Feleségemmel úgy döntöttünk, hogy egy kellemes hétvége erejéig tiszteletünket tesszük a számunkra meglehetősen ismeretlen tajvani keleti parton, pontosabban Taitung (台東) és Lanyu (蘭嶼), avagy Orchid Island körül. Nagy izgalommal készültünk az útra, hiszen relatíve ritkán van lehetőségünk arra, hogy a nyugati part zsúfolt forgatagából hosszabb időre kimozdulhassunk, melyet csak tetéz a nem kimondottan a szabadba hívogató forróság is.

Az apró kis sziget nem véletlenül csábítja a Tajvanra látogatókat, hiszen a tao / yami nép különleges kultúrája sehol máshol nem lelhető fel, így ezt, az elképesztő természeti képződményekkel egybevéve egy valóban egyedi, ám mégsem túlságosan „elturistásodott” vidéket fedezhet fel a látogató.

Yeyin (野銀) falu tradicionálisabb része, ahol megfigyelhetjük a yami emberek által, a földfelszín alá süllyesztett házakat. A korábban fűfélékkel, napjainkban inkább kátránnyal borított, gyakran 1-1,5 méter belmagasságú épületek és az azokat körülölelő kőbástyák kiváló védelmet nyújtnak tájfunok során érkező széllel és esővel szemben. Az esővíz beáramlása ellen valamennyi ilyen ház padlózata a földtől mintegy 20-30 centiméterre található, illetve a mélyedésekben a víz elvezetése is megoldott.

Lanyui kalandjaink előtt azonban ne suhanjunk el szó nélkül a Taitungban tett rövid látogatásunkról sem.

Taitung

A felhős idő ellenére úgy döntöttünk, hogy robogóval a Luye-fennsíkot és egy kisebb tejgazdaságot is felkeresünk, ám ez utóbbi – hétvége lévén – irreális áron kínálta a belépőit, de így legalább több időt tölthettünk a hegyek közt.

Kilátás a taitungi Luye-fennsíkról.

Robogót az ember fialánya már akár 250-300 helyi dollárért (kb. 3340-4000 forint) bérelhet magának, míg a nagyobb, 4-500cm3-es járművek egynapos bérleti díjai akár 500 dollárig (6700 forint) is felkúszhatnak. Kisméretű robogó (moped) bérlésére a nevetséges magyar nemzetközi jogosítvánnyal sem valószínű, hogy lesz lehetőségünk, egyrészt, mert hiába vezethetünk Magyarországon robogót (<50cm3) a „B” kategóriás jogosítvány részeként, a nemzetközi jogosítványban a „motorcycles” részhez ezzel nem fogunk pecsétet kapni, így a maszek, az angol nyelvet gyakran csak hírből ismerő helyi kölcsönzősnek komplikált lehet elmagyarázni, hogy de, vezethetünk „motorcycles”-t annak ellenére, hogy a nemzetközi jogosítványunkban csak a „motor vehicles not exceeding 3500kg” rész van bejelölve.

Tajvanon a Maslow-piramis alapját a robogóhasználat képezi.

Másrészt a helyi robogók 95%-a gyakran 100+ cm3 hengerűrtartalom felett indul, melyre már Magyarországon sem érvényes a „B” jogsi. Helyi közlekedésünk így ismerős híján kerékpárra és buszra korlátozódhat, utóbbi viszonylatairól, mentrendjeiről itt tájékozódhatunk.

Az éves Taiwan Balloon Festival színhelyéül szolgáló Luye-fennsík.

Közlekedési gondjaink áthidalását követően, jobb kondiban lévők kerékpárral, a többiek pedig busszal, taxival vagy helyi vonattal közelíthetik meg Luye környékét. A fennsík után hasonlóan elnevezett Luye Highlands Balloon Festival, minden év nyári hónapjaiban megrendezett hőlégballonos esemény szintén itt kapott helyett, illetve az érdeklődők egész évben kipróbálhatják a tandem ejtőernyőzést, illetve a fűszánkózást. (Utóbbi nem egy drogos esemény, hanem hó híján egy füves domboldalon bonyolított szánkós muri.)

