Ha valaki járt mostanában Japánban akkor az tudhatja, hogy a cím egyelőre utópiának tűnik még akkor is, ha az Amazon Go hálózata már közel egy tucat üzletre bővült, Kínában pedig az Alipay, WeChat Pay és társai mellett lassan már azért elviszi az embert a yard, ha az utcára telepített, köztéri gázkromatográfok a szocialista értékrenddel nem összeegyeztethető, ezáltal a társadalomra és a kormányra veszélyes étkezési szokásokat vélnek felfedezni az utca emberének kipárolgásában. De nem kell ennyire messzire menni, a Magyarországon is elérhető PayPass-os bankkártyák, vagy a kismillióféle, mobilos, NFC-s fizetési megoldások közül ezidáig egyiknek sem sikerült különösen mély benyomást tennie a megszokott dolgokhoz foggal-körömmel ragaszkodó japán társadalomban…

A nem készpénzzel bonyolított tranzakciók aránya néhány országban. Első helyen Dél-Korea áll, melyet rendre Kína, Kanada, Anglia, Ausztrália, Svédország, az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és India követ. A diagramon pirossal kiemelt Japán mögött csak Németország kapott még helyet. A diagramon Japán mögött csak Németország kapott még helyet. (Forrás: NHK)

Hogy a készpénzhasználat miért vált ennyire rögeszmévé a világ jelenlegi harmadik legnagyobb gazdaságában, arról könyveket lehetne megtölteni (a hitelezés, így pl. a hitelkártyák intézményével kiegészítve meg pláne), de alant egy kis magyarázat még azelőtt, hogy bemutatnám, hogy miért hoztam fel pont az Amazon Go-t a bevezetőben.

Készpénzcentrikus társadalom

Személy szerint én az első dél-koreai látogatásom alatt szembesültem azzal, hogy a Japánban található, készpénzen túlmutató infrastruktúra mennyire szegényes. Dél-Koreában gyakorlatilag nem találkoztam olyan üzlettel, étteremmel, ahol ne lehetne legalább kártyával fizetni, kezdve a Lotte áruházaktól a koreai háborús veterán házaspár által fenntartott bulgogi falodáig, ahol minimum két bankkártya terminált is megfigyeltem. Japánban ezzel szemben a napi/heti rituálék részét képezi az „okane o orosu”, vagyis a készpénzfelvétel, annak ellenére, hogy az itt eltöltött négy évem alatt azért érezhetően nőtt a bankkártya elfogadóhelyek száma.

Az AEON egyik újítása az önkiszolgáló kasszák mellett a hagyományos kasszáknál elhelyezett terminálok számának növelése. Az árucikkek leolvasását követően az eladó ahhoz a terminálhoz irányít bennünket, ahol el tudjuk végezni a fizetést, melyre immár bankkártyával is lehetőségünk nyílik.

A nagyobb üzletek, pl. LIFE, vagy az említett AEON mellett általában JR és egyéb menetjegyeket szoktam még kártyával venni (ha esetleg ezt nem tettem meg korábban az interneten, mely szintén csak az elmúlt 2-3 évben vált lehetségessé), de a várost közigazatási határát elhagyva már nem sokra mennék vele.

A japán készpénzhasználat dominanciájának egyik fő oka, hogy míg ATM-ből rengeteget találunk, addig a kártya elfogadóhelyekre ez már nem áll. Ebből pedig következik, hogy a készpénzt könnyű bankszámlára helyezni (tekintve, hogy gyakorlatilag minden ATM rendelkezik ezzel a funkcióval) és könnyű is hozzáférni ahhoz, hiszen ha nincs a közelben bankfiók, a milliónyi „convenience store” (kb. vegyesbolt) egyikében biztosan megtaláljuk a számunkra szimpatikus automatát. S ebből kifolyólag, minek vesződne egy kis vagy közepes méretű cég a kártyás fizetéshez tartozó infrastruktúra fenntartásával, ha elég csak az utca túloldalán lévő 7-Elevenbe átküldeni a vevőt, ahol ugyanúgy hozzáfér a pénzéhez. A bankoknak egyébként szintén nem éri meg nagyon ennyi ATM-et fenntartani, hiszen egy-egy bank akár évi 760 milliárd yent (kb. 1,93 billió forint vagy 4,2 darab 4-es metró) is költhet az automata üzemeltetésére, őrzésére stb.

