2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Mobil térerősség szenvedéstörténetem I.

Írta: | Kulcsszavak: mobil; térerősség; térerő; lefedettség

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Azért gondoltam, hogy leírom, mert hátha járt hasonlóképpen valaki és talán részmegoldásokból tudunk összehozni valami normális megoldást együtt. Vagy csak szimplán tanulságos esetként. Lesz benne sok olyan információ, amit valószínűleg közületek már sokan ismernek. Nagyon nem akarok belemélyedni a technikai részletekbe, de van ahol sikerült. Ha valahol pontatlan vagyok, jelezzétek és javítom.

A helyzet nagyjából ott kezdődött, hogy elköltöztünk. Előtte szolgáltatónál is dolgoztam néhány évet, sokat jártam az országot és voltak tapasztalataim a mobilhálózatokkal, követtem is a témát. Aztán volt egy pár év passzivitás, mert más erült a fókuszba az új munkahelyen, de most újra elő kellett szedni néhány dolgot.

A "kezdetek kezdetén" a Vodánál volt előfizetésem, mert vidéken laktunk a Balaton mellett. Nem igazán volt életképes vezetékes internet szolgáltatás, nagyon lassan épült ki. Még most is csak 10 Mbps a maximum ami kábelen elmegy, a wifis szolgáltatás pedig több sebből vérzik. Bár az optika már lassan 1 évtizede kiépült az önkormányzatokhoz, és nagyjából másfél éve látszólag kész a lakossági optikai hálózat is a településen, de nincs hozzéférés, nincs róla infó melyik szolgáltatóé (lesz) csak feltételezések vannak. Ebbe jobban nem mennék bele, mert nem erről szól az írás.

Szóval a lényeg az, hogy eleve nehéz helyzetben voltunk ha szélessávú netet akartunk. Sőt, még annak is örülni kellett, ha volt hely a telefonközpontban és így a telefonvonalon mehetett az 56k modem. Később lett wifis net, utána pedig 1 Mbps ADSL, amit aztán 10-re emeltek hosszú évek alatt. Időközben viszont jött a 3G... UMTS, HSDPA(+), stb. Viszont a szolgáltatók nem nagyon igyekeztek az országos kiépítéssel, nem igazán mozgatták meg magukat. Egy kivételével, ő volt a Vodafone. Sok-sok pénzt öltek a 3G hálózatba annó, ami egyébként szerintem a mai napig megállja a helyét az átlagos igényű felhasználók esetén. Alkalmas volt egyszerre telefonálásra és mellette volt adatforgalom. Nem véletlen, hogy nem is sietnek annyira a lekapcsolással, mint a többi szolgáltató. Ott, ahol éltünk, így mobilneten 20-21 Mbps letöltési sebességünk volt szemben a néhány Mbps-os kábeles nettel. Illetve nemcsak ott, hanem az ország jelentős részén.

Később lett T-s előfizum is. 3G nem igazán volt, szenvedés volt az egész. Leginkább csak nagyobb városokban, de ott sem mindenhol. Ugyanez volt a Pannon/Telenorral. Mint utóbb kiderült, sok cellájuk csak virtuális volt, magyarul megegyeztek, hogy X helyen a Telenornak van cellája, ott sugároznak Telekom szolgáltatást is, Y helyen Telekomnak van cellája, ott sugároznak Telenor szolgáltatást is. Ezzel mégtöbbet spóroltak, de ez leginkább csak a kevésbé frekventált területeken, a kis terheltségű cellákon működött, mert lényegében így egy cellán lógtak egyszerre mindkét szolgáltató ügyfelei.

Attól pedig, hogy a Telenort átnevezték Yettelre, nem változott semmi. A "virtuális" szolgáltatókra pedig nem pazarolnék sok szót, mert a Blue mobil és társai ugyanolyan T, Pannon, Voda ügyfelek voltak csak a sim kártyának más volt a színe + a számlát máshonnan küldték. Hasonlóan ahhoz, amikor pl. Telekom szolgáltatási területen Invitel szolgáltatásod van vagy fordítva.

