Szerző: bacsis | Dátum: 2009-05-01 15:23 | Rovat: Számtech
[ Új cikk ]
Igaziból egy tesztet szerettem volna ebből is összehozni, de végül inkább, egy bemutató lett, lesz belőle!
Szóval! A jó múltkorában a rézmozsaramba bemutattam, hogy lehet kávét, teát melegíteni a processzor hőjével, de a processzor adta hőt most megpróbálom tojássütésre is felhasználni.
Van pár leírás az interneten, hogy kell összekötni processzorok lábait, feszültséget kötni rájuk, majd úgy sütni a tojást, de az nekem igazán nem jött be.
Úgy gondolom, az az igazán poén, hogyha úgy sül a processzoron a tojás, ha közben a számítógép működik.
Elsőnek be kellett szereznem egy rézlapot, aminek nagyon jó a hővezető képessége, majd egy alaplap kellett, amire fel tudom rakni a rézlapot. Itt egy kicsit problémába ütköztem, mert a kondenzátorok miatt nem tudtam a processzorra rakni a rézlapot, vagy ha sikerült, akkor is eléggé lelógott a rézlap a processzorról, azaz nem érintkeztek rendesen.
Ekkor jött elő a mindent túlélő, Abit BE6-II SLOT-1es alaplap, amibe átalakítóval raktam be egy processzort, így arra fel tudtam rakni a rézlapot.
Elsőnek peremet kellett formálnom a rézlapnak, hogy ne folyjon le a tojás, amit alumínium fóliából hajtogattam neki. Így kell elképzelni:
Első próbálkozásom ennek hiánya miatt fulladt kudarcba, mert amíg kevés tojás volt a rézlapon az szépen el volt rajta, de amint egy picit többet raktam rá, már folyt is mindenfelé a tojás, öröm volt kiszedni a SLOT1 foglalatból.
Szóval elkészítettem a peremet, majd jöhet a processzorra felhelyezés, amit úgy oldottam meg, hogy jó ragadós hűtőpasztával rá ragasztottam a rézlapot a processzorra, ami egész jól sikerült.
Igen ám, de a gond hogy a rézlap függőlegesen van. Ekkor jött az ötlet, mint a hóhűtésnél, az alaplapot fel kell állítani függőlegesen, hogy a rézlap a processzoron vízszintesen legyen.
Akkor így nézett ki:
Kitámasztottam egy cd tokkal, hogy ne dőljön el az alaplap, ez is elég masszív lett.
Jött a bekapcsolás, s vártam hogy a rézlap melegedjen fel, közben a processzort Prime95-el terheltem, hogy melegedjen minél jobban.
15 perc előmelegítés után, mikor a processzor elérte a 107C fokot, akkor ráöntöttem a rézlapra a tojást.
A háttérben lehet látni az Everest grafikonján, hogy a processzor hőmérséklete szépen visszaesett, mikor ráöntöttem a tojást.
Tanulság: a tojást hűtésre is kiválóan lehet használni, de ez már egy másik teszt lesz.
Ekkor már nem volt más dolgom, mint hogy megvárjam, míg a tojás meg nem sül.
Lehet látni, hogy a tojás fehérje már szépen kezd megfehéredni, kicsit bánom, hogy nem kevertem jobban össze a fehérjét a sárgájával.
Kerek 60 perc múlva az eredmény önmagáért beszél:
A tojás szépen megsült, bár elég csúnyácska, hogy a fehérje virít. Továbbá nagyon fontos, hogy a rézlapot tojássütés előtt mindenképpen olajozzuk be, mert nagyon rá fog száradni a rézlapra.
Innentől kezdve nincs más dolgunk, leszedni a rézlapot, megsózni a rántottát, és elfogyasztani.
És akkor leírnám akkor részletesen, hogy mik kellenek egy ilyen tojássütéshez:
Abit Be6-II RAID alaplap
400MHz Celeron processzor SLOT1 átalakítóval, üzem feszültséget legalább 2, 7v-ra emelve
128MB SD RAM
4MB Matrox Mystice VGA kártya
4, 3 GB Segate HDD
Windows 2000 SP4 Operációs rendszer
Egy rézlap, és az elmaradhatatlan tojás
Ha ezek megvannak, akkor pár buktatóra felhívnám a figyelmet:
Olyan processzorral kísérletezzünk, amiért nem kár, én 2-t küldtem az örök bitmezőkre. Továbbá nem árt olyan CPU, amiben van hővédelmi szenzor, mert ha túl melegre sikerül befűteni, a processzor mehet a szemétbe. (K7-es AMD kihúzva) Továbbá olyan processzor kell, ami nem szabályoz le 80-90foknál, különben nem lesz meg az „üzemi” hőmérséklet.
A Rézlapnak csináljuk meg körbe a peremet, mert egy kevés tojás most is lefojt oldalt.
És a legfontosabb: Olajat vagy zsírt tegyünk a tojás alá, mert most én is kaparhatom a rézlapról.
Most ugrott be! Van egy Dual Pentium PRO-m. Az egyik processzoron teát melegítek, a másikon meg sütöm a tojást.
Nektek is további jó tojássütögetést!
Hát megszenvedtem vele, de csak összejött
Várom a véleményeket, ha hibát találtok, szokás szerint most is lehet érte szólni 
egyedi CPU tuningos bemutatók:www.bacsis-tuning.hu
már a címből lehet tudni, hogy ki a szerző
grat 
A szerver a kérést zavarosnak találta és nem tudja hogy hajtsa végre.
Hát igen. 

vazze, mikor haver belinkelte ezt a logoutot a címből egyből te jutottál eszembe!

A PROMO itt kezdődik: http://www.youtube.com/watch?v=6sSGajzt9wc&feature=share ||| FastPost - http://www.fastpost.hu/

Én is megláttam a címet egyből tudtam, hogy te vagy!

Forza Ferrari - Cavallino Rampante [ Konzol Világ & Game Shop ]