2024. április 20., szombat

Gyorskeresés

A mobilok aranykora 2000-2010

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Feltúrtam a fiókot, szekrényt és összeszedtem pár nyugdíjazott mobilt, amik az ágyon szétszórva hevernek. Van itt Motorola V3i almazöld színben, Nokia 6131, Samsung X160, amik kagyló kialakításúak, és a finn gyártó dizájn szériájából Nokia 7210, és egy mai napig működő Nokia C2-01, valamint néhány egyszerű Alcatel és a képen látható trió a múltból: Alcatel A1018s, Nokia 7650 és Siemens MT50.
Az első telefonom nincs meg, ami Ericsson GA628 volt. 2000-ből felejthetetlen élmény, hogy végre bárhol bárkit felhívhattam és engem is utolértek, akár a vonaton utazva. Egyébként jóval fiatalabban még gyerekként láttam az első hordozható mobilok egyikét, valamelyik táska méretű eszközt. Talán szintén Ericsson volt. Oh, igen, akkoriban Európa élen járt a mobiltechnológiában, a finn Nokia, a svéd Ericsson, a német Siemens, a francia Alcatel, a holland Philips gyártotta a mobilokat. Főleg a Nokia ért el elképesztő népszerűséget és milliós számban adta el telefonjait, de aztán az Ericssonnak is volt aranykora, amikor a Sonyval közös céget alkottak, és megjelent a legendás K fotós, valamint W zenei széria és ott voltak a P szériában kiadott okostelefonjaik is. A Samsung kagyló és csuszka vonalon tarolt. Rengeteg ismerősömnek volt valamelyik a gyártótól. Ami viszont nekem nagyon tetszett, mert mindig is vonzottak a furcsaságok, a zenei modell, az X830, ami bicska kialakítású volt. Ami viszont tényleg mindenen túltett, a Nokia 7280 volt a favoritom, amit sajnos nem tudtam beszerezni.

A régi reklám jól érzékelteti, hogy 2010 előtt a mobil nemcsak használati tárgy, hanem stílusos kiegészítő is volt. Pont úgy mint a szemüveg, ami egyszerre hasznos látásjavító és arcformára ható divat kellék. A mobiloknak volt stílusa és a hihetetlen változatosságuknak köszönhetően mindenki megtalálhatta a kedvencét. Elkeserítő, hogy a hagyományos kialakítású mobilok ultragagyik lettek. Pedig a Nokia legendás 6-os szériája, amiből a 6230 volt az egyik legnépszerűbb, megmutatta, hogy mennyire profi tud lenni egy nyomógombos mobil is.

2010-ben magam is érintőkijelzős mobilra válthattam volna, de akkor még ódzkodtam az Androidtól és nem is láttam értelmét a kijelző tapicskolásának. Maradtam a nyomógombos telefonoknál, hiszen bőven volt kínálat és egy csomó régebbi modellt ki akartam próbálni. Csak 2014-ben vettem "modern" okostelefont, ami 2018-ig szolgált. Tönkrement.
Sajnálom, hogy a mobilpiacot unalmassá tehette egyetlen egy készülék, aminek hatására a megmaradt gyártók üvegszendvics készítők lettek.

Kiegészítés: Nagyon vágytam néhány okostelefonra, amiket használtan se tudtam beszerezni, és van kettő, amiknek a mai napig bánom az eladását, mert egyedi és ritka készülékek voltak: Sony Ericsson P800 és a Nokia E60. Jó lett volna, ha lett volna: Nokia kommunikátor: 9300i, vagy E90, Siemens SX1, Motorola MPX200. Tetszettek még az N szériás okos Nokiák is, de azokat túl modernek találtam az életstílusomhoz mérten. Amik nem okostelefonok voltak, de mai napig hiányoznak: Sony Ericsson K800 és Sony Ericsson W910.

A három retro mobilt a jelenlegi phabletemmel, a Xiaomi Mi9 Litével fotóztam le. Hiba lenne okostelefonnak neveznem, találóbb a phablet. A telefon funkciója harmadlagos, sokkal fontosabb az internet, a közösségi alkalmazások, és a kamera. Nem telefon, kézi számítógép. A mobilok aranykora elmúlt, átvették az uralmat a nagy kijelzős tenyérgépek.