Készpénzes tranzakciók a GDP függvényében. A diagramon első helyen áll Japán, melyet az euróövezet, India, az USA, Dél-Korea, Ausztrália követ, az utolsó helyen pedig Svédország, Anglia és Kanada áll. (Forrás: NHK)

Van azonban egy relatíve különleges oldala a japán gazdaságnak, melyet az ún. okoskártyákkal bonyolított tranzakciók jelentenek. Ezek az okoskártyák Japán-szerte különböző néven futnak, pl. Hokkaidón „Kitaca”, a Kantó-régióban „Pasmo”, illetve a JR East által terített „Suica”, a Kansai-régióban, Ószaka és Kiotó körül „ICOCA”, Kyushun pedig „Sugoca” fedőnevek alatt találkozhatunk velük. A különböző cég által értékesített kártyák azonban a legtöbb esetben kompatibilisek egymással, köszönhetően annak, hogy valamennyi ilyen kártyába ugyanúgy a Sony-féle FeliCa technológia kerül, így pl. a Kantó-régióban használt PASMO Ószakában, vagy Fukuokában is bevethető.

A JR East által értékesített Suica kártyák egyike.

E kártyák jellemzően a tömegközlekedésben bukkanak fel, hiszen elsődleges céljuk a papíralapú jegyek kiváltása és az ingázók dolgának megkönnyítése, de a már említett „convenience store”-okban, kártyaolvasóval felszerelt italautomatáknál is használhatjuk őket. Hátrányuk így, hogy ezek újratöltése is készpénzforgalmat generál, illetve a jellemzően apróbb kiadások rendezésére szolgáló kártyán maximum 10000 yen (Mobile Suica esetén 20000 yen) tárolható. A svájci Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) 2016-os felmérése szerint egyébként az efféle okoskártyák viszonylag tűrhető, kb. 47,3 milliárd USA dolláros, azaz közel 13,5 billió forint (kb. 29,8 darab 4-es metró) pénzforgalmat generáltak.

A JR East x Kinokuniya üzlete Akabane állomáson

Az okoskártyák áttekintését követően el is érkeztünk ahhoz a részhez, mely igazából ezt az egész írást inspirálta. A készpénzbe betonozott Japán gazdaságban (ismét) felbukkant egy olyan üzlet, mely teljesen új alapokra helyezné a vásárlást, hasonlóan az Amazon Go-hoz vagy a Taobao-féle Tao Caféhoz, ám mindezt felhasználói fiók (ami ugye az Amazon, vagy a Taobao üzleteiben való vásárláshoz elengedhetetlen) megléte nélkül, a már említett okoskártyás rendszerre alapozva. 2018. októberétől így a JR East Akabane állomásának 5.-6. vágányok közti peronján egy új kísérlet vette kezdetét, melynek során a kis, „convenience store”-hoz hasonló üzletben, kizárólag okoskártyával fizethetnek az érdeklődők, elvileg külön személyzet felügyelete, kassza és sorbanállás nélkül.

A tesztidőszak két hónapja alatt a vásárlók hétköznapokon reggel 10 és este 8 között vehetik igénybe a tesztbolt szolgáltatásait, melyben egyidejűleg legfeljebb hárman tartózkodhatnak. Belépéshez először „meg kell mutatnunk” az okoskártyát, melyet követően megnyílnak előttünk az üzlet kapui. A választék jól látható a videón, vásárlásunk során pedig a polcokon elhelyezett, mintegy 100 darab kamerával kiegészített AI(-szerű) képződmény figyeli minden mozzanatunkat. Fizetéshez csupán be kell lépnünk a kijáratnál kijelölt területre, a rendszer automatikusan összesíti a vásárolt árukat és egy kijelzőn megjeleníti a végösszeget. Ha egyetértünk a kiírt összeggel akkor az okoskártyával kiegyenlíthetjük azt.

