2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Teclast X5 Pro ultrabook

Írta: | Kulcsszavak: teclast . ultrabook . surface . tablet

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Bevezetés

Megérkezett a várva várt Microsoft Surface klón.

Vásárlás előtt sokat olvasgattam és nézegettem videókat, hogy milyen gépet vegyek. Mindenképpen valamilyen érintőképernyős eszközt szerettem volna. Először a Lenovo Yoga Bookot néztem ki magamnak, de nem tetszett a rögzített billentyűzet. Aztán találtam Onda tabokat, voltak dokkolható billentyűvel is de aztán kiderült, hogy a wifijük nem túl acélos a fém váz miatt. Jött a Teclast, ahol esztétikusan műanyag rész mögé rejtették az antennákat és így igen jól dolgoznak, ráadásul mivel egész jó áron is voltak, olvasgattam róla. Igazából semmi rosszat nem találtam róluk sehol. Sőt, inkább mindenhol jókat írtak róla. A típusok elnevezése nem mindig logikus, de egy adott típuson belül a különböző modellek nevei szerintem átgondoltabbak.

A választás

Ez előtt volt egy Lenovo X230-asom 3. generációs Core i7 procival, amitől (szerintem érthető okok miatt) igen nehezen váltam el. Valami hasonló teljesítményű gépet szerettem volna. Főként programozásra használom, néha kis Gimp, LibreOffice és hasonlók. Szabadidőmben youtube VLC és átlag webes böngészés. Fő oprendszer számomra a Linux Mint volt, de egy ideje talán túlsúlyba került a Win 10. Néha-néha aztán becsúszott egy kis World of Tanks vagy World of Warplanes esetleg Asphalt 8, de ennyi.

8GB RAM volt az előző gépben, ami elég volt. Néha sikerült elfogyasztani, de az SSD miatt igazából nem vettem észre csak néha ránéztem a feladatkezelőben, amikor egyszerre nyitva volt 50 lap. Leginkább 4GB rammal szerelt gépeket lehet kapni, ami szerintem bőven elég is lett volna, de gondolva a jövőre (mivel ezekben szinte lehetetlen bővíteni) nézegettem a 8GB felé is.

Az energiagazdálkodása annak a gépnek már viszonylag elavult, ráadásul az akku is kezdett elhasználódni. (4 éves volt) Tesztelgettem, hogy a Windowssal vagy a Linuxszal bír-e többet akkuról, de a Linux egy picit jobban bírta, viszont ott jóval kevesebb folyamat fut a háttérben. A beépített akku miatt még lehet szívás, de ez majd idővel kiderül.

A kijelző méretét nem akartam 12" alá engedni. Van egy 10-es táblagépem, de az tartalomfogyasztásra elég, munkához már szerintem pici. Mindenképpen IPS kijelző kell. És minimum 1280x800-as felbontás.

Gondolkodtam Sky Lake és Goldmont processzorokban is, nézegettem a teszteket, de nem győzött meg nagyon. Aztán megláttam az m3-at. Volt ez előtt gyengébb gépem is és ugyanarra használtam, mint most. Minden működött is rendesen. Ilyen döntésekre egyébként elsődleges iránymutatóként a cpubenchmark.net oldalt használom, aztán a videók és leírások.
Az m3-7Y30 az i7-3520M teljesítményének kb a 3/4-ét tudja, az m3-6Y30 eggyel régebbi generáció, egy hangyányival gyengébb. Habár az 7Y30 drágább a 6Y30-nál, viszont a videokártya is újabb és más a gyártástechnológia, ráadásul ott a Turbo Boost, ami nem elhanyagolható teljesítménynövekedést ad. Ehhez képest az i7 egy őskori lelet, csak nyers erőben jobb egy kicsit.

Háttértár mérete általában a közkedvelt modellekben 128 GB szokott lenni. Az olcsóbbakban van 64GB-os is, amin van egy Win10 és egy Android egymás mellett. Szerintem nem kérdés, hogy ez kevés (főleg miután kiderült, hogy az alkotói frissítés után a Windowsom ~60 gigát foglal) A 128 GB már elég lett volna, mivel fájlokat nem igazán tárolok a gépen, minden fontosabb cuccom a NAS-on RAID-ben és/vagy Google Drive-on van. Mivel szeretek kísérletezni és előfordulhat, hogy feldobok a gépre egy Linuxot a Win mellé, így nem baj ha van még hely. Amúgy is a 240 GB-ot szoktam meg (bár ott is 120-120 volt a linuxnak és a win-nek)