„Fűszánkózás” lánctalpas szánkókkal.

A délelőtti felhős idő a Lanyu felé tartó kompunk indulásáig csodálatos módon némileg feloszlott, így bíztam benne, hogy nem csupa kiégett égboltos, rosszul megvilágított képet fogok tudni bemutatni itt. Robogónk leadását követően Taitung vasútállomása felé vonultunk, hogy az innen induló helyi buszjárattal a Fugang (halász)kikötőig suhanjunk majd elmerülhessünk a lanyui hajóút végtelen izgalmaiban.

A taitungi Fugang-kikötő látképe.

A kikötőbe érve meglepődve tapasztaltuk, hogy számos további „nyugati” turista is fellelhető a közvetlen közelünkben lévő térben, akik azonban zömmel a szintén a közelben található, Lanyunél jóval kisebb, ezáltal egynapos kirándulással kecsegtető Ludao- (綠島) vagy Green Island felé tartottak. A Green és az Orchid Island felé kompjáratokat közlekedtető The Star of Green Island c. társaságnál előzőleg ugyan már lefoglaltuk a jegyeinket, ám az utasok számának és a hajók befogadóképsségének tükrében erre nem igazán lett volna szükség, hiszen több tucat ülőhely maradt üresen. A retúr kompjegyek Taitung és Lanyu közt fejenként 2400 dollárba (kb. 32000 forint) kerültek, ám csak azért kényszerültünk a vízi utat választani, mert a Daily Air valamennyi járatára már akkor elkelt az összes jegy, mikor felmerült bennünk az utazás gondolata.

A Lanyu és Ludao felé közlekedő kompok nemcsak a személy-, hanem a teherforgalomból is kiveszik a részüket. Kedvezőtlen időjárási viszonyok közt ezek a kompok viszont nem közlekednek, így pl. egy komolyabb tájfun esetén a szigetek lakói akár egy hétig is friss ellátmány nélkül maradhatnak.

Gyakorlott hajóutas lévén már nem számítottam sok izgalomra az út során, ám korábbi tapasztalataimmal ellentétben ezúttal igencsak megviselt az állandó, főleg a taitungi oldalon tapasztalható heves hullámmozgás, így igyekeztem minél gyorsabban elaludni. Egyébiránt, ha gyenge a gyomrunk, részegek, másnaposak, betegek stb. vagyunk, úgy érdemes készülni némi tengeribetegség elleni helyi csodaszerrel (暈船藥, yùnchuán yào), melyet a gyógyszertárak mellett drogériákban is, legfeljebb 80-90 dollárért (kb. 1100 forint) beszerezhetünk.

Lanyu

A 2,5 órás hajóút végén a tiszta időnek köszönhetően már távolról megpillanthattuk Lanyu zöldellő szikláit és nem sokkal később már a sziget egyetlen 7-Eleven üzlete előtt küzdöttünk robogónkért.

Komppal érkezők a sziget nyugati oldalán fekvő Kaiyuan kikötőbe (開元港) futnak be, mely Lanyu egyetlen 7-Eleven üzletével, benzinkútjával és vegyesboltjával a környék kritikus fontosságú pontja. Mindezt mi sem jelzi jobban, hogy a 2012-ben pusztító tájfunok során a benzinkút és a vegyesbolt is megsemmisült, valamint az utakat lezáró kőomlások következtében gyakorlatilag az egész sziget lebénult.