Jött a 4G. Itt már mindhárom szolgáltató látványosabb fejlesztésekbe kezdett, de jöttek a problémák itt is. Kiderült, hogy városban és vidéken nem ugyanazon a frekvencián működi ka szolgáltatás. Ez volt a "rettegett" B20, ugye a 800 MHz. Sok olyan készüléket lehetett kapni jó darabig (de mág most is) Európán kívül pl. Aliexpressen, ahova bár oda volt írva, hogy tud LTE-t, de mégsem működött. Hát azért, mert azokban a készülékekben nem igazán kellett a B20, így kimaradt belőle. Ezért ha ilyen mobilt sikerült vásárolni, akkor vidéken nem volt 4G-d, hiába volt lefedettség. De nincs ezzel gond, mert mindenki más már 4G-n lóg, így neked ott maradt a kevésbé terhelt 3G cella és azon ugyanúgy tudtál netezni, még youtube-ozni is. Kivéve persze ha nem vodafonos voltál, mert pont vidéken, ahol előjött a "B20 probléma" ott nem volt normálisan 3G-je a másik két szolgáltatónak. Így akkor azok a telefonok maradtak EDGE-en, városban meg hasított a 4G. Tehát figyelni kellett arra, hogy a kiszemelt készülék ismerje a B20 LTE sávot. Miért a 800 MHz? Röviden annyi a magyarázat rá, hogy egyrészt az volt szabad frekvencia, de azt is úgy szabadították fel, mert előtte használatban volt. Másrészt pedig azért és legfőképp azért vidéken, mert ott sokkal ritkábban vannak a cellák és az alacsonyabb freki jobban terjed, tehát az adótól távolabbról is lehet vele jobb minőségű jelszinteket produkálni, valamint az egymástól távol lévő adók nem zavarják egymást. Városban pont ez volt a hátránya, de ott adott volt a B3, magasabb frekvencián (1800 MHz). A jelterjedés bár rosszabb, de a cellák sűrűbben vannak, eleve terheltebb 1-1 cella, tehát az sem baj, hogy 5 panelház nem 1 cellán lóg egyszerre és a magasabb frekinek köszönhetően magasabb az elérhető elméleti maximális sávszéleség is.

A problémák ezzel viszont nem értek véget, mert az LTE egyik sajátossága volt, hogy csak adatkapcsolatra alkalmas. Ez azt jelenti, hogy a bevezetést követő idszakban mindenki számára érzékelhető jelenség volt a következő: ha a telefonod 4G-n lógott és hívást indítottál, akkor 3-10 másodpercbe is telhetett, mire a hívás felépült és elkezdett kicsengeni a vonal. Ez azért volt, mert a készülék hívásindításkor átregisztrált 2 vagy 3G hálózatra, ami időbe telik és ha a hívott fél is 4G hálózaton volt, akkor azt is meg kellett várni, hogy az ő készüléke is átregisztráljon 2 vagy 3G-re és majd csak utána csengett ki a vonal. Emiatt a sajátossága miatt az LTE akár visszalépésnek is tekinthető, mert előtte a 3G-vel ilyen gondok nem voltak (már ahol volt lefedettség). Akkoriban már a T-nél dolgoztam és volt egy nagyon okos telefonom minden jóval. Azon keresztül ment a távoli asztal, a különböző távoli rendszerekbe be voltam jelentkezve és ott dolgoztam, kaptam az értesítéseket, stb. Ez leginkább 4G-n keresztül működött valós időben. Amikor viszont elkezdtem bejelentkezni egy összetettebb rendszerbe, átverekedtem magam legalább 8 faktoron és már ott tartottam, hogy töltődik be a számomra szükséges alkalmazés és hirtelen valaki felhívott, akkor kaptam idegbajt. A telefon átugrott 2G-re jellemzően, mert nem mindenhol volt 3G, így az egész adatkapcsolat leszakadt és kezdhettem elölről mindent. Többé-kevésbé segített rajtam az, hogy egy idő után átálíttottam a telefont 3G preferált módba és ahol volt lefedettség, ott együtt ment a hang az adattal, így dolgozni is tudtam, miközben headseten vagy kihangosítón beszélgettünk valakivel. Utólag visszanézve valószínűleg egy mobil hotspot lett volna a legjobb megoldás 4G-vel és a telefon wifin csatlakozhatott volna hozzá. Inkább ez fordítva volt jellemző, ha kellett wifi, akkor a telefonról megosztottam és dolgoztam a laptopon, csak hát hívás esetén jellemzően szakadt minden adatkapcsolatm mert ugye leginkább 2G-re ugrott a teló mert vidéken nem volt más.

