2024. április 19., péntek

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Telefónia rovat

OnePlus One – nagyon egyben One

Bár tavalyi a készülék, azóta sok dolog történt, ami miatt érdemes kicsit körülnézni a OnePlus háza táján.

[ ÚJ TESZT ]

Bevezető, visszatekintés

Az elmúlt két-három évben, már a hazai felhasználók fejéből is kezd kikopni a „gagyi kínai telefon” kifejezés, és nem alaptalanul. A kínai gyártók közül is vannak régi motorosok, például a Huawei, azonban manapság a szaksajtó sokkal inkább a kisebb, feltörekvő cégek sikereiről és gyakran remek termékeiről szól. Azt mondhatnánk, hogy a OnePlus is egy ilyen cég, azonban abból a szempontból különbözik a Xiaomitól, Meizutól vagy az Oppótól, hogy csupán egyetlen termékkel vannak a piacon, a One-nal.

Nem szeretnék hosszabban írni a cégről, elegendő csupán annyit elmondani, hogy az Oppóból kivált Peter Lau alapította 2013-ban, első és eddig egyetlen telefonjuk pedig 2014 áprilisában jelent meg. Azóta két fontos fordulat történt, amelyet szeretnék megemlíteni, hiszen mindkét esemény erőteljesen formálja a jelenlegi helyzetet.

Az első és inkább negatív dolog, az indiai jogi botrány, amely miatt a cég kezdetben szoros együttműködése a Cyanogennel eléggé meglazult, valamint a konfliktus után nem sokkal bejelentették saját fejlesztésű rendszerüket, a Lollipop-alapú OxygenOS-t, amelynek fejlesztésében a Paranoid Androidot fejlesztő csapat néhány tagja is részt vesz.

Ettől függetlenül a Cyanogen támogatása is megmaradt, és a szintén 5.0-s androidon alapuló CM12S (az S utótag jelöl a készülék exkluzív verziót) is megjelent már a készülékre, viszont a OnePlus Two a cég hivatalos álláspontja szerint az előbbivel a fedélzetén fog piacra kerülni.

A két ROM-ra a későbbiekben még visszatérek részletesebben, egyelőre elég csupán annyi, hogy az alapvető különbség köztük, hogy az OxygenOS, nevéhez hűen, próbál minimalista, AOSP-közeli élményt nyújtani, természetesen néhány extra szolgáltatással, míg a Cyanogenmod tartalmazza az ismert tweakeket, és a korábbi verziókhoz hasonlóan rendkívül részletesen testre szabható.

A másik fontos esemény pedig, hogy március 12-én több európai országban, köztünk kis hazánkban is megindult a hivatalos forgalmazás, amelyről a magyar felhasználók egy budapesti rendezvény keretein belül szerezhettek tudomást, amelyen jómagam is részt vettem.

Maga a meetup rendkívül jó hangulatban telt, bejelentették a OnePlus saját powerbankjét, beszéltek a cég történetéről, sorsoltak pólókat, táskákat, 4 db hordozható akkumulátort, valamint egy 64 GB-os készüléket is. Lehetőség volt megnyomkodni az akkor még béta állapotú oxigénnel telepített telefonokat, valamint az egyéb általuk forgalmazott kiegészítőket, köztük a méltán híres bambusz hátlapot, ami sok júzer szíve csücske.

A hivatalos forgalmazás kapcsán annyit kell még elárulni, hogy április 20-a óta nem kell meghívó, anélkül is bekerülhet a kosárba a kütyü. A 16 GB-os fehér hátlapos verzió bruttó 94.199 Ft-ért, a 64 GB-os Sandstone Black verzió pedig 104.990 Ft-ért vihető, vagyis pontosabban rendelhető haza. A postaköltség attól függően, hogy milyen szállítási módot választunk, 5 és 10 ezer forint körül alakul. Lássuk, mit kapunk a pénzünkért!

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Előzmények

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.