Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Aki nem tudná, miről is van itt szó, annak dióhéjban a The Walking Deadről: Zombik. Dráma.

Bővebben: a sorozat a Robert Kirkman által írt, és Tony Moore illetve Charlie Adlard által rajzolt poszt-apokaliptikus képregények alapján készül. A címből talán nem nehéz kitalálni, hogy főszerepbe kerülnek a - minden klisének megfelelő, buta, lassú, de tömegben veszélyes - élőhalottak, illetve természetesen a túlélők kisebb csoportja, akik el akarják kerülni a (na vajon mit?) zombivá válást.

Alaphelyzet: kapunk egy sheriffet, aki egy kihalt kórházban ébred, majd rádöbben, hogy a világ nagyot változott, mialatt ő kómában volt. És természetesen itt kezdődnek a bonyodalmak, zombikkal, eltűnt családtagokkal, a - már a Legenda vagyokban és annyi más filmben megismert - tiszta és élhető várossal, és a többi, hasonló kellékkel.

Ami kiemeli a többi hasonló TV-szériából, az a drámai vonal. Mert itt bizony azt is kapunk, sőt, inkább azt, mint akciót.

Bár elsőre talán klisésnek tűnhet, hiszen szinte az összes kötelező kellék megtalálható benne (a fent említett sok buta zombi, kevés de elszánt túlélő mellett még jópár), de olyan jó érzékkel sikerült vegyíteni ezeket a drámai elemekkel és a zseniálisan eltalált hangulattal, hogy semmiképpen sem hasonlítható egyik más sorozathoz sem.

Így a pilot alapján mindenkinek csak ajánlani tudom, simán 2010 legjobbja.

IMDb
Hivatalos oldal
Wikipedia

(#2) Darth_Revan


Darth_Revan
veterán

Király volt az első rész, egyetlen csalódás ami ért, az a tudat volt, hogy vége lett az 1. résznek :O

SPOILER
Kíváncsi vagyok, hogy mennyi idő telt el ahoz, hogy a szökéses csaj felesége máris "továbbállt".

u.i.: Nem sheriff a főszereplő, csak helyettese :)

[ Szerkesztve ]

(#3) Darth_Revan


Darth_Revan
veterán

Ahoz képest, hogy 2010 egyik legjobb sorozata, nem igazán pörög a topik :DDD

(#4) Woodslave


Woodslave
nagyúr

nekem az lenne a kérdésem, hogy van egy pilot, vagy ez most az 1. résznél kezdődik. (jó hülyén hangzik tudom :D )

"akkor ne rezisztencia edzést csinálj hanem rendes odabaxósat :) "Bá

(#5) Psychonaut válasza Woodslave (#4) üzenetére


Psychonaut
addikt

Ennél a résznél kezdődik, szóval valószínűleg innen fog folytatódni (Atlantánál).

Revan: ez jó kérdés, hogy mennyi idő telt el. Szerintem pár hét (2?).

[ Szerkesztve ]

(#6) Tim82


Tim82
nagyúr

Frank Darabont rendezése. :K

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#7) Psychonaut válasza Tim82 (#6) üzenetére


Psychonaut
addikt

Jaja, reklámozták is. Nézed te is?

(#8) Tim82 válasza Psychonaut (#7) üzenetére


Tim82
nagyúr

Az epizód stáblistája alapján mondtam, nem pedig a reklámok alapján - a topik előtt nem is tudtam, hogy van ez a sorozat. Nem rossz, nem rossz... :)

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#9) Avicularia


Avicularia
veterán

Jó lett az első rész,kíváncsi vagyok mennyire fognak eltérni a képregénytől.Jobb lenne több akciót és kevesebb drámázást látni,szvsz.

(#10) Psychonaut válasza Avicularia (#9) üzenetére


Psychonaut
addikt

Következő részben szerintem lesz több akció is, de azzal alapvetően nem lehet nézőket fogni.
Amúgy vasárnap 9-kor jön a 2. rész, US Central Time szerint.
Eddig ennyit lehet róla tudni:

This week, Rick's arrival in Atlanta puts another group of survivors in jeopardy. Emotions amongst the group are high as Rick must confront an even more dangerous enemy than the walkers.

Plusz egy videó, de nálunk nem elérhető.

[ Szerkesztve ]

(#11) Avicularia válasza Psychonaut (#10) üzenetére


Avicularia
veterán

Persze a több akciót úgy értem,amikor valami történik,akkor legyen rendesen megcsinálva,repüljenek a levágott fejek mikor michonne akciózik,stb.
Sztori az jó úgy ahogy a képregényben van.

(#12) Psychonaut válasza Avicularia (#11) üzenetére


Psychonaut
addikt

Ilyen szerintem nem igazán lesz, mert akkor R-re kellene ratelni, az meg nézettségcsökkenést ezáltal meg bevételkiesést okozhatna. Így még elviselhető mennyiségű erőszak van benne átlag amerikai néző számára.

(#13) Avicularia válasza Psychonaut (#12) üzenetére


Avicularia
veterán

Meglátjuk.Mondjuk biztos nézni fogom,mert kedvenceim a zombis filmek.

