2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Élő-halott feltámasztása 1.rész

Írta: | Kulcsszavak: Gericom . laptop . újraélesztés

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Történt egy unalmas hétvégén, hogy unatkoztam. De méghozzá mennyire! Gondoltam lenézek a kincseskamrába (köznevén pince) , hátha találok valamit, ami felkelti érdeklődésemet. Frankón bele is ástam magam hardverek tömkelegébe, majd kábé egy óra keresgélés után már egy torony notival a kezemben egyensúlyoztam a lépcsőn felfelé. Szépen kiterítettem őket a szoba közepén, mondom nézzük, miből élünk! Egyik sem volt már mai gyerek, és megkíméltnek sem igazán tekinthetők, hát nézzük, mit tudok összehozni belőlük. Elsőre kiragadtam egy Gericomot közülük, mint kiderült, egy Hummer FX5600. Vagyis hármat, ugyanis ennyi volt belőle! Ez így nem is teljesen igaz, ugyanis kettő volt csak ugyan olyan, a harmadik egy hasonló felépítésű Targa volt, ami viszont AMD -s. Ezutóbbit félre is tettem ekkor.

Fellelt állapot

Szét is kaptam gyorsan őket, és szembesültem nem mindannapi felépítésükkel: Asztali s478 -as CPU -kat fogadnak, asztali DDR modulok mellet! Gyorsan meg is töltöttem az üres foglalatokat, tápot neki, ééééés... Semmi... Az egyik meg sem volt hajlandó indulni a másik pedig "csak" képet nem adott. Elszomorodtam, már majdnem le is mondtam róluk, amikor észerevettem a noti hátulján még egy szellőzőrácsot, ami egyértelműen nem a CPU -hoz tartozott. Semmi vesztenivalónk-elv alapján szét is kaptam, és láss csodát, beigazolódott gondolatom: Cserélhető VGA!

Itt lapul a tettes!

Ki is kaptam, ekkor a második meglepetés: GeForce FX Go5600! Nem gondoltam, hogy ilyen anno izmosnak számító VGA került bele. (Bár tény, hogy az FX széria DX9 alatt nem volt a helyzet magaslatán)

No akkor variálunk! Gyorsan kikaptam a mag se nyikkanós gépből a VGA -t, át a képet nem adósba, és láss csodát, működik!

Indul!!!

Akkor következő lépés: Fullozuk ki!
Először is kéne bele valami izmos CPU. Prescottot valószínűleg nem támogat, és a hűtés még ha notihoz képest izmos is, nem merném "szeretett kazánunk" egy példányát rábízni. Szóval egy 3,06GHz -s Northwood került bele, és mint kiderül a gép már tud HT -t is.
Akkor jöhet a RAM. Mivel asztali modulokat fogad a gép, már toltam is bele a 2x512MB Kingmax HardCore DDR500 rampárost.
Mivel az alja nem igazán volt meg, így kicsit átszabtam a belsejét, maradék karbonfóliával. Hozzáteszem nem igazán érdekelt, hogy sima-e a felület, és meg is látszik. Szerintem is gusztustalan lett, ne aggódjatok. :B Már kész a plexilemez az aljára! :K

enyhén dorozmás

Kompletten végre!

Csodás, ezzel meg is lennénk, jöhetnek a tesztek!

Repült fel a jó öreg XP, driverek, programok, és öreg barátunk, a 3DMark 2001 SE.

3DMark 2001

Nem rossz ez az eredmény, lényegesen kevesebbre számítottam. Azért csak kéne bele valami izmosabb VGA... Sajnos speciális szabvány. De vajon mi van a félretett Targában? Hát elárulom: Főnyeremény, egy Radeon 9600 Mobility személyében.

A csodafegyver!

Nagy lelkesedéssel raktam a gépbe, de sajnos úgy gondolta, hogy nem szeretne képet adni. :(

Így hát maradt az FX, végülis elég lesz az, így is korrektül használható a gép.
Youtube 480p még megy neki, HDD -ről a HD is bőven, kellemesen lehet rajt netezni, és ezt legalább nem sajnálom nyúzni. :)

Azért az a 9600 szúrja az oldalamat, vissza kéne hozni az élők sorába... Majd egyszer arra is sor kerül :)

Végül köszönöm a két önfeláldozó hősnek, akik lelküket adták a projekt sikeréért:

Targa

Gericom

Hozzászólások

(#1) Ed3r_X_


Ed3r_X_
nagyúr

Jó pár kép nem látszik, ami izgatna pedig. :)

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#2) adam12221 válasza Ed3r_X_ (#1) üzenetére


adam12221
tag

Elivleg már működnek :)

(#3) Ed3r_X_ válasza adam12221 (#2) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Sajna nekem még mindig nem. link

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#4) adam12221 válasza Ed3r_X_ (#3) üzenetére


adam12221
tag

Akkor feltöltöm őket máshová, egy pillanat :)

Szerk.: Na most!

[ Szerkesztve ]

(#5) Ed3r_X_ válasza adam12221 (#4) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Király. Ez az asztali CPU laposba nagy ötlet, csak gondolom valami kis étvágyú kell mindenképpen, ha nem tojást akar sütni az ember rajta. Azért ezek a P4-ek is még megállják as helyüket netezős gépben. Nemrég ismerősnek ment Pentium 4 3Ghz, 1GB RAM, Geforce 8400GS-re Win 7 , nagyon jól futkos rajta. :)

Minden jó, ha a végén egy lapos jó :D

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#6) pulyka jocó


pulyka jocó
senior tag

Mindig jó ezeket a teszteket olvasni! Ez is remek lett! Csak így tovabb, a szám alapján remélem leszz 2. rész is :DD :C

(#7) pulyka jocó


pulyka jocó
senior tag

Win 7 skin-t használsz? , most nézem :D

(#8) adam12221


adam12221
tag

Köszönöm. :R

@Ed3r_X_: Meglepően sok dologra használhatók még ezek a gépek, csak okosan kell a szoftvereket vállogatni. :K

@pulyka jocó: Igen Win7 skin. :)

A következőkben lesz még cikk a többi notiról is, amit a halomból megmentettem. :K

[ Szerkesztve ]

(#9) Ed3r_X_ válasza adam12221 (#8) üzenetére


Ed3r_X_
nagyúr

Sajna a YT egyre jobban kiesik. A Flashnek irreálisan magas a gépigénye. HTML5 alapon használod, vagy Flash? Illetve böngésző?

“Songbird, Songbird, see him fly, drop the children from the sky. When the young ones misbehave, escorts children to their grave. Never back-talk, never lie, or he'll drop you from the sky!”

(#10) adam12221 válasza Ed3r_X_ (#9) üzenetére


adam12221
tag

Operát használok, minden más böngésző alatt a 480p sem igazán nézhető sajnos. HTML5 -el sem jobb a helyzet sajnos. :(

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.