajándékozása pótcselekvés, mert a tárgyak élettelenek és nem helyettesíthetik a valóban fontos emberi megnyilvánulásokat.
A szeretet, vagyis a védelmezés, a gondoskodás, az odafigyelés vágya lényünk része. Állandóan jelen van az életünkben, csak az egyéni létfenntartás nyűgjei a háttérbe küldik. De épp ezért vannak az ünnepek, hogy legyen időnk megállni, élni és szeretni.

Boldog Karácsonyt Kívánok!