(#14) tween


tween
őstag

Jól indult a sorozat,ezért maradok mellette! :R

(#15) lizRRR válasza tween (#14) üzenetére


lizRRR
őstag

Nah left 4 dead 2 :P

jo lesz ez :)

Az én kedvencem ugyanis a hagymásbab... :)

(#16) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Új rész ma, amerikai idő szerint, ez nálunk már holnapot jelent.

(#17) Tim82 válasza Psychonaut (#16) üzenetére


Tim82
nagyúr

Már elérhető.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#18) lizRRR válasza Tim82 (#17) üzenetére


lizRRR
őstag

Huuu akkor vennem kell egyet :D:D

Az én kedvencem ugyanis a hagymásbab... :)

(#19) RexpecT


RexpecT
addikt

Az egyik legjobb újonc sorozat a Boardwalk Empire mellett.
Sajna az új részt nem tudtam délelőtt megnézni, mert nem volt otthon net(karbantartottak valamit), most meg suliba vagyok,de holnap feltétlenül bepótlom :K .

(#20) Psychonaut válasza Tim82 (#17) üzenetére


Psychonaut
addikt

Na ja, aki nem indul fél hétkor iskolába, annak elérhető. :))
Én most kezdtem tölteni, este megnézem.

(#21) Tim82 válasza Psychonaut (#20) üzenetére


Tim82
nagyúr

Én is csak most fogok tudni nekiülni.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#22) Tim82 válasza Avicularia (#11) üzenetére


Tim82
nagyúr

Nem akarok nagyon spoilerezni, de a második részben már kijön, hogy eléggé más a storyline a képregényhez képest.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#23) Avicularia válasza Tim82 (#22) üzenetére


Avicularia
veterán

Ja,most néztem meg én is ,eléggé más.
Vicces volt a teherautón a Ferenc felirat.Kíváncsi lennék,honnan szedték,vagy mit jelent.

(#24) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Na, én is megnéztem. Tetszett.

SPOILER

Bár mikor dörgött az ég, már sejtettem mi lesz, de jól volt megoldva, nem kezdtek el ész nélkül rambózni. Én azt vártam, hogy a fekete srác is meghal, mert nem ér le időben.

Most arra leszek kiváncsi, hogy mi lesz ha az újak megérkeznek a táborhoz - mit szól majd Rick a feleségéhez, meg a volt társához...

SZERK: Avicularia: Ferenc feliratot én is kiszúrtam egyből, de Google szerint ilyen nevű cég a valóságban nincs. Ezek után én is kiváncsi vagyok, honnan a francból szedték. :D

[ Szerkesztve ]

(#25) Tim82 válasza Avicularia (#23) üzenetére


Tim82
nagyúr

Azon én is röhögtem, de nem akartam ide beírni még ennyi spoilert sem. :D

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#26) Avicularia válasza Tim82 (#25) üzenetére


Avicularia
veterán

Mivel a történetre semmilyen hatással nincs,csak egy felirat jelentőség nélkül,nem hinném ,hogy ez spoiler lenne :)

(#27) Tim82 válasza Avicularia (#26) üzenetére


Tim82
nagyúr

De az élvezeti értéket egy ilyen, számunkra poénos momentum lelövése ronthatja. ;)

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#28) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Na, inkább bedobok egy kérdést a spoiler/nem spoiler szóváltás helyett.
Szerintetek annak a gránátnak, amit Rick a tankból kivett (még a 2. rész legelején), lesz szerepe valahol a jövőben?

(#29) Avicularia válasza Psychonaut (#28) üzenetére


Avicularia
veterán

Nem tudom,hogy a gránáttal lesz-e valami,de a korábbi óhajom,hogy legyen jó véres szerintem teljesülni fog.Az a kis belezés amit mutattak,legalábbis erre enged következtetni.

(#30) Pitterix


Pitterix
őstag

Bíztam benne, hogy valaki csinál neki topikot!
Jó sorozat lesz ez. Az első tényleg jó volt, valahogy szeretem az ilyen filmeket, mikor "hosszú álomból" ébredve kezdődnek a "haláli" gondok.
Tegnap-tegnapelőtt kaptároztam, hogy kicsit ráhangolódjak a zombis témára.
Ma talán eljutok a 2. részig...

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#31) Woodslave válasza Psychonaut (#24) üzenetére


Woodslave
nagyúr

sp

"Most arra leszek kiváncsi, hogy mi lesz ha az újak megérkeznek a táborhoz - mit szól majd Rick a feleségéhez, meg a volt társához..." - na hát ez nem lesz az utolsó részig sztem :U

"akkor ne rezisztencia edzést csinálj hanem rendes odabaxósat :) "Bá

(#32) Tim82 válasza Woodslave (#31) üzenetére


Tim82
nagyúr

Ha a képregényt veszem alapul, akkor még bőven van minek történnie azután is, hogy Rick befut a táborba.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#33) Woodslave válasza Tim82 (#32) üzenetére


Woodslave
nagyúr

ja lehet, a képregényhez nem volt szerencsém, csak dramaturgiailag nem találtam volna szerencsésnek, ha a 3. részben találkozik a családjával. Bár elnézve, hogy a legjobb barátja szúrja a feleségét (nem tudom mennyi ideig feküdt kórházban, de nem tudom elképzelni hogy 1 hónapnál több lett volna (infúzió elfogy szomjanhal mielőtt éhenhal) az igazi drámai vonal akkor kezdődik. :U

"akkor ne rezisztencia edzést csinálj hanem rendes odabaxósat :) "Bá

(#34) brownus


brownus
veterán

like!