A portok tekintetében annyira nem vagyok érzékeny. Nem baj ha van (mikro)SD kártya olvasó, de nem alap követelmény részemről. Legyen legalább egy normál USB port, hogy különböző eszközöket tudjak rá aggatni. Valami video kimenet kell, hogy tudjam külső kijelzőre kötni, ez a munkám során fontos. Wifi alap, bluetooth előny. GPS-nek is örültem volna de nem találtam olyat ebben a kategóriában, amiben lett volna. 3,5mm jack még azért szerintem ne legyen teljesen elfelejtve. A többi már extra.

Végül aztán nagy dilemmák közepette kiválasztottam az eszközt. (de mivel annyira bejött, így várhatóan veszek majd egy kistestvérét is a barátnőmnek :K )

Szóval így esett a választás a Teclast X5 Pro készülékre.

Gearbestről rendeltem Sweden Posttal. Március 28-án adtam le a rendelést és április 19-én jött meg. Szerintem ahhoz képest, hogy ekkora a súlya, húsvét meg nagypéntek is volt, egész gyorsan ideért.

Főbb jellemzők

Hivatalos oldalhoz katt ide

OS: Windows 10
- Upgradelhető az Alkotói frissítéssel

CPU: Intel Kaby Lake Core M3-7Y30
- Dual Core 1.0GHz, up to 2.6GHz, 14nm, 4 szál info
GPU: Intel HD graphic 615 link
Kijelző: 12.2 inch
- 10-pontos kapacitív érintőpanel, 1920 x 1200 felbontás, IPS
RAM: 8GB LPDDR3
Háttértár: 256GB Teclast SSD (M2)
Kamera: Dual
- Előlap 2 MP fix fókusz, hátlapi 5 MP autofókusz
Hálózat: Bluetooth 4.2, WiFi 2.4GHz/5GHz 802.11 a/b/g/n/ac

Portok:
- micro SD (max 128GB)
- USB 3.0
- Type-C
- Micro USB
- Micro HDMI
- 3.5mm jack audio out
- DC csati a töltőnek (a régi fajta nokia töltő mérete)
- Billentyű dokkoló csati

Energia:
- Beépített 7.6V / 5000mAh Lithium ion polymer akkumulátor
- Átlagos akku idő: 4-5 óra
- Töltési idő kb. 4 óra
- AC adapter: 110-240V / 12V 2A

Egyéb:
- Gyro szenzor
- Sztereó hangszóró (a ThinkPad csipogójához képest nagyon jó)
- Mikrofon
- Alumínium-magnézium ötvözet ház

Méretek: 30.20 x 20.10 x 1.00 cm
Tömeg: 1.0070 kg

Amit az elején tudni érdemes

A gyári Windows 10-et legelőször ajánlott factory resetelni. Kitudja mit telepítettek rá utólag ott, ahonnan jött. Bár az eladó külön kiemelte, hogy semmiféle frissítés és módosítás után nem vállal garanciát az eszközre, de én úgy kezdtem (a factory reset után), hogy Windows 10 Alkotói frissítés. A reset kb. fél óráig tartott, utána mintha friss telepítés lett volna. Kérdezte a nyelvet, amit én először hagytam angolon, de később beállítottam a magyart és ekkor elcsúsztak a menüpontok :DDD Lényegtelen, mert utána jött az upgrade. Fiókbeállítás, stb stb. Minden eszközt felismert, de először nem működött a touchscreen. Aztán kiderült, ha úgy indítom a gépet, hogy csatlakoztatva van az egér, billentyűzet, akkor a touch nem működik. (majd ezt még próbálgatom).
Az Alkotói frissítés telepítése hozzávetőleg 45 percet vett igénybe, utána kb. 50 GB helyet használt a rendszer.

Én eleinte a bal oldali micro USB-re csatlakoztattam OTG kábellel a vezeték nélküli billentyűzet, egér kombót. Ez USB 2.0. Out of box működtek.

BIOS Setup a DEL gombbal hívható elő, a BOOT MENÜ pedig az F7 gombbal. Természetesen ehhez az kell, hogy a gépet normálisan indítsuk, mert a Win 10 valamiféle hibrid alvásba megy leállításkor, tehát egy sima reboot után könnyebben előhívhatók ezek a dolgok ha valakinek szüksége lenne rá.

