Nemrég, itt a Logouton megjelent írásomban, a wide, széles-képernyős monitorokról ejtettem néhány szót, ahol megpróbáltam megkeresni azokat az okokat, amelyek annyira népszerűvé teszik ezeket a megjelenítőket. [link]
Az egyik ok, amellyel az első helyen foglalkoztunk, az alacsonyabb ár, és ezen belül is, az olcsóbb TN+Film panelek rohamos terjedése ebben a szegmensben. Néhány nappal ezelőtt még úgy fogalmazhattunk, hogy 22'' méretig a 16:10 képarányban a TN+Film panelek teljesen eluralják a piacot. Ennél nagyobb méretben viszont nem léteznek, ez az xVA, IPS panelek birodalma.
Nos elmondhatjuk, hogy ez a megállapítás már a múlté. Olyan híreket kaptunk ugyanis, hogy a vezető taiwani TFT LCD panelgyártók, költséghatékonyabb TN+Film megjelenítőikkel agresszív piacpolitikával be akarnak törni a nagyobb méretű, szélesvásznú monitorok területére, kiszorítva a drágább XVA, illetve IPS paneles kijelzőket.
Az AUO, és a CPT még az év végén megkezdi a 26''-os TN+Film monitor-panelek gyártását, amelyek 2007 első negyedévben hozzáférhetőek lesznek. Ugyanakkor a CMO, tervei szerint, több mint 4 millió 26'', és 27''-os TN+Film panelt kíván szállítani 2007-ben.
Nehéz elhinni, hogy a jelenleg vezető két gyártó (LG.Philips, Samsung), ölbe tett kézzel fogja nézni, hogy mi történik a piacon, így valószínűleg hamarosan, tőlük is hasonló bejelentés várható.
Az előző, wide megjelenítőkről szóló írásom megállapításait, a levont következtetéseket sokan kritizálták, sőt olyanok is akadtak akik a hírek, az eladási statisztikák valóságtartalmát is megkérdőjelezték. Úgy gondolom, nekik is választ ad ez a legújabb bejelentés, ami ismét abba az irányba mutat, hogy bizony a széles-képernyős kijelzők terjedése megállíthatatlannak tűnik.
/Végül, talán érdemes a hírrel kapcsolatban megjegyezni, hogy a két legnagyobb TFT LCD panelgyártó, az LG.Philips és a Samsung, dél-koreai székhelyű, míg a sorban következők, az AUO (AU Optronics), CMO (Chi Mei Optoelectronics), CPT (Chunghwa Picture Tubes) pedig taiwani bejegyzésű cégek. (A japán gyártók olyan csekély részesedéssel rendelkeznek (Nec, Hitachi), hogy ők nem játszanak meghatározó szerepet a piacon.)/
Racecam
Gyorskeresés
TN+Film panelek nagyobb méretben
Nemrég, itt a Logouton megjelent írásomban, a wide, széles-képernyős monitorokról ejtettem...
[ ÚJ TESZT ]
Percről percre
-
Elhagyhat egy kamerát a Galaxy S25 Ultra
Helyette a 200 megapixeles főkamera 200 megapixelét kamatoztatná a Samsung.
-
Premier előzetesen a Homeworld 3
A minap végre befutott az alap kiadás is, így a készítők egy launch trailert is közzétettek.
-
Itt az első MSI Shadow VGA
Az AD103 GPU-val szerelt konstrukció a Shadow széria hírhozója, ami hirtelenjében egy olcsósított, alternatív színvilágú Ventusnak látszik.
-
Három Pixel 9 is lebukott
Valóban készül a középső modell, örülhetnek a kompakt kameramobilok szerelmesei.
-
Indika - Napokon belül konzolokra is elérhető lesz
A PC-s verzót már korábban befutott, a hétvégén PlayStationre és Xbox-ra is elérhető lesz a teljes kiadás.
-
Ide az Apple headsetet
A Bloomberg szerint az Apple arra készül, hogy az USA-n kívül is piacra dobja a drága Vision Pro headsetet.
-
AI-képes, kamerás Meta cucc
A jelentések szerint újra viselhető eszközzel próbálkozna a Meta, ezúttal AI-alapon.
-
Választás, USA, kriptopérdek
Egy nonprofit kriptoszervezet új politikai akcióbizottság keretében gyűjt jelentős pénzösszegeket a tagjaitól azért, hogy kriptobarát politikusok kerüljenek fontos pozíciókba az USA-ban. Nem egyedüliként.
-
Apple: katasztrófát okoz?
AI-alapú adatvédelmi funkciót (reklámblokkolót) kaphat a Safari böngésző az iOS 18-ban, de brit médiacsoportok arra figyelmeztetik az Apple-t, hogy ez anyagi katasztrófát okozhat az ágazatban.
-
ASUS ROG PG32UCDM: OLED csúcsmonitor tesztje
Megnéztük mit tud a sík paneles, nagy képfrissítési rátájú, 4K felbontású gamer kijelző.
-
Ausztrália vs közösségi média
Parlamenti vizsgálatot kezdenek a közösségi média káros hatásai miatt.
-
Tesla-töltő cunami
Miután nemrég újabb dolgozókat küldött el a Tesla, Elon Musk azt ígéri, hogy 500 millió dollárt költenek a töltőhálózatra (ez értelemszerűen inkább az USA-t érinti).