(#35) Tim82 válasza Woodslave (#33) üzenetére


Tim82
nagyúr

Én kb. a 14. résznél tartok a képregényben és legalább 50 van. Majd vasárnapi műszakban folytatom. :)

Annyit spoilereznék, hogy ahol én tartok, ott a "legjobb barát szúrja a feleséget" szituáció már régen meghaladott - bár a sorozat már a második részben eléggé eltért a képregény storyline-jától. Elképzelhető, hogy a sorozatban a viszony kettejük között már tart egy ideje (a zombi-járvány kitörése előtt is már lehettek elég régóta szeretők, csak Rick nem tud róla).

de nem tudom elképzelni hogy 1 hónapnál több lett volna (infúzió elfogy szomjanhal mielőtt éhenhal)

A 28 nappal később-et nem láttad? :DDD

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#36) brownus válasza Tim82 (#35) üzenetére


brownus
veterán

és azt tudtad, hogy boyle megcsinálja a 28 valamivel későbbet? :) végre...

(#37) Tim82 válasza brownus (#36) üzenetére


Tim82
nagyúr

28 hónappal.

Tudtam.

Megj.: a 28 nappal később-et azért linkeltem, mert zsír ugyanilyen az alapszitu, csak a főhős bringásfutár v. pizzafutár, akit baleset ér és ezért ébred kórházban.

[ Szerkesztve ]

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#38) Woodslave válasza Tim82 (#35) üzenetére


Woodslave
nagyúr

:K persze hogy láttam

"akkor ne rezisztencia edzést csinálj hanem rendes odabaxósat :) "Bá

(#39) Avicularia válasza Tim82 (#35) üzenetére


Avicularia
veterán

Asszem 78 jelent meg eddig a képregényből.

(#40) ZCoyote


ZCoyote
őstag

Bírom a jó zombis filmeket, végre csináltak egy sorozatot is. Ráadásul igényesebben van megcsinálva mint amit vártam. Nincs agyon cenzúrázva, mindent mutatnak amit kell. Az a belesen tántorgó rész, a rendőr nyakába kötözött lógó kézfejjel, az nagy királyság volt. :D
Röviden: eddig engem megvettek kilóra :K

#36: Azt is várom már :)

[ Szerkesztve ]

Romani ite domum.

(#41) Avicularia válasza ZCoyote (#40) üzenetére


Avicularia
veterán

Jaja ,én is imádom a zombis filmeket.Talán nem véletlen az imdb-s 9.5 :)

(#42) ZCoyote válasza Avicularia (#41) üzenetére


ZCoyote
őstag

Csak mindig legyen annyi fanatikus néző, hogy ne akarják elkaszálni. Bár a 2. évad már tuti, remélem meg sem állnak min. 7-ig, már ha tartják ezt a színvonalat.

Romani ite domum.

(#43) Pitterix válasza ZCoyote (#42) üzenetére


Pitterix
őstag

2011-ben 13 résszel folytatódik a The Walking Dead

Csak el ne csesszék!

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#44) ZCoyote válasza Pitterix (#43) üzenetére


ZCoyote
őstag

Remélem majd ugyanígy nő a részek száma is évadról évadra :DDD

Romani ite domum.

(#45) Psychonaut


Psychonaut
addikt

Ep. 3 preview

SZERK: video nem megy, de a szöveges részből kiderül pár dolog.

[ Szerkesztve ]

(#46) brownus


brownus
veterán

lol:D

(#47) Biketrialer


Biketrialer
csendes tag

Ez a harmadik rész kicsit gyenge volt szerintem

SPOILER
csak 2 zombi az egész részben? :(

(#48) Tim82


Tim82
nagyúr

SPOILER

Most már egy Félkarú Rabló is van odakinn, nemcsak a zombik. ;]

SPOILER OFF

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#49) spammer válasza Biketrialer (#47) üzenetére


spammer
veterán

Itt van néhány írás a sorozatról és az eredeti képregényről. [link]

Sajnos sokan félreértelmezik a sorozatot. Ez elsősorban túlélődráma, nem pedig trancsirozós zombihorror, mint ahogy azt sokan várták.

„A feketébe öltözött ember a sivatagon át menekült, a harcos pedig követte."

(#50) Tim82 válasza spammer (#49) üzenetére


Tim82
nagyúr

Nagyjából azonos a véleményem a linkelt blog szerzőjéével.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#51) Psychonaut válasza Biketrialer (#47) üzenetére


Psychonaut
addikt

SPOILER

Nekem tetszett, itt nem a tömeges zombijeleneteken volt a hangsúly, hanem a kezdődő veszélyen (zombi a táborban), a feszültségen (Lori és Shane között), meg Rick karakterén.
A zárókép különösen ütős lett.

(#52) Avicularia válasza Tim82 (#48) üzenetére


Avicularia
veterán

SPOILER

Az röhejesen volt megoldva,senki nem lehet ennyire hülye.Direkt megnéztem hd-ban kimerevített képnél,a bilincs egy ujjnyi vastag rozsdás vascsőhöz volt rögzítve.A bilincset nyilván nem tudja szétfűrészelni,de miért is a kezét vágta le?
Persze gondolom nem halt meg,de szerintem a valóságban ilyenkor simán elvérzel.

