Nemrég volt asszonykám 32. 18. szülinapja, úgyhogy az eseményt megünneplendő, ellátogatunk Tajvan magashegységei, nevezetesen a Hehuanshan és a Shimenshan felé. Buszos kirándulás keretén belül már mindketten jártunk erre, ezúttal viszont – kihasználva az egyik helyi autókölcsönző születésnapi akcióját – autót béreltünk, úgyhogy ezúttal olyan helyeken is meg tudtunk állni nézelődni, ahol legutóbb nem volt erre lehetőségünk.

A Hehuanshan 3421 méter magas keleti csúcsának látképe.

Az autó begyűjtésére az indulásunk reggelén, a taichungi nagysebességű vasútállomásnál került sor. Egy mezei Nissan Grand Livinát kell elképzelni, úgyhogy mi ketten, meg asszony később becsatlakozott barátnője is kényelmesen elfértünk csomagokkal együtt.

A hegyen

Nem vagyok egyébként különösebben oda a vezetésért, de lehet, hogy csak a gyakorlat hiánya miatt. Magyarországon leginkább csak a szüleim kisteherautójával vittem árut ide-oda, ahol a leghosszabb retúr táv is max. 60km volt. Itt viszont autópálya, majd egyre keskenyedő hegyi utak is vártak rám, viszont inkább voltam kíváncsi, semmint ideges, meg bíztam benne, hogy nem fog agyoncsapni bennünket egy kőomlás se.

A két autópályás szakaszt értelemszerűen alig egy óra alatt magunk mögött tudhattuk, az igazi kihívás azonban csak Puli (igen, tényleg ez a város neve) után következett. Kezdetben 2 x 1 sávos út állt a rendelkezésemre, ahol a legnagyobb kihívást az ezerszám felbukkanó robogósok kerülgetése jelentette, akik mindenféle veszélyérzet nélkül, gyakran körültekintés nélkül vágtak ki elém. Erre azét valahol számítottam, hiszen Tajvanon egy főre átlag két robogó jut, illetve a vidéki és az idősebb korosztály előszeretettel sz*rik a legalapvetőbb szabályokra is.

Először 2300 méter tájékán álltunk meg némi „magashegyi zöldséget” venni, illetve gyönyörködhettünk egy kicsit az alattunk elterülő teaföldekben is.

Indulásunkkor, már reggel 8-9 tájékán is, 35 fokos langy’ meleget élvezhettünk árnyékban, így kifejezetten üdítő volt a kellemesen szeles 20-22 fok a hegyek között. Különleges volt az a csend is, amely körbevett bennünket, hiszen relatíve kevés olyan hely akad Tajvanon, ahol egyáltalán nem hallik a város morajlása.

Utunkat folytatván hamarosan megpillantottuk a Hehuanshan csúcsait, majd egy rendkívül szerencsés parkolóhelyszerzést követően már a Shimenshan csúcsa felé vezető ösvényen haladtunk.

A 3607 méter magas Qilai-hegy látképe.

A csúcsot viszont sosem értük el, ugyanis asszony barátnője egyre rosszabbul érezte magát és a magassági betegség jellegzetes tüneteit kezdte produkálni. Erről a betegségről már évekkel ezelőtt olvastam, viszont sosem tapasztaltam igazán magamon, pedig úgy voltam vele, hogyha valakin, akkor egy random alföldi gyereken egészen biztosan ki fognak jönni a tünetek. Nem így lett, ezúttal viszont gyorsan meg kellett indulni lefelé, hiszen e betegség extrém esetben akár eszméletvesztést is okozhat. Egy erős másnaposság tüneteit produkáló emberrel azonban a „menekülés” nem kifejezetten egyszerű, hiszen a hányinger, a szédülés és a légszomj ritkán segítik az ügymenetet, úgyhogy nem volt mit tenni, a hátamra vettem szegény lányt. Alig tettünk meg azonban pár métert, majdnem a nyakamban landolt pórul járt utazótársunk reggelire elfogyasztott onigirije, s az eseményt követően se előre, se hátra.

