A fölső szomszéd.

No aggyonIsten.

Megvónánk. Én, a szamaram, meg a révész. Ez a kompos részegen döglik a szómán, a szamaram meg görbén fekszik, oszt görbén is les, én meg írom a falu történettyit.

Asztat tudni köll a fölső szomszédrú, hogy csak eccő láttuk az ábrázattyát, majd asztat is elmesélem. Fával bánik, minden kórságot művel belülle, megcsinál bármit. Zsindelyt farag, lajtorját eszkábál, még a sámlimat is tűle kaptam. No, hogy merre jár, asztat tudni löhet. Vastagon van rajta forgács, meg firiszpor, oszt pereg rúla jártában, meg amikó hadonászik. Asztat peniglen nagyon szokik, mikó magyaráz. Annyi firiszpor mindig marad rajta, hogy az embör asztat hiheti, nem löhet szép embör, ha így takargattya magát. Montuk, hogy feredőzzék, nem akar. Mivel jó illattya van a fának, minket nem zavar.

Eggyik estve gyött a rendőrünk, oszt monta mán csak én hiányozok. Nem hiányozok, megvagyok la. Monta ki is plakátóták, falugyűlés van a kocsmába. A fölső szomszéd bepanaszót, mer megkárosítottam. Bizton hiányozok a falugyűlésrű, oszt értem gyütt, hogy odakísérjen, mer szökésemtű lehet tartani. Montam néki, eccer szöktem, akkoris az esküvőmrő, az megérte. A patkolókovács vette osztán el a Borit, oszt rossz nézni asztat a marhanagy embört, ahogy parancsúgat nékije az a némber. Montam engem ne kísérgessen rendőr, nem loptam én sömmit. Asszonta muszáj, asztán megeggyeztünk, hogy kőhajintásnyira gyün mögöttem. Egy pohár borral ért később a gyűlésre, de hamar bepótóta.

No, éppen a fölső szomszédom kárált, hogy én elloptam vón a lécejit. Türelemmel végighallgattuk, mer nálunk ez szokásba vagyon. Osztán felém fordút a népség, oszt várták, hogy béismerjem. No asztat már nem. Amit nem csinátam, asztat minek?
Elmontam az igasságot.
Nagy köd vót, vagy csak én láttam rosszú, téblábótam vaktába. Beléje botlottam valamibe, oszt igen meg is ütöttem a lábomat. Mikó mögnéztem, akkó láttam, hogy deckát rúgtam. Innen is bizonyosságot nyer, hogy nem lecet. Ha mán beléje botlottam, úgy gondútam, hogy haza is viszem mindet. Tanátam, én mán becsületes megtanáló vagyok, akkó az enyimé. Úgyis szándékoztam amollyan szeles kereket csináni, ami matériát csinál az áramos dógokhó, osztán kapóra gyütt.

A fölső szomszédot a guta látta megütögetni ezek hallattyán. Bizonygatta, hogy azok lecek, osztán csak szőrszálat hasogatok, meg mentegetem a bűrkém. Alávaló gazembernek nevezett, de asztat nem monta, hogy minek alávaló. Ezen erőst eltöprengtem. Mikó felnéztem, akkó láttam, hogy a falumbéliek se értik a dógot. Itten láttam esélyét annak, hogy mencsem a helyzetet, oszt a főbira felé fordúva kitártam a karjajim, osztán asztat montam, hogy vegyék mán enyhítésnek a körülményeimben asztat, hogy mijóta megettem a fölső szomszéd kutyája reggelijit, azóta igen megemelte a keritése magasságát. Asztat is elmondottam, hogy illyen állapotok közepette millyen nehéz vót beléje botlani a deckákba. Hazavinni meg rohatt nehéz vót ugyanezen okbó. Mer köll az a szeles kerék, hadd legyék mán matéria, oszt hadd működjék, amit meg tud hajtani.

Vót ottan egy idegen is, oszt elég részeg vót, hogy beleszójjon. Nálunk szabad esztet, mindenki vélekedését meghallgattyuk. Monta nékem jogom van a saját portámon asztat mívelni, ami csak jól esik. Csinálhatok szeles kereket, kusti mindenkinek. Ebbű kisebb vita lett. Törtek a székek, csattogtak a pofonok, osztán a főbíra csak annyit mondott csitt. A mi falunkba hallgatunk a bölcs szóra. Lapogattam a púpot a fejemen, oszt elmontam ennek az idegennek, hogy jogom vóna, de mi csak asztat csinájjuk, ami az egész falunak jó. No az idegen monta el is mén, mer nékije az illyen demokrácija nem is köll. Menjék Isten hírivel.

No, meg is szavazta a falu népsége a dógot. Vissza kell vinnem a leceket, szerintem deckát. Megteszem, meg én. Egy a böcsület. De ha mán tanátam, akkó hadd legyék úgy, hogy néki adom a fölső szomszédnak. Nem vót vita, megengették, hogy jó szívű legyek. A főbíra még asztat is monta, hogy ha mán elzabátam a fölső szomszéd kutyája röggelijét, akkó az a dög megehesse az enyimét. Erre mán a fölső szomszéd igen tiltakozott, csak úgy pergett rúla a firiszpor, hogy a kutyája nem ártott senkinek, oszt minek azzal büntetni, hogy a kezembű egyék. No, emmán ne legyék gond, közösen eszünk egy fazékbú, montam én, mire a fölső szomszéd feszt röhögött. Meg is állapodtunk. Egy álló hétig a fölső szomszéd teszi ki a kutya fazekába az étket a portája elé, osztán a kutya is, meg én is négykézláb zabálunk. Ezzel bé is fejeztük a vitát. Hát a röggelim meg vót ódva egy hétre ingyenbe.

Ittunk még, énekölgettünk, oszt indútunk. Asszongya a rendőr, hogy mán hazakísér. Elég vót eccő kísérni, nem köll. Akkó kísérjem én haza őtet. Asztat se, mer menek haza. Monta az is haza, akkó oda gyün. Hát gyüjjék, de előttem. Othun kiűtünk a pitvarba betőteni a hasunkba a hiányt pájinkával. Idő mútán odamentem vizelni a ganédombhoz, oszt hangosabban köllött mondani a dógokat. A szamaram irigykedve lesett, osztán meghallotta, hogy nem is lészen szeles kerék. Mán igen várta a kolotálását ennek a szerkezetnek. Lett ám ordítás, nem akarta abbahagyni. Monta a rendőr, hogy rúgjam má hasba. Montam nekije ez nálunk nem így megyen. Ithun is demokrácija vagyon. Én a meggyőzés szerszámával élek. Monta az eszköz. Nálam szerszám, oszt előhúztam a vasvellát az eresz alól. Győzködtem a szamarat feszt. Ordított még egy versnyit, osztán má csak nyögdécselt, ahogy szokik, mikó a révésszel kettesbe van. Gondútam ennyi öröm elég is néki, oszt abbahagytam. Kicsit elgörbűt a szamaram. Balra nehezen fordú be, jobbra anná gyorsabban.

Kicsinyt még pájinkáztunk, tereferéltünk, asztán lefeküttünk alunni, de a rendőr úgy horkót, hogy kivonszótam az istállóba, osztán béraktam a szamaram szabad ódalára. Alutt mán az is, a révész meg a másik ódalán hortyogott. Röggel, ha ébrednek, arra biztos fölriadok, nagyon féltékeny a révész. Majd viszem a vasvellát, oszt a gyöngébb pártyára állok. Ennyi mulatság nékem is jár.

Isten tarcson meg jó egésségbe, kedves óvasó.