[ Szerkesztve ]

(#53) brownus válasza Biketrialer (#47) üzenetére


brownus
veterán

csak spammert tudnám idézni, nálam is kurva jó volt ez a rész. a karakterek jellem formálódása a lényeg... nem csak a zúzda!

(#54) mephi666 válasza Avicularia (#52) üzenetére


mephi666
nagyúr

spoiler:

na, jah... tudtam, hogy ez fog történni, mert ezt a poént ellőtték már a szökésben... kicsit félek is, hogy a fickónak olyan idióta szerepet adnak, mint a szökésben a pszichopatának... a sorozat első 3 részét tegnap megnéztük: nem rossz, de szerintem elég kiszámítható... pl. otthagyta a fickó a fegyvereket a városban a tank mellett és visszamennek érte :W (gondolom a félkezű fickó gyorsabb lesz, lenyúlja és májerkedik majd) amúgy vannak logikátlan dolgok bőven: amikor "figyelemeltereltek", miért nem akkor ejtették útba a táskát? :U egyszerűbb lett volna... meg mellékesen egy akkora épületben, ha be lennék zárva, összeszedném az összes olyan dolgot, amivel kárt lehet okozni a zombikban: pl poroltókból lehet több száz egy akkora épületben és abban is hajtógáz van, amit be lehet robbantani... ezzel azért lehetett volna tisztogatni az utcát és háztól-házig lehetett volna menekülni... majdcsak elfogynak egyszer a dögök... :) jah és az is érdekes, hogy a zajt a sziklák visszaverték, a felhőkarcolók meg nem? :U ...na, mindegy... az ilyen logikátlanságok ellenére tetszik a sorozat és nézni fogjuk... majdcsak nem megy át gagyiba és nem laposodik el... a környezet/szereplők nagyon jók...

ui: másik hülyeség: a fickó felsorolta, hogy a tasiban van 6 sörétes, 2 távcsöves, 1 tucat pisztoly meg 700 tár... valaki számoljon már kicsit :B én párszáz kilóra tippelnék ennyi fegyvert+muníciót

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#55) brownus válasza mephi666 (#54) üzenetére


brownus
veterán

még jó, hogy nem te írod a forgatókönyvet ;]

(#56) mephi666 válasza brownus (#55) üzenetére


mephi666
nagyúr

lehet... nálam ront az élvezeten, ha bugyutaságokat csinálnak a szereplők... szeretem, ha valamilyen szinten reálisak a szereplők cselekedetei és csomószor megfordul a fejemben: "b*zmeg, én is ezt csináltam volna", sokkal jobban bele tudom így élni magam...

nem voltam még ilyen helyzetben, mint amit bemutat a film, de én speciel mit csinálnék?
1: fegyver kell, mindenáron... amennyit csak el lehet cipelni...
2: kell mondjuk egy izmosabb motorral szerelt kisbusz/lakókocsi, amire mondjuk lehet hegeszteni 5milis vaslemezt, aztán nyugodtan lehet benne aludni is és lehet vele szállítani a fegyvereket/ételkészletet ;] a zombik kaparhatják ezerrel... (persze az üvegeket is behegeszteni, hogy csak 1-2 centis sávokban lehessen kilátni)
3: be kell célozni folyamatosan a nagyobb szupermarketeket, ahol még lehet készlet... lényeg, hogy nagy terekre tenném csak be a lábam, nem kockáztatnám, hogy szűk helyre bemenjek, ahol bármelyik sötét sarokban lapulhat valaki
4: messze kerülném az erdőket és eszembe nem jutna erdő közepén lesátorozni, ahogy ezt itt tették... puszta közepén táboroznék le, ahol minden irányba kilométerekre el lehet látni... de jó hely lehet még akármelyik templom, aminek nincs sok bejárata (el lehet torlaszolni belülről) és a toronyból jó a kilátás

és még sorolhatnám... ki hogy tenne? :)

[ Szerkesztve ]

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#57) Avicularia válasza mephi666 (#56) üzenetére


Avicularia
veterán

Én közlekedésre beszereznék a fkfv-töl egy kraz típusú tolólapos hókotrót [link]
Mivel a seregben másfél évig ilyenen voltam sofőr,csak azon nem volt tolólap (hídelem viszont igen) tudom,hogy mire képes.Ez elé bármennyi zombi odaállhat játszi könnyedséggel gázolna át bármennyin.Teherbírása is jó,lehetne pakolni rá az ellátmányt :D

(#58) Avicularia


Avicularia
veterán

Még az jutott most hirtelen eszembe,hogy bár usa-ban vannak ,nem tudnak fegyvereket szerezni.Szerintem biztos vannak kisebb városokban is fegyverboltok,ahol nem kellene annyi zombival megküzdeniük.

(#59) Psychonaut válasza Avicularia (#58) üzenetére


Psychonaut
addikt

Amúgy is vissza akart menni Rick Atlantába a rasszista manusért, szóval nem a fegyverek miatt mentek elsősorban. Én azon csodálkoztam, hogy az első részben, a rendőrörsön hogy maradhatott meg minden fegyver...miért nem vitte el Shane?

