Rövid történetet osztanék meg veletek az alkoholizmus csúnyaságairól. Egyik ismerősöm mesélte. Kényes gyomrúaknak nem ajánlom.

Adott egy kiskocsma Veszprém megyében egy kis faluban. Mint minden rendes kocsmához, jár ugye hozzá pult is. A pultosok töltik a piákat, a vendégek vedelik nap mint nap a töméntelen mennyiségű piát. A fizika törvényei viszont közbeszólnak, hiszen 100%-os hatékonyság ugye nem létezik. Ennek megfelelően csipp-csöpp, csöpögnek lefele az alkoholtartalmú nedűk (és annak nem nevezhető löttyök) cseppjei arra a bizonyos pultra. A tulaj azonban kreatívkodott. Úgy gondolta, a nap végére ott felgyűlt italmennyiséget nem hagyja kárba veszni. Így tehát bevezették a szokást, miszerint a pult ronggyal történő letörlése után a rongy tartalmát kifacsarják. Ezt pedig felespoharakba töltve házi ütős néven árulják, 30 komoly magyar pénzegységért. És most kapaszkodjatok meg, az adott mennyiség általában elfogy, tehát van, aki ezt a szutykot megissza. Tartalmazhat szöszöket, halott bogarakat, Jóska bá' földjét, hiszen most érkezett a kapálásból a napi féldeciért, mindenféle köröm alá ragadt koszokat, meg mindent, amit csak el tudunk képzelni. A cigarettahamu már csak a tejszínhab a tetején. És mégegyszer hangsúlyozom, IGEN, van, aki ezt megissza. Valószínűleg a lecsúszott Pista báttya', aki fél nyugdíjaskorát a kocsmában tölti(a másik felében meg alszik), a nyolcs-tizedik fröccs után már nem foglalkozik vele, hogy mi van a poharában, csak alkohol legyen.

Hát, ilyen szomorú, undorító dolog ez az alkoholizmus.