Kell egyáltalán karóra (gyakorlati hasznú, nem ékszerként viselt) 2026-ban, az okostelefonok korában? Szerintem mindenképpen, főleg annak, aki megszokta, hogy csak a csuklójára pillant a reggeli rohanás közben, és nem kell a lassan féltéglányi telefont keresni, babrálni. Sokat gondolkodtam a dolgon, milyet, milyen árban, stb., még a tőlem eddig idegen automaták is képbe kerültek, akár drágább verziók is, de ezt végül elvetettem. (Műszaki ember lévén (aki reszelt kalapácsot), azért látom ezek csodálatosságát.)
Az egyik fő szempont a pontosság volt, és ez kvarcszerkezettel jobban és olcsóbban megvalósítható, bár egy csak manuálisan beállítható új kvarcóra esetén is mindig lutri, milyen pontos lesz. A Casio maximálisan 20-30 (típusonként változó) másodperces eltérést engedélyez havonta olcsóbb óráinál, és ez azért nem kevés, fél év alatt összejöhet 3 perc késés, ha pechünk volt a választásnál, és ez alatt már bőven lekéssük a vonatot… lutri. A másik érv a drága órák ellen az elvesztés/ellopás/megsérülés volt. Él még bennem szegény F-91-esem esete, de estem is már nagyot órában, és csoda, hogy nem sérült meg. Az érvek a drága órák mellett az automatikus, rádiós (Wave Ceptor), vagy Bluetooth-os beállíthatóság, esetleg GPS alapú, meg a napelemes akkutöltés (Tough Solar). Ezek mellett valahogy a drágább órák dizájnja is kifinomultabb, az olcsó ékszerórák mellett ide vagy oda. Viszont szerintem a drága órák tele vannak sok esetben felesleges funkciókkal, túl vannak bonyolítva, sok esetben a dizájn területén is (pl. a legtöbb kronográfra kinek van ténylegesen szüksége?).
Egy digitális óra tudjon pontos időt, dátumot (hónap-nap, és a hét napja), egy sima ébresztő, meg stopper, világítás, és valami minimális hang. Viszont legyen hajszálpontos, vagy Bluetooth -on (az általam preferált módszer) havi egy-két alkalommal állítsa be magát. Ne kelljen 2-3 évente elemet cserélni, és ne szakadjon kétévente a szíja. Számomra ennyi lenne. A digitális kijelzés számomra azért fontos, mert a vonatra rohanva az ember nem áll meg mutatóállásokat kisilabizálni, de ha a digitális pontatlan, akár csak pár tíz másodpercet is, akkor a gyors leolvashatóság sem ér semmit….
Analóg órák stílusát tekintve én amolyan „Neo Bauhaus” kedvelő vagyok, 13 szám, 12x5 vonás, 3 jól látható mutató, a tizenharmadik szám pedig a dátum. De ez is hajszálpontos, v. Bluetooth, + megbízható elem és szíj. Ezt a stílust számomra nagyon jól megközelíti a legtöbb Braun karóra. Persze ha mindenki így gondolkodna, a fél világ óraipara csődbe menne.
Végül pár szó az extradrága, sok százezres-milliós órákról: szeretem nézegetni ezeket, könyveim vannak, specifikációk, stb, videók, de ha tellene is rá, akkor se vennék ilyet. Volt jó pár éve egy akkor csúcsnak számító horgászbotom, nem volt olcsó, de csodás volt. Aztán egyszer picit odakoccintottam a dunai kövezésnek. Nem sérült meg, de mégis már másnap meghirdettem: nem akartam csak a vitrinben tartani…. Imádom viszont a technikai érdekességeket, technikatörténetet, pl. Harrison kronométereinek sztoriját, stb.
Visszatérve a 7. karórám kiválasztására, ezúttal is két igen olcsó típus maradt végül versenyben: a Lorus R2303HX9 és a Casio W-217HM-9AVDF. Sokáig a Lorusban gondolkodtam, különleges, hosszúkás alakja és nagy számai miatt, végül mégis a Casio lett a befutó, mert állítólag az előbbinek bár puhább, kényelmesebb a szíja, de pont ezért sérülékenyebb is. Szóval nyertes csapaton ne változtass elv alapján maradt a tartósabbnak hitt szíjú Casio. Ez a modell az F-91 „nagytestvére”, négy dologban különbözik attól: nagyobb méretű, jobb a számlapvilágítása, sárgára festett („arany”), tokos, és 3bar helyett 5 bar a vízállósága. Sajnos végül kicsit megbántam a döntést, talán az előző Casio W734-1AW -sem masszív szíja miatt, de ennek a 217-esnek elég gagyinak, gyengének tűnik a szíja. Idővel kap is egy fekete NATO cseredarabot.
Szóval így állok én a tökéletes karóra keresésével, szerintem sose lesz meg...
