Z1010. A legtöbb ember eme típusjelzés hallatán csak kérdően néz, az meg milyen jószág? Ki gyártotta és mikor? Nos igen, miután itthon hivatalosan egyik szolgáltató sem forgalmazta a SonyEricsson első 3G-s telefonját (persze minek is árulták volna, hol volt még 2004-ben kis hazánkban 3G...), és valószínűleg ha elérhető lett volna sem kapkodnak utána az emberek, így nem is olyan meglepő, hogy alig ismerik. Régóta terveztem, hogy beszerzek egy példányt, de a megjelenés után jó ideig nem volt "kedvem" megvenni, aztán valahogy mindig háttérbe szorult, kb. négy hónapja azonban minden korábbinál erősebben lett úrrá rajtam az inger, hogy kell egy ilyen, így lázas keresésbe fogtam. Lejártam utána a lábam, megkérdeztem nem egy telefonos boltban, de a szakmát esetleg csak később kezdők közül nem egy eladó heves pislogással, avagy felvont szemöldökkel tudatta, rossz helyen járok, nemhogy nem árul, de még csak nem is hallott róla.

Mindezen nehézségek ellenére sikerült egy példányra szert tennem, s most részben az apróhirdetésemhez hozzászólók kedvére, részben saját írhatnékom kiélésére megosztom a telefonnal szerzett tapasztalataimat.

Előre kell bocsátanom valamit, 2001 óta csak Ericsson illetve SonyEricsson készülékeket koptatok, talán még fanboy nem vagyok, mindenesetre megelégedéssel használtam, használom őket, szóval a hibákkal kapcsolatban lehetséges, hogy kicsit elnézőbb leszek a megszokásból eredően. Valamint a címmel kapcsolatban tennék még egy kis széljegyzetet (persze tudom, ha már magyarázni kell, akkor valami baj van vele...), egyrészt a Mobilarena V800 tesztje ihlette, ami a Z1010 tulajdonképpeni utódja, másrészt jelen teszt alanya az első bekezdésben ecsetelt okok folytán kicsit olyan, mint a jeti, állítólag létezik, de senki sem látta. Viszont előttem most itt van, szóval írok róla pár szót, mielőtt visszamenne a hegyre.

Kézbevétel előtt máris szembeötlik egy feltűnő tulajdonsága, nevezetesen hogy nagy. Nem kicsit, habár annyira nem is nagyon, mindenesetre a 99x55x29 mm bennfoglaló méretekkel hangsúlyos darab. Különösképpen a vastagsága szembeötlő, gyakorlatilag 3 cm, ami már nem az a kifejezetten farzsebben hordós példány. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy szinte szabályos hasáb formája van, akkor már csak az egyébként gyárilag létező vörös szín megléte hiányzik, hogy könnyedén összekeverhessük egy jólfejlett féltéglával.

Azért alaposabb szemrevételezés után mégiscsak kiderül, hogy ez egy telekommunikációra szánt eszköz, az első árulkodó jel mindjárt a készülék elején foglal helyet, egy kis ablakocskán tekinthetjük meg az időt, a dátumot, a hálózati szolgáltatót, a térerősséget, az akkumulátor töltöttségét, és még pár hasznos információt. Elmulasztott hívás, új üzenet érkezése, vagy emlékeztető esetén is ugyanitt kapunk értesítést. A kétoldalt található összesen három gomb bármelyikének megnyomásával kellemes kék fényárban kezd úszni, és figyelmesebbek észrevehetik, hogy ez a 101x80 pixeles kijelző négy szürke árnyalatot képes megjeleníteni (nagyon unatkozók akár meg is számolhatják a képpontokat, nem veszett-e el útközben valamennyi).

