2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Agyérgörcs...

Írta: |

[ ÚJ BEJEGYZÉS ]

Az agyérgörcs kerülget. :W

Ismét letöltendőt kapott a zuglói kokainos gázoló

Nos. Rendőr ismerőstől tudom, hogy lassan már ugyanannyian vezetnek valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt mint alkoholos befolyás alatt. Ez számomra baromira rémisztő. A közlekedési morál alapból balkáni szinten van kis hazánkban ráadásul már alkalmi drogosok is kamikazeként közlekednek közöttünk. Ha néhanap fennakad egyik másik akkor is kap valami himi-humi büntetést és le van tudva a dolog.

Még nincs egy hónapja, hogy két ismerősömet egy a vezetéstől eltiltott visszaeső részeg barom legyilkolta az autójával. Négy gyerek maradt utánuk árván. Két család életét tette tönkre csak mert nem bírt a vérével. És mit kap majd? Három évet? Négyet? Abból jó esetben leül kettőt talán kettő és felet és folytatja ott ahol abbahagyta. Az ilyeneket nem érdekli, hogy eltiltották a gépjárművezetéstől (lásd. M. Richárd) kocsikáznak kedvükre továbbra is. Szarnak ők az egészre. Ha tízszer megfogják tízenegyszerre is vissza fog ülni a volán mögé. Botrányosan enyhe ítéletek születnek az ilyen ügyekben. Még ha halálos kimenetelű balesetet okoznak akkor is felháborítóan enyhék az ítéletek. És persze azt is lecsökkentik mert jó magaviseletet tanúsított a delikvens. A pofám leszakad tényleg.

Eközben az egyesült államokban: [link], [link]

Ők csinálják jól. Nyilvánvaló, hogy kutyából nem lesz szalonna. Az ilyen embereket évtizedekre ki kell vonni a forgalomból és pont. Ez a többségi társadalom elemi érdeke. A józan ész is ezt diktálná. De mivel ez a következmények nélküli kis Magyarország... :U

Hozzászólások

(#1) ktr_lala


ktr_lala
csendes tag

Sajnos minden szavad igaz. Nekem is van egy ismerősöm akinek örökre nyomorékká tette az öt éves kisfiát egy cserbenhagyó gázoló. Egy évet, ismétlem egy évet ült börtönben. Egy vicc! Rendkívül felháborítóak ezek az enyhe büntetések. Azok akik úgy okoznak balesetet, hogy valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt állnak vagy elmulasszák a segítség nyújtást vagy esetleg nincs is vezetői engedélyük... Hosszú időkre leültetném, 20+ évekre.

(#2) Ghoosty


Ghoosty
őstag

Itt valami nagyon nem stimmel a rendszerrel.
2016-11-hóban baleset okoz. Elítélik 5,5 évre. Ha azonnal rabosítják és ezt is beleszámítják az időtartamba, akkor 2022-05-hóban szabadulhatna. Hogyan lehetett szabadlában 2019-09-ben? Ez legjobb esetben is csak 2 év 10 hónap.
Korábban örökre eltiltották a járművezetéstől. Miért kell megint örökre eltiltani? Egyáltalán miért nem büntetik jogsi nélküli vezetésért is??

(#3) Krugszvele


Krugszvele
aktív tag

Borzasztóan nehéz "igazságot" tenni, talán nem is lehet.
Egyrészt az egy év megalázóan kevés, annyi idő alatt nem tudja átgondolni mit tett.
Másrészt húsz év alatt odabent valószínűleg tönkremegy lelkileg, talán fizikailag is. Egy emberi roncs jön ki. Ezt akarjuk?
Akkor térjünk vissza a kövezéshez és a halálbüntetéshez mert nagyobb elrettentő hatása van, valamint a társadalmi hasznossága is nagyobb.
Azzal meg az a gond, hogy istent játszik egy közösség, ráadásul egy "keresztény" közösség. Nem arábiában vagyunk.

Szóval az igazság valahol a kettő között van, talán tíz év lehet, ami még ép ésszel kibírható, viszont megfelelően elrettentő.

De ilyen bonyolult kérdésekre nincsenek egyszerű válaszok. Ez az egy év letöltött az egyértelműen rossz válasz.

(#4) hcl


hcl
félisten
LOGOUT blog

Ezt én sem értetem. A magyar jogalkalmazás teljesen alkalomszerű, és ad hoc büntetési tételekkel működőnek tűnik. Hol felfüggesztettet, hol letöltendőt kapnak ugyanazért, néha még a büntetési határokon kívül is.
WTF.
Az ilyeneknek elvonót, utána újravizsgázást... Minimum lenne...