[ Szerkesztve ]

(#60) mephi666 válasza Avicularia (#57) üzenetére


mephi666
nagyúr

na, látod... pl. hiába álmom egy porsche, de ilyen helyzetben, ha előttem lenne egy lada niva meg egy vadiúj gt2-es porsche: tuti, hogy a nivát választanám, mert az árkon-bokron átmegy (a srác meg végigmenőzte a fél várost a sorozatban) :K amúgy nagyon vágyok egy hasonló túlélőhorror-fps-re, ahol szinte egy komplett várost be lehet járni és instant ölnek a zombik, ha elkapnak... jó buli lenne...

ui: a másik kommentre meg: ez amerika... híres arról, hogy kb. a sarki zöldségesnél is ott lapul a pult alatt a sörétes... miért nem szereztek akkor eddig rendes fegyvereket? ja, a másik baki, ami most beugrott (pedig be vagyok sörözve rendesen): a zombiknak elvileg az agya totál kotta... csak az alapvető funkcióik működnek, ami a táplálkozásban kimerül... akkor miért ilyen jó a hallásuk, hogy kilométerekről megtalálják a hangforrást? az emberek lényegében az agyukkal hallanak/látnak... na, mindegy... ilyen mélyen nem akarok belemenni :B

spoiler
ui2: ami zavart még picit, azok az kis utalások, vagy hogy hívjam... pl: a tetőn a néger csóka lelökte a szerszámosdobozt és mutatták... tudtam, hogy lesz még szerepe: lett is... meg volt még csomó ilyen apró dolog... kitér rá a kamera és tudhatod, hogy annak még lesz szerepe :( ...én ezt nem szeretem, mert így nem okoz meglepetést... egyébként meg, ha nem mutatják, akkor meg megint bugyután jöhet ki az egész... csomó filmben/sorozatban elkövetik ezt és én speciel nem szeretem, mert számomra nagyon kiszámíthatóvá teszik...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#61) Tim82


Tim82
nagyúr

Egyre kevésbé tetszik a sorozat, szvsz felesleges és értelmetlen szálakat raknak bele, hogy a túlélődráma helyett melodráma legyen belőle.

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#62) Pitterix válasza Avicularia (#57) üzenetére


Pitterix
őstag

Aztán üzemanyagot meg vízből fakasztanál?! :U :D

Jó volt a 4. rész is, sőt nekem ez tetszett legjobban!

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#63) Avicularia válasza Pitterix (#62) üzenetére


Avicularia
veterán

Ez attól függ,mennyire vásárolták fel az emberek.Ha nem annyira,minden kúton ott áll tízezerliterszámra a föld alatt,csak ki kell szippantani valami motoros szivattyúval.
Vagy utánakötni egy tartálykocsit és menni Százhalombattára a molhoz,esetleg Shwechat-ra.Finomítókban biztos marad üzemanyag :D

(#64) Avicularia válasza Tim82 (#61) üzenetére


Avicularia
veterán

Ja ,egyre hmm.. rosszabb.Én már belepörgettem mikor az öreg dumált.Egy helyben topognak.nem halad a történet semmerre.Meg ez a eljátsszuk a kemény gengsztert,aztán meg közben érző szívű mexióiak vagyunk ,kötelező négerekkel.Ugyanmár ,kérem.Mi ez? :U
Honnan veszik ezt a sok bullshitet?

(#65) Tim82 válasza Avicularia (#64) üzenetére


Tim82
nagyúr

Pontosan ugyanez a bajom nekem is. :R

"You're going to negotiate with a girl, who thinks she's a space station? - When you put it like that, it does kinda sound crazy." - Audio-GD NFB-11.32 DAC/fejeserősítő eladó - https://tinyurl.com/Tim82HA

(#66) mephi666 válasza Avicularia (#64) üzenetére


mephi666
nagyúr

hát jah... elég gagyi volt... :W meg a béna egybeesések pl a fegyveres táskánál... amikor a koreai gyerek odaszaladt, pont akkor, pont oda mentek a keménylegények, akik egyébként nagyon érző szívűek és jól megrugdosták a nyílpuskás figurát és elrabolták a srácot... mire számítottak utána? :U még csodálkoztak, hogy állig felfegyverkezve mentek a kölyökért? ez a rész tele volt üresjárattal meg értelmetlen ellentmondásokkal... nem tudom, kinek a fejéből pattannak ki ezek az idióta csavarok, de elkelne rá egy kényszerzubbony... a félkezű figura meg honnan tudta, hogy hol a furgon? szerintem nem a füle hallatára szervezték meg a korábbi menekülési tervet... és a zombiktól hemzsegő nagyvárosban elvánszorgott odáig és pont azt a kocsit lopta el? :U nem volt közelebb jármű? a tábor megtámadását meg akkor hagyjuk már... az asszonyverő fickó kinézett a sátorból és várt, amíg a nyakába ugrott a zombi...

ui: félek, hogy átmegy egyre jobban gagyiba ez a sorozat is... anno szerettem a szökést és a 3. évad végéig elégedett voltam vele, de a 4. évadban voltak ilyen szintű bugyutaságok, ami teljesen elvette a kedvem...

