Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#1) blokad


blokad
senior tag

A cikk végigolvasása nélkül mondom, hogy engem ez a netbook, hulladék nem győzött meg. Lassú, nyeklik, nyaklik, amire ki lett találva arra sem épp megfelelő a gyér akkumlátor üzemidő miatt. illetve, ha egy pdf és egy office dokumentum nyitva van már törik a rendszer és forog a kicsi kurzor.. (két éve használom)

és akkor most olvassuk el a cikket

szerk.: kifelejtettem, hogy a billentyűzetben kellemesen csalódtam, 15,6" után is kis átszokás után "kényelmesen" gépelek rajta, viszont a touchpad nagyon pici, és mint mondtam összességében se egy túl fényes és nagy szám sajnos.

[ Szerkesztve ]

(#2) Tikakukac


Tikakukac
titán

A fenti véleményen vagyok én is. Amit én Albacomp logóval láttam, az minden volt, csak nem minőségi és rendesen használható...

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#3) Siera


Siera
senior tag

Én egy középiskolába járok, ahová - gyanítom pályázat útján megnyert - ilyen gépeket tettek be több terembe.
Eddig azonban csupán tanárok által láttam használva ezeket a gépeket, pedig több éve járok ebbe a suliba.

Tehát összességében úgy gondolom, arra, hogy ne használjuk, még az Albacomp is jó. :))

(#4) blueMerle


blueMerle
veterán

Nem kell csodálkozni az árán. Láttam én már 900 eurós, egyszerű mezei eeepc-t is nyertes közbeszerzési pályázaton... :U

(#5) blokad válasza Siera (#3) üzenetére


blokad
senior tag

Nekünk kiosztották őket, mindenkinek van szinte, de baromi kevés órán használjuk, így meg nem is éri meg elcipelni magaddal a suliba :U

(#6) PRO_KoRa


PRO_KoRa
tag

Szerintem is Szar.... Volt már alkalmam nem egyszer használni a suliban.....De kérdem én minek rá Win7 ha csak szenved vele????

(#7) blokad válasza PRO_KoRa (#6) üzenetére


blokad
senior tag

Mi mást tennél rá?! Linux támogatottság nem 100% (az enyémen fedora core 16 van)
Xp, meg nem szereti a sata kezelőjét egyrészt, másrészt az egész xp hardware kezelése egy kalap sz*** nem ér ezeknél a gépeknél már

(#8) Muki94


Muki94
aktív tag

Suliban is van több rack teli ilyen kis cuccal, nem is használjuk őket, mert nevetséges a sebesség, amire képes.
Minden diák rendelkezik egy külön fiókkal, amivel az iskola tulajdonában levő összes számítógépre beléphet, legyen az akár a fő épületben, akár máshol. Jár mellé vándor tárhely.
Nos így egy erős C2D gépen is eltelik 1 perc, mire elénk tárul az asztal, rettenetes...
Ezzel még nem is lenne baj, mert egy netbook is megbirkózik ezzel 2-3perc alatt, na de van egy kis csavar a dologban. Maguk a gépek is össze vannak kötve wifin egymással, és egy tanári laptopon mindegyik gép látható, mi történik éppen. Ez már alapból lassít, ötvözve a tartományi jelszavakkal, és a leterhelt wifi hálózattal, gusztustalanul lassú egy elindítás...
Konkrétan 40-45perc. Nos ez nem megengedhető!
A rack, ami "töltőként" is funkcionál, lényegében egy alumínium ház kerekekkel, és egy beépített elosztóval, mindegyik gép a saját tápjával tölt. Ezt megspékelték 2db ventivel, ami mellett nem lehet meglenni, olyan zajosak.
Tényleg kellett ez ?

Siera, véletlenül nem Gregusos vagy? :))

[ Szerkesztve ]

(#9) Lenry válasza blokad (#7) üzenetére


Lenry
félisten

harmadrészt meg két év múlva, amikor lejár annak az őskövületnek a támogatottsága, akkor meg csodás lesz egy biztonsági lyukakkal teli OS-t használni.

a Linux támogatottság meg a gyártó sara: ha több ezer / tízezer molekulára egyező ilyen notit osztottak szét a sulikban, akkor igazán vehette volna valaki a fáradságot, hogy drivereket írjon / szerezzen hozzá

Gvella Glan! | There are two types of people: Those who can extrapolate from incomplete data

(#10) zone


zone
őstag

(#1) blokad
Biztos, hogy ilyet használsz? Ebben elég nagy akksi van és saját tapasztalatból mondom, hogy minimum 4-5 órát kibír.
Gyári állapotban tényleg nem sebességbajnok.