Hozzászólások

(#1) draco31


draco31
veterán

Szerettem ezt a korszakot, szinte minden telefon specifikációját tudtam fejből, egy apró részletről felismerhető volt milyen telefon van valakinél, stb.
1-2db meg is maradt a fiókban, és persze működnek is, csak akku kell.
Alcatel 303
Nokia 3330
Nokia 3510i
Benq Siemens EF81

ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\

(#2) pozsoka válasza draco31 (#1) üzenetére


pozsoka
aktív tag

Nincs okos telefonom, mániám a minél kisebb összecsukható telefonok,
szerettem, amikor még ez volt a trendi.

Lehet, hogy hülye vagyok, de okos nem!

(#3) draco31 válasza pozsoka (#2) üzenetére


draco31
veterán

Akkor a Benq EF81 tetszene, bár nem olyan kicsike darab. Néha csak előveszem nyitogatni :)
De ilyen vonalon egy SE W980 volt az álom számomra.

[ Szerkesztve ]

ASUS S14 S410U /\/\ Xiaomi Redmi Note 12 pro 5G /\/\ Switch Lite /\/\ Amazfit T-Rex Pro /\/\ Blitzwolf BW-FYE15 /\/\

(#4) pozsoka válasza draco31 (#3) üzenetére


pozsoka
aktív tag

Egy új Se W980 jöhetne.

Lehet, hogy hülye vagyok, de okos nem!

(#5) #89309696 válasza draco31 (#3) üzenetére


#89309696
törölt tag

Nekem a W960 tetszett nagyon, bár az egy téglafon. Volt is egy, a jó öreg kezelhetetlen körömmel nyomkodós fakó kijelzős UIQ. Mekkora menő volt akkoriban.

Én a feltolósokat jobban kedveltem, W995 meg C905 is volt.

(#6) RudY


RudY
addikt

(#7) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

"...unalmassá tehette egyetlen egy készülék, aminek hatására a megmaradt gyártók üvegszendvics készítők lettek."

Elég logikusnak tűnik a dolog.
Ha vezeték nélküli töltést, NFC funkciókat akarsz, beleértve a kártya nélküli fizetést, akkor csak műanyag vagy üveg lehet a hátlap. Az üveg nekem jobban tetszik. Mivel nem nézegetem a hátlapot és az üveg nagyobb stabilitás ad a készüléknek, mint a műanyag, nekem jó az üveg.

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

(#8) Metalfan válasza Hieronymus (#7) üzenetére


Metalfan
senior tag

Rátapintottál a lényegre :D

Amúgy én is morfondíroztam már párszor, hogy mennyire unalmas lett a felhozatal. Gyakorlatilag már szinte nem is lehet megkülönböztetni a készülékeket, mert mindegyik ugyanúgy néz ki. Esetleg egymás mellé téve látszik, hogy az egyik 2 mm-rel nagyobb a másikhoz képest... de valóban, a cikkben említett szintű változatosság már a múlté, és az egyen-dizájn veszi át a helyét mindenhol. Autók? Detto, mindegyik ugyanolyan krumpli-alakú, adott esetben oldalról meg sem lehet mondani, hogy melyik gyártótól van.

[ Szerkesztve ]

(#9) Domonkos válasza Metalfan (#8) üzenetére


Domonkos
Ármester

Unalmas? Lehet..
De milyen masik dizajn lenne alkalmasabb, hogy napi tobb orat scrollozz lefele? :)

Gender of electrical connectors is defined by the pins.

(#10) Hieronymus válasza Domonkos (#9) üzenetére


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

A kerék formája sok ezer éve állandó. Unalmas. Egyszerűen nincs mit fejleszteni rajta.
A telefonok kialakítása is elérte a használhatósági optimumot. Lehet csinálni szétnyithatót. Lehet bele tenni projektort. Az átlagos használathoz egyikre sincs szükség. nyilván vannak speciális felhasználási területek, ahol jol jön a plusz funkció.
De a kerék, kerék marad. A telefon vagy nevezd bármely más néven, elérte az optimális kialakítását. :DDD

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.