2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Az e-cigi és én

Írta: | Kulcsszavak: e-cigi . elektromos cigaretta . dohányzás

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Kedves Dohányzó Ismerőseim és Ismeretleneim!

Nagy dolog történt velem nemrég. Megvettem életem első e-cigijét. :Y Sok év dohányzás után úgy döntöttem, hogy ha már kütyübuzi vagyok, és nekem mindig a legmodernebb akármi kell, akkor ilyen téren is ideje modernizálni. Nem mellesleg az eddig havi dohányzásra költött összeg felét sem fogom kifizetni hosszú távon, ha már ragaszkodom ahhoz, hogy súlyos összegeket pöfékeljek el.

Jó szokásomhoz híven alaposan utánajártam a dolgoknak, hiszen ez is egy műszaki cikk, amiből nem szabad megvenni a legolcsóbbat. Akik ismernek, tudják, hogy ha bármilyen témában műszaki cikket akarok venni, az komoly olvasgatással, kapcsolódó fórumok böngészésével, az adott dolgot használók véleményeinek meghallgatásával kezdődik.

Miután egy kedves ismerősöm (köszönöm, Kati :D) elmesélte, hogy most vett egy e-cigit, és tetszik neki, úgy döntöttem, hogy időszerű komolyabban utánajárni a témának.

Szokás szerint elkezdtem keresgélni egy olyan fórumot, ahol ez a téma. Meg is találtam a megfelelőt, méghozzá itt, a Logouton. Elkezdtem kérdezgetni, hogy mit ajánlanak egy kezdőnek. Leírtam, hogy mennyi rendes cigit szívok, milyen erőset, és hogy mennyi pénzem van jelenleg ilyen célra - és másnap már meg is vettem a kezdőkészletet.

Nem volt egyszerű a vásárlás, mert az az eshop, amit ajánlottak, zárva volt az ünnepek miatt, de ez nem szegte kedvem, és elkezdtem keresgélni, hogy hol találok mostazonnalderögtön megfelelő cuccot. Aki keres az talál jeligére 5 perc kényelmes autózásnyira meg is leltem a boltocskámat.

Nosza, bepattantam a járgányba, és már rohantam is. A boltban nem volt megtalálható minden, amit kimazsoláztam a javaslatokból, de szerencsére az eladó srác nagyon kedves és segítőkész volt, úgyhogy sikerült minden szükséges dolgot beszereznem.

A költségek: maga a készülék mindenestől 12.900,- Ft volt (+ töltő és adapter 2.000,-), plusz vettem hozzá három e-liquidet 3.000,- Ft-ért (10 ml-es folyadék, ezt kell beletölteni a tankba, hogy cigizhessünk). 1 ml lötyi kb. fél-egy doboz ciginek felel meg (de ez kezdőknél általában többre sikerül), úgyhogy én üvegenként 5 napot számoltam magamnak, aztán majd kiderül hosszú távon, hogy hogyan alakul a helyzet. Jelen kalkuláció szerint egy doboz cigi árából 5 napig tudok majd pöfékelni. :D (Azért biztos ami tuti alapon vettem egy tartalékos szettet is.)

Az elektromos cigaretta felépítése: 1 db akkumulátor és 1 db tank (patron, tartály). Ezt a két alkatrészt kell összerakni ahhoz, hogy megkapjuk magát az e-cigit. A folyadékot belecsepegtetjük a tankba, és már lehet is pöfékelni. Az akkut elég gyakran (akár naponta) kell tölteni, attól függően, hogy mekkora a teljesítménye, és hogy mennyit akarunk gőzölögni.