ui2: az a nagy bajom, hogy sokat gondolkozok és zavarnak a logikátlan bugyutaságok (amiből sajnos egyre több van... az első 2 rész nagyon rendben volt, de kezd a színvonal zuhanni) szerintem péntekekre kell tennem az újabb részek megnézését és pár sörrel a fejben kell tovább néznem

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#67) brownus


brownus
veterán

fasza volt a 4. rész is! kár, hogy már csak két rész van... de jövőre jönnek 13 résszel ha jól emlékszem

(#68) Vladi válasza mephi666 (#56) üzenetére


Vladi
nagyúr
LOGOUT blog

Én? Vinném a tankot. :DDD Nem értem miért nem viszik magukkal. :U
A hadsereg egy része hanyatt homlok menekült, másik része meg momentán zombi. :DD
Úgyhogy biztos hagytak hozzá készletet bőven. A torony géppuska meg hatékonyabb, mint a pisztoly. :)

(#60) mephi666:

Azért nem minden államban megengedett a fegyvertartás. ahol nem, ott meg csődbe mennek a fegyverboltok. :U

[ Szerkesztve ]

Nem félünk! Nem félünk! Itthon vagyunk e földön. Nem félünk! Nem félünk! Ez nem maradhat börtön!

(#69) mephi666 válasza Vladi (#68) üzenetére


mephi666
nagyúr

én akkor is inkább egy összeeszkábált, megerősített buszra/lakókocsira szavaznék mert azért több cucc/ember fér el benne, mint egy tankban :) meg kevesebbet is eszik... nagy kaliberű géppuska meg nem nagyon kell a zombik ellen: elég 1 fejlövés pisztolyból is és ahhoz könnyebb szerintem lőszert szerezni és többet el lehet cipelni: sok kicsi sokra megy :K (ezt leszámítva azért egy tankkal jól lehetne emberkedni és éjszaka sem kellene attól tartani, hogy a zombik lekaparják a páncélt róla)

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#70) barnam_


barnam_
nagyúr

Tegnap én is megnéztem az eddigi négy részt. Nem rossz, de van egy olyan érzésem hogy nem fogja sokáig húzni, max két évad.

SPOILER:
amikor Rick benn reked a tankban, és körülveszik a zombik, én azt vártam hogy beindítja, és átmegy rajtuk :D

most hogy megtámadták a tábort a zombik, vajon merre mennek tovább?
én a városba mennék vissza, keresnék egy jól védhető épületet, meg járműveket (ahogy a mexikóiak csinálják az öregek otthonánál.) - sőt szerintem felfogják őket keresni.

(#71) mephi666 válasza barnam_ (#70) üzenetére


mephi666
nagyúr

jobban belegondolva, szerintem az arányokkal is baj van... pl az első 2 részben azért a kevés karaktert jól bemutatták és kezdték megkedveltetni az emberrel... itt meg már a város/tábor, több ember... 1-2 erőltetett dialógust betesznek bemutatásnak (pl. a horgászatkor) és utána "kivégzés"... nem jön át szerintem annyira a dráma... meg az első 2 rész hangulata sem jellemző már annyira... szerintem ezt a vonalat kellett volna tovább erőltetni és szépen megkedveltetni a kevesebb karaktert a nézővel és fokozni a drámát azzal, hogy később halnak ki... elkapkodták kicsit a dolgokat...

ui: meg már csak 2 rész van? :U félek, hogy félbehagyott/összecsapott lesz így...

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#72) Pitterix válasza brownus (#67) üzenetére


Pitterix
őstag

Legalább nem vagyok egyedül a tetszési indexel!

(#68) Vladi:"Én? Vinném a tankot." Ha ilyen erős vagy, nem is kéne vinned, hiszen fél kézzel ölnél hetet.

(#69) mephi666:

"nagy kaliberű géppuska meg nem nagyon kell a zombik ellen: elég 1 fejlövés pisztolyból is"
hűha, elég botorság csak egy pisztollyal nekiindulni, hacsak nem Te vagy a szentinel és minden lövésed rögtön agyba(ha még van)megy, na meg persze gyorsabban tárazol, mint egy 007és Rambo klón.

(#70) Aggregátor: a rendőrök kapnak tankvezetésből is kiképzést?! Akkor megyek rendőrnek! :K

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#73) mephi666 válasza Pitterix (#72) üzenetére


mephi666
nagyúr

oké, csak a kaliberbeli különbségre akartam rávilágítani... ahogy tudom, nem pisztoly lőszert használnak tankban, hanem pár kaliberrel nagyobbat... a 9mm-es lőszer meg belemegy pisztoly mellett különböző géppisztolyokba is... én elmászkálnék már egy mp5-össel is szívesen... könnyebb lehet 9mm-es lőszert szerezni és többet is el lehet belőle cipelni, mint nagyobb lőszerből :K

"Kis lépés az emberiségnek... hosszú lépést a férfiaknak..." ++++++++++++++ BattleTag: mephiHUN#2258 ++++++++ A kígyó veszélyes állat mert harap, de a takarítónő még veszélyesebb, mert ő Maris

(#74) barnam_ válasza mephi666 (#71) üzenetére


barnam_
nagyúr

A kezdés nagyon jó volt, simán elmenne egy zombi filmbe is. Illetve, talán jobb is lenne filmnek. Mert ha belegondolsz, a zombi történetet egy sorozatban meddig lehet húzni? Ezért gondolom hogy nem lesz hosszú életű a show.

