iRiver E100 médialejátszó

A Sony Walkman okozta csalódás után lássuk, mit kell(ene) tudnia ma egy médialejátszónak.

A kiválasztott

A Sony Walkman médialejátszóval elszenvedett szörnyűségek láttán jobbnak találtam kevésbé neves gyártók termékei között válogatni, aminek egy MediaMarkt bejárás során meg is lett az eredménye, noha a 20m hosszú polcon csak elvétve akadt néhány médialejátszó, a helyek többsége üresen ásított (éljen a piacgazdaság és a nagy választék!). 3 jelölt jöhetett szóba, végül a szolgáltatásokban és kijelző méretben is legtöbbet ígérő iRiver E100 lett a kiválasztott.

Lássuk hát sorban, összehasonlítva nagynevű riválisával, mit tud ez a készülék.

Összehasonlítás

Ár/érték

Míg a Sony Walkman a PhotoHall-ban 29.990 Ft-ot kóstál (MediaMarktban ezzel szemben 34.990 Ft, így anno az előbbi üzletben vásároltam, hiszen "hülye azért nem vagyok"), addig az iRiver az előbbi üzletben nem kapható, viszont a 16%-kal drágább MM-ban is csak 19.990 Ft-ba került (interneten akár 2-3000 Ft-tal olcsóbban is beszerezhetjük + persze postaköltség). Igaz, a Sony 8 GB RAM-ot mellékel készülékéhez, az iRiver pedig csak 2-t, de a Sony áráért úgy bővíthetjük az E100 kapacitását 10GB-ra, hogy 20 Ft-ot még meg is spóroltunk, és persze több mSD kártyát is használhatunk felváltva, nem kell újra és újra adatokat törölni/másolni. Mind szolgáltatásban, mind kijelzőméretben az iRiver egyértelműen nagynevű riválisa fölé magasodik, szóval már első pillantásra nagyon is megéri az árát.

Fájlkezelés

A Sony termékének használhatóságához Windows Media Player 11-re van szükség, máskülönben XP alatt csak az adatok felmásolásáig jutunk el (törlés stb. funkciók hol működnek, hol nem), viszont WMP11 után is bármikor probléma adódhat a fájlok kezelésével, akár felolvaszthatatlan jéggé is dermedhet a készülék (mint az enyém tette). Mindemellett a külső eszközként megjelenő Walkman bitang lassú, órák hosszat is képes eldolgozni egy nagy tömegű képmásolással, beleértve ebbe magát a másolást, valamint utána az adatbázis újraépítését is (bizonyára "remek" minőségű és sebességű RAM-ot tettek bele, a gagyi szoftveréről már nem is szólva). Windows Vista alatt hasonló problémák jelentkeznek, mint XP-n a WMP11-gyel.

Ezzel szemben az iRiver tökéletesen működik cserélhető meghajtóként is, gyors, és még a több száz könyvtárban elhelyezett, több ezernyi autós képet is kb. 20p alatt a készülékre másolta (HC6 Maxell microSD card), párhuzamosan felépítve az adatbázist, amelynek újragenerálása amúgy is csak néhány másodpercet vesz igénybe. Nincs külső eszköz az Intézőben, a készülék és a bele helyezett microSD kártya egy-egy meghajtóként jelenik meg, hasonlóképpen gyorsak, és tökéletesen használhatók.

Míg a Sony termékénél már a könyvtár megjelenítéssel problémák voltak a készüléken, az iRiver tökéletesen megjeleníti a Windows-ban felmásolt/létrehozott könyvtárstruktúrát, és hiba nélkül kezeli a mappákat mind a lejátszón, mind a Windows Intézőben. A Walkman utolsó könyvtár ömlesztésével (csak a legalsó könyvtárak jelentek meg) szemben az E100-on tallózáskor a Windowsban is látott alkönyvtár-rendszer tárul a szemünk elé.

Hardver

Mindkét készülék egyszerű, fekete műanyag borítást kapott, és egyik kijelzőjét sem védi semmiféle fólia, így ha hosszú ideig sérülésmentesen kívánjuk használni médialejátszónkat, ajánlott ezt sürgősen pótolnunk. 1000 Ft-ért kaphatunk műanyag védőfóliát, amelyből 2 db védőlemez vágható. A Sony szabad USB csatlakozójával szemben az iRiverét szilikon takarólemez védi, ahogy utóbbi mSD kártyahelyét is (a Sony nem bővíthető).

A Sony műanyag fejhallgatójával szemben az iRiver párnázott füldugókkal ajándékoz meg minket, amelyek hangminősége egyértelműen jobb a riválisénál, pedig anno éppen erről nyilatkoztam elismerően. Az E100 esetében a Sony által nem biztosított extra a mikrofonos felvételen túl a Line-In felvételi lehetőség (WMA max. 320kbps), valamint a készülékbe beépített hangszóró, amely persze zenehallgatáshoz valószínűleg nem túl gyakran használt lehetőség, de filmnézéshez vagy rádióhallgatáshoz megfelelő.

