2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Sharp Aquos S3 testközelből

Írta: | Kulcsszavak: sharp . sharp aquos . sharp aquos s3 . sharp aquos s3 teszt

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Néhány nappal ezelőtt Taipei-ben járva eszembe jutott, hogy lassan az ottani mobilszámlát is rendezni kéne, így rövidesen meg is indultam a Taiwan Mobile egyik üzlete felé. Hozzáértők persze kérdezhetik, hogy miért nem mentem be ez ügyben egyszerűen valamelyik 7-Eleven vagy FamilyMart üzletbe, esetleg miért nem intézem mindezt XXI. századnak megfelelő módon, a Taiwan Mobile appján keresztül. Ezek is járható utak lettek volna, ám, mivel hosszú várakozásra kényszerültem, lehetőségem nyílt megvizsgálni több belpiacos, vagy éppen limitált terjesztésű csodát, így a francia-kínai Sugar S11-et, melyet konkrétan Swarovski kristályok (!) tarkítanak, a már korábban némileg megkapargatott HTC U11 EYEs-t és a Sharp nemrégiben bemutatott Aquos S3-as jószágát (ami nem a mini!).

Az Aquos S3-at még április 1-jén leplezték le (illetve kezdték teríteni) Tajvanon, mely helyszín annak tükrében, hogy a Foxconn két éve alaposan bevásárolt a Sharpból, talán nem túl meglepő.

A Sharp Aquos S3 előlapja.

A Sharp Aquos S3 előlapja.

A korábban lehozott renderképekből már látni lehetett, hogy a Sharp sem fog kimaradni a „divatból” és a kijelző harmonikus egyenletességét itt is meg fogja zavarni a „notch”, ám készüléket megközelítvén kissé zavarba jöttem, ugyanis mindebből semmi nem látszódott. Kiderült, hogy a „notch” az éppen beállított háttérképpel szoftveresen „el lett tüntetve”, illetve szinte valamennyi gyári háttérkép tartalmaz egy olyan fekete sávot, mely észrevétlenné teszi a szenzorszigetet. A gyári alkalmazásokat átfutva a legtöbb szintén oly’ módon lett kialakítva, hogy a „notch” feketesége beleolvad az app színvilágába, így nem vagyok benne biztos, hogy a szenzorsziget tulajdonképpen valóban fontos eleme-e a külsőnek, ha alapértelmezésként minden ennyire próbálja takarni.

A készüléket megfordítva ugyancsak iPhone X-hez hasonló elemre bukkanhatunk a hátlapból kiemelkedő kamerapáros személyében, igaz itt a villanófény a frontlencsék alatt, nem pedig azok között helyezkedik el.

A Sharp Aquos S3 hátlapján a 12 ill. 13MP-es kamera duó, villanófény, ujjlenyomat-olvasó és egy kicsi lyuk kapott helyet.

A Sharp Aquos S3 hátlapján a 12 ill. 13MP-es kamera duó, villanófény, ujjlenyomat-olvasó és egy kicsi lyuk kapott helyet.

A 148,2 x 74,2 x 8mm-es, 165,4 gramm tömegű készülék egyébként kellemesen masszív, szorongatásra sincs jele semmiféle recsegésnek. A 6”-os (92,9cm2), 18:9-es képarányú, 1080 x 1920 felbontású IPS LCD kijelző elvileg ~91%-os kijelző/előlap arányt jelent, amit erősen kétlek annak fényében, hogy az iPhone X, az Essential PH-1 vagy a Xiaomi Mi Mix-ek is csak valamivel 80% felett mozognak, másrészt az előlap (109,96cm2) területével számolva, szintén belátható, hogy az Aquos S3 is inkább a 80%-hoz áll közelebb.

A Sharp Aquos S3 és néhány további telefon kijelzőjének összehasonlítása.

A Sharp Aquos S3 és néhány további telefon kijelzőjének összehasonlítása.

Egyes források ennek az ellenkezőjét állíthatják, de a telefonon nincs 3,5-es jack, így zenét csak az 5.0-s Bluetooth, vagy a töltésre is szolgáló, egyébként OTG-t is támogató, USB 2.0-s Type-C csatlakozó segítségével élvezhetünk. A készülék oldalain a hangerő szabályozó gombjai, a ki-/bekapcsoló gomb valamint a tűvel nyitható SIM tálca nyílása található.

Továbbra is azt nézem általában, hogy mi lehetne a jelenlegi Mi 5s Plus-om utódja, úgyhogy senki ne akadjon ki, hogy régebbi készülékkel hasonlítom össze az Aquos-t.