Többféle akkut lehet venni, 350-től akármeddig, sőt, vannak cserélhető akkus készülékek is, de azok már a komoly kategóriába tartoznak, az áruk is húzósabb. Egy akksi általában 300 töltést bír, tehát aki napi szinten tölti, annak is elketyeg kb. egy évig. A technikai részleteket most itt kihagyom, mert az egy más téma, de zanzásítva az a lényeg, hogy minél nagyobb az akku, annál tovább bírja a készülék (mint minden más technikai kütyünél is). A pöfékelés mennyisége függ még attól is, hogy mekkora tankot veszünk az akksihoz, mert ha a folyadék elfogy, hiába bírná az aksi. :U

A tankok a hozzáértők szerint (kezdő szinten) 1 (maximum 2) hónapig bírják a kiképzést. Vannak egyszerűbb verziók, amiket ki kell dobni, ha elfáradtak, és vannak komolyabbak, amikben csak alkatrészt kell cserélni, ami jóval olcsóbb, mintha újat kellene venni. A cserélhetős alkatrészesnek az induló ára természetesen magasabb. A legegyszerűbb, legolcsóbb tankokat már 1.000,- Ft körüli összegért megvehetjük.

A tankot célszerű hetente-kéthetente tisztítani, hogy növeljük az élettartamát, de ez nem egy bonyolult dolog. Minél egyszerűbbet veszünk, annál kevesebb vele a macera, viszont a komolyabb tankoknak hosszabb az élettartama is a cserélhető alkatrészek miatt. Egy példa: az én egyik tankom fapados, egybe van építve az egész, csak a kazánt (kis izét belül) lehet cserélni, és kész. A másik bonyolultabb, egészen apró darabokra szétszedhető, külön lehet cserélni a szipkarészt, a tartályrészt (a műanyag nagy üveg hengert, amiben a lötyi van), a tömítéseket stb, összesen 7 darabra szedhető szét.

A történethez hozzá tartozik, hogy célszerű eleve két készüléket venni, hogy amíg az egyik töltőn van, addig se kelljen lemondani a pöfékelésről. Vannak persze olyan akkuk is, amiket töltés közben is lehet használni, de én a dupla készlet híve vagyok, mivel ha éppen nem vagyunk otthon, mikor a ketyere lemerül, az elég kellemetlen lehet. Egyszerűbb kütyüket eleve párban, tokostól-mindenestől meg lehet venni 15.000,- Ft körüli összegért, de akinek még ennél is szorosabb a büdzséje, már 10.000,- Ft körül is kaphat elfogadható minőségű, bár kisebb teljesítményű készülékpárt. :K

A szép, új, modern készülékem vs. a régi cigim:

Férfitársaimnak üzenem, hogy van ez emberi színben is, nem muszáj ilyen éktelenül színes kütyüvel égetni magát mindenkinek. ;) Természetesen ha van olyan bátor férfi, aki színes e-cigit vesz, háromszoros hurrát érdemel. :C

Rengeteg ízben lehet lötyit kapni, én kezdésnek epres, cseresznyés és tutti-frutti ízesítésűt vettem, de tervben van a görögdinnyés, sárgadinnyés, cappuccinos és csokis ízvilág kipróbálása is. Arról mondjuk halvány fogalmam sincs, hogy milyen ízű lehet a "Zöld Lagúna" nevű csoda, de mindenképpen tesztelni fogom. Lagúnát még úgysem ettem. :DDD

Mivel jelenleg országunk zseniális és felülmúlhatatlan kormánya nem szeretné, hogy túl sok dohányos térjen át az e-cigire (nem politizálunk, tehát nem írhatom le, hogy milyen hatással lenne ez a trafikmutyi kedvezményezettjeinek pénztárcájára és az adóbevételre), Magyarországon nem lehet nikotintartalmű lötyit venni hivatalosan.

A jelenlegi erre vonatkozó szabályozás szerint külföldről személyes használatra lehet rendelni nikotintartalmú e-liquidet. A törvény azt mondja ki, hogy kereskedelmi mennyiséget nem lehet otthon sem tartani, de azt nem mondja meg, hogy mi számít kereskedelmi mennyiségnek. Forgalmazni, átadni viszont szigorúan tilos. Még semmi sem biztos, de nemsokára kiderül, hogy hogy döntenek "odafent". A jelenlegi helyzet egészen pontosan így néz ki.