Az eszköz tetején találjuk a nyitásra szolgáló zsanért, ebből azért viszonylag kevés agyi tevékenységgel arra következtethetünk, hogy kinyitható modellel állunk szemben, de mielőtt megnéznénk, hogy mi lakozik odabent, még vessünk egy pillantást minden oldalról alanyunkra, vannak még itt szép, és kevésbé jól sikerült megoldások is. Bal oldalon helyezkedik el egy + és egy - feliratú gomb, értelemszerűen a hangerő állítására találták ki oda őket. Alattuk Memory Stick Duo feliratú ajtócska, nagyon korrektül kivitelezve, igazából érthetetlen, hogy a méltán népszerű, és szintén csúcsmodell K750 ajtaja miért nem lehetett hasonló. Kinyitás után még azt is megtaláljuk, hogy milyen pozícióban szereti a memóriakártya behelyezését. Bár ugyanilyen felirat található a K750-esen is, sajnos azzal ellentétben a Pro kártyákat egyáltalán nem támogatja, így be kell érnünk legfeljebb 128 MB (vagy 256, de ehhez egy igen ritka, Select utónevű lapocska szükséges) memóriával, jelen esetben mindössze egy 32 megabájtos kártya gubbaszt az ajtó mögötti félhomályban.

Átellenben egy újabb ajtócska, fejhallgató piktogrammal, egy 2,5 mm-es jackdugót rejt, majd a kamera gombja, és a magyarázó ikonja. Találunk itt továbbá az előzőektől sokkal silányabb gumiajtót, ez fedi a miniUSB csatlakozót. A telefon alján találjuk a még régi fajta rendszercsatlakozót, felette pedig az infravörös port foglal helyet egy állapotjelző led társaságában. Hátul nem vitték túlzásba a dizájnt, három gumipötty, egy kamera, mely büszkén hirdeti VGA voltát, mellé egy tükör önarckép készítéséhez, lejjebb egy hatalmas síkság, az alján a gyártó feliratával. Ja és ki ne felejtsem a nyakbaakasztó helyét, bár azért a maga kellemes 144 grammjával rendes gerincferdülést okozhat kevésbé edzett tulajdonosoknak.

Miután kellőképp kigyönyörködtük magunkat, nyissuk fel a tetejét. Ekkor elénk tárul a 36x44 mm méretű, 176x220 pixel felbontású, 65 536 színárnyalat megjelenítésére képes kijelző. Fizikai paraméterei nem kicsik, ennek főként a hatalmas készülékház lehet az oka, a vele egykorú K700 LCDje lényegesen kisebb. Nem is baj azonban a nagy méret, így némi pixelesség árán elég jól olvasható betűk rajzolódnak ki elénk. Erős napsütésben viszont okozhat kellemetlen meglepetéseket, a láthatóság közel sem az igazi, ebből is feltűnik hogy nem egy mai felsőkategóriás készülékkel van dolgunk.

A billentyűzetnek a kialakításból eredően kellemesen sok hely jutott, így az ekkoriban megszokott gombokon felül két másiknak is jutott hely (ebből az egyik a videotelefonálást indítja, a másik pedig az internetböngészőt nyitja meg), és a bekapcsológomb is elfért még a gombsor alá. Használata kényelmes, a nagy méret ellenére fogáspontváltás nélkül el lehet érni a bal felső és jobb alsó gombot is, és vastagabb ujjú felhasználóknak sem kell attól tartani, hogy a kívánt billentyű mellett még 2-3 másik is megnyomódna. A nyomáspont határozott, kényelmes, hosszabb gépelés sem fárasztó (mobilos viszonylatban legalábbis). A menüben kalandozást az ekkoriban elterjedt joystick helyett négyirányú navigációs gyűrű teszi lehetővé, közepén egy ötödik gomb, mely a főképernyőből egyenesen a menübe repít, ahogy az elvárható (és egyes távol-keleti mérnököknek a mai napig nehézséget okoz). A háttérvilágítás kellemes fehér fényű, az ereje is megfelelő, bár a navigációs gombok talán lehetnének fényesebbek.