Xiaomi Mi 5s Plus és Sharp Aquos S3. A Sharp kiváló kijelzői az Aquos szériában is megmutatkoznak, így a képminőségre aligha lehet panaszunk. (Most tekintsünk el attól, hogy a Xiaomi és a Sharp AccuWeather-ből dolgozó időjárás alkalmazási teljesen mást mutatnak ugyanarra a területre.)

Xiaomi Mi 5s Plus és Sharp Aquos S3. A Sharp kiváló kijelzői az Aquos szériában is megmutatkoznak, így a képminőségre aligha lehet panaszunk. (Most tekintsünk el attól, hogy a Xiaomi és a Sharp AccuWeather-ből dolgozó időjárás alkalmazási teljesen mást mutatnak ugyanarra a területre.)

A készüléket használatba véve az Android Oreo-ra (8.0.0) alapozott Sharp Smile UX fogadott, mely mögött Snapdragon 630-as (nyolc magos, 2.2 GHz + 1.8 GHz Cortex-A53 CPU és Adreno 508-as GPU) SoC rotyog, az ehhez tartozó 4GB memóriával és 64GB háttértárral egyetemben. Másféle konfigurációval, így pl. nagyobb memóriával vagy tárolóval készült változatak jelen pillanatig nem készültek, így ha valaki mást mond, az hazudik, legfeljebb 128 további GB tárhelyet azonban a második SIM-kártya helyének feláldozásával, SD kártya hozzáadásával szerezhetünk.

A kiállított készüléken 3DMark és Antutu is helyet kapott, így a tesztelés bő fél órájára „einstandolt” készüléken, a 3D Mark OpenGL ES 3.1 tesztje 834 pontot mutatott, a Xiaomi Redmi 5 Plus, a Xiaomi Mi Max 2 és a Vivo V7+ környékére emelve így az Aquos S3 3D képességeit, így ennek kapcsán kijelenthetjük, hogy, aki „gémer” telefont keres, az ne a Sharp termékét válassza. Az Antutu 7 kétszeri futtatást követően 89921 pontban maximalizálódott, mely az ugyancsak Snapdragon 630-cal ellátott Nokia 6, az Exynos 7885-tel felszerelt Samsung Galaxy A8 vagy a Kirin 659-cel felvértezett Huawei P20 Lite mezőnyébe helyezi a Sharp készülékét.

A Sharp Aquos S3 menüje és néhány információ a készülékről.

A Sharp Aquos S3 menüje és néhány információ a készülékről.

A nem túl combos benchmark eredmények ellenére nincs ok az aggodalomra, valamennyi alkalmazás teljesen simán, akadásmentesen fut, ugyanez igaz az OS különféle animációira is. A készülékben SIM kártya is helyet kapott, mellyel elvileg ingyenesen hívhatunk bármely Taiwan Mobile-os telefonszámot, a hangminőség tesztelése végett csacsogtam is egy keveset asszonypajtással. A hívás közbeni hangminőségben így nem találtam kivetnivalót, a hangerő megfelelően hangosítható, ahogy a zajszűrésre sem lehet panasz, így a némileg zajos üzlet ellenére mindketten kiválóan hallottuk egymást. Az Aquos S3 egyébként nem ismeri a B20-as hálózatot, így, ha valaki utazása során beújítana egyet a telefonból, az jobb ha tisztában van ezzel.

A Sharp Aquos S3 tárcsázója.

A Sharp Aquos S3 tárcsázója.

A készülék relatíve kevés bloatware-rel érkezik, így nem is a Sharp, hanem a Google hozza a senki által nem használt alkalmazásait. Személyes vélemény, de a LINE, WeChat, KakaoTalk, Facebook Messenger, Snapchat és társai korában teljesen felesleges erőltetni az olyanokat mint Duo vagy Hangouts, főleg Ázsiában, ahol szinte minden országban kialakult már legalább egy azonnali üzenetküldő alkalmazás „kultúrája”, hiszen pl. a LINE Tajvanon nagyjából a mobil felhasználók 100%-ánál megtalálható, alternatív platformra pedig aligha van igény.

Témaválasztó és időjárás alkalmazások.

Témaválasztó és időjárás alkalmazások.

