2013.08.11
Piliscsaba - Nagy-Szénás - Zsíros-hegy - Remete-hegy - Remete-szurdok - Máriaremete - Hűvösvölgy

A szombati egy napos hidegfront utáni "kevésbé meleg" vasárnapra terveztem egy túrát, amire végül két barátom is elkísért. Nekiindultunk tehát, 2013. Augusztus 11-én. Reggel 8-ra beszéltük meg a találkozót az Árpád-híd buszpályaudvarra, innen indult a vonatpótló busz Piliscsabára (vicces volt a buszon a kalauzzal jegyvizsgálóval találkozni).

Kilenc körül értünk Piliscsaba vasútállomásra, ahol elvileg a forgalmi irodában lakik a pecsét. A vasútállomás épülete elég elhagyatottnak tűnt, illetve két túrázó hölgy szerint "ki van téve" a pecsét. Benéztünk hát a nyitott ajtón, meg is találtuk a pecsétet egy szekrény tetején. Mint kiderült, az állomás mégsem olyan elhagyatott, a szomszéd helyiségben tartózkodó hölgytől megkaptuk, hogy legközelebb azért legalább köszönjünk ha bemegyünk. Ígérjük úgy lesz

Első célunk a Kálvária, majd a Kőgomba volt - ide a kék nem megy fel, a kék háromszögön kell letérni. A kálváriáról visszafordulva szép, igaz kissé keskeny kilátás nyílik Piliscsabára.

A dombtetőn lévő kis kápolna mögött, jobbra indul az ösvényen a jelzés be az erdőbe, a kőgomba felé. Magához a sziklához, és a mellette álló, "kilátó"-nak csúfolt stég-szerű képződményhez tábla jelzi a letérést. A kőgomba érdekes alakját annak köszönheti, hogy az alul lévő, puhább kőzet könnyebben erodálódik mint a gomba kalapja.

Visszatérve a jelzett útra, azon tovább haladva jutottunk a sípályáig, ahol leereszkedtünk vissza a kék sáv jelzésre, és azon folytattuk utunkat tovább a Nagy-Szénás felé. Nem volt túl mozgalmas a következő néhány kilométer: zárt kapunál bal oldalon létra, majd sűrű aljnövényzetű erdőben haladtunk szintben, vagy enyhén emelkedve, néhol mélyúton, néhol patakvölgyben. Az európa-diplomás, fokozottan védett körzet határát kerítés jelzi, bal oldalt van a létra - mi a kaput nyitva találtuk, a vadakat érdekes megoldás tartja bent: karvastagságú fémcsövekből épült hídon kellett átkelnünk, ahol a csövek között 8-10 centis rés volt.
Gondolom a patás vadaknak gondot okoz az átkelés, másra nem tudok gondolni... A fokozottan védett területen a turistautakról letérni tilos!
A kapu másik oldalán az Erzsébet-kút pangó vizével (nem iható!). Egy nemrég "épült" határkőnél pihentünk meg enni, inni, kifújni magunkat a nagy melegben.

Tovább kapaszkodtunk felfelé a Nagy-Szénás teteje felé. Nemsokára az út tisztásra ért, derékig érő, teljesen kiégett fű, poros-homokos ösvény, alig néhány fa. Szavanna-hangulat uralkodott a csúcs előtti réteken, és később a hármas csúcson is. Ahogy közeledtünk a csúcshoz, egyre jobban kinyílt a panoráma, míg végül felérve tökéletes körpanorámában gyönyörködhettünk. Megyeri-híd Kevélyek, mögöttük halványan a Mátra, Dobogókő, Pilis, a másik irányba a Nagy-Kopasz a Csergezán-kilátóval, János-hegy, Nagy-Hárs-hegy (oda megyünk), Hármashatár-hegy - Csúcs-hegy vonulat.

A kilátást megcsodálva tovább indultunk lefelé. A valamikor turistaház emléktáblájához tartó kitérőt levágtuk (ezt az emléktáblát egyébként sem tartom túl sokra, lásd legalul). Nemsokára elértük a fokozottan védett terület végét jelző sorompót, és Nagykovácsi határában haladtunk tovább aszfaltozott úton a Zsíros-hegy felé. Itt újabb turistaház-romnál kitérőt tettünk (újra kék háromszög, romok jobbra az erdőben) egy kilátóhely felé. Ez régebben még erősen benőtt terület volt, egy erdőtűz után nyílt meg a kilátás - fiatalos fenyves jelzi a tűz egykori pusztítását. Visszatérve a rétre betértünk a következő pecsételőhelyre a Muflonitatónak nevezett - általunk kissé drágállott - vendéglátóipari egységbe. (Ez megél, de a turistaház nem volt fenntartható?)