A tajvani „főszigeti” gyakorlattal ellentétben Lanyun mindenféle képesítés megléte nélkül bárki bérelhet robogót átlag napi 500 dollárért, de természetesen kevésbé elpicsásodott egyének gyalogolhatnak, továbbá kerékpárt, illetve a szigeten napi 4 alkalommal körüljáró buszt is választhatják, ám idő szűkében lévő utazóknak értelemszerűen a robogó a legideálisabb megoldás. A kikötő betonjára kilépve először vajmi kevés infrastruktúrát pillanthatunk meg, ám távolabb haladva napon érlelt robogókat (melyek tulajdonosai általában a kompok érkezésekor bukkannak fel) kölcsönözhetünk, illetve a közeli vegyesboltban némi frissítőt is beszerezhetünk. A Yeyin falucskában található szállásunk elfoglalása előtt egy rövid kirándulást tettünk a sziget nyugati oldalán, így a délutáni napfényben fürdőző Hongtou sziklamező, a tenger kék vize és a zöld lankák kifejezett kellemes látványt nyújtottak.

A délutáni órákban remek látványt nyújt a Hongtou sziklamező (紅頭岩), mely a sziget északnyugati végénél található.

A rövid kiruccanás, majd robogónk feltankolását követően a sziget déli része felé kerülve jutottunk el a szállásunknak otthont adó Yeyin faluig. Kiemelendő, hogy a szigeten található szálláshelyek 99%-a különféle B&B helyeket jelenti, így kedvenc foglalási oldalainkon, pl. Expedia, Booking stb. nem sok hotelt, hostelt találhatunk. Ha valaki nagyon kalandvágyó, úgy lehetősége van sátrazni is, ám a szigeten uralkodó szeszélyes időjárásból kifolyólag ez a megszokottnál kényelmetlenebb lehet, így érdemes ezzel a kínai nyelvű weboldallal vagy az AirBnB idevágó részével is megismerkednünk.

A kikötőtől a sziget déli vége felé indulva az első fontos hely a benzinkút, mely a gyakorlattal ellentétben nincs nyitva éjjel-nappal, így éjszakai kószálás előtt mindenképpen győződjünk meg arról, hogy járművünkben elég-e a nafta. Még tovább gurulva Hongtou faluig (紅頭村) érhetünk, ahol a lanyui apró repülőtér mellett a sziget egyetlen postáját is megtalálhatjuk. Utunkat tovább folytatva a Qingqing mezőnél (青青草原) és a lanyui Öreg Kőnél (老人岩) lyukadhatunk ki, ahol a kézműves ruhákat és sört árusító helyiek mellett kecskék tömegeit figyelhetjük meg, amint azok helyenként a gravitációt is meghazudtolva ugrálnak a meredek sziklafalakon.

A szigeten bolyongva bárhol, bármikor belefuthatunk az út szélén vagy éppen a hegyoldalban legelő kecskékbe, melyeket a helyiek húsukért és bőrükért is tartják. A kecskehúsos hot-pot kifejezett helyi különlegesség.

A Qingqing mezőt egy nagyobb, fűvel benőtt kőkupac választja el az úttól, ám szerencsére mező legtávolabbi pontja könnyedén megközelíthető egy kellemesen kikövezett gyalogos ösvényen, melyet padok és egy felgyújtott robogó maradványai ékesítenek. A mező tengerparthoz közeli részeinél meredek, sziklás partszakaszt figyelhetünk meg, mely engem leginkább az ír Moher-sziklák kisebb változatára emlékeztettek.

Kilátás az Öreg Kő közelében.

Tiszta időben a távolban a Kis Lanyu-szigetet (小蘭嶼) is megpillanthatjuk, ide azonban egyáltalán nincs tömegközlekedés, ami nem is csoda, hiszen az apró sziklán gyakorlatilag semmilyen ember alkotta létesítmény nem található. Figyelmesebbek egy másik, dokkra emlékeztető képződményt is megpillanthatnak a közelben, mely nem más, mint a Taiwan Power Company Longmen kikötője (龍門港), ahová a Tajvan-szerte megtalálható atomerőművek és más, kutatási intézmények által előállított alacsony intezitású radioaktív hulladék érkezik.

Előtérben a Longmen-kikötő, háttérben a Kis Lanyu.