Figyelmem most a kamera felé fordul, melyből hátul a már említett 6 lencsetagból álló, f/1.8 rekeszértékű, 2x optikai zoommal ellátott, 12 illetve 13MP-s, míg elöl egy f/2.0-s, 16MP-s változat kapott helyet. Fénykép készítésére több mód is a rendelkezésünkre áll, többek közt HDR, panoráma, „beauty” és a „pro”-ra keresztelt manuális mód, melyben a fehéregyensúlyt, az ISO értéket, az expozíció eltolást, a záridőt valamint a fókusztávot szabályozhatjuk. Az alapértelmezett felbontás 4032 x 2016 képpont (18:9), azonban természetesen ez is módosítható 4032 x 3024-re (4:3).

A Sharp Aquos S3 mintaképe. (automatikus üzemmód, ISO: 151; 1/120s; f/1.8 – A képre kattintva elérhető a teljes méret is!)

A Sharp Aquos S3 mintaképe. (automatikus üzemmód, ISO: 151; 1/120s; f/1.8 – A képre kattintva elérhető a teljes méret is!)

A bokeh mértéke ezúttal is állítható, mely ráadásul gyakran kifejezetten szép, természetes hatású, nem pedig olyan, mintha csak ráhúzna egy „blur” effektet a háttérre. A autofókusz relatíve gyors és pontos, így ez ritkán szorult beavatkozásra.

További Sharp Aquos S3 mintaképek.

További Sharp Aquos S3 mintaképek. (A két kép eredeti pompájában itt és itt érhető el!)

Egy FullHD mintavideó szintén elérhető ide kattintva!

Vezeték nélküli kommunikáció terén a már említett 5.0-s Bluetooth-n felül Wi-Fi 802.11 a/b/g/n/ac, míg a helymeghatározáshoz A-GPS és Glonass is a rendelkezésünkre áll, FM-rádió és infraport azonban már nem része a készüléknek.

Mindez „anno” 11990 tajvani dolláron, vagyis kb. 108770 forinton nyitott, ez az azonban alig egy hónap alatt lejjebb kúszott egy ezressel 10990 dollára, nagyjából 99700 forintra. A vicc az, hogy a környezetemet figyelve a helyi, tajvani „etalon” továbbra is az iPhone, melyből az X 64GB-os változatát per pill már 32000 dollárért, nagyjából 290000 forintért hozzánk dobják, a jelenlegi minimálbérek pedig lehetővé teszik, hogy max. 3-6 havi 0%-os THM-mel gyk. bárki megveheti azt. Ez annyiból érdekes, hogy Samsungot, HTC-t, Sony-t vagy ASUS-t pedig leginkább az fog venni, akinek valami miatt nem jönnek be az Apple termékei vagy mert márkahű, így mindezek mellett nem sok értelmét látom ennyire leszűkíteni az Aquos széria forgalmazási helyeit, mert sem a márka nem olyan nagy, hogy önmagában felkeltené az érdeklődést egy rendkívül telített piacon, sem a készülék ár/érték aránya nem olyan, hogy kiemelkedne a tömegből. Mondom mindezt úgy, hogy Tajvanon ráadásul a Vivo, Oppo, Xiaomi és társai is jelen vannak hivatalosan, ám a lassan negyedik Mi Home üzletét nyitó Xiaomi sem az a márka, melyet lépten-nyomon megpillantanék az emberek kezében, noha minden bizonnyal ők valamennyivel többet ölnek reklámokba mint a Sharp.

Hozzászólások

(#1) zsolt501


zsolt501
nagyúr

"vicc az, hogy a környezetemet figyelve a helyi, tajvani „etalon” továbbra is az iPhone, melyből az X 64GB-os változatát per pill már 32000 dolláért, nagyjából 290000 forintért hozzánk dobják,"

Ez kissé sokra sikeredett.
Ha javítottad akkor törölhető :)

[ Szerkesztve ]

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

(#2) adlersson válasza zsolt501 (#1) üzenetére


adlersson
aktív tag

"Mindez „anno” 11990 tajvani dolláron, vagyis kb. 108770 forinton nyitott..." - Tehát, ha itt tajvani dollár szerepelt, akkor szerinted ott már USA dollárra gondoltam? Van még egy pár dollár az USA dolláron kívül...

毋捌食過豬肉,嘛捌看過豬行路。

(#3) zsolt501 válasza adlersson (#2) üzenetére


zsolt501
nagyúr

Ebben igazad van, viszont akkor ezt nem ártana így jelezni, mert elég fura így.

''Mind Így van ezzel aki hasonló időket megélt, de a döntés nem rajta állt neked csak arról kell döntened mihez kezdj az idővel amely megadatik.''

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.