2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Egy új világ kezdete (és egy ID-Cooling 213 v2 tesztje)

Írta: | Kulcsszavak: ID-Cooling . 213v2 . CPU . hűtő

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Mit kezdjünk, ha az egyébként is hűvös AMD Ryzen 1600-os processzorunkat még hűvösebben szeretnénk tartani? Nos, a gyárilag hozzá adott Wraith Spire hűtönket mondjuk lecserélhetjük egy másik hűtőre. Ez lesz az ID-Cooling 213 v2-es hűtője.

Elöljáróban annyit erről a projektről, hogy nagyon régen váltottam gépet. Utoljára a kétezres évek első pár évében raktam össze gépet, így a majd’ 15 éves gépemet – ami egyébként még mindig hibátlanul működik – egy frissebbre szerettem volna cserélni. Tettem ezt mindezt azért, mert olykor szoktam videót vágni, szerkeszteni, kódolni, nyüstölöm a PS-t, szóval a számítási kapaitás már nem volt az igazni. Hogy mi segített nekem eddig? Nos, pár évvel ezelőttig egy AMD Athlon X2 BE, majd egy Phenom X2 processzor dolgozott a kezeim alá. Emellé társult 4 GB DDR2-es 800 MHz-es RAM, egy Radeon 4830-as VGA 256 MB vRAM-mal, szóval időszerű volt a váltás. Így azután úgy döntöttem, hogy számomra minimális összegből fejlesztem a gépet. A táp még tökéletes volt (Chieftec Arena 450), a perifériák szintén, de úgy gondoltam, hogy egy másik kuckóba költöztetem a gépet, hiszen az Aerocool Aeroengine házam kicsit kopottas is volt, hangos is, így jött a képbe a LogicConcept K1-es midi-háza. Igen, valóban kisebb, mint az Aeroengine, de egy könnyen hordozható, mégis viszonlag tágas házat szerettem volna – az összetevőkből kiderül, hogy miért volt ez elég.

LogicConcept K1

A gép:
Gigabyte B450M Gaming alaplap
AMD Ryzen 1600 processzor
G.Skill DDR4 3000 Mhz 16 GB kit
Kingston A400 250 Gb Sata-SSD
Chieftec Arena 450W táp
LogicConcept K1 ház
és a többi szokásos perifériai eszköz (egér, billentyűzet)
Windows 11 Pro operációs rendszer

Miután összeraktam a gépet, első bekapcsolásnál egy új világ tárult elém. Akkor még a Windows 10 olyan sebességgel futott, az általam használt programok olyan reszponzivitással működtek, hogy élményszámba ment ismét a gépet használni. Minden szép és jó volt, de a múltbéli folyamatosan valamit fejlesztgető énem nem hagyott nyugodni. Mi lenne, ha még valamit cserélnék? Mondjuk a processzor hűtőjét, amely alapból nem olyan rossz, de mégsem igazán meggyőző. Így akadtam rá a mostani bejegyzésem témájául szolgáló 213-asra.

Itt még a régi, gyári hűtő – látszik, hgoy kicsit szőkös, mert éppen befér a VRM és a RAM szekció közé

A hűtő teljes valójában

ID-Cooling SE-213 v2 termékoldal

Természetesen utána olvasgattam, hogy miket írnak róla, mert számomra mégsem az ismertebb márkák közül való volt. Ismerős volt az Alpenföhn, az Arctic Cooling, a Coolermaster, de legyünk őszinték, nem egy árkategóriában léteznek. Ötezer körül szántam új hűtőre, és ebben a kategóriában (csak egy ezrest kellett hozzá toldanom) ez a hűtő tűnt a legjobb választásnak. És nem is kellett olyan nagy erejű CPU-t lehűtenie: a Ryzen 1600 TDP-je 65 W (14 nm, 3.2 GHz, 6c12t). A 213-as egyébként 130 W TDP-ig ajánlott, így bőven jónak kellett lennie.

Megvettem tehát, hazahoztam és örömmel konstatáltam, hogy ránézésre is szép darab. Természetesen úgy nézelődtem, hogy a torony magassága ne legyen nagyobb, mint a K1 mélysége, de első ránézésre azért megijedtem kicsit (spoiler: nem kellett volna). Kibontás után egyébként előkerült más is a hűtőn kívül: egy intel-lefogatókeret, egy tubus hőpaszta, műanyag leszorító bakok és némi papír alapú leírás és telepítési útmutató. A hűtő méreteit tekintve 120x75x140 mm, 450 g-ot nyom és egy 120 mm-es, PWM-vezérelt légkavaró teszi a dolgát 800 és 1600 RPM között.

A csomag tartalma

Az első dolog, ha fel szeretné az ember tenni, hogy a processzorhoz adott hűtőt leveszi (csavaros megoldás), majd visszarakja a leszorító bakokat, amik alapból az alaplapon voltak. Ezután már mehet a pasztázás-leszorítás-bepattintás műveletsor, ami – többen írták – kicsit nehézkes meló, mert rendkívűl merev a hűtő leszorító része. Én annyira nem szenvedtem meg vele, lehet, hogy ezen tapasztalatok miatt jobban rákészültem.

