Bevezető, fájltípusok, adatbázisok

Mindenki, aki 5 percnél többet ücsörgött már a számítógépe, vagy a kedvenc konzol előtt, bizonyára látta, hogy a mostani modern rendszereket, vagy a rajtuk futó alkalmazásokat nem mindig a leghibátlanabb verzióban hozzák ki. Ám ha még minden figyelmünket megfeszítve sikerül is szinte tökéletes szoftvert alkotni, akkor is előfordul, hogy egy tőlünk független tényező miatt valamiért változtatni kell a kódsoron. Ugyanakkor ha balul sül el egy-egy javítás, nem szeretnénk a milliós projektből egycsapásra hulladékot generálni, így célszerű felvenni a teendőink közé egy online és egy offline verziókövetést is.

A végállomás... Mikor nem tudjuk mit is csináltunk, azt is rosszul.

Ahogy a projekt egyre nagyobb lesz és szépül, fejlődik, úgy lehet szükséges az is, hogy bevonjunk valaki külső személyt is. Mivel manapság senki sem fejleszt jórészt egyedül szoftvert, így a megosztott munka mellett szinte képtelenség lenne követni, hogy ki az aki éppen hónapok óta nem csinál semmit, vagy azt is rosszul csinálja, amit csinál, esetleg ki az, akit jutalmazni illene, mert maga az egyszemélyes csapatmunka.

Munkánk megkönnyítéséhez tehát szükségünk lesz a változásokat követő rendszerre. Ám ne szaladjunk ennyire a probléma közepébe, ugyanis nagyon nem mindegy nekünk, hogy milyen információtartalommal bír a munkánk jelentős része. Előbb vegyük át alapjaitól, hogyan is kategorizáljunk!

Fájltípusok, adatbázisok

Alapvetően, amikor valaki elkezd programozást tanulni, akkor megtanítják, hogy 3 féle fájl fordulhat elő egy gépen:

a, szöveges fájlok, ebből épül fel a forráskódunk jó nagy része.
b, típusos fájlok: ezek binárisok, de olyan binárisok, aminek a teljes szerkezetében egyetlen adat fajta szerepel. Például ilyenek bizonyos adatbázisok
c, típus nélküli fájlok: na ez az, ami bináris, de fogalmunk nincs mi van benne, mert úgy ahogy van: minden.

Ahogy ezt beírtuk az első és utolsó dolgozatba: gyorsan verjük ki a fejünkből örökre. Ugyanis túlhaladta a technika azt a szintet, hogy a szöveges fájl minden karaktere 8 byte és egyetlen EOF jel sincs benne. Ez már csak egy múló emlék. Jöttek-mentek a szabványok, kezdve az UTF8-cal és sehol véget nem érve.

Minden fájlunk bináris, az is, ami szöveges! Nem a tartalma a fontos, hanem hogy a feldolgozó algoritmusunk mit hoz vissza abból a tartalomból.

A cikk eddig a "valódi" formájában. Így kicsit nehéz lenne elolvasni...

Hogy miért térünk ki a feldolgozásra? Azért, mert ha valamit figyelni szeretnénk, akkor szükség van rá, hogy pontosan tudjuk annak a tartalmát és ezzel el is jutunk oda, hogy a fenti csoportosításnak miért volt létjogosultsága.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!