Egy idő után lassan elkezdték bevezetni a VoLTE-t, ami úgy tűnt, hogy majd megoldja a gondokat. Voltak is VoLTE reklámok Telekomnál dögivel, hogy mennyi minden múlhat azon a pár másodpercen és hogy az nekünk milyen jó :D Hívás esetén a készülék nem ugrik vissza alacsonyabb gen hálózatra. Elvileg. Mert ennek is voltak feltételei. Ha vonalasról hívtak vagy én vonalas számot hívtam, akkor jellemzően nem volt gond, mert működött a dolog. Ha viszont mobilt hívtam, ami olyan volt, hogy nem volt bekapcsolva a VoLTE vagy egyáltalán nem is ismerte, akkor az enyém hiába támogatta és hiába volt bekapcsolva, az is visszaugrott alacsonyabb generációs hálózatra. Eleinte ráadásul úgy mentek ezek a VoLTE készülékek, hogy a szolgáltatók kiadtak egy támogatott készülékekről szóló listát, a többi hiába ismerte, szolgáltató tiltotta. Nem tudtad bekapcsolni, vagy ha mégis, akkor nem volt hatása. Legtöbb esetben még akkor is kellett szólni a szolgáltatónak, hogy kapcsolják be a VoLTE-t az előfizetésen, ha egyébként támogaott eszköz volt. Mostanra úgy veszem észre, hogy ez a dolog mintha automatizálódott volna. Ha van készülékem ami tudja és be is van kapcsolva, akkor működik is.

Nagyjából el is jutottunk napjainkhoz, mert az 5G, a narrowBand és hasonlókról nem érdemes itt beszélni mert telefonálásra nem alkalmasak. A B20 ugyanúgy megvan, de a legtöbb eszköz már ismeri, szóval érezhetően gördülékenyebben mennek a dolgok. A sávszélesség viszont érezhetően leesett a kezdeti "rekordokhoz" képest. Gondolom ennek a cellák telítettsége főként az oka.

Elköltöztünk. Ahová sikerült, ott nem igazán volt túlzottan jó a térerősség, de azért telefonálni, netezni lehetett LTE-n is. Van 2,3,4G beltérben is. Izgultam egy picit, de igazából az építkezés alatt sim kártyás vadkamera üzemelt, utána pedig úgy másfél évig mobil router volt Vodás, mert a vezetékes netre várni kellett míg leássák. Bár a térerősség a minimumon volt, de az stabilan és mindig működött. Működtek a stream oldalak is, nem szakadtak a letöltések és a válaszidő is átlagos volt. Később ez megszűnt, bekötötték a vezetékes netet. (az is megérne egy ajtócsapkodást, de most hagyjuk)

Nagyjából fél éve valami megváltozott... (nem, nem az oroszok :U )

Szerintem ezt majd valamikor folytatom, mert innen jön az érdekes rész.

Hozzászólások

(#1) Devily


Devily
tag

Szerintem nagyon jól összefoglaltad a technikai tudnivalókat. Pár éve én is alámerültem a nyúlüregbe, a saját szakmámra fókuszálva. Link

Nézz bele, hátha találsz benne olyan dolgot, ami a te írásodhoz ötletet ad.

Én azt javasoltam az ügyfeleknek, hogy nézzék meg a szolgáltatók által közzétett lefedettségi térképeket. Azok talán jó kiidulópontot adnak. Bár arról nincs információm, hogy a ezek a térképek mennyire hitelesek. Talán te többet tudsz erről. :D

(#2) Jack Hunter


Jack Hunter
csendes tag
LOGOUT blog

Üdv. Hasonló cipő,bár nem taposom olyan rég. Úgy küszöböltem ki,hogy két telefonom van. Egy okos a médiatartalmakra/netmegosztásra, egy vodás nyomógombos alap a hívásokhoz.Nekem az internettel egyszer volt bajom, 2016 volt a sötét év.Munkát vállaltam szállással, a szállás vidéken volt, egy 140 fős "falu" . Lefedettség 2g, slussz. Egyik szolgáltatónál sem volt értelmezhető sávszélesség, vezetékes netről nem is hallottak arrafelé. Többé kevésbé mindhárom szolgáltató azzal magyarázta, hogy bizonyos helyekre,a korlátozott számú felhasználók miatt nem éri meg netet vinni. Mivel viszont kellett a net, vettem egy gsm jelerősítőt. Elszöszöltem vele egy darabig, végül a ház sarkába, az eperfára lett installálva, így két szobában volt egy-két jelnyi 3g.

(#3) Adamyno válasza Devily (#1) üzenetére


Adamyno
tag

Megnéztem. Megerősített :) Köszi!

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

(#4) Krugszvele


Krugszvele
aktív tag

Még kb tíz éve is volt, - lehet ma is van? - a telekomnak autós szettje, ami egy autóra rakható külső antennából áll, és mobiljelet ad-vesz. Sajnos már nem emlékszem, hogy egy kizárólag 2G, vagy 3G volt-e, de biztos, hogy nem 4G. Max hsdpa

Másrészt az üzleti telefonok azt hiszem az első pillanattól tudták a B20-as cellát, valamint a VoLTE is támogatott volt, igaz, az csak a legújabbaknál és onnan szivárgott le minden szeptemberben az új modellektől.
Javítsatok ki, ha tévedek :)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.