A gordiuszi csomót végül egy csapat arra járó túrázó hölgy vágta át, akik már pár méterről felismerték, hogy mi a helyzet. Így került elő egy fiola gyógynövényolaj is, mely „xiangfengcao” (香蜂草, xiāngfēngcǎo) néven fut és a belőle készült olaj kifejezetten a magassági betegség tüneteinek enyhítésére szolgál. Leginkább a citromfűhöz tudnám hasonlítani, ám illata jóval karakteresebb. Kicsit tartottam tőle, hogy valami esszenciális olaj MLM-be futottunk bele, azonban a szer tényleg csodát tett, s ha a kollegina nem is akart azonnal felfutni a hegycsúcsra, arra bőven elegendő volt, hogy saját lábán, hányás és ájulás nélkül lejusson a hegyről. Később néztem utána, hogy ezen olajból 5 milliliter (tehát egy kávéskanálnyi adag) a jelenlegi árfolyamon kb. 64000 forint, úgyhogy akkor se szólhattunk volna, ha az olajos hölgy felszámol párezer forintot a terápiáért.

A Shimenshan látképe.

Végül szerencsésen eljutottunk a főútig, majd a parkolóig is, s nem kis bánatunkra ekkorra már sűrű felhőzet borította a környéket, úgyhogy annyira nem bántuk, hogy távoznunk kell.

A tajvani 14-es számú főút részlete Nantou és Hualien megye határán.

A visszaútra még annyi „izgalom” jutott, hogy lefelé menet felbukkant egy hibaüzenet az autó műszerfalán. Nem volt túl jól a fantáziám a piktogramokkal kapcsolatban, ugyanis csak az autó műszaki leírását böngészve derült ki, hogy a kerékabroncs alacsony nyomására kívánta felhívni a figyelmem a jármű. Mint írtam nem vagyok gyakorlott sofőr, pláne nem ilyen magasságokban, úgyhogy a hibát betudtam annak, hogy a hegyen a külső légnyomás már csak kb. 0,6 atmoszféra és esetleg ez zavarhatta meg keréknyomás érzékelőjét. Mindenesetre nem volt nagyobb baj, az első benzinkútnál sikerült orvosolni a problémát.

Hotel

Az éjszakát a Pulitól nem messze, Yuchi városában található egyik hotelben töltöttük, mely történetesen pont a híres Sun Moon Lake partján fekszik. Tavaly már voltunk itt kettesben, akkor viszont a szárazság miatt a tó látványa kifejezetten lehangoló volt, ezúttal viszont az majdnem teljesen tele volt.

Kilátás a Fleur de Chine hotelből.

Ezúttal is egy japán stílusú, tatamis szobát foglaltunk le, mely a gyakorlatban azt jelentette, hogy „nem volt ágy”, a szobabútorok csupán négy hokedlira, egy teázó asztalkára, egy tükörre, és néhány beépített szekrényre korlátozódtak. A matracok az egyik ilyen szekrényben kaptak helyet, az ágyazásról viszont a személyzet gondoskodott, amíg mi vacsoráztunk.

Vacsorára a múltkori „all you can eat” helyett egy relatíve jó árú, ötfogásos degusztációs menübe ruháztunk be, melyet eredetileg a tetőteraszon található étteremben szolgáltak volna fel, az estetájt eleredő ellehetetlenítette a kültéri étkezést. A menüben helyet kapott előétel, saláta, leves, főétel és desszert is, de ami a legjobb volt, hogy korlátlanul fogyaszthattunk jó minőségű import vörös- és fehérborokból is. A helyiek alkoholtűrő képességének tükrében egyáltalán nem meglepő az efféle szolgáltatás, hiszen – hacsak nem masszív alkoholista a vendég – aligha fog többet fogyasztani 2-3 pohárnál. A társaságomban lévő hölgyek így összesen 4-5 pohár bort és 2 pohár sört fogyasztottak, én meg pofátlan módon behúztam egy egész üveg gewürztraminert.

Angus marhából készült szték.

Hal.

A másnap így kissé nehezen indult, viszont medencés regenerálódást követően még a reggeliig is eljutottam, úgyhogy teli hassal vághattunk neki a visszaútnak.