Szoftver

A Sony csak a nevéhez mérhető arcmérettel vágja fölényesen a képünkbe, hogy segédprogramja csak adataink megadása, és Internetes regisztráció után hajlandó működni (akik ezt megtették, azok szerint csupán egyszerű intézőként működik), így lényegében használhatatlan. Ezen kívül csak egy apró alkalmazást tudunk használni a Walkman információinak megjelenítéséhez.

Az iRiver ezzel szemben tökéletesen működőképes, mindenféle extra szolgáltatással megspékelt, tetszetős alkalmazással lát el minket, amelyben az E100 funkcióit teljes mértékben kihasználhatjuk (kis nézetben komplex médialejátszót kapunk a Windows asztalra), rendezhetjük fájljainkat különböző sorrendben (alapállapotban sajnos csak ömlesztett listát kapunk), lejátszási listákat hozhatunk létre (de ez sem szükséges, mert az adatbázis eltárolja a fájlkezelőben megadott fájlsorrendet), és mindezt természetesen médiatípusokként, azaz zene, videó, kép, és könyv fájlokkal külön-külön. Ha a készülék saját memóriája megtelik, az iRiver szoftvere automatikusan a behelyezett mSD kártya hasonló könyvtáraiba másolja a kijelölt fájlokat. Lehetőségünk van CD-ről rippelni zeneszámokat (többféle formátumban), de erre én inkább a megszokott WAV formátumot használom. Mindemellett persze egyértelműen látszik, hogy az iRivernél a vásárló lehető legmaximálisabb kiszolgálása volt a cél a készülék megalkotásakor.

Ami némi hiányérzetet okozott nálam, az az volt, hogy a rendezés magáról a lejátszóról nem elérhető, illetve hogy alkönyvtáranként külön-külön is meg kell tenni, nem találtam alkönyvtárakra is érvényesíthető opciót (nem kis meló volt a több ezer autós kép könyvtáranként névsorba rendezése). De hát mindez már így is messze túlszárnyalta a Sony Walkman tudását. Mindemellett az iRivernél nyilván úgy vélik (helyesen), hogy egy megvásárolt készülékhez minden, azt kihasználó szolgáltatás (szoftver) jár, és mellesleg nem kívánnak adatokat gyűjteni rólunk, ha mi nem akarjuk. Azaz: megadják a választás lehetőségét a vásárlónak, míg a Sony-t minősíti vásárlói adatvédelmének semmibe vétele. Számomra mindenképpen a kínai megoldás a szimpatikus.

Magán a készüléken is az iRiver a Sony szolgáltatásainak többszörösét nyújtja, több a beállítási és rendezési lehetőség is, a Walkmannek mindössze annyi az előnye, hogy míg az E100-nál a jobb nyíl nyomva tartására jönnek elő a menük (azaz némi késéssel), addig a Walkmannek erre külön gyorsgombja van. Na bumm, semmi sem tökéletes. Az iRiver megjelenése a készüléken diszkrét, fekete alapon fehér és szürke feliratokkal operál, pirossal kiemelve a fontosabb folyamatokat (pl. másolás). A képernyő fényerejét 3 fokozatban tudjuk szabályozni, valamint beállíthatjuk az alvás mód és a kikapcsolás időzítését is.

Amit még fontos megjegyezni: A Sony készülékével szemben az iRiver ismeri a magyar nyelvet (eleve sokkal több nyelv és terület állítható be, mint a Walkmanben), teljes magyar menürendszert kapunk, és a szövegfájlok karaktereinek megjelenítésével sincs semmi probléma. A mellékelt szoftverek viszont nem tudnak magyarul. Az iRiver nem ad teljes képernyős órát (a képernyőn természetesen mindig megjelenik, miképpen minden más, fontos információ), viszont van elalvás és automata kikapcsolás funkciója is.

Képek

A Walkman csak elvétve készített miniatűröket, és az azonos formátumú képek jó részét sem jelenített meg, ráadásul mindig csak a legalsó könyvtárat látta, aminek köszönhetően vagy több ezres lista ugrált az ember szeme előtt követhetetlenül (gyorslapozás), vagy egy örökkévalóságig kellett várni már a D betű eléréséhez is. Ugyanakkor ha egy kép-forgatást kiválasztottunk, akkor minden kép úgy jelent meg.

