Gyakran kerékpározok. Alkalmi munkahelyeimre is mindig biciklivel megyek, keresztül a városon, általában nem a járdán, hanem az út szélén, a KRESZ-nek megfelelően. Persze érdemes itt a szabályosságot is egy kicsit lazábban venni, mert ha teszemazt az autósok pirosat kapnak és a gyalogosoknak szabad a pálya, akkor szépen felmegyek a járdára és átgurulok a zebrán. Nem hiszem, hogy ez olyan nagy szabálysértés lenne, hogy bárki is megkövezne emiatt.

Próbálok mindig a forgalom többi tagjára figyelemmel lenni. Van 'B' kategóriás jogosítványom, tehát tisztában vagyok a közlekedési szabályokkal is. De sajnos mások nem tolerálják a kerékpárosok jelenlétét.

Az autósok azért nem, mert kerülgetni kell őket, mert nem vonalzó mentén haladnak, hanem van egy kis ''kilengésük''. (Most ne vegyük figyelembe az illuminált állapotban közlekedőket.) Ami persze általában azért van, mert a kerékpáros sem akarja tönkretenni a bicaját a csatornafedeleken való rallyzással, valamint a nyomvályúk is nagyobb veszélyt jelentenek számukra, mint a négykerekűekre.
Az utakon tehát nem látják szivesen a magamfajta kerékpárosokat. De sajnos a járdán sem. Az emberek egyáltalán nem nézik jó szemmel, ha közvetlen mellettük gurul el valaki, vagy ha egy bicajos a tömegben lavírozik. Természetesen gyakran felmerül az a kérdés is, hogy mit keres egy kerékpáros teszemazt Székesfehérvár sétálóutcáiban. Nos, arra van dolga. :-)

Elmesélek egy történetet, ami remekül tükrözi azt a lehetetlen helyzetet, amely a legtöbb kerékpáros mindennapjait tengeti.

Délután kettőre kell beérnem a délutános műszak kezdetére. Tehát 13:15-kor el kell indulnom, hogy időben odaérjek a 4km-re lévő munkahelyre. Persze háromnegyed óra bővel elég kell hogy legyen erre a rövid távra, de mindig számolok a forgalommal is. (Bárcsak mindenki inkább korán indulna, mint hogy az legyen az indok a gyorshajtásra, hogy: ''Siettem mert késésben voltam.'') Szóval időben elindulok, s gyakran áldom is az eszem, hogy így teszek, mert a belvárosban kaotikus a forgalom.
Én is ücsörögtem már kilométeres dugóban, tehát tudom, hogy milyen dühítő is a rostokolás.
Azonban én a kerékpárral szépen lehúzódtam a szokásos kocsisor mellé és a padkától pár centire suhantam egyenesen előre. Próbáltam minél nagyobb távolságot tartani az autósoktól, hátha rámegyek valamire és a végén nekiesnék valamelyik márkásabb darabnak... Tempósan haladtam, annak ellenére, hogy emelkedőn mentem felfele. A kilométerórám 23km/h-t mutatott. Amint felpillantottam a sebességmérő műszerről, látom ám, hogy egy autós, látva, hogy milyen dinamikusan haladok, szépen rámhúzta a kormányt. Első és hátsó satufékkel is alig tudtam megállni a kocsi előtt.
Azon túl, hogy fél kiló gumit otthagytam az aszfalton, nem történt kár a bicajomban, s hála Istennek én sem sérültem meg. Nem üvöltöttem le az autó sofőrjét sem, hanem egy gyilkos pillantást küldtem neki és persze kecsesen felmutattam a jobb kezem középső ujját.
Megértem, ha valaki ideges, ha valakinek rossz napja van, sőt még azt is, ha ledudálnak, csak mert bosszantja őket, hogy én (szabálytalanul ugyan, mert jobbról nem szabad előzni) szabadon haladok előre, még nem ok, hogy a testi épségemet kockáztassák! Le merem fogadni, hogy neki állt volna feljebb, ha netán nem tudok megállni és összekarcolom a kocsiját.

Eme írásom célja egyáltalán nem a vitaindítás, hanem csak az, hogy legyünk egy kicsit toleránsabbak a közlekedésben a másikkal szemben. Semmilyen konferencia vagy megbeszélés nem ér annyit, hogy mások egészségét tegyük kockára miatta.