A menü a szokásos, 3x4 ikonos struktúrájú, bizonyos pontokba lépve pedig vízszintes irányban kis fülecskék segítségével lépkedhetünk a lehetőségek közt, aki már használt életében SonyEricsson telefont, az semmi meglepővel nem fog találkozni, a többieknek pedig nagyjából két perc alatt sikerülhet megbarátkozni vele.

Az elkövetkező pár bekezdés unalmas felsorolása lesz a mindenki által elvárt funkciók garmadájának. A telefonkönyv 510 szám tárolására képes, jó SE módra nem igazán kedveli a SIM-kártyát, egy névhez több szám is tartozhat, valamint megadhatjuk az email-címét, weboldalát, lakcímét, 50 karakterben egy rövid infót, ha véletlenül elfelejtenénk, kit is takar mondjuk az Anyu nevű bejegyzés (esetleg donhuánoknak, hogy melyik hölgy honnan lehet ismerős, mik a paraméterei, stb). Természetesen társíthatunk hívóképet és csengőhangot is, valamint a hangvezérléshez egy hangparancsot.

Az üzenetkezelés majdnem teljeskörű, SMS, MMS, email egyaránt küldhető és fogadható, ez utóbbi sajnos a hitelesített szerverekkel (pl gmail) nem beszél közös nyelvet. A SMS-memóriával kapcsolatban nem találtam egyértelmű adatot, legalább 100 üzenetet képes tárolni a telefon, természetesen támogatja az összefűzött SMS-eket is. Az MMS-ek a 16MB belső memóriában tárolódnak, a szerkesztés a T68 óta csak kicsit változott felület ellenére gyerekjáték, egyszerűbbet nem is igen lehetne megvalósítani. A szövegbevitelt mindenhol T9 segíti, tanítható, ízlés dolga, hogy vele vagy nélküle egyszerűbb megfogalmazni gondolatainkat.

A szervezőfunkciók között helyet kapott egy naptár, melyben napi, heti és havi nézet egyaránt választható, 300 találkozó és 100 feladat bejegyzésére van lehetőségünk, ismétlődő eseményeket viszont nem tudunk rögzíteni (vagyis csak elég kacifántos másolós-beillesztős módszerrel, azóta már kitaláltak ennél jobbat szerencsére). Jegyzet, visszaszámlálás, stopper, négy alapműveletes kőbuta számológép, kódmemória, és egy (azaz kettő) ébresztőóra kapott még helyet.

A fő kamera VGA felbontású, maximum 640x480 pixel méretű képeket készíthetünk vele, a kor színvonalán ez elment egy csúcsmodellbe, manapság csak mosolyra ad okot az enyhén olajfestmény jellegű "fényképek" nézegetése. Találunk egy másik kamerát is, a belső kijelző alatt, mellette "VIDEO CALL" felirat hirdeti funkcióját. Felbontása QCIF 352x288 pixel, kamera módban nem tudunk vele fényképeket készíteni (de miért is tennénk). Néhány kép, szemléltetésképpen:

Ha már a kameránál tartunk, emlékezzünk meg pár szóban a videohívásról is. Alapvetően egy egyszerű felületet kapunk, bal alsó sarokban a saját ábrázatunkat látjuk, a képernyő nagy részén pedig a hívott fél arca foglalhat helyet, ha elfér. Beállítási lehetőség bőven akad, ha esetleg nem szalonképes a fejünk, átválthatunk a másik kamerára, és környezetünkről adhatunk képes jelentést partnerünknek, van éjszakai mód, tükrözhetjük a képünket (ennek az értelmére nem sikerült rájönni), továbbá egoisták megcserélhetik a két képet, és gyönyörködhetnek saját arcberendezésükben, háttérbe szorítva a vonal másik végén helyet foglaló képét. Némíthatjuk a hangszórót, a mikrofont, és akár ki is kapcsolhatjuk a kamerát.