Továbbra is Nagykovácsi legszélső házai mellett haladtunk, majd egy éles jobb kanyar után újra az erdőben találtuk magunkat. A Remete-hegy oldalában, szintben vitt az utunk, mígnem egyszer csak a keskeny ösvény sziklás hegyoldalba ért - ez a híres-hírhedt Remte-szurdok le(/fel)járat, meredek ösvény először a sziklákon, később az erdőben - fától fáig az ereszkedés módszere, meglátszik a törzsükön, nem csak mi csináljuk így. A szurdokba leérve hiába vártuk az Ördög-árok csobogását - csontszáraz minden itt is. Ellenben a civilizáció közelsége érződik, kutyasétáltatók csörtetnek a hegyoldalban, kerékpáros fiatalok húznak el mellettünk. a Remete-barlangba lámpa híján csak futólag benéztünk, ahogy láttuk nem lakják, bár van "bekészítve" pár koszos matrac.

Innen már nem tartott sokáig, és beértünk Máriaremetére. Nagyon szép, rendezett, csendes kis település ez a főváros mellett, autóval alig találkoztunk, ellenben sokan jöttek kerékpárral, bizonyára van valami kellemes túracélpont errefelé. Azt hiszem el tudnék itt éldegélni . A templom és a kertje is gyönyörű, jó darabot pihentünk itt az utolsó pár km előtt. Nem tartott sokáig innen már elérni a Hárs-hegy alatti Nagyrétet, majd azt balról kerülve értünk el a Hűvösvölgybe, ahol beütöttem aznapi utolsó, harmadik pecsétemet is.

Kellemes, 26Km-es túra volt, a vártnál melegebb időben. A szárazság miatt a táj most nem a legszebb arcát mutatta sajnos, jó lett volna csobogó patakok mellett is haladni kicsit, esetleg megmosdani a friss vízben, mint ahogy a dobogókői szakaszon sikerült.

És végül az ígért mese a szénási turistaházról:

A Wikipedia a következőket írja róla:
A házat a Munkás Testedző Egyesület (MTE) Turista Szakosztálya építette fel társadalmi munkában 1924 és 1926 között; az egyesület mintegy 200 tagja emberi erővel hordta fel az építőanyagot a hegyre. 1926. május 16-án nyílt meg a menedékház; hivatalos nevét Szabó Imre szociáldemokrata politikusról, az MTE elnökéről kapta. Mivel a benne folyó élénk egyesületi élet munkásmozgalmi jellege miatt politikai színezetet kapott, a csendőrség Pilisvörösvárról induló őrjáratai is gyakran felkeresték.

A házat 1927-ben verandával és egy további hálóhelyiséggel, 1934-ben étteremmel bővítették. 1957-ben 35 férőhellyel rendelkezett. 1949-ben államosították, és a Turistaházakat Kezelő Vállalat (TKV) kezelésébe került. 1959-ben emléktáblát avattak, megörökítendő a mozgalmi múltat. A TKV jogutódja, a Turista Ellátó Vállalat (TEV) 1975-ös megszűnését követően gazdátlanná vált, és pusztulni kezdett. A Másfélmillió lépés Magyarországon forgatásakor, 1979. szeptember 9-én még állt; a film szerint a falak jó állapotúak voltak, a tető pedig javítható lett volna, a nyílászárók azonban pótlásra szorultak. Néhány hónappal később azonban – valószínűleg nem függetlenül a filmben elhangzott kritikáktól – a budapesti pártbizottság arra hivatkozva, hogy a hely „kétes egyének találkozóhelye”, munkásőrökkel eldózeroltatta. Amíg le nem rombolták a házat, kéktúra-bélyegzőhely is volt itt.

Jelenleg csak egy, az 1980-as évek elején emelt szocreál emlékfal és egy 1986-ban állított emléktábla jelöli az egykori turistaház helyét.

Azaz az egyik leglátogatottabb Budapest közeli kirándulóhelyen lévő turistaházat hagyjuk lepusztulni, majd amikor erre felhívják a nagyközönség figyelmét jó szándékú természetjárók, inkább leromboljuk, eltemetjük, és odateszünk egy emléktáblát, amire aztán büszkén felvésetjük a saját nevünket... hát gratulálok.