Bár leírni még nem kell, hiszen nagyon az elején járnak még :)

(#72) Pitterix: Hát, 2006-ban, amikor voltak a tüntetések, akkor is elvitték a tankot :DDD És az egy kiállított darab volt, nem egy használatban lévő.

(#75) Avicularia válasza barnam_ (#74) üzenetére


Avicularia
veterán

Aki olvasta a képregényt,az tudja,hogy ez a történet nem igazán a zombikról szól,hanem a kevés számú túlélők közötti drámáról.A zombik csak környezeti ártalmak,amik mindig ott lapítanak a sarkadban és soha nem feledkezhetsz meg róluk egy pillanatra sem.
Ehhez képest telerakták egy csomó felesleges szereplővel.Bár én is szeretem a zombihentelést,de ha maradnak nagyvonalakban a képregénynél,akkor is bőven lehetne hentelés a sorozatban is.
Nincs szükség töltelék karakterekre.

(#76) Pitterix


Pitterix
őstag

Most aztán volt érzelmi szál, olyan vastag, mint egy fa törzse.
De simán élvezhető még mindig a sorozat.
Megint nincs üzemanyaguk, de ott a rengeteg hummer, tank, teherautó...... :U

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#77) brownus válasza Pitterix (#76) üzenetére


brownus
veterán

SP

azért a végén már vertem az ágyat, hogy engedd be őket te rohadék!!!!!!!!:)
like ennek a résznek is... ami kicsit sok volt már számomra az az elején a nő a tesójával. viszont olyan szép volt kezdő zombiként, szép fehér arcbőre volt... :U

(#78) Pitterix válasza brownus (#77) üzenetére


Pitterix
őstag

Szegény ágy! :D

SP

Ja, meg elég lassan tért magához...
De, hogy a nővére nem lett halláskárosult, olyan közel dördült el a füléhez a lövés.... :U
Azért remélem lesz még benn egy kis küzdelem is, nem a CDC épületében töltik a karácsonyt....

[ Szerkesztve ]

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#79) brownus válasza Pitterix (#78) üzenetére


brownus
veterán

tuti!

ami nem tetszik, hogy kibaszott egy évet kell várni a 2. évadra!! :( 2011 telén jönnek csak...

(#80) Pitterix válasza brownus (#79) üzenetére


Pitterix
őstag

Jah, hosszú idő, de addig nézem a Spartacust.
Az legalább januárban jön....

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#81) barnam_ válasza brownus (#79) üzenetére


barnam_
nagyúr

Egy rész lesz még december 5-én ;)
Jó volt a mostani rész is, de remélem a következőben több akció, és kevesebb dráma lesz.

(#82) Avicularia


Avicularia
veterán

Andrea a húgával már nevetséges volt ,totál eltúlzott a dráma.
Én is nagyon szeretem az öcsémet,de ha ugyanilyen szituáció lenne nem várnám meg míg feléled.Remélem fordított helyzetben ő is így tenne.

(#83) brownus válasza barnam_ (#81) üzenetére


brownus
veterán

tudom, de utána nagy szünet jön...

(#84) Dictator^ válasza Avicularia (#82) üzenetére


Dictator^
veterán

Vagy aztán csinálhatnál így is... 4.perc18mp. (ha nem pörgetné oda)

És különben is... ...megfogadtam, hogy többé nem fogadok!

(#85) Avicularia válasza Dictator^ (#84) üzenetére


Avicularia
veterán

Ja ez is egy megoldás :D

(#86) Pitterix


Pitterix
őstag

Megvan az év sikersorozata :C :C

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#87) dokar válasza Pitterix (#86) üzenetére


dokar
addikt

Hát nem érzem annak. Egész jó, de egy epizód időtartama kb a harmada is lehetne, mert a többi csak felesleges töltelék. Sokat unatkozom közbe. :U

extra - SEXRay

(#88) Enton válasza brownus (#79) üzenetére


Enton
addikt

Ez sajnos nagyon rossz hír. Pedig már a trailer alapján tetszett ma végigskubiztam az eddigi 5 részt, de már alig várom a vasárnapit.
De az meg az uccsó egy darabig. :(

"mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."

(#89) bAtt001


bAtt001
addikt

Első négy rész még tetszett bár voltak idegesítő színészek de csak kibírtam, na de ami az 5. részben volt az vicc hogy a halott csaj fölött guggol már több órája és várja míg felébred enyhén már nagyon ki akartam kapcsolni. Annyira felbosszantott hogy elkezdtem olvasni az eredeti képregényt inkább ami meg kell mondjam sokkal jobb szerintem. Az események is máshogy alakulnak (sokkal jobb fordulatok). Még az utolsó részt megnézem de nem biztos hogy befizetek a következő évadra is.

(#90) Agyasima


Agyasima
senior tag

Nem teljesen értem, kiknek találták ki ezt a sorozatot. Zombik + dráma? NOOOOORMÁÁLIS? Én is belekezdtem, de szerintem a következő évadba nem fogok belekezdeni. Komolyan Dallas-szintű dráma van benne, iszonyatosan elnyújtva. Nem hittem el, hogy arról van szó benne, hogy Pistikét mostantól nem viheted el békát fogni vagy hogy a csúnya öreg néninek hiányzik a vibrátora.