Helyet kapott egy elég korrekt médialejátszó alkalmatosság is a telefonban, leginkább MP3 fájlok lejátszására. A fentebb említett memóriabéli korlátok miatt sajnos elég szűkösen váltható ki vele egy MP3-lejátszó, pedig tudás alapján teljesen rendben lenne, van hangszínszabályzó (igaz csak öt előre beállított lehetőség közül választhatunk, de ezzel is köröket ver néhány kínai gyártmányú csodára), és fut a háttérben is. Sőt, miután összecsukjuk a készüléket, a külső kijelzőn megjelenik az éppen játszott szám címe, valamint a "progress bar" és az eltelt idő, és a "+" és "-" gombokkal ekkor is lehetőségünk van számot váltani, nem sok kéne hozzá, hogy Walkman-mobil legyen, főleg ha a 2,5-es jack-dugót is számításba vesszük. Kihangosítva elég hangosan szól, a teljes hangerő környékén azonban elég jelentősen torzít is. Ja, és fájó pont, rádió nincs.

Java programok futtatására is van lehetőség, papíron MIDP 2.0 profilú a telefon, azonban sok játék, ami elfut a W810-esemen, nem volt hajlandó elindulni. Az Opera Mini szerencsére gond nélkül működik, és így akár 384kbit/s elméleti sebességgel is gyűjthetjük a naprakész információkat az internetről.

Más telefonnal avagy számítógéppel többféle módon léphetünk kapcsolatba, USB (1.1), Bluetooth (1.2), infravörös kommunikációs csatornát egyaránt választhatunk, bár hozzátartozik, hogy az USB kábel segítségével csak a telefon modemfunkcióját érhetjük el. Hálózaton GPRS és UMTS szabványok segítségével cserélhetünk adatot, EDGE támogatás "természetesen" nincsen, ez nagy hagyomány SonyEricsson berkekben, és hát innen indult.

Nem szóltam még a legalapvetőbb funkcióról, a telefonálásról. A kagyló kialakításból eredően kényelmes a beszélgetés, a hangszóró pont fülre esik, miközben a mikrofon elér a szájig, így elég kevés külső zaj zavarhatja meg mi részünkről a beszélgetést. Ha mégsem lenne kényelmes kézben tartani, kihangosítható a telefon, ekkor a hangerő azonban elég halovány, otthonra még elegendő is, de vezetés közben például sokkal jobban járunk egy Bluetooth headset használatával. Beállíthatjuk továbbá, hogy kívánjuk-e bejövő hívásainkat szétnyitással fogadni, ez ugye korunk elkényelmesedett emberének jól jön, mivel a külső kijelzőn is látjuk, ki hív éppen. A nyitómechanika igen strapabíróra sikerült, kellőképpen masszív és erős, ezt a telefon három éves korának fényében nyugodtan kijelenthetem.

Az akkumulátor annak ellenére, hogy Li-polimer technológiájú és 1260mAh áramot tud tárolni, talán a leggyengébb pontja a telefonnak, bár ebben közrejátszhat azért a tesztelt alany telefóniában mindenképpen hajlottnak számító kora. Továbbá mégiscsak az első 3G képes készülékek egyikéről van szó, a később jövők megkaphatták az újabb fejlesztésű chipeket, melyek tervezése során az akkukímélés is hagsúlyos irányvonal volt. Ha csak GPRS hálózat vételkörzetében vagyunk, öt-hat napot normál használat mellett elketyeg, de 3G hálózaton lógva inkább 2-3 naponta etessük meg, minthogy fél napon át ne legyünk elérhetőek, mert lemerültünk.

Összegzésképpen elmondhatom, hogy megérte a kitartó keresés, egy korrekt tudású telefont kaptam a pénzemért, ha éppen nem utazok sehová, és így nem fontos a zenehallgatás, inkább ebben időzik az elsődleges SIM-kártyám. Bár sok tekintetben eljárt már felette az idő, de különösebb kompromisszumot nem igényel a használata, ha most én lennék a mobilaréna, minimum egy ajánlott pecsétet kapna :)

A képek ezúttal is a W810 típusú telefonommal készültek, a minőségért elnézést kérek.