Rengeteg hülyeséget terjesztenek az e-cigivel kapcsolatban, amiknek egy része a kezdeti időkben (jópár éve) talán igaz volt, mára azonban már biztosan nem az. :N Ami biztos: nem szabad az aluljárós 1-2ezer forintos vacakokat megvenni, mert azok csak arra jók, hogy az ember megállapítsa, hogy ez sz@r. A minőségibb készülékek egészen tűrhetően visszaadják a dohányzás élményét, a jobb készülékek pedig már túl is mutatnak rajta. :D

Az alaptudomány: a cigi formájú e-cigi nem az igazi. Lehet ezekből is egészen elfogadhatót venni, de meg sem fogja közelíteni az élmény a komolyabb készülékekkel elérhető hatást. Az e-cigit teljesen máshogy kell fogni, mint a rendes cigit, és miközben beleszívunk, nyomva kell tartani egy kis gombot. Ez így most elég hülyén hangzik, de pár perc alatt megszokható, és számomra elég vicces volt, ahogy próbálgattam, hogy mi lenne a legkényelmesebb. Így is fogom, meg úgy is. Meg néha még amúgy is. :DDD

Az e-cigi nem büdös (mivel vízgőzt ereget ki), nem sárgul tőle az ember ujja és foga, és semmilyen káros összetevőt nem tartalmaz az opcionális nikotinon kívül - ergo nincs benne egy csomó olyan dolog, ami a normál cigiben rákot okoz. A nikotin klinikai kutatások alapján (egereken tesztelve) semmilyen kimutatható káros hatást nem tudott produkálni a két éves tesztelési időtartam alatt.

Részemről soha nem akartam abbahagyni a dohányzást, és most sem akarom, pláne, hogy már tudok eperillatú "füstöt" produkálni. :C Ehhez képest nagyon sok olyan beszámolót olvastam, hogy aki áttért az e-cigire, valahogy magától abbahagyta a dohányzást, anélkül, hogy ez lett volna a cél - úgyhogy hajrá, ha valaki abba akarja hagyni. ;)

Mellesleg tegnap az Aréna Plázában az egyik kávézóban megengedték, hogy pöfékeljek kávézás közben. :D :D :D Persze megtehették volna, hogy nemet mondanak, de a hatályos jogszabály szerint akkor is megtehettem volna, ha nem engedélyezik. ;) Jelenleg az e-cigi használata sehol sincs tiltva, bárhol lehet gőzölögni.

Ez azért olyan nagy szám, mert mióta ilyen helyeken nem lehet dohányozni, azóta nem ültem be kávézóba (kivéve nyáron, nyílt helyre). Dohányos társaim tudják, hogy egy jó kávé cigi nélkül nem igazán élvezhető. ;) Ráadásul egy jó beszélgetés közben szívesen pöfékel az ember. :K

Természetesen olyan helyen, ahol nem megengedett a dohányzás, nem illik e-cigizni sem. Hivalatosan lehet, de nem illik. Én legalábbis így gondolom, és nem szeretném kivívni a nem dohányzók ellenszenvét. Ha utálják a normál cigarettát, az e-cigit is utálni fogják, amíg nem tudnak róla pár dolgot - pl. hogy a "füstje" nem mérgező rájuk nézve, és hogy nem lesznek büdösek tőle. Ennyi általában már elég.

Én jelenleg kétféle lötyit tartok magamnál: egy nikotinos és egy mentes verziót. Ha csak úgy ihletadásnak (mint pl. most az írásnál) pöfékelnék, akkor a mentesből szippantgatok, így azt vettem észre, hogy a nikotinos "dohányzásom" már így pár nap után is csökkent. :Y

A két kezdő kütyüm - az ezüst színűben van a mentes lötyi (mert annak nagyobb a tankja), a csicsásban pedig a nikotinos.