Tudom és értem, hogy vannak emberek, akik szeretik a drámát. És vannak emberek, akik szeretik a zombis cuccokat. De hogy ennek a két halmaznak a metszete hosszútávon életben tartsa ezt a sorozatot, azt kétlem. A Zombi-kedvelők a dráma miatt, a dráma-kedvelők a zombik miatt fognak elfordulni a sorozattól. (Én az előbbi csoportban már benne vagyok.)

Szerintem.

toledói csöcsparádé | ''Az ég kék volt, a szemed szürke, én zöldet hánytam...'' | Trutymó terror

(#91) ch003067 válasza Agyasima (#90) üzenetére


ch003067
addikt

Szerintem pont nekem találték ki, mivel én nagyon imádom az ilyen fajta filmeket , és ez esetben ezt a sorozatot is.

Amúgy egy bajom van, hogy kevés a lövöldözés benne, és a 2. évad csak jövő őszre jön ki ( :O :O :W )
Amúgy nagyon jó sorozat, sokkal jobb mint a Hulla Ház, mi még tavaly ment Amerikába.

(#92) rétisün


rétisün
veterán

na most hogy is van ez? megálltak, mert bekrepált a lakóautó. kiteszik jimet, könnyes búcsú, aztán elhajtanak. azzal az autóval, amelyik miatt megálltak? :F

[ Szerkesztve ]

war...war never changes.... hol kezdődik a valóság, és hol ér véget a képzelet.....Ron Swanson for president !!

(#93) dokar válasza rétisün (#92) üzenetére


dokar
addikt

ha az ember visszatér a halálból ebben a sorozatban, akkor az autó miért ne tenné :D

extra - SEXRay

(#94) Enton


Enton
addikt

Kicsit másra számítottam, így befejezésnek. De legalább van még mi történjen.
Akad még bőven elvarratlan szál, viszont tényleg kevesebb az akció részről részre.
Habár végülis volt is mondanivalója csak kicsit sok lett ez így.

[Spoiler: ON]
Szeritem lehetséges folytatások:
- megkeresni a forrást és megtudni mi is történt valójában
- visszamennek Jones-ért és a fiáért
- keresnek egy jól védhető helyet mint az öregek otthona és szépen meghúzzák magukat

[Spoiler: OFF]

[ Szerkesztve ]

"mert gyakorlatilag megszámolhatatlan mennyiségű papucsállatka használ gazdatestként internetezésre humanoidokat és ez követhetetlen."

(#95) brownus


brownus
veterán

hát, jó volt a 6. rész is, ez nálam egy 10/10es sorozat. most várhatunk egy évet:)

(#96) Avicularia


Avicularia
veterán

semmi wtf a végére :F
ez így nagyon nem tűnik sorozatzárónak

SPOILER
Rendőrfeleség kurv@idegesítő bár a képregényben is az volt.
Reménykedtem hogy elkapják ami végül is bejött ,csak nem úgy ahogy számítottam rá hanem jóval brutálisabban.

(#97) brownus válasza brownus (#95) üzenetére


brownus
veterán

(#98) Pitterix válasza brownus (#95) üzenetére


Pitterix
őstag

Így van! :C

"Persze hogy tudtam, csak nem sejtettem!"-----Angelo 'Snaps' Provolone

(#99) Vladi válasza Enton (#94) üzenetére


Vladi
nagyúr
LOGOUT blog

Én is remélem, hogy visszatér. :K
Szimpatikus a színész és a karakter is. A jerichoban is a kedvencem volt. :D

Más, lehet kis spoiler.

Sokat gondolkodom és nem áll össze a zombi anatómia, élettan. :F
Ok, hogy valamilyen parazita hatására az allocortex filogenetikusan regrediál egy talán genetikailag benne maradt állapotra, de neocortex nélkül hogy lehet észlelés és mozgás? :F :W

Akkor egy kis zombi virológiai is, de szigorúan zárójelben. :C
Egy alapvetően testnedvek útján terjedő kór - még akkor is ha félelmetesen gyors a betegség lezajlása - hogy a fenében fertőzhet meg egy egész bolygót 3 hónap alatt. :F
Erre az egyetlen magyarázat, hogy létezik levegő útján terjedő változata. Akkor viszont szeplőink hogy nem fertőződtek meg? Esetleg ez úgy lehetséges, hogy természetes immunitás alakult ki bennük a fertőzés ellen. De mivel így is megfertőződnek hagyományos testnedvek útján az egyetlen értelmes magyarázat az, hogy 2 különböző kórokozó szükséges a betegség kialakulásához: 1 vírus, ami testnedvek útján terjed (tipikusan harapás) 2 egy baktérium ami légi úton. Ez utóbbi ellen van természetes immunitás.

Az, hogy a szereplők mégis nagy számban immúnisak - tekintve a természetes immunitás ritkaságára - nem meglepő, hiszen kis városban élnek ahol a belterjesség gyakori.

Szívesen. :DD

Nem félünk! Nem félünk! Itthon vagyunk e földön. Nem félünk! Nem félünk! Ez nem maradhat börtön!

(#100) brownus válasza Vladi (#99) üzenetére


brownus
veterán

honnan veszed, hogy az egész bolygón? csak usa/észak amerika, bár nem olvastam a képregényt...

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.