Az E100 minden könyvtárat, minden képet, minden miniatűrt tökéletesen megjelenít, ráadásul az animált gif fájlokkal sincs semmi problémája, míg a Sony már egy szimpla gif-et sem volt képes megjeleníteni. Képforgatásnál viszont a kínaiak a rosszabbik végén fogták meg a dolgot, ugyanis hiába alkalmazták alapból a fektetett megjelenítést, ha függőleges képeket akarunk a lehető legnagyobb méretben nézni, akkor bizony minden ilyen képet egyesével kell elforgatnunk, újra és újra. Nem találtam kijelzőhöz igazító funkciót.

Videók

A Walkman egyszerűen nem jelenítette meg az állítólag támogatott videókat, akármilyen kódolási beállítással próbálkoztam multikonvertáló programomban. Emlékeztetőül: a Sony nem mellékelt konvertáló programot készülékéhez (ha csak nincs beépítve a felhasználó adatai közzététele nélkül használhatatlan fájlkezelőjébe). A hibajelzéseket viszont akkurátusan és hibamentesen küldte folyamatosan, japános precizitással.

Az iRiver E100-hoz kapunk egy saját videó konvertáló programocskát. Az iRiver Media Converter nem csupán egy egyszerű videó átkódoló, hanem pár apró extrával is kedveskedik a felhasználónak, azaz nem csak különböző minőségi beállításokat adhatunk meg (320x240-es felbontásban maximális beállításokkal is elfér néhány teljes film egy 4GB-os mSD kártyán, vagy 1-2 a 2GB saját memóriában), hanem még azt is kiválaszthatjuk, hogy egy széles vásznú film esetében a széles képet akarjuk megjeleníteni (ez esetben az arányok miatt kisebb lesz a kép a 2,4"-os kijelzőn), vagy kivágjuk a film közepét 4:3 arányban (így elveszítjük ugyan a perifériát, viszont nagyobb lesz a megjelenített kép). Esetleg még nyújthatjuk is a képet, de ezt szerintem nem sokan használják, mert nagyon orz megjelenést eredményez.

Sajnos nálam mindenképpen szétnyújtotta a képet mindegyik beállítás, kivéve az optimalizáltat, amely viszont fekete keretbe helyezi a konvertált filmet, de hamar rájöttem a hiba okára. Ennek elkerülésére szélesvásznú filmek esetében célszerű pixelesen eleve a megfelelő méretarányba konvertálni videónkat (pl. MPEG1 formátumba), amely 16:9 méretaránynál pl. 320x180, így a Movie Converter már helyesen ismeri fel a méretarányokat, ugyanis csak a pixeleket veszi figyelembe, a videó fájlokban elmentett méretarányokat sajnos nem. Az eleve 4:3 arányú filmeket (pl. hagyományos TV-ről rögzített műsorokat) az eredeti méretarányok megtartásával keret nélküli, teljes képernyős formátumba konvertálja, így ezekkel nem lesz problémánk.

A program ezenkívül annyi kívánnivalót hagy maga után, hogy nem szereti a tömörített formátumokat (ezért ajánlott az MPEG1 konverzió). A multikonverziós program, amely totális csőd volt a Sony esetében, XVid MPEG4 kódolással az iRiveren is nézhető filmecskéket produkált, akár szélesvásznú módban is, szóval ezt használhatjuk, ha nem lennénk elégedettek a mellékelt Movie Converter szolgáltatásával, vagy csak közvetlenül DivX-ből (vagy másból) akarunk XVid vagy WMV formátumba konvertálni.

Mindemellett a lejátszani kívánt filmmel azonos nevű feliratokat is beleintegrálhatjuk a videóba (ezt is többféle megjelenítési beállítással), amennyiben ez a fájl (a filmmel azonos néven) rendelkezésünkre áll. Természetesen a megjelenített betűtípus méretét is kiválaszthatjuk, a kínaiak erről sem feledkeztek meg.

Zene

Ez az a pont, ahol a Sony Walkman még használhatónak bizonyult, minden hibája ellenére. Hogy állunk tehát az iRiver-rel? Bizony, emitt is sokkal jobban, mint a rivális esetében, és véleményem szerint ez az igazi szégyen a japánok számára.

