Ezt a bejegyzést négy éve írtam, de most is egyetértek minden szavával.
Nemrég hosszas csevelyt folytattam a barátnőmmel a bizalom tárgykörében. Mint azt köztudjuk, a bizalmat csak egyszer lehet eljátszani, utána már nem lesz az igazi a kapcsolat - akár baráti, akár párkapcsolatról van szó. Hasonló szintet el lehet érni, mint ami előzőleg megvolt, de ugyanazt már soha.
Illetve az sem igaz, hogy ez mindenkinél így működik. Van, aki képes teljesen elfelejteni a dolgot. Én például nem. Aki egyszer elveszítette a bizalmamat, az úgy járt.
A barátság kialakulása nálam eleve nem gyors folyamat. Több évnyi folyamatos jó kapcsolat, egyetlen árva kis csalódás nélkül. Nem egyszerű. 
Ha én azt mondom valakire, hogy "A BARÁTOM", akkor az annyit jelent, hogy vakon bízom az illetőben, és simán rá merném bízni akár az életemet is. A haverok teljesen más kasztba tartoznak.
Anno volt egy nagyon jó barátnőm általános iskola elejétől középiskola végéig. Mindent együtt csináltunk, mindent megbeszélünk, folyton együtt voltunk. Olyan volt, mintha a testvérem lenne. Ha vettem magamnak valamit, ő is kapott ugyanolyat. A családi nyaralásokon is ott volt velem. Aztán egyszer azt mesélte valaki, hogy rosszakat mond rólam. Természetesen elküldtem az illetőt melegebb éghajlatra. Aztán más is ugyanazt mondta. Őt is elküldtem. Ám amikor már a sokadik ember mesélte ugyanazt, szöget ütött a fejembe a dolog. Gondoltam az a legtisztább, ha megkérdezem a barátnőmet, hogy vajon mit érthettek félre ezek az emberek. Kiderült, hogy nem volt félreértés, azokat a dolgokat ő mondta. Én pedig álltam értetlenül, és nem értettem, hogy miért. Kiderült, hogy neki fájt az, hogy az én családom jobb anyagi helyzetben van, mint az övé, és megalázónak érezte azt, hogy mindig megkap mindent, amit én is. Nem értettem, és azóta sem értem. Néztem rá bután, ő pedig otthagyott. Én meg mentem utána, hiszen a barátom volt. Elzavart. Még több hónapon át kerestem, próbáltam megérteni, hogy mi volt a baj. Aztán egyszer csak meguntam, és úgy döntöttem, hogy vége a barátságnak. Másnap keresett, de akkor már késő volt.
Ez volt az első leckém a bizalomról. Sajnos ez a dolog elég szépen beleégett a lelkecskémbe. Nem tudnám megmondani, hogy teljesen túl vagyok-e rajta, pedig azóta már sok év eltelt.
Az is előfordulhat, hogy valaki első felindulásában hülyeséget beszél, mert vérig van sértődve valamiért. Az nem olyan vészes. Az már inkább, ha ezt a nagyközönség elé tárja, és finoman szólva is erősen felnagyítja a problémát, és eltorzítja a valóságot. 
De én úgy gondolom, hogy ezt is meg lehet beszélni. Nem egyszerű, hogy a visszavágás helyett az ember beszélni akarjon azzal, aki a lelkébe lépett, de megoldható, ha mindkét fél nyitott a dologra. Aztán lehet, hogy megbeszélik, hogy valójában senki nem akarta megbántani a másikat, de a kapcsolat nem folytatódik, mert lejárt az ideje.
Van az a lehetőség is, hogy ha csalódtunk valakiben, attól még jóban maradunk vele, de valahogy már nem annyira jóban, mint amilyenben előtte voltunk. Valahogy nem mesélünk el neki olyan dolgokat, amilyeneket előtte elmeséltünk volna. Érdekel, hogy mi van vele, mi a véleménye, de fenntartással kezeljük a dolgokat. A csalódást úgy értem, hogy az illető szándékosan hazudott nekünk, vagy átvert minket. Ha csak nem azt csinálta, amire számítottunk tőle, az nem az ő hibája.
Párkapcsolaton belül a bizalom témaköre már egy fokkal nehezebb dió.
Az csak úgy működik, ha az ember egy bizonyos szinten megelőlegezi a bizalmat. Máshogy egyszerűen nem megy. Nem tudom elképzelni, hogy valamennyire ne bízzak meg abban, akivel megosztom az ágyam. Persze ez kezdésnek csak alapszintű bizalom, és ha a dolgok jól alakulnak, akkor a bizalom továbbfejlődhet, egyre mélyebbé válhat. Ez más jellegű bizalom, mint a barátságnál, sokkal érzékenyebb, sokkal sebezhetőbb. Van olyan dolog, ami egy párkapcsolatban fájdalmas, míg egy barátságnál fel sem merül. Pl. senkinek nem esik jól, ha a párja az ellenkező neműekkel flörtöl, pedig simán előfordulhat, hogy ez teljesen ártatlan flörtölés, és egyikük sem akar semmit a másiktól. Ettől még a másik félnek nagyon rosszul eshet. Van, aki szereti ezt megbeszélni, és van, aki nem. Részemről a megbeszélés híve vagyok, hiszen egy beszélgetés sok mindent meg tud oldani. Ha kiderül, hogy tényleg csak ártatlan dolog volt az egész, akkor célszerű elegánsan túllépni rajta. Ha nem történt bizalomvesztés, akkor nincs semmi gond. Ha viszont történt, az már neccesebb téma, de legyünk pozitívak, ilyesmi nem történhet. Minden nagyon szép, minden nagyon jó stb.
Imádom, amikor arra a kérdésre, hogy "Bízol benne?" az a válasz, hogy "Milyen téren?". Ez nekem annyit jelent, hogy nem. Ha azt mondom, hogy bízom benne, akkor nincs olyan, hogy milyen téren. Nem lehet kicsit bízni valakiben. Olyan van, hogy bízom abban, hogy valaki segít nekem ebben vagy abban a témában, de ez nem az a bizalom, mint amiről most szó volt.
Úgy nézem, kicsit hosszúra sikeredett ez a bejegyzés. Talán nem is fogja elolvasni senki, de ezt most valahogy ki kellett írnom magamból. 
