5 éve indult útjára jelen történet. Két szereplőről szól, egy fiúról és egy lányról. Egy átlagos életűnek tekinthető, szőke lányról, átlagos gondolkodásmóddal, átlagos világnézettel, átlagos képességekkel. Ejtsünk szót a fiúról is: egy erősen műszaki és tudományos érdeklődésű emberkéről van szó, aki már korántsem oly átlagos, mint női szereplőnk. Főhősünk 14-18 éves korig terjedő életszeletét az ELTE Apáczai Csere János Gyakorlógimnáziumban töltötte. Korábban nagyon szerette a kémiát, az egész jövőbeni életét a kémia lábai elé akarta helyezni. Olyannyira kémiázott, hogy már általánosban is országos szinten a második legjobb volt évfolyamában. Középsuliban is második lett az országos Irinyin. Csak a szüleik ismerték még ekkor egymást, mikor is 2002-t írunk.
Szőke, szépséges szereplőnk francia két tannyelvű iskolába jár, azonban álmaiban mégis orvos szeretne lenni. Sajnos ez kémia nélkül nem megy, a kémia meg kémiaoktatás nélkül. Hiába, no, egy francia suliban nem ezen van a fő hangsúly. Szegény (ekkor még) kislány csak őrlődött, ezt látva a szülei meghozták a döntést. Egy roppant döntést: taníttatniuk kell szeretett lányukat, hogy megvalósíthassa álmait. Hiába, van az energiamegmaradás törvénye, és van az álommegmaradás is: a megvalósuló álmok száma állandó. Az ő álma jelenleg, hogy az 5 év eltelt, elkezdett megvalósulni, míg a fiúé ezzel arányosan nem. Szóval a szülei döntöttek. Ezt megbeszélték a fiú szüleivel is, akik kémiában igen jártas fiukat javasolták a kémia tanítására.

A fiú boldogan belement a dologba, mert egy kis plusz pénz mindig jól jön az embernek. Ekkor olyasféle előzetes megbeszélést tartottak, amikor letisztázzák, hogy mi is a konkrét cél, és milyen mennyiségben… Az első találkozás abszolúte várakozáson aluli volt a fiú részéről, amolyan: „OK, egy átlagos lány, átlagon felüli szépséggel. Tipikus tanítvány!”-szerű. Jöttek a kémiaórák, hetente kettő alkalom, 90 perc. Az első néhány különóra után a találkozások nem is kémiáról szóltak szinte, csak beszélgetésről, ráadásul a 90 percből több és több lett! A lány is nagyon megkedvelte a fiú társaságát, és a fiú is itta a lány minden szavát, minden gondolatát. Mindezt persze a biztonságot nyújtó, „hivatalos” környezetben. A fiú már búcsúzáskor a következő alkalomra gondolt, fájt a szíve, ha akármi okból nem tudott menni, de ezt sosem mutatta ki.

Természetesen az E/3-ban említett fiú a történetből én lennék…

Ez a blogom első írása, amolyan megalapozás. Kéretik normálisan hozzáállni.