Van egy barátnőm, aki nagyon-nagyon nem bírja a normál cigi szagát. Ha jön hozzám, előtte fél nappal már szellőztetek, kereszthuzatot csinálok, és természetesen nem gyújtok rá a lakásban. Ha itt van, akkor meg szépen ki kell mennem, hogy őt ne zavarja a füst. Ez ugye időnként megszakítja a beszélgetést, és a vendégemet is magára hagyom, ami nem szép dolog. Na, ez mostantól nem lesz. :)) A barátnőm mesélte, hogy a munkahelyén az egyik kolléganője e-cigizik abban a helyiségben, ahol együtt dolgoznak, és ez őt EGYÁLTALÁN NEM ZAVARJA. :Y

Egy kis számtan így a végére: eddig kb. 25.000,- Ft-ot költöttem cigire havonta (néha kicsit többet, néha kicsit kevesebbet). Ezután pedig maximum 10.000,- Ft-ot fogok - persze a kezdőkészletet nem számolva. Ha már megtaláltam azt a lötyit, ami nekem megfelel, akkor még ez az összeg is csökkenhet, de amíg próbálgatom a különböző lötyiket, addig akár több is lehet, de semmiképpen nem fogja elérni az eddigi költségeim felét.

És mielőtt még a lelkesedésemet látván bárkiben felmerülne a gondolat, hogy valami e-cigi ügynök vagyok, kijelentem, hogy nem vagyok az - de szívesen lennék. ;)

Ha van olyan dohányzó ismerősöm, akit kicsit részletesebben is érdekel a téma, vagy úgy dönt, hogy szívesen kipróbálná a dolgot, örömmel állok rendelkezésére. :K

A topik itt a Logouton, ahol segíteni tudnak, ide kattintva elérhető. :K

Hozzászólások

(#1) varga.tamas


varga.tamas
tag

Május 1. alkalmával eldöntöttem, hogy leállok én is. Korábban e-cigivel sikerült már 2x is :D

Most ez lesz a 3., ezúttal "szárazon".

127.0.0.1 SWEET 127.0.0.1

(#2) aggleány válasza varga.tamas (#1) üzenetére


aggleány
addikt

Akkor együtt kezdük! :C Nekem ez az első e-cigim, de én nem akarom abbahagyni. Sok helyen olvastam, hogy idővel automatikusan gyengébb lötyit vesznek, úgyhogy az is lehet, hogy spontán mégis "leszokódom" a cigiről. :K

(#3) Fr0z3n


Fr0z3n
őstag

30k egy hónapban cigire? Gondolom bóti cigi volt. Esetleg tölteni? Mi 2en a családban megússzuk 15be egy hónapba.

(#4) Remus389 válasza Fr0z3n (#3) üzenetére


Remus389
veterán

Na és, nekem havi 2500Ft-ba kerül csak az e cigi (évi 25-30.000), ennyire le lehet szorítani a költséget ha magának állítja elő az ember a folyadékot (nikotinost vagy nikotinmenteset ), ebbe benne van a nikotinos folyadék, aromák, esetleges alkatrészek.

2000ml nikotinmentes e-liquid 2500ft, másfél évre elég, ebbe aroma kell csak (illetve nikotines alap de nem muszáj ).

Az e cigi filléres dolog, ha az ember magának keveri ki a folyadékot .

Havi 15.000 Ft is sok , és a töltős cigi a legkarosabb .

https://hardverapro.hu/apro/burson_v5i_dual_opamp-ok_2db/friss.html

(#5) bzoley válasza aggleány (#2) üzenetére


bzoley
veterán

Sok sikert, vagy ami ide illik!
Anno engem is elkapott ez a "hobbi". Vagy négy hónapig szipókáztam ködöt, körülöttem mindenki jól szórakozott, én élveztem. Eleinte rengeteget ráköltöttem, de a végére már egy fillérbe sem került, minden alapanyag, kellék egy évre megvolt, liquidhez többre is. Ahogy múltak a hónapok, úgy csökkent a nikotin tartalma a liquidnek, az utolsó hetekben már teljesen nikotin mentes volt. És ez tetszett(bár a cigiben sem az a legkárosabb, néha még hasznos is). Aztán elkezdett bedagadni a torkom, alig tudtam nyelni, egyet sem tudtam szippantani. Később átment a tartómra, és még hónapokig fájdogált. Azóta minden egy dobozban hever, és újra elfogy két doboz cigi.
Nem tudom mi lehetett, talán valamilyen allergia, vagy semmi köze nem volt hozzá, sima fertőzés, de azóta nem próbáltam.
Félrértés ne essék, akinek nem ismerős a téma, nem ilyen sztorikkal vannak tele a hasonló fórumok, még hasonlóval sem találkoztam, nekem csak simán nem volt szerencsém.