Tartozékok

Utólag rendeltem hozzá néhány dolgot.

A gyári billentyűzetet 40-50 $ környékén lehet kapni. Néha jó ha van és a kijelzőt is védi.

Egy USB HUB is jó ha van kéznél, mert szűkös lehet az a másfél-2 port ami van. Ezen szükség esetére van kábeles gigabit Ethernet port és 3 USB 3.0.

Ha szállítani kell, jól jöhet egy valamilyen tok. Én neoprén anyagot választottam, mert használtam már ilyet és meg voltam elégedve vele. Ebben a típusban van fül is, ami betűrhető, de ha kell ott van és belekapaszkodhatsz.

Már csak a nagy pixelsűrűség miatt is ajánlott egy kapacitív toll hozzá, amivel pontosabban lehet műveleteket végezni. A gyári állítólag a T10S de azt olvastam róla, hogy nem a legmegbízhatóbb. Helyette sokan dicsérték ezt.

Ha félted a kijelzőt, jól jöhet egy üvegfólia. Ez jobb minőségű darab, de vannak ennél olcsóbbak is.

Fontosabb infók, tapasztalatok

Tehát a BIOS setupot a DEL gombbal lehet előhívni. Annyira durván tele van mindenféle lehetőségekkel és menüpontokkal, hogy szerintem ez valami általános bios lehet, mert valószínűleg vannak olyan részei is, amiknek semmi hatása a rendszerre. Én nem mertem állítani semmit :O

Ami jó hír, hogy simán lehet USB-ről bootolni. F7 a boot menu. Kipróbáltam a legújabb Linux Mint-el. El is indult de nem mertem feltelepíteni, mert elég új a hardver még és a támogatás nagy eséllyel hiányos. Pl az érintőpanel nem működött (elvileg van hozzá linux diver), az akkut nem látta, a képernyő néha becsíkozott. Ez inkább csak arra az esetre jó, ha valami miatt nagyon kellene. Később lehet, hogy telepítek majd linuxot, de szerintem külső vinyóra.

Ez az új Windows 10 elég kényelmes. Táblagép módban azonnal felugrik a szoftveres billentyűzet ha oda bökök egy szövegbeviteli mezőre, asztali módban pedig ott csücsül a tálcán a szoftveres billentyűzet gombja ha kell. Ha nagyon sokat pöckölgetjük ujjal, akkor érdemes bekapcsolni a táblagép módot. Egy gombnyomás jobb alul.

Egész jól megtanult magyarul a frissítés után. A Cortana még mindig nem érteni magyar (ki is kapcsoltam). Viszont érdekes módon az áruházban a VMware Horizon Client leírása kínai.

Van egy recovery partíció, 800 MB. Nem tudom mire jó, hogyan működik és szükség esetén hogyan lehet használni, de van.

Az éjszakai fény elég hasznos a szemnek este a sötétben, szintén egy gombnyomás lent jobbra és konfigurálni lehet, hogy automatikusan bekapcsoljon este.

Alkamazások: a beépített e-mail és naptár kliens simán kezel akár több gmail-es fiókot is. Van Messenger, Facebook, Viber, stb... ami nekem nagyon hiányzik, az a Hangouts. Csak emiatt nem akarok Chrome-ot telepíteni, mert az Edge böngésző érintős felületen nagyon jól használható.

A kijelzőt jobbról balra simítva az értesítések és kapcsolók jelennek meg, balról jobbra pedig az éppen futó alkalmazások. Egy alkalmazásban pedig táblagép üzemmódban ha fentről lefelé simítunk, akkor be lehet zárni az alkalmazást vagy ha útközben kihúzzuk valamelyik oldalra, akkor oda kidokkolja és lehet mellé választani mást. Pl Facebook alkalmazás használata közben ha megnyitom a Messengert is, akkor megfelezi automatikusan a képernyőt a két program között. Szerintem ez ötletes és akár még hasznos is lehet, bár pont e két szoftvert használom viszonylag ritkán.

A szoftverfejlesztő IDE-k is szépen futnak, dokkolgatni a képernyő széleire külső monitorral is lehet, csak ott kell hozzá az egér.

Még a Motorola Droid 4 után maradt a micro HDMI kábelem, amit ráadásul nem direkt, hanem DVI átalakítóval kötöttem a monitorra. Teljesen jól működik. Vezeték nélkül simán ki lehet vetíteni a kijelzőt arra alkalmas eszközre és fordítva.

