A rokonságot vittem ma el múzeumba. Egy kisebb szakmúzeumról van szó, gyerekekkel kiváló időtöltés ilyen takony időben. Félig jutottunk a kiállítás megnézésében, amikor érkezett egy görög házaspár. A férj szakmabeli; mi több, a görög hasonló múzeumhoz is köze van.

És itt jött a ciki: minden csak magyarul volt kiírva, a kiállítást felügyelő (amúgy lelkes) úr meg legfeljebb oroszul tudott a magyar mellett. Ugye ismerős helyzet? Beálltam tolmácsnak, és nagyjából sikerült is elmagyarázni nekik a dolgokat. Elképzeltem, hogy különben milyen benyomásaik lettek volna: ideutaztak párezer kilométert, aztán egy kukkot sem értenek az egészből.

És akkor ott végiggondoltam, hogy tulajdonképpen ugyanez a helyzet szinte az összes múzeumban, még a nagyokat is beleértve. Idejön valaki a világ túlfeléről, veszi a fáradságot, hogy megismerjen minket (ahelyett, hogy a Mátyás pincében alkoholizálná szét az agyát), csak épp nem hagyjuk.

Úgy saccolom, hogy a fenti kiállítás összes szövegét le tudnám fordítani angolra egy délután alatt; még egy óra lenne a szövegek tördelése, nyomtatása, kivágása. Aztán kicsit jobban általánosítva felmerült bennem, hogy mi lenne, ha más is "örökbe fogadna" egy-egy, szívéhez közel álló múzeumot, és elkészítené az angol feliratokat. Na, mit szóltok hozzá? Elég bevállalósok vagytok? Pár menettel kevesebb játék, pár órával kevesebb webezés, kettővel kevesebb film bámulása, vagy (hogy kicsit elvigyem politikai irányba) eggyel kevesebb tüntetés, hogy "monnyonle!". Az ilyenektől jut előrébb az ország, nem az árpádsávos ordibálástól, nem?

Persze, azt is lehet kérdezni, hogy mi közöm nekem az egészhez. Miért nem a múzeumok csinálják meg az idegennyelvű feliratokat. Hát többek között azért, mert örülnek, ha fűtésre és világításra van pénz. És örülnek, ha nem kerülnek át másik minisztériumhoz, nem zárják be őket stb.