[ Szerkesztve ]

(#6) aggleány válasza Fr0z3n (#3) üzenetére


aggleány
addikt

Nem bóti volt, töltögettem, piros Tilbury. Néha elment napi egy csomag. :B Átlagban kb. 30 szál fogyott naponta, de volt, hogy több is.

Úgy nézem, hogy tényleg elszámoltam, jó lesz az 25ezernek is, mindjárt javítom. Köszönöm, hogy felhívtad rá a figyelmem. :R

(#7) aggleány válasza bzoley (#5) üzenetére


aggleány
addikt

Köszönöm! :R

Sajnálom, hogy neked ilyen rosszul alakult ez a dolog. Azt olvastam több helyen, hogy a PG bázisú lötyik tudnak allergiás reakciókat kiváltani, de ilyenről, amit leírtál, még nem hallottam. :(

Én inkább arra gyanakszom, hogy valami másfajta likvidet vettél, mint előtte, és azt nem bírtad. Az allergia nem ilyen lassan jött volna ki egyazon anyagra. Nem emlékszel, hogy váltottál volna, mikor kijött ez a probléma?

Abszolút megértem, hogy ilyen körülmények között abbahagytad, és az a lényeg, hogy most rendben vagy. :K Azt viszont sajnálom, hogy emiatt kénytelen voltál visszatérni a rendes cigihez.

Én úgy tervezem, hogy előbb-utóbb menteset fogok használni, mivel az mindenhol beszerezhető.

(#8) Fr0z3n válasza Remus389 (#4) üzenetére


Fr0z3n
őstag

Szeretek mindent ami káros. Zsíros kaják kenyérrel, semmi sport, sok lustálkodás nassolással, cigi, nem eszek gyümölcsöt, gyümölcsízzel max üdítőben találkozom. Mondjuk, alkohol nem iszok, csak ha nagyon meleg van, akkor is radlert. Mégis egészséges vagyok mint a makk (orvosi papírom van), jó erőben is vagyok. Szóval ez az egészséges életmód maszlag hidegen hagy.
Szeretek dohányozni, meg néha szivarozni.

[ Szerkesztve ]

(#9) bzoley válasza aggleány (#7) üzenetére


bzoley
veterán

Én is sajnálom, bírtam hogy mindenhol megnéztek, mint egy majmot, az egyéb járulékos dolgokról nem is beszélve. Egyhónap után fel-alá szaladgáltam a lépcsőn, híztam mint a disznó, és rengeteg lóvém megmaradt.
A nikotinmentesre csökkentés magától jött, nem tervezett volt, simán csak úgy esett jól. Az előző mindig egy kicsit erős volt.
Az utolsó két-három hónapban magamnak készítettem a liquidet, csak aromát vettem hozzá. A legtöbb alapanyagot gyógyszertárban megkaptam, szóval az aromán kívül más nem nagyon változott.
Egyszer talán újra előveszem.

(#10) aggleány válasza bzoley (#9) üzenetére


aggleány
addikt

Engem is bámultak páran az Arénában a kávézóban. :DDD

Én nem akarok hízni, úgyhogy majd figyelek a kajára. A topikban az elmondásom alapján 18-as lötyit ajánlottak, de az túl erős volt, egyszer beleszívtam, és majd megfulladtam tőle, úgyhogy rögtön 12-essel kezdtem.

A keverésnél azért még bőven nem tartok, de lehet, hogy annak is eljön majd az ideje. Egyelőre próbálgatom a kész likvideket, de még nem lett meg az igazi.

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.