(#2) Tikakukac
Nem az Albacomp gyártja, ha csak az elejét olvastad volna, tudnád...

(#7) blokad
Én Ubuntut raktam az egyikre (érettségi remix). Az fn gombok és a fényérzékelő kivételével minden működött, még a touchpad scrollja is.

(#8)A boot idő 1 perc körüli, a Windows betöltéstől a bejelentkezési hangig. A 32 férőhelyes töltőkocsiban nem igazán férne el 32 töltő, valójában 4 nagy adapter van egy belső konnektorba bedugva, eléggé sufnituning kinézetű :) A miénkben halk a venti.

YouTube - https://goo.gl/bCKFYP

(#11) Neurotoxin válasza blokad (#7) üzenetére


Neurotoxin
őstag

Sata drivert belehet integrálni nDrive-al az XP telepítőjébe. Én is ökörködtem egy ideig egy Acer 5315ösön, mire sikerült, jó volt a driver, de valamiért nem szerette, már majdnem kihullott a hajam tőle,de egyszercsak sikerült.

Albacomp? Ők javították a HP meg MSi notikat régen. A hozzáállásukat inkább hagyjuk.....

18 éve a PH! lapcsaláddal!

(#12) Tikakukac válasza zone (#10) üzenetére


Tikakukac
titán

Ha jobban olvasnád amit meg én írtam, akkor min/amiben Albacomp logó van az szemét.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#13) Sub-ZeRo válasza PRO_KoRa (#6) üzenetére


Sub-ZeRo
nagyúr

Az xp támogatása már haldoklik, a vistát őrültség lenne rá rakni, mert a gépigénye kicsit több mint a 7 + ott is a támogatás olyan, hogy már a 7-re akarnak is arról terelni.,. A 7-et azért mert új, ami nem is lenne baj, csak hardverileg kellene kicsit felturbózni rá. Esetleg egy windows 8 frissítés jót tenne majd neki, mert azon biztos jobban megy majd, mint a 7-el. Szóval a 7 volt a legjobb döntés rá rakni.

"Ha egyedülállóval találkozunk, mindegy, mit mond, de biztos, hogy nem azért van egyedül, mert élvezi a magányt, hanem mert már megpróbált beilleszkedni a világba, de az emberek újra meg újra kiábrándítják."

(#14) kiskaktusz


kiskaktusz
addikt

Elég összeszedett cikk lett, jó volt olvasni. Köszi :R

A gép meg... Inkább nem íorm le a véleményem :D Bár azért még mindig jobb, mint amiken mi tanultunk 95-96 környékén :DDD 6x86, vagy mi a tököm volt.

"Don't try to understand women... ...women understand women and they hate each other."

(#15) WhiteWalker


WhiteWalker
nagyúr

iskolában hogy megnyiss egy wordot vagy excell táblát arra tökéletes :P , csak drága :U

[ Szerkesztve ]

(#16) MIFtIli válasza Muki94 (#8) üzenetére


MIFtIli
aktív tag

hol van most a Gregus? :) én még a kzsban végeztem

(#17) Lacza_26


Lacza_26
aktív tag

Mikor fejeződött be a pályázat?
Mi 2011 szeptemberében zártuk a TIOP 1.1.1/07/1 -est két jól sikerült központi közbeszerzés után hál' istennek saját közbeszerzésben.

[ Szerkesztve ]

(#18) zdanee


zdanee
őstag

Nézze meg az ember, sírnak, hogy csak netbookot kapnak suliban, nem MacBook-ot! Amikor gimis voltam, kaptunk valami svéd cégtől 10db 486 és P1 közötti gépet. Volt összesen 1db CD olvasó a pakkban. Egy hétig felmentést kaptam matekóráról egy haverommal, amíg feltelepítettük a gépeket (felét floppyról, mert nem tudott CD-ről bootolni!) és összetákoltuk a BNC hálózatot. A BNC terminátor a mai napig a kulcstartómon van :)

Zipit Z2 idomár - LG G8X - Cube i7 Stylus - Pebble Time - Remix Mini 2G - GPD Win

(#19) anjani182


anjani182
őstag

Remélem nem fertőzik a népet többé ilyennel...amit ezek közbeszerzésbe adtak állami cégeknek minden volt, csak nem minőség, annál inkább drágább!

