Hirdetés

2024. március 28., csütörtök

Gyorskeresés

Hozzászólások

(#14) Stauffenberg válasza Atke (#13) üzenetére


Stauffenberg
nagyúr

Szerintem probléma nélkül hívható játéknak minden amit pusztán szórakozásból űz az ember. A foci is csak játék amíg a haverokkal jársz ki a pályára kicsit szórakozni, elütni az időt, mozogni. Olyat még nem láttam (főleg Magyarországon nem), hogy valaki célirányos edzéssel kezdte építeni a hatékonyságát (sport) vagy éppen kupákon, versenyeken vegyen részt (profi sport). Az airsoft nem is erre lett kitalálva, hanem csak szórakozásra, többre úgy sem nagyon alkalmas a korlátai miatt.

A military simulation meg már egy másik faj, nem csoda, hogy az airsofton belül is csak milsimnek becézik, mert azért elég kevés olyan elvetemült van aki képes 30-40 kilóval felmálházni magát, hogy valódi súlyú tárakkal, fegyver replikákkal rohangáljon és valódi harci szituációkat gyakoroljon. Ez airsoftban amúgy is legfeljebb CQB körülmények között megoldható valamilyen szinten a lőtávolságok miatt.

Több ismerősöm is a Nemzetvédelmi Egyetemen tanul (tisztképző), ők például teljes felszerelésben a valódi AK-74 fegyvereikre szerelt lézeres rendszerrel gyakorlatoznak, ami meg olyasmi, mint a korábban említett lasertag. Nem véletlenül, az airsoft ilyesmire nagyon korlátozott, noha a ZMNE-nek nagyon kiváló airsoft csapata van, de ez inkább olyan, mint egy félkomoly iskolai focicsapat (ettől függetlenül durvák, volt alkalmam velük meg ellenük is játszani... hát ha valahol, akkor náluk megvan a "célirányos edzés", pillanatok alatt bekerítenek és olyan manővereket tudnak, amit a pocakos rendszergazdák, autószerelők és a többi civil játékos biztosan nem lát, mert ilyen a filmekben sincs, de ez érthető, ez a dolguk).

Ahol esetleg játékból, szórakozásból képesek valódi katonai eseményeket szimulálni, azok leginkább a hagyományőrzők történelmi újrajátszásai, de ők meg inkább forgatókönyvet követnek és színpadi/filmes fegyverekkel durrogtatnak. Bár jártam már pár második világháború témájú játékon ahol hagyományőrzők (US Army, Wehrmacht, Fallschirmjäger) álltak be játszani. Sokszor ők vezették a szakaszokat és hihetetlen jó hangulatot tudtak csinálni. De azért szimulációnak nevezni durva lett volna. :)

[ Szerkesztve ]

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.