Az 1982-ben létesített nukleáris hulladéklerakó természetesen heves ellenérzéseket váltott ki a helyiek köreiben, akik az évtizedek során többször is tüntettek a lerakó megszüntetése és az ott tárolt anyagok elszállítása érdekében.

A sziget délnyugati részén található Qingqing mező meredek, sziklás partjairól kiváló kilátás nyílik a fölé magasodó dombokra és természetesen az óceánra is.

A sziget déli csücskét megkerülve, takaros kis kertekkel szegélyezett úton keresztül értük el Yeyin falut, ahol az általunk korábban lefoglalt B&B szállás is lapult. A környék a yami emberek tradicionális épületei mellett gyakorlatilag tömve volt a különböző kiadó házakkal, szobákkal, ám ezeken felül gyakorlatilag csak néhány kisebb étkezdét és vegyesboltot találhattunk.

A korábban említett tajvani weboldalon talált és lefoglalt B&B szállásunk éjszakánként 1800 dollárba (kb. 24000 forint) került, melyért egy kellemes kis szobát, reggelit, tengerre néző tetőteraszt kaptunk. Érkezésünkkor az épületben ugyan senki nem tartózkodott, de apró közösség lévén kb. mindenki ismer mindenkit, így nem tartott sokáig előkerítenünk a tulajt sem.

Yeyin az egyik legnagyobb yami közösség Lanyun. A modernebb épületek mellett a kép jobb oldalán megfigyelhetjük a hagyományos, yami épületek csoportját is.

Sokat emlegettem, így mindenképpen több szót érdemelnek a kizárólag Lanyun „őshonos” yami vagy tao emberek, akik származásukat tekintve inkább tekinthetőek a filipínó, semmint valamely kínai népcsoporthoz. A mintegy 3000 főt számláló, tradicionálisan halászó nép étrendjét a tenger kincsein felül a helyben, nagy mennyiségben termesztett köles, édesburgonya, taro és a már korábban is említett kecskehús egészíti ki.

Yeyini utcarészlet a hajnali órákban.

A tenger azonban sokkal többet jelent számukra a puszta túlélésnél, hiszen a nyugati befolyás által meghonosodott keresztény ideológiák mellett egyéb, törzsi hiedelmek is formálják életüket. Maláj-polinéz eredetű nyelvük szintén gyökeresen eltér mind a mind a hokkien, mind a hakka és egyéb kínai nyelvcsoportétól is, így nem feltétlenül természetes, hogy a szigeten mindenki beszéli a mandarin vagy a tajvani kínait. (Ebből kifolyólag a szigeten használt mandarin elnevezések mellett pl. a yami nyelvű Jivalino (Yeyin) vagy Jimowzod (Hongtou) mellett valamennyi helyen találkozhatunk az adott régió yami megnevezésével is.).

Az Iranmeylek-öböl látképe.

Az egyik leghíresebb esemény az évente egy alkalommal megrendezett repülőhal fesztivál, a Rayon, mely márciustól májusig tart. Ezen esemény során a halászok különböző méretű, 3-10 fő befogadására alkalmas kenukkal szállnak vízre, hogy az óceáni áramlatokkal érkező halrajokat begyűjtsék. Az egyszerű, nem túlságosan hivalkodó díszétésű kenuk kulcsfontosságú szerepet játszanak a sikeres halászat során, ezért valamennyi ilyen vízi alkalmatosságot különleges gonddal készítenek.

Yami kenuk a Langdao halászkikötőben (朗島漁港). A helyiek minden tavasszal efféle hajókon kelnek útra, hogy az óceáni áramlatok által hozott repülőhalakat, a Flying Fish Festival (飛魚祭) keretein belül begyűjtsék.