A Sony készülékének alapból jó a hangminősége, amit az iRiver is elmondhat magáról. Viszont míg a Walkman-nak problémái adódtak bizonyos fájlformátumok lejátszásával (az igazság kedvéért: az E100 sem ismeri a veszteségmentes WMA-t), valamint mp3/wav/wma körben merült ki a tudása, addig az iRiver képes az mp3-nál jobb minőségű ogg fájlok lejátszására, valamint ismeri a veszteségmentes flac formátumot is, amely remek megoldás a magamfajta audiofil zenemániások számára, hogy kevesebb helyen tárolják a teljes értékű hangfelvételeket (bár egy flac fájl valamivel több helyet foglal a veszteségmentes WMA-nál). A 4GB-os bővítőkártya lehetővé teszi, hogy még flac formátumban is több lemeznyi anyagot vigyünk magunkkal mondjuk egy hosszú útra, de a 2GB alapmemóriába is elfér 3 teljes CD anyaga

A Sony néhány hangzásképével ellentétben az iRiverkétszer annyit nyújt, ami számomra mellékes, mivel mindkét lejátszó biztosítja a felhasználói hangszínbeállítás lehetőségét egy 5 sávos ekvalizer formájában (az iRiver médialejátszóban 10 sávos, Sonynál ilyen sincs). Amit viszont az iRiver pluszban tud, az az SRS/WOW/TruBass/Focus/Felbontás kombinációs lehetőség, amelyekkel egészen elképesztő hangzásokat tudunk elővarázsolni a készülékből. Mindemellett az E100 egyéb lehetőségeket is biztosít a hangminőség maximalizálására; ilyen pl. a letapogatás sebességének beállíthatósága, de akár a felvétel szövegének kiírására is képes, amennyiben azt a lejátszott fájlban eltárolták, vagy éppen a lemez képének megjelenítésére. Mindemellett lehetőségünk van le- és felkeverést választani az egyes számok, illetve léptetések között, és/vagy a számok egymásba fűzését is választani.

Rádió

Rádióvételben nincs különbség a két készülék között, mindkettő megtalálja azokat a rádióállomásokat a fejhallgatót antennának használva, amelyeket az otthoni hi-fim is hallgatható minőségben tud fogni. Felvételi lehetőség mindkét készüléknél rendelkezésünkre áll (iRivernél 320kbps WMA formájában).

Amiben az iRiver többet nyújt a Walkman-nél, az a fájlkezelőben az állomások elnevezésének lehetősége. Akár 20 állomást is eltárolhatunk név szerint (névbeállítások az iRiver Plus3 fájlkezelőben), mi több, lehetőségünk van az otthon, más eszközökben tárolt frekvenciákat kézzel is megadni, ezeket tetszés szerinti sorrendbe rakni (szintén a PC-s szoftverben).

eBook

Ez a funkció a Sony Walkman esetében nem áll rendelkezésünkre (értelmetlen is lenne azon az apró kijelzőn), az iRiver viszont tudja. Többféle betűméretet és lapozási sebességet is alkalmazhatunk (vagy persze kézi lapozást), így a lassabban olvasók, illetve az apró betűket nem jól látók is használhatják a készülék e képességét. Ami zavaró, az az, hogy nem ismeri az elválasztást, így a sorvégi szavak ott törnek, ahol éppen elérik a margót. Viszont tökéletesen jelennek meg a magyar karakterek, míg a Sony már alapból nem boldogul a magyar nyelvvel.

Konklúzió

Az iRiver E100 egy igazi kis mindenes, hibátlan működéssel, és minden elképzelhető szolgáltatással (alig néhány apró hibával, amelyeket kis odafigyeléssel jobban is megoldhattak volna), ami nem csak a hétköznapokban (pl. unalmas kardio edzés közben) avatja remek társsá, hanem hosszú utakon is, hiszen filmeket nézhetünk, zenét hallgathatunk, illetve közben e-könyveket is olvashatunk rajta (főleg, ha magunkkal viszünk még néhány mSD kártyát). Persze nem árt, ha a célállomáson van egy számítógép, amely segítségével feltölthető a sok videózástól esetleg lemerülő készülék, mert hálózati töltőt én nem láttam hozzá. Nálam mindenesetre több órányi zenehallgatás után még meg sem moccant lefelé a töltöttséget jelző kis ikon (a kijelzőt aktívan használó filmlejátszás értelemszerűen sokkal többet fogyaszt). Jóval olcsóbban sokkal többet kapunk a pénzünkért, mint a nagynevű rivális esetében; én lényegében nem találtam rajta olyasmit, amit pluszban elvárnék egy ilyen készüléktől, ami, maximalizmusomat ismerve, saját magam számára is meglepő. Remélem, meghibásodni sem fog.

A Sony NWZ-E438F Walkman számomra továbbra is egy olyan készülék marad, amelynek nagy neve mögött messze nincs a névhez akárcsak megközelítőleg is méltó tudás, ami még hagyján, de ezt az ürességet sajnos a pénztárcánk bánja, ha netán abból indulunk ki, hogy a magasabb árral valamiféle minőséget vásárolunk meg.

Ismét igazolódott az előző cikkben leírt megállapítás: a névtelen (kisebb nevű) gyártóknak muszáj jó minőségű terméket gyártaniuk, ha piacot akarnak szerezni, míg a nagy gyártók egy része pusztán a nevéből kíván megélni.