Talán már észrevettétek, hogy Magyarországon mennyire kevesen és milyen rosszul beszélnek idegen nyelveket. Nos mivel én nem igazán azokban a körökben mozgok, ahol az átlagos tizen-huszonévesek, találkoztam már néhány külföldi emberrel, akik viszont(talán a tölünk délkeletre fekvö országokat kivéve) igen jól beszélnek legalább angolul. Sokat gondolkodtam rajta, vajon mi lehet annak az oka, hogy a második világháború után született norvégok túlnyomó többsége meglepöen jó idegennyelv készséggel rendelkezik míg egy magyar középiskolás sokszor még útbaigazítást sem tud kérni legalább egy külföldi nyelven. Legtöbben elöször persze arra gondolnak, hogy a magyar oktatási rendszer túl engedékeny, nincs a diák rákenyszerítve, hogy kommunikáljon, nagy létszámúak az osztályok és kevés az óra. Aztán persze fellángol a nemzettudat, és elkezdünk arra hivatkozni, hogy a magyar nyelv nem mutat rokonságot a germán nyelvekkel, így azok megtanulása során nekünk több eröfeszítésre van szükségünk. Ez természetesen mind igaz és helyénvaló, ám en mégis inkább azt mondanám, hogy el vagyunk szigetelve.

Vajon egy átlagos 6-14 éves gyerek mennyi angol nyelvü anyaggal találkozik viszonyítva az anyanyelvéhez? Egy a tízhez, egy a százhoz? Talán még annyi sem, pont abban az életkorban, amikor fogékony. Könyvet nem olvasnak, még magyarul sem, talán a könyvkiadókat nem hibáztathatjuk ebben, viszont ismervén a tv nézési szokásainkat(felmérések szerint nem ritka az, aki elötte tölti az egész napját), feltehetjük a jogos kérdést, miért kizárólagos a legnépszerübb csatornákon a magyar? Hogy mindenki értse, és így azokat is képernyö elé ültessék, aki nem beszél nyelveket? Ilyen a törvenyi szabályozás?

Vagy csak fel sem merült az igény ennek megváltoztatására.
Minden tiszteletem a magyar szinkronstúdióké és színészeké, de azt hiszem egy kicsit túl buzgón dolgoztak az elmúlt nehány évben, es teljesen megszokottá vált, hogy minden szinkronosan kerül elénk, elörágva és elöemésztve. Nagyon régen láttam feliratos filmet a moziban és az idejét sem tudom, hogy a híradóban, vagy csak úgy az esti film során mikor találkoztam ilyennel utoljára. Az a helyzet, hogy a világszínvonalú magyar szinkron elkényeztetett bennünket, úgymond elválasztott bennünket a világtól, aminek a színvonalát képviseli.
A norvég televíziók gyakorlatilag nem is foglalkoznak ezzel, minden feliratosan jut el a nézökhöz, akik ezáltal fájdalommentesen szívják magukba zsigeri szinten a világ nyelvét.
Talán nekünk sem lenne haszontalan egy kicsit utánozni öket.