Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#423) ArchElf


ArchElf
addikt

Az előzőekben igen kifogásoljátok, hogy miért történhetett meg, meg miért nem ismerte fel a bank a csalást. Egyszerűen azért, mert ezt megelőzően jogszerű tevékenységet végzett a ppo. Számtalan napi tranzakciót hajtottak végre jogszerűen, a felhasználók százai/ezrei vásároltak szolgáltatásokat és fizették ki bankkártyával engedélyezetten.
Ennek tetejébe a cég vezetése "megzakkant" és úgy döntött, hogy elég adatot gyűjtöttek össze, és eddig jogszerűen indított több százezer (millió?) tranzakciót megfejelik még pár ezer/tízezer jogosulatlan terheléssel. Ilyen esetben a bank (amennyiben nem hagyat jóvá minden egyes vásárlást az ügyféllel) joggal feltételezi, hogy a cég a benyújtott tranzakciókat szintén jogszerűen kezdeményezi.
Nem esik itt szóba, sem a külföldre-menetel-elött-bejelentés, sem a még-ilyet-nem-csinált-az-ügyfél, mivel a cég eddig jogszerűen működött és eddig kizárólag az ügyfelek által kezdeményezett tranzakciókat küldött be - és a jogszerűtlenül indított tranzakciók is csak olyan ügyfeleket érintettek, akik már használták a szolgáltatásokat.
Kicsit az "összeomlás" című filmre hajaz az esemény - adott esetben ennek a bekövetkezése (hogy egy több éve jogszerűen működő megbízható cég egyik pillanatról a másikra csalóvá válik) sem előre látható, nem megjósolható.

AE

Csinálok egy adag popcornt, és leülök fórumozni --- Ízlések és pofonok - kinek miből jutott --- Az igazi beköpőlégy [http://is.gd/cJvlC2]

(#424) sbazsi válasza ArchElf (#423) üzenetére


sbazsi
veterán

Egy dolgot felejtesz el a dologgal kapcsolatban. Ennek szemléltetésére inkább bemásolom a kapott SMS-eket a terhelésekre vonatkozóan. De csak az utolsó 4-et.

Erste KartyaÖr NÉV VisaC kartya Vasarlas: 2.490 HUF Idö: 2010.01.11 óra:perc Hely: ZUG,SWITZERLA PPO Uj egyenleg: XXX HUF

Erste KartyaÖr NÉV VisaC kartya Vasarlas: XXX HUF Idö: 2009.hónap.nap óra:perc Hely: BUDAPEST INVESTEC Uj egyenleg: XXX HUF

Erste KartyaÖr NÉV VisaC kartya Vasarlas: XXX HUF Idö: 2009.hónap.nap óra:perc Hely: BUDAPEST INVESTEC Uj egyenleg: XXX HUF

Erste KartyaÖr NÉV VisaC kartya Vasarlas: XXX HUF Idö: 2009.hónap.nap óra:perc Hely: BUDAPEST INVESTEC Uj egyenleg: XXX HUF

Van még kérdésed :F

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.