Házhűtő új helyen

A lényeg, hogy fent volt minden a helyén, amikor ment volna vissza az oldallap – igenám, de az nem ment olyan könnyen. És itt nem a processzorhűtő volt a gond, hanem az oldallapra felszerelt 120 mm-es házhűtő, hiszen ezek ketten már nem fértek be egymás alá-fölé. Így az onnan szépen lekerült és felszereltem az elülső részre. Így egy kereszthuzatot sikerült elérni a házban, hiszen az fújja a hideg levegőt befelé, a 213-as pedig tovább fújja ezt az áramlatot hátrafelé, ki a házból.

Immár a helyén minden

Tökéletes. De hogy mennyire, azt is szerettem volna megnézni. Így még a régi hűtővel néztem hőfokokat Aida64-en keresztül:

10 perc CPU-Z stress-teszt után

5 perccel azután, hogy véget ért a teszt

Látható, hogy őrült nagy hőfokokat nem fogunk mérni még gyári hűtővel sem. De vajon mit ad nekünk az új hűtő?

Hidegindítás után a Windows nem nagyon hevítette fel a rendszert

10 perc izzasztás után

5 perccel a teszt után

13 fok – ennyit hozott mínuszban, a 3 hőelvezető cső és a nem az alaplapra, hanem a házból kivezető lamellarendszer. Elvileg csendesebb is lett a gép – azért mondom, hogy elvileg, mert a táp nem a legcsendesebb fajta, így annak a zaja bőven elnyom minden más környezeti zajt, így erről érdemben sajnos nem tudok nyilatkozni.

Arról viszont igen, hogy ha valaki szeretne egy jól működő és csendes CPU-hűtőt, az még ma is nyugodt szívvel választhatja az ID-Cooling SE-213 v2-est.

A művelet képei:

Google Photos mappa

Hozzászólások

(#1) Deske89


Deske89
csendes tag

A maga kategóriájában szerintem is egy remek kis hűtő. Nálam egy Ryzem 3 3100-at hűt, a felrakásával én megküzdöttem, sztem a processzor kupakjába belemélyedt az egyik oldalon a hűtő talpának széle, mire leszorítottam rá :DDD

[ Szerkesztve ]

(#2) Soderes


Soderes
aktív tag

Fölösleges egy vagyonért hűtőt venni. Az ID Cooling is nagyon megfelel.
De pl. én idén vettem egy LC Power Cosmo-t egy FM2 65-os TDP-s procira a gyári hűtő helyett.
Ég és föld a különbség. Ráadásul bagóért volt.

(#3) Steve_Brown


Steve_Brown
aktív tag

Én "játékvízzel" használom az 1600X-em. Viszont a CPU-Z nem "Benchmarkol" igazán. Megköszönném ha egy Prime95-öt küldenél rá Small FFT-re állítva.

(#4) RawrrSoul


RawrrSoul
csendes tag

Nekem egy ID-Cooling FROSTFLOW X 240 volt... Nem lehetett rá panaszkodni. Ár/érték arányban elég pöpec hűtőket csinál az ID-Cooling... :)

n o p e !

(#5) Deske89


Deske89
csendes tag

Én személy szerint azért tervezek majd nagyobb, komolyabb hűtőt venni a procira, hogy böngészés, filmnézés alatt minél inkább a némához közelítsen a gép hangja. Ugye nagyobb borda, még kevesebbet kell a ventinek forognia.

A ház ventik már NoiseBlocker-ek, a ház Be Quiet belépő szint, de előlapon már van venti szabályzás, ott silent fokozat.

De a következő fokozat a nagyobb hűtő előtt a még gépben lévő 2,5"-os HDD SSD-re cserélése :DDD

[ Szerkesztve ]

(#6) Steve_Brown


Steve_Brown
aktív tag

Egyébként az iArena a "veszélyes" tápok közé tartozik. Minél hamarabb megszabadulnék tőle. :)

(#7) bobalazs


bobalazs
nagyúr
LOGOUT blog (1)

Nekem is ez van.
A véleményem itt található,.
[link]

(#8) bobalazs


bobalazs
nagyúr
LOGOUT blog (1)

(#9) Adamis válasza Steve_Brown (#3) üzenetére


Adamis
őstag

Az összehasonlítás kedvéért néztem meg a CPU-Z-val, de megleshetem majd Prime-mal is.. :K

(#10) Adamis válasza Steve_Brown (#6) üzenetére


Adamis
őstag

Tervezem cserélni - csak amikor vettem, ez volt az egyedüli elérhető hirtelen. Egy Gigabyte SuperB táp kapott túlfeszt áramingadozás során, így csak az halt le. Milyen tápot érdemes, ha már itt tartunk? ;)

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.