Állítólag már csődeljárás alatt van a cég...

Nem kétlem, hogy nem gyenge állami támogatásokat vágtak zsebre, meg amennyi közbeszerzésben vettek részt kizárólagosan...pff :(

Forever and ever, let's make this last forever.

(#20) blokad válasza zone (#10) üzenetére


blokad
senior tag

Szerintem akkor én a 3 cellás akkumlátoros verziót használom...

(#21) capafog23


capafog23
őstag

Kinézetre pont olyan mint valami gagyi gyerek játék laptop.

(#22) Angel1981


Angel1981
veterán

Jól tudom, hogy az Albacomp csődvédelmet kért a közelmúltban? :F

(#23) blokad válasza capafog23 (#21) üzenetére


blokad
senior tag

belülről is, a színes szagos gombok, meg ez a kék fehér babadizájn...

Ezt most mindenkinek:

Excel táblát meg se merek vele nyitni a word pedig vagy 5 percig töltöget, a dokumentumtól függően...

(#24) Tikakukac válasza Angel1981 (#22) üzenetére


Tikakukac
titán

Jah. Plusz remélem megy a levesbe az egész, úgy ahogy van. Utód nélkül. Pénzmosásra remek kis cég volt, de amit én onnan láttam eljönni, az katasztrófa volt.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#25) GeryFlash válasza zdanee (#18) üzenetére


GeryFlash
veterán

Jó nagy kamu komment lett ebből... Ti az akkori trendeknek megfelelő gépet kaptatok, mi nem..

Hi, i'm new to APHEX TWIN, so i was wondering how much the IQ requirements was to enjoy his stuff. and understand all the underlying themes, because its really complex stuff. I have IQ of 119 but i heard that you need atleast 120 is it true?

(#26) GeryFlash


GeryFlash
veterán

Az Albacompot meg ledózerólni, sóval behinteni, Magyarország szégyene az a cég... Röhej hogy minden közbeszerzést ők kapnak, szépen megy a mutyizás... 60ért bemész a saturnba és kapsz egy ilyen netbookot, laptopot 90ért vmi kifutó modelt c2d-vel ati 4250nel 3gb rammal... És ők rendelnek vagy 1000et, sokkal olcsóbbnak kéne lennie (nyereséggel együtt 70k) ezeknek az informatikai hulladékoknak... A cikk ettől még korrekt, bár, hogy az albacomp szervízéről amit írtál... Akinek romlott el msi laptopja az tudja...

Hi, i'm new to APHEX TWIN, so i was wondering how much the IQ requirements was to enjoy his stuff. and understand all the underlying themes, because its really complex stuff. I have IQ of 119 but i heard that you need atleast 120 is it true?

(#27) blokad válasza GeryFlash (#26) üzenetére


blokad
senior tag

Megcsinálták, ugyan úgy vitték vissza fél év után az msi laptopom..
(nemmellesleg 3 hét volt)

[ Szerkesztve ]

(#28) Tikakukac válasza blokad (#27) üzenetére


Tikakukac
titán

Mikor notit akartam venni, akkor emiatt a szerviz miatt (sem) vettem végül Msi-t. Olyan sztorik keringtek akkoriban, hogy huhh.

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#29) telescreener


telescreener
tag

Nem éretem mi a problémátok nálunk már 10 éve ugyanazok a gépek vannak, 2ghz cerka, 512mb ram a hálózat egy kalap sz ...(na majdnem montam valamit) mire a bejelentkezésig eljut az 5 perc, így mindenkinek szünetben kell bekepcsolni, hogy óra5 re bejelentkezve várhasd a tanart. elég gyakran meg csak wold félj megnyitasa közben fagy, random ujraindul stb.

ezek ahhoz képest csodamasinák.

"...Ha Chuck Norris Részt vett volna az X-faktorban akkor a mentorok esnek ki..."

(#30) kovgab


kovgab
aktív tag

Hát azért egy w7 starter áraval csökkentve, jobb lenne... gondolom az úgy 30k lehet. Akkor már inkább egy ingyenes OS-sel és olcsóbban, mert a vas ami benne van az nem versenyképes ilyen áron.