Látogatásunk során lehetőségünk volt egy yami háztartás megtekintésére is, mely erősen tört mandarin magyarázat kíséretében zajlott. A XXI. század ellenére a szigeten még napjainkban is sokan választják ezt a nem kifejezetten komfortos, ám a szigetet évente több alkalommal sújtó tájfunok során az egyik legbiztonságosabb kivitelű faépületeket. A korábban fűfélékkel, újabban azonban inkább kátránnyal borított épületek bejárásához elengedhetetlen, hogy felelevenítsük a jógatanfolyamokon gyakoroltakat, ugyanis az épületek belseje a kb. 50cm belmagasságú tornác után egy ennél valamivel keskenyebb, négyszög alapú „ajtón” keresztül közelíthető meg.

Egy tradicionális, tájfunbiztos yami lakóegység. A gödör alján esetlegesen felgyülemlő víz elvezetéséről külön csatornarendszer gondoskodik.

Az épületben néhány helyen térelválasztó elemeket figyelhetünk meg, melyek jellemzően a főző-tűzrakó és a füstölő, valamint az alvóhelyek közt húzódnak, de szó szoros értelmében vett nyílászárókkal nem találkozhatunk. A tornácról nyíló négy darab, különálló ajtó után közvetlenül az alvásra kijelölt hely deszkáin találjuk magunkat, melynek enyhe lejtése a víz, vizelet eltávozását segítette elő. A yami emberek egyébként szobatiszták (napjainkra legalábbis), ám az épületben nem található semmilyen, tisztálkodásra alkalmas létesítmény, a fürdők és illemhelyek egy külön épületben kerültek kialakításra.

Kültéri, közös használatú mosdók és zuhanyzók.

A hálóhelyből a lakás belseje felé haladva egyfajta éléskamrát, fészert találunk, ahol a vadász- és halászeszközökön kívül a termények betakarításához szükséges egyszerű falapátokat, ásókat, fából készült könnyű vértet, botokat találunk. Itt kapott helyet a ház átható füstszagát biztosító füstölő is, mely a tartósításon felül a ház spirituális megtisztulását is elősegíti.

A házszám, illetve a normál esetben a szabadban is végezhető kisebb munkák helyszínéül az alig fél- egy méter magas tornácszerű tér szolgál, melyekről kis ajtók vezetnek a lakás belsejébe. Az ajtók száma általában a ház tulajdonosának vagyonosságát jelképezi.

Látogatásunk végeztével még némi füstölt repülőhalat is kaptunk, jutányos, 200 tajvani dollárért (kb. 2600 forint) cserébe.

Vendéglátónk háza mellett kiállított füstölt repülőhalak.

Yeyin és Hongtou falvak között húzódik a sziget egyetlen olyan útja, mely nem közvetlenül a partok mentén haladva teremt összeköttetést a keleti és a nyugati oldallal. A meredek, ámde relatíve jól karbantartott útnak köszönhetően magasabbról, illetve a sziget egyik legmagasabb pontjáról, a lanyui meteorológiai állomás udvaráról jóval magasabbról is beláthatjuk a terepet. A legtöbb mérőállomással ellentétben Lanyun a nap bármely szakában szabadon látogathatjuk a sziget fölé magasodó apró „fennsíkot”, sőt, tiszta éjszakákon a csillagos égboltot is vizsgálhatjuk innen, bár világítás híján érdemes zseblámpákkal érkezni.

Kilátás a lanyui meteorológiai állomás udvaráról a sziget déli vége felé.

A szigeten tett „körutazásunkat” a Hongtou faluban található ajándékbolt-fagyizó komplexumban fejeztük be, ahol a kompunk indulása előtt még bekebeleztünk egy jó nagy adag édeskrumplis fagyit.

A Taitung felé tartó visszautunk meglepően simábban zajlott, mint az ellenkező irányban, illetve utunk során még bálnák és/vagy delfinek jelenlétére is felhívták a figyelmünket, ám egy-két, másodpercekre felbukkanó hátúszó kivételével nem sokat láthattunk, pedig az esemény akkora lelkesedéssel indult, hogy csoda, hogy nem borultunk fel a hirtelen a komp egyik oldalára csődülő embertömegtől.