Gombok: Ha megérintem a windows emblémát, akkor a start menü ugrik elő. Érdemes beállítani a képernyő kikapcsolást rövidebb időre. A bekapcsoló gomb egyszeri megnyomásával nem kapcsol ki sajnos. Viszont visszakapcsolni vissza lehet vele (de érintéssel is visszakapcsolódik). Hangerőgombok teljesen jól működnek.

A hangszórók tényleg sztereóban szólnak. Még laptopokhoz képest is jó a hangzás, vannak mélyebb hangok is, nem csak a csipogás. A hangerő 5-ből 4 pont. A vége felé kicsit előfordulhat torzulás. De szerencsére van bluetooth és jack csati külső eszközt csatlakoztatni.

Kijelző fényereje szerintem elég. Tűző napon persze kevés, de a mostani céges X250-em sem tud többet. Kicsi árnyékban már tökéletes. A minimum szerintem kissé világos, de az éjszakai mód sokat segít ezen.

Melegedés szempontjából a passzív hűtés ellenére nem beszélhetünk tojássütőről. Kipróbáltam, hogy megterhelem picit játékkal. Max 77 fokos volt a CPU. Ez inkább az akkunak árt, nem a processzornak. Átlag 45 fok egyébként böngészés közben. Kézzel érzékelve kézmeleg vagy kellemes meleg de abszolút nem mondanám forrónak. Amikor a processzor 46 fokos, akkor a kijelzőn középen jobb oldalt a legmelegebb pont 30 fok. Hátul ugyanez.

Töltés. Ez egy mumus a gép esetében. Van neki a gyári töltője (12V 2A), aminek pontosan akkora DC csatija van, mint a régi nokiáknak. Azt olvastam a neten, hogy az USB Type-C porton keresztül (ez elvileg csak 3.0 szabványú USB) nem lehetett tölteni, csak frissebb BIOS, illetve EC firmware telepítése után. Ez utóbbit nem tudom, hogy mi, de nem veszélytelen a telepítése. BIOS-ból a legfrissebb van a gépen (3.1), és az EC FW is frissebb nekem, bár elvileg van frissebb. Majd kipróbálom tölt-e. Találtam kínai leírást, miszerint a Type-C porton Power Delivery szabványnak megfelelő töltővel tölthető. Kerestem hozzá ilyen töltőt. Magyarországon sem könnyű, de innen rendeltem. Valamint Type-C kábelt a töltéshez és próba képpen egy másikat is, hátha tölt sima USB töltővel is - mondjuk az nagy teljesítményt nem tud leadni.

Próbáltam, hogy az OTG portra csatlakoztatok egy USB töltőt, de semmi. Kifele jön áram, USB 2.0 szabványnak megfelelő bármilyen eszköz csatlakoztatható.

Hátul van egy kinyitható mágneses fém támasztó. Nagyon ötletes. Két állása van. Annyira stabil, hogy még az ölemben is használható.

Egyelőre ennyi. Próbálgatom és ha van valami érdekesség vagy megjönnek a tartozékok, akkor azzal kibővítem majd a leírást.

Update

Nem töltődött 93% fölé az akku. Kikapcsolva, éjszakára töltőn hagyva sem. Adtak ki egy UEFI frissítést. Feltettem és megoldotta a problémát :)

Hozzászólások

(#1) Voloka


Voloka
tag

Üdv!
Várom a további tapasztalatokat!
magam is nézegettem ezt a készüléket, benne van a 3 vásárlásra jelöltem között !

(#2) Scoby


Scoby
csendes tag

Szia. Szuper lett a cikk gratula érte.
Mit gondolosz Photoshop is futtatható rajta, mármint munkavégzés céllal?
Köszönöm.

[ Szerkesztve ]

(#3) Adamyno


Adamyno
tag

Eddig még nem csalódtam benne.

Rendeltem üveglapot, természetesen összetörve érkezett meg. Na mindegy majd vigyázok rá.
Tettem rá linuxot is, érezhetően gyorsabb, mint a windows, pedig a win sem lassú.

A type-C portot sikeresen megsütöttem egy kínai type-c usb hubbal. Sajnos erről olvastam, hogy a hibás Type-C eszközök könnyen megsütik az eszközöket.

