Tegnap kedves családom felküldött a padlásra, hogy ugyan keressem már meg a régi TV dobozát, ugyanis javításra szorul és valamiben el is kéne szállítani. Kis szájhúzással, de rábólintottam a dologra.Nem sokkal később be is léptem oda, ahol tavaly óta ember se járt, átverekedve pár pókhálón és ezernyi kacaton megpillantottam a hőn áhított dobozt. Nagy léptekben el is indultam felé, nem figyelve hogy mi kerül utamba. Pár pillanat múlva már anyázva elterültem a földön és pokoli tűzzel a tekintetemben kerestem a tettest, aki ezt tette velem és megakadályozott célom elérésében. Nem kellett sokáig kutakodnom, ugyanis pár centire mellettem ott hevert egy bazi nagy négyzet alakú, súlyban és kinézetben egy faragott terméskőre emlékeztető valami. Leporolván a port róla azonnal előbukkant a régen jól ismert Albacomp - True Power felirat, mellette pedig a Turbó rágóimból származó matricák sora, amik szép sorjában (bár minden ízlést nélkülözve) borították a fedelét, aminek szilárdságát a Terminator is megirigyelhetné. Akinek még nem ugrott volna be, bizony az első igazi (sz)ámítógépembe rugtam bele egy isteneset. A TV dobozt nem hoztam ki, ellenben a gépet igen, pár hosszú izzadós perc és megfeszített izommunka után újra eredeti fényében tündökölt az íróasztalomon. Ez a cikk róla fog szólni, a múlt csodáiról, azon hardverekről és szoftverekről, amik mellett felnőttem és amiknek köszönhetően(?) sikerült igazi kockává válnom!

Tehát miután szépen kimosdattam a ''kicsikét'' újra gyermeki szemmel kezdtem tekinteni rá. Eszembe juttatott megannyi kellemes és néhány kellemetlen élményt, ami hozzá köt. Ő egy fekvő házas kis 486-os volt. Kb. ez volt az összes amit akkoriban tudtam róla, de ezt viszont büszkén meséltem minden szembejövőnek, akiknek szintén fogalmuk sem volt róla, hogy miről beszélek és hogy a meleg ártott-e meg nekem vagy csak egyszerűen hibbant vagyok. Dehát ez van no, akkoriban még az informatika nem áramlott be a kis falucskákba, felénk meg végképp nem. Mégis egyik karácsonykor ez a gép figyelt a fa alatt (vagy inkább a fa figyelt a gép alatt, már nem vagyok biztos benne melyik az igaz) Volt neki egy szürkés sárgás árnyalatú monitorja ilyen elérakható monitorszűrővel, amit sosem szabadott levennem, mert kiégett volna a szemem, meg amúgyis féltem, sokat akartam még látni az élet szépségeiből. Bekapcsoláskor halk duruzsolásba kezdett a gépben lévő egyetlen venti, a tápegységé. Pár pillanat múlva pedig elémtárult a csodálatos DOS képernyő, amiről jó ideig fogalmam sem volt hogy mi és hiába gépeltem be, hogy ''játék'' mégse tudtam játszani vele. Aztán mindenttudó unokatestvérem eljött és megismertette velem a parancsokat, úgyhogy immáron örömmel használtam a cd, md és cd\ parancsokat, csak sajnos az rd-t még sűrűbben, úgyhogy néha el elveszett pár kis fájlocska. Nade engem ez sose tört le, csináltam helyettük sok szép könyvtárat, amiket a Volkov Commanderrel mindig örömmel nézegettem, mert végre volt valami, amit ÉN hoztam létre az életben. Voltak rajta játékok is. Lion King, Aladin, Lost Vikings, Wolfenstein 3D és a kedvencem a Doom, ami mindig kifagyott pár pálya után a memória hiánya miatt de ez sose szegte kedvem minden nap órákon át írtottam az ellent a végén már csukott szemmel is. Pár hét múlva kezdte furdalni az oldalam a kíváncsiság, hogy minek kaptam a géphez ilyen mutatóizét (gy.k.: egér) hogyha nem használom semmire. Így felhívtam a gépet eladó ezermester Jani bácsit, aki örömmel közölte, hogy ''há'a vindózhoz köll az''. Na én ennél a mondatnál azt tettem mint a gépem oly sokszor: Lefagytam. Kérdeztem: ''Azmiaz?'' Erre elmagyarázta hogy a villogó bigyula után (gy.k.: kurzor) a doszban írjam be hogy vin és el fog indulni a rencer. Leraktam a kagylót, rohantam be a géphez és a következő játszódott le:

C:\vin [enter]
Bad command or file name!

Vissza Jani bácsihoz, szomorúan olvasom be neki hogy ''bad kommand or file náme''. Majd pár perc csöndes gondolkozás után rájöttünk, hogy biza az duplavé és nem pontos (ahogy ő fogalmazott). Így hát mostmár megvilágosodva duplavésen próbálkoztam és pár perc intenzív szeizmológiailag is érzékelhető recsegős töltés után hihetetlen színkavalkád tárult elém, ami a fekete dosos képernyő után szinte vizuális orgazmust eredményezett. Egy kisgyereknél ezt úgy kell értelmezni, hogy tátott szájjal meredtem 2 centiről a monitorra, miközben a lassú képfrissítés könnyeket csalt a szemembe. Hangosan olvasom: ''Windows 3.1'' Majd hosszas hűűű és még több háááá után kezembe fogtam a cincogót és hevesen mutogattam vele balra jobbra, na meg jobbra meg balra, néha kicsit fel, néha le, majd heves kattingatásba kezdtem ide is meg oda is.
Na a windowsról annyit, hogy két napig ment így, utána letöröltem valamit, ami kellett volna hozzá és soha többet nem indult el. Így maradt a DOS, amihez egyre jobban kezdtem érteni, egyre több parancsot kezdtem ismerni, egyre több eldugott kis játékot találtam és egyre több mappát töröltem véletlenül. A nap felét a gép előtt töltöttem és ha valamelyik játékban a cél előtt pár perccel meghaltam akkorát sóztam a masinéria tetejére, hogy a fél ház beleremegett. (Már értem miért csinálták őket ilyen masszívra.) A szüleim örültek, hogy végre van valami ami leköt és ami érdekel, büszkén tekintettek fiukra, néha még mondogatták is, hogy egyszer nagy számítógépes lesz ez a gyerek. Hát az lett! De addig még sok sok bénázás, nevetés, nyögés és sírás volt az, ami végigkísért az úton és a bajok csak akkor kezdődtek mikor 1 évvel később megkaptam az új Pentium 1-es gépemet, amin bizony már Windows 98 figyelt. De erről majd egy másik nap egy másik történetben! :]