Ká Úr

(#31) Sundesz


Sundesz
őstag

3 ismerősömnek volt nagyon hasonló Albacomp laptopja, kb 5 éve vették őket. Mindent tudok a gépről mondani, csak azt nem, hogy jók. Hulladék volt mind, és mindhárom megjárta a szervízt már az első éven beül. Olyan hibát produkált az egyik, amivel még soha nem találkoztam azelőtt (4 óráig írt 1 DVD-t, random reset, óra lasabban járt a kelleténél), ezért elküldtük a szervízbe, majd ugyan olyan fos és használhatatlan állapotban visszakaptuk. Köszönjük a remek supportot.

Hörcsög Powa'

(#32) Suker10 válasza Lenry (#9) üzenetére


Suker10
aktív tag

Ez nem igaz. Nem erről van szó. Windows XP-vel már nem lehet árulni számítógépet.
Ez az oka, semmi más. :D
Már a Windows Vista sincs támogatva. Biztonsági frissítések meg évekig lesznek mindegyikhez. Hogy jön ide? Egy operációs rendszernek frissítések nélkül is tökéletesen kellene működnie. Itt egy iskoláról van szó, gyerekeknek tervezték. Milyen biztonságról beszélünk? :F
A felhasználóknál? Egyébként sem az operációs rendszer szintjén kell megoldani a biztonságot. Az már régen rossz.

Müzli 38% gyümölccsel: "Száraz, hűvös helyen tárolandó. Az elemzés értékeit a természetes termékek biológiai variáció. Hiszen ebben a gabonafélék természetes termék tartalmazhat nukleáris alkatrészek, részek és kő shell alkatrészek is." De legalább természetes.

(#33) zdanee válasza GeryFlash (#25) üzenetére


zdanee
őstag

Kamu? Ezt miből állapítottad meg? Akkoriban az volt a trend, hogy nincs gép. Semmilyen. Informatikát könyvből. De ezek már akkor elavultak voltak, nem vagyok én olyan vén. :)) Mindegy, ajándék ló fogát nézitek.

Zipit Z2 idomár - LG G8X - Cube i7 Stylus - Pebble Time - Remix Mini 2G - GPD Win

(#34) atollox válasza Suker10 (#32) üzenetére


atollox
csendes tag

Ott a pont, XP-vel nem lehetett megvenni.

---

Az Albacomp nagyon nyomult azoknál, akik sikeresen pályáztak, jóformán a TIOP-os pályázat eredménye még ki sem volt "hirdetve"..máris kilincseltek. Kissé furcsa.. :U

Próbáltam ilyen masinát: nagyobb volumenű tweak után fürge volt windows 7-el, még domain-es környezetben is; bármilyen hihetetlen. Persze nem 1080p flash lejátszásakor vagy 10 app egyidejű megnyitása esetén; nem is erre lett kitalálva.

Hosszabb távú tapasztalatom nincs, így a vasat/megbízhatóságot nem szeretném firtatni.

(#35) Suker10


Suker10
aktív tag

Csak azt nem értem, hogy miért kell hordozható gép egy iskolába?
A tanulók ülnek, ennek nincs értelme. Hamarabb meghibásodnak, a javításuk meg esélytelen lesz. A külső teljesen megfelelő erre a célra, nem az a baj. Pl. egy régebbi Pentium 4-es gyorsabb ennél, bőven elég a teljesítménye (korábban írták), és nincsenek ilyen korlátok.
A felsőoktatás más, de ott is csak bizonyos helyzetekben kell.

Müzli 38% gyümölccsel: "Száraz, hűvös helyen tárolandó. Az elemzés értékeit a természetes termékek biológiai variáció. Hiszen ebben a gabonafélék természetes termék tartalmazhat nukleáris alkatrészek, részek és kő shell alkatrészek is." De legalább természetes.

(#36) atollox válasza Suker10 (#35) üzenetére


atollox
csendes tag

"Csak azt nem értem, hogy miért kell hordozható gép egy iskolába?"

Tisztában vagy a pályázat részleteivel?

Nos, nem úgy tűnik.

