Tanmese a "szolidaritásról"

Tegnap (2010.02.27.) késő délután édesapámnál és élettársánál voltam vendégségben. A XIII. kerületben laknak, annak is a boldogabbik felében (Újlipótváros). Elindultam tőlük hazafelé, és séta mellett döntöttem, nem a kézenfekvő Lehel téri metrómegállóig, hanem a Dózsa György útig - a nagy adag ennivalót le kell dolgozni. Általában tőlük elindulva a séta mellett szoktam dönteni. :)

A bejáratott útvonal az volt, hogy leballagok a Visegrádi utcán a Dózsa György útig. Tegnap másképp döntöttem, elérve a Bessenyei utcát, rákanyarodtam, hogy kimenjek a Váci útra. A Bessenyei utcában van egy játszótér, ami ilyenkor - még nem sötétedett be - még jó pár gyerektől hangos, akik szüleik felügyelete alatt hintáznak, csúszdáznak. Meglepetésemre és ijedtségemre a játszótér kerítése és az utcai járda közötti szűk, kutyagumitól pettyezett sávon egy embert láttam összeroskadva.

Odamentem, megnéztem, hogy van. Az oldalán feküdt, hatvanas évei elején járó, piszkos, ámde új, jó minőségű ruhákat viselő emberke volt, félig kopasz, vastag, bepárásodott lencséjű szemüveg volt az arcán. (A piszok pedig származhatott a kutyaürülékkel való érintkezésből is.) Megráztam, próbáltam felébreszteni. Nem reagált, bár alig észrevehetően lélegzett. Gyors helyzetfelmérésem szerint valószínűleg nem részeg lehetett (a részeg alvók általában nem épp csendes alvók: hortyognak, böfögnek, csuklanak, forgolódnak), hanem valami komoly baj történhetett. A mentő száma nem jutott eszembe (évek óta nem kellett használnom), szerencsére jött arra egy fiatal srác az anyjával, ők tudták a számot és azonnal tárcsáztam is.

Az ügyeletesnek, aki felvette, elmondtam a helyszínt, elmondtam, mit látok, a kérésére megpróbáltam újra felébreszteni, amire ismételten nem volt semmi reakció némi alig észrevehető szemmozgáson kívül, jobban nem próbáltam meg, mérlegelve, hogy orvosi szakértelem hiányában több kárt okozhatok, mint hasznot, majd mondta, hogy akkor ha lehet, várjam meg a mentőket, küldi őket.

Tíz percen belül meg is érkeztek, ők nem voltak olyan finomak, mint én az ébresztési próbálkozásaimmal, emberkénk fel is ébredt, megkérdezték tőle, hogy mi történt, elmondása szerint ihatott és le is üthették. (A mentősök megnézték a fejét, az utóbbi azért nem annyira biztos.) Még ha ivott is, alkalmi piás lehetett, mert volt benne szégyenérzet és egyfolytában bocsánatot kért, hogy miatta ki kellett jönniük a mentősöknek.

Miközben a mentőbe kísérték a szerencsétlent, egy anyuka méltóztatott odajönni a játszótérről, és megkérdezni, hogy "Mi a baj, rosszul van a bácsi? Merthogy láttuk itt összeesni, meg markolászni a kerítést!". (Itt nyomtam el egy nagyon cifra káromkodást és ez az apropója az írásnak is, irodalmi értékeinek hiánya ellenére nem véletlenül akarom címlapra tenni.)

Tehát:

- A bácsi ki tudja, mennyi ideje feküdt ott, ezalatt látta kb. (becsléseim szerint) 10-15 gyerek és szülő a játszótérről, amely mellett összeesett, valamint legalább ugyanennyi járókelő.

- Egyikük sem vette a fáradságot, hogy megnézze, mi a baja, azzal a felkiáltással, hogy "biztos részeg".

- Ha a bácsi ne adj'Isten szívrohamot kapott volna, meg is dögölhetett volna tőlük. Milyen szerencse, hogy "csak" ivott és (saját bevallása szerint) kapott egyet a fejére valahol!

- Még ha csak ivott is, egy rutinos alkoholista sem a kutyaszart választja landolási helyszínül.

- Noha tegnap enyhe volt az időjárás, éjjel ettől még - ha hagyják ott feküdni - a bácsi ki is hűlhetett volna.

- Az, hogy bárki kihívja a mentőket, egy bármely hálózatból ingyenes hívást és úgy tíz percet vett volna el az életéből. Remélem, senki sem érzi soknak ezt, tekintve, hogy egy másik ember élete múlhat rajta.

- Adódik a kérdés: ha én nem változtatok útvonalat, a bácsi ott fog feküdni, amíg nem jön a hullaszállító?

- Nem utolsó sorban: nem a mi dolgunk ítélkezni, hogy "biztos részeg", nem vállalhatjuk a kockázatot, hogy a mi, esetleg helytelen ítéletünk, helyzetfelmérésünk miatt hal meg valaki.

Szerintetek?