A Kansai-régióban terített ICOCA okoskártya egyik limitált kiadása.

Nyilván sok kérdés felmerül a tesztüzemmel kapcsolatban, pl. mennyire zavarja meg a rendszert, ha valaki belép az üzletbe, de mondjuk nincs elég pénz a kártyáján / több mindent vásárol, mint amennyi pénze van, ezért a bejáraton kényszerül távozni / összesítést követően tesz vissza dolgokat és ez hogyan befolyásolja az okoskártya további használhatóságát. (Ti. pl. ha egy JR vasútállomásra okoskártyával lépünk be, de valami ok miatt ennek leolvasása nélkül távozunk, úgy a kártya „reset”-et igényel, melyhez kénytelen vagyunk felkeresni a vasút illetékes munkatársát.)

Lawson a 2018-as CEATEC kiállításon

Az egyik nagy „convenience store” üzemeltető az idei CEATEC-en bemutatott megoldása a másik indok, amiért érdemesnek találtam elővenni a készpénz között csírázó kezdeményezéseket. A Lawson 2018. áprilisában már hozott némi újdonságot három tokiói üzletébe, itt magunknak kellett a Lawson alkalmazásával egyesével beszkennelgetni a megvásárolni kívánt termékek vonalkódjait, majd Rakuten Pay, Apple Pay vagy bankkártya segítségével kifizetni azokat. Fizetést követően a fizetés visszaigazolásáról szóló QR kódot a kijáratnál leolvasva távozhattunk.

Ez a megoldás lehetővé tette, hogy az érintett üzletek hajnali 1 és 4 óra között személyzet nélkül üzemeljenek, s jóllehet, a Lawson nem tett különösebb intézkedéseket a bolti lopások megelőzésére (hiszen az egyébként a hagyományos üzletekben is meglévő biztonsági kamerákon kívül semmi nem rettenti el a vásárlót attól, hogy a leolvasott termékeken túl továbbiakat is elhelyezzen a táskájában), a tesztidőszak alatt nem észlelték a lopások, vagy lopási kísérletek számának növekedését, sőt, 2019. februárjáig további 100 üzletben is bevezették az önkiszolgálás efféle módiját.

A CEATEC-es demó ezzel szemben az árucikkeken elhelyezett RFID taggel és a Lawson alkalmazással generált QR-kódon alapul. A bemutatón résztvevőknek a Lawson biztosította a próbavásárláshoz szükséges telefonokat, az előretelepített és beállított alkalmazással együtt, így az érdeklődőknek már nem kellett ezzel bajlódniuk. A többi megoldáshoz hasonlóan a termékeket itt is azonnal a saját táskánkba pakolhatjuk, fizetéshez pedig előbb a kijáratnál elhelyezett QR-kód olvasónak kell megmutatni az előzőleg generált, éles körülmények között az általunk preferált fizetési módhoz (bankkártya, Rakuten Pay stb.) kapcsolt QR-kódot, majd áthaladni az RFID-tageket leolvasó kapun. A fizetésről természetesen elektronikus blokkot is kapunk a Lawson alkalmazásán keresztül.

A tesztvásárlóktól ugyan még visszakérték az RFID-tageket, valós körülmények között valószínűleg erre már nem lesz szükség.

Személy szerint több szempontból is érdekesnek találom ezeket a kezdeményezéseket, hiszen az Amazon Go-val ellentétben egy olyan társadalomban próbálják megtörni a készpénz dominanciáját, mely láthatóan messze elmarad az e téren jóval rutinosabbnak mondható USA vagy Kína mögött. A sorbanállás vélt vagy valós problémájáról nem tudok nyilatkozni, nagyon nem tapasztalok ilyesmit, noha nem is Tokióban vagy Ószakában tengetem a mindennapjaimat. A munkaerőhiány már inkább kézzelfogható lehet, hiszen a csökkenő japán lakosság mellett a törvényi szabályozás sem kedvez (még) a Japánba érkező, kevésbé „okított” külföldi munkaerőnek.