(#37) havasa


havasa
aktív tag

Ezeket az ipari hulladékokat 100k felett vette a magyar állam többezres beszerzésben? :Y
Kíváncsi vagyok mennyi ment vissza a megrendelő zsebébe, aki aláírta a szerződést? (szvsz 40%) :C

Commodore 16 Hyper-V cluster

(#38) havasa válasza kovgab (#30) üzenetére


havasa
aktív tag

Hát azért egy w7 starter áraval csökkentve, jobb lenne... gondolom az úgy 30k lehet. :Y

A Home Preimum 64 Bit kerül 30k-ba ha egy falusi kereskedőtől veszed.
1000-res tételben komoly disztribútortól vásárolva max 15k, de lehet sokat mondtam.

[ Szerkesztve ]

Commodore 16 Hyper-V cluster

(#39) Suker10 válasza atollox (#36) üzenetére


Suker10
aktív tag

Pont ez a gond itt. A részletek. :D
Meg maga a pályázat. Azt egyébként nem a pályázattal kapcsolatban írtam, csak úgy általánosságban.

Müzli 38% gyümölccsel: "Száraz, hűvös helyen tárolandó. Az elemzés értékeit a természetes termékek biológiai variáció. Hiszen ebben a gabonafélék természetes termék tartalmazhat nukleáris alkatrészek, részek és kő shell alkatrészek is." De legalább természetes.

(#40) Muki94 válasza atollox (#36) üzenetére


Muki94
aktív tag

Nagyon jól hangzik ez a pályázat, de én, mint résztvevője, semmi jót nem tapasztaltam.
A kompetencia alapú oktatást szerették volna kipróbálni rajtuk, magyar nyelv és irodalom tantárgyakból, ezen gépet is bevetve.
Csőd! nem attól fejlődünk, hogy ugyanazokat a feladatokat oldjuk meg, átfogalmazott kérdésekkel, és olyan területekre erőltetjük rá a számítástechnikát, mint multimédiás tanulóeszközt, ahol nincsen helye...
Tényleg ez valakinek vastagon megtömte a zsebét, és csaptak köré egy jól csengő pályázatot.
Inkább kapnánk új projektorokat, vagy legalább bele izzót, hatalmas segítség lenne! De egy mezei sötétítő függöny sem lenne nagy kérés...
Olyan ez, mint a digitális tábla. Kurvajól el lehet adni egy csinos reklámmal, de a valóságban egy vászonnak használjuk a saját projektora mellé. Arra jó lenne ( valójában vicc, mert ha akkora D-sub kábelt használsz, ami elér a már több éve bevetett tanári gépig, akkor gyönyörű szellemképet kapsz), amire mi használjuk, de hogy a ceruzájával mutogassunk rá, az bohóckodás, nem oktatás.
Ha elvárják, hogy a tanár fejlesszen rá oktató programot, akkor pedig fizessék meg!
Ugye az Albacomp laptopok célja is ez lenne, mert kár megnyitni egy wordot, hogy ha le lehet írni, vagy éppen ki lehet vetíteni az adott szöveget...

MIFtIli:
Írtam privátot!

Siera: Gregusos vagyok, azért mertem feltenni a kérdést,ismerős volt a helyzet, de nem érkezett válasz...

[ Szerkesztve ]

(#41) Neurotoxin válasza Tikakukac (#24) üzenetére


Neurotoxin
őstag

Tényleg csődeljárás alatt van? Remélem felszántják és sóval is beszórják a környékét! Mikor a megboldogult HP nx6110-em fél évente náluk kötött ki(kb 5 évvel ezelőtt), mint (új)szegedi hivatalos szervízpontnál, a hozzáállásuk mindent elárult. Vita a garanciáról(mindig nekem volt igazam), a leadott kábelekről, hibásan kitöltött megrendelő és hibafelvételi lapokról mindig volt. A slusszpoén az volt, mikor a hibafelvevő srác a 2. látogatásomkor mikor lejárt a garancia beszólt, hogy ő nem venne magának laptopot, ennyiért meg főleg nem. Hát elküldtem kultúráltan melegebb éghajlatra és rájuk b***tam az ajtót.

[ Szerkesztve ]

18 éve a PH! lapcsaláddal!

(#42) Tikakukac válasza Neurotoxin (#41) üzenetére


Tikakukac
titán

Mikor kijött a cikk, mi is sztorizgattunk. Tudtak alkotni, szó se róla...

A fiatalok 50%-a optimistán tekint a jövőre. A másik felének nincs pénze drogokra.