@Krugszvele : Az első után még van esély, hogy valami értelmes lesz belőle. 2. , 3. esetnél komolyan gondoljuk, hogy meg fog javulni?
Amúgy ez is csak tünet - az alapoktól kéne kezdeni, nem kicsit.

[ Szerkesztve ]

Mutogatni való hater díszpinty

(#5) Adamyno


Adamyno
tag

Kezét-lábát összetörném a köcsögnek aztán amikor a s3ggét se tudja kitörölni jó ideig, akkor majd elgondolkodna. Minden egyes alkalommal ha elkövet hasonlót. Nem kell ide ingyen kaja meg ingyen fűtés közpénzből. Jól megruházza valaki, az sokszor többet ér. Persze benne van a pakliban, hogy megnyomorodik de nem tudom sajnálni. Örüljön, hogy életben marad. Akiket megölt, azokak nem volt ilyen szerencséjük és a szerencsétlen gyerekeket meg a családokat akiket tönkretett egész hátralévő életükre, azt semmilyen módon és formában nem lehet helyrehozni utólag.

- Indítsd újra a gépedet! - Az egészet? - Nem, a felét...

(#6) D1Rect


D1Rect
félisten

Ha valakit ki akarok nyírni, tuti el fogom ütni, simán megúszom felfüggesztettel...
Abban kellene segítség, hogy közben kokaint fogyasztani akkor most enyhítő körülmény?

Nagyon úgy tűnik, de nem vagyok biztos benne.

(#7) nyogo83


nyogo83
senior tag

Igazabol en mar meg sem lepodok, inkabb csak azon, hogy lassan mar mennyire pofatlan modon csinaljak. A varosban melo utan megyek haza motorral es nincs olyan nap, hogy ne mennek el olyan auto mellett, amibol konkretan dol a fuszag, a csavo siman tolja a kocsiban, dugoban araszolva.
Volt hogy melos kisbuszbol, par eves Swiftbol, vagy random kozep-felso kategorias SUV-bol, szoval nem lehet meg altalanositani se.
De amig odaig jutott el a felelossegtudat es szabalykovetes, hogy mar teljesen normalis az, hogy bevont jogositvannyal, lejart muszakival es nemletezo biztositassal halal nyugodtan mennek at a piroson, autoznak a buszsavban, mar nem kell csodalkozni semmin.
Valahogy az utobbi par evben ez elindult egy nagyon rossz iranyba.

(#8) hcl válasza nyogo83 (#7) üzenetére


hcl
félisten
LOGOUT blog

Semminek nincs következménye. Néha elkapnak egy madarat, azt vegzálják, többi nyomja tovább. A füvet meg tolja az egész ország (amivel amúgy nem is lenne gond, de autóvezetés közben? azért az már erős).

Mutogatni való hater díszpinty

(#9) Gargouille


Gargouille
őstag

Még tizenéve volt gyakran elhangzó kifejezés az, hogy ez egy "következmények nélküli ország". Szerintem tökéletes megfogalmazása a cikkben felvetett problémának.

Bár sok szakember rendre elmondja, hogy nem a büntetés keménysége az elriasztó, hanem az elkerülhetetlensége, ettől még továbbra is kérdés - nem csak számomra -, hogy mégis mi a fenét lehet csinálni azokkal az emberekkel, akik teljes mértékben tesznek a törvényekre, szabályokra függetlenül attól, hogy mennyit ülnek? Mert ezeknél az embereknél jól láthatóan semmilyen "javulást" nem lehet elérni a büntetéssel, ezért az egyetlen cél csak az lehet, hogy távol kell tartani őket a társadalomtól.

Úgy általánosságban jól látható a jelenlegi ítélkezési gyakorlatnak visszatartó ereje nincsen, sem törvénytisztelő embereket nem védi meg, sem az elkövetőket nem tudja rendes útra terelni. Magyarán ez így ebben a formában eredménytelen.

Lassan kiderül, hogy amit korábban abszurd humornak gondoltunk, az csak szimpla jövőbelátás volt.

(#10) Hieronymus


Hieronymus
addikt
LOGOUT blog

Időutazás 2008-ba.
"Egy nap alatt kétszer is bíróság elé állították a makói Faragó Jánost, mert engedély nélkül vezetett. Már az első tárgyalásra is autóval érkezett, pedig épp ez volt beidézésének oka."

https://www.delmagyar.hu/mako-es-kornyeke/egy-nap-alatt-ketszer-iteltek-el-a-makoi-farago-janost-3778825/

[ Szerkesztve ]

Legyen béke! Menjenek az orosz katonák haza, azonnal!

További hozzászólások megtekintése...
Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.