Mostanára bejáratódott a cucc. Átlagos akkuidőm 4-5 óra.
Az asztalon van kitámasztva a monitor mellé, ami HDMI kábellel megy. Nem minden esetben van bekapcsolva a kijelzője, csak ha kell 2. is. Elsődleges kijelzőm a monitor. A felbontást kicsit visszább vettem, mert aprók voltak a betűk, ikonok nekem. Vettem hozzá gyári billentyűzetet. Egész használható :)
Tokot is rendeltem hozzá, így könnyebben hordozható és belefér a kapacitív toll is mellé, amivel pontosabban lehet bökdösni.

Photoshop simán elfut rajta, bár a renderelés isebesség szerintem nem lesz villámgyors.

Ami nagyon tetszik az az éjszakai fény linux és win alatt is és a zajmentesség.

A BIOS-ban a max. turbo sebességet 1800 MHz-re állítottam, így nem melegszik annyira (kíméli az akkut - is).

A fényerő lehetne magasabb is, mert így árnyékba kell menni vele kültéren, minden más helyen jól látható. Bár ritkán hordozom, leginkább a rendes tft monitoron használom.

[ Szerkesztve ]

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

(#4) moka100


moka100
újonc

Szia!
Szerintem is nagyon jó a cikk, sok jó infót közöl és az az ajánlott eszközök/dolgok linkjeit is tartalmazza.
Gratulálok!
Azt szeretném megkérdezni, hogy a Gearbestről hogyan rendelted Sweden Posttal, mert az oldalon a szállítási lehetőségek között nincs ilyen lehetőség. Ha ezt meg tudnád írni, akkor nagyon megköszönném.

Előre is köszönöm.

(#5) Adamyno válasza moka100 (#4) üzenetére


Adamyno
tag

Bocs a késői válasz miatt. Akkor még volt olyan lehetőség. Lehet, csak be kell jelentkezni és beállítani a szállítási címet.
Egyébként a Type-C portomat a hibás usb hub tette a sírba. Még mielőtt használhattam volna. Szétszedtem megnézi, hátha csak egy biztosíték vagy dióda vagy hasonló, de annyira brutálisan integrált az egész, hogy esélytelen házilag javítani.

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

(#6) outdoor


outdoor
aktív tag

A külön töltőport a helyzet kulcsa.

A proper digital assistant could be my best friend

(#7) Adamyno válasza outdoor (#6) üzenetére


Adamyno
tag

Hogy érted, hogy az a kulcsa? Ott lehet valamit javítani, vagy marad az a fajta töltés kizárólag. A type-C sok szempontból kényelmesebb lenne, de ha nem hordozom, így is jó.

A Win már csak azért van a gépen, hogy foglalja a helyet :D . Elkezdtem 3D modellezni is. Az érintőpanelt külön kell "telepíteni" linux alá, de működik. Az elforgatás érzékelő viszont 90 fokot téved. Annyira nem érdekel, mert ki lehet kapcsolni. Valahol biztos, hogy lehetne kalibrálni de nem szórakoztam vele.

Energia terén azt vettem észre os-től függetlenül, hogy készenléti állapotban számomra szokatlanul gyorsan merül. Az eddigi eszközeim egy hangyányival mintha tovább éltek volna. 1 nap alatt megeszi az akku kb 60-70%-át. A mostani Thinkpadem kibír 4-5 napot készenlétben (X260)

Egyébként működik a Type-C adatvonala, csak a powert sikerült kinyírni. Ha külső tápegységgel rendelkező usb hubot csatlakoztatok, akkor ami azon van működik vele. De ennek kell külön konnektor így, nem szórakozok vele. Gondoltam rá, hogy csinálok egy tápelosztós kábelt hozzá a rendes usb aljzatról, de nem akarok ennyire mélyen DIY módra váltani.

a micro USB nem használható USB boothoz és csak kb. 150mA áramot tud leadni ( A sima USB 3.0 az 2A körül van)

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

(#8) outdoor válasza Adamyno (#7) üzenetére


outdoor
aktív tag

Ha csak egy port van, töltésre, adatra, sokszor problematikus. Egy napig bírja a géped?

A proper digital assistant could be my best friend

(#9) Adamyno válasza outdoor (#8) üzenetére


Adamyno
tag

Nem csak egy van. Van az USB-type A (usb 3.0), a micro usb (otg kábellel használható, igazából nem értem miért nen rendes usb port), külön töltő port van, + a type C amit én elrontottam, de Power Delivery képes töltővel tölthető ott is.

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.