(#43) Neurotoxin válasza Tikakukac (#28) üzenetére


Neurotoxin
őstag

blokad, GeryFlash és Tikakukac! Ha lesz időtök, itt vagy privátban írhatnátok pár storyt a szervízes dolgokról. Én is szívtam velük(csak én HPval, MSi-n kívül ugyanis szintén itt kellett szervizeltetni, sőt a Yamaha eszközeit is, amit végül nem kellett szerencsémre, de mikor megláttam a garancia levelen, hogy "albacomp" a vészjósló zöld pecsétjével, a rosszullét kerülgetett), ahogy az előbbi hozzászólásom is bizonyítja. A székesfehérvári "szervizközpontot" említettem? 3 hétig, 2 naponta! telefonáltam rájuk, hogy hogy áll gépem javítása. Szerintem ott összegyűjtötték a gépeket, ültek rajtuk, nagy nehezen bevizsgálták, mondtak rá egy horribilis javítási összeget és 5000 ft-ért átvehetted szintén 2 hét múlva a szervízponton a rossz készülékedet. Most sikerült is felhúznom magamat..

[ Szerkesztve ]

18 éve a PH! lapcsaláddal!

(#44) hcl


hcl
félisten
LOGOUT blog (1)

Egy általános iskolába még elég is. Tanulni meg egy középiskolásnak is elég lehet.
Az Atom proci nem melegszik könnyen szét, tehát még élettartamilag sem olyan rossz választás.
Közbeszerzésen ne csodálkozzunk, hogy drága. 20-30 ezerért már kapni Fujitsu Lifebook-ot, ami erősebb hardver, könnyű, és kicsi, csak az ugye használt.

Különben volt Alba notim - asztali procis P4 kályha - jól bírta, csak randa volt és nehéz. Sokkal tovább működött, mint amire lehetett számítani, pedig aztán voltak érdekes dolgai (pl. autóbalesetben a noti elrepült, és kettétörte egy ablakomosó kefe fa nyelét :D )

[ Szerkesztve ]

Mutogatni való hater díszpinty

(#45) tvamos


tvamos
nagyúr

A hugomnak is ilyen kepessegu gepe van. (Csak az N270) Ubi netbook-kal... szerintem teljesen jo... nem ertem miert kell ezeken a W7-et erolterni!

"Mindig a rossz győz, és a jó elnyeri méltó büntetését." Voga János

(#46) gzbotii


gzbotii
veterán

Hat ez...ize...gagyin nez ki..Es iskolaba minek netbook:F
Oda jo a PC, ami olcsoobban kijon meg egy 17" monitorral is.

When every logical course of action is exhausted, the only option that remains is inaction.

(#47) Matthu


Matthu
aktív tag

A teszt jó, a gép viszont.....baromi ronda és gagyi. Az a fogantyú :D Nem értem miért erőltetik ezt a már megjelenésekor is elavultnak számított atomot. Miért nem pakolnak valami régebbi Core 2-es CPU-t a netbookokba? Vagy azzal nagyon melegedne?

(#48) Paci.


Paci.
tag

Jó kis cikk lett ez :) Amire ezt a retikült kitalálták arra tökéletesen használható lenne. Más kérdés, hogy az iskolákban nincs alá rendes infrastruktúra. Sem. Meg persze mindenhol vannak vérpistikék az osztályokban akik zsömiből is csak a 8magosat hajlandóak fogyasztani :P Abban is igazat adok mindenkinek, hogy akár újonnan összeállított low-end asztali gépekkel is meg lehetett volna oldani ezt a dolgot, csak így nem kell külön gépterem, ott van az info óra ahol akarják. Hosszabb távon pedig a fogyasztással is foglalkozni kell, ezek tuti töredékét eszik bármi másnak. Ami meg az oprendszert illeti, egyrészt ízlés dolga, másrészt szerintem nem véletlen, hogy az ilyesminek sosincs rendes linux támogatása (conspiracy theory ;] )
A közbeszerzős - albakompótosdit meg hagyjuk inkább. Mind láttuk már ilyet. Szóra se méltatom inkább. Magyarország = Mutyiország :D

Vétkezz csak, gyónni ráérsz...

(#49) hemaka


hemaka
nagyúr

Uh, de gagyi kinézete van :D

(#50) Graphics


Graphics
Jómunkásember

A specifikációban a memória típusa el van írva? DDR2 oder DDR3

EAGET 1TB SSD review - https://logout.hu/bejegyzes/graphics/eaget_s600_1tb-os_ssd_aliexpressrol_kihagyhatatlan.html

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.