A fogyasztói társadalom kiváló lenyomata az, amivé a mobiltelefon ipar manapság vált. Gondoltam írok pár szót a témáról, mivel egyrészt bő tíz éve dolgozom benne, másrészt pedig a jelenlegi "útkereső" vagy "átmeneti" időszak kifejezetten zavar.
Hogy miért hívom így? Kezdjük kicsivel régebbről. Nem szándékom történelmi áttekintést adni, csak kiragadnék néhány pontot azok közül, amelyek a mai időszakig vezettek. A 90-es évek elején kezdődött itthon a vezeték nélküli telefonok térhódítása, az akkor még nehézkes és igen drága analóg mobilokkal. Sokan emlékeznek a táskányi Ericssonra, amely akkoriban igazi státuszszimbólumnak számított. A szolgáltatás szinte csak a voice-ra, vagyis hang alapú forgalomra korlátozódott. Lassan indult be a szekér, aki meg akarta venni a drága készüléket a havidíj vagy bármilyen hívásdíj előtt egy tetemes „belépési díjat” is le kellett szurkolnia, nem beszélve a hívás fogadásért fizetendő forintokról. Ez mai szemmel - amikor a szolgáltatók lasszóval kapkodják el egymás ügyfeleit - furcsának is tűnik. Az emberek fontos dolgokat beszéltek meg telefonon, háromszor is meggondolták mikor használják, amit pedig lehetett vezetékes vonalon intéztek. A fejlődés rohamos volt, és az analóg technológiát az évezred végére szinte teljesen kiszorította a GSM.
A GSM, amely a beszéden kívül rengeteg mindenre alkalmas. A rengeteg minden gyűjtőneve VAS, azaz Value Added Service – értéknövelt szolgáltatás. A szolgáltatók gőzerővel indultak el ebbe az irányba, azt a célt tűzve maguk elé, hogy a bevételeiket ezekkel az extra szervizekkel növeljék tovább. Ez bizony kétélű dolog, mert azt hogy melyik szolgáltatás hozza meg a fejlesztésébe ölt milliókat igen nehéz megjósolni. Az SMS-től eleinte semmit nem vártak annak nehézkessége miatt, s mára a voice után az egyik legerősebb szolgáltatássá vált. Megjelent a WAP, az MMS, a GPRS, a videótelefon, ám közel sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Az emberek a telefont leginkább arra használták, amire ki lett találva, hívásokat indítottak és fogadtak.
Ezzel párhuzamosan a készülékgyártók is rohamos fejlesztésekbe kezdtek, kijöttek a kamerás, MMS képes mobilok, majd a két kamerás, videótelefon lehetőséggel felszerelt készülékek, és a verseny igen erősen eltolódott az integráció irányába: zsúfoljuk tele a dobozt minél több nem-telefon funkcióval, tegyünk bele java-t, legyen benn zseblámpa (amely vész esetén S.O.S szignálban villog), kép editor funkció amivel a kis kijelzőn lehet a pixeleket bűvölni, és még egy rakás egyéb, amelyek javát az átlagember szinte sosem használja. Olyan ez, mint autóban a SUV; méregdrága terepjárók amivel legritkább esetben mennek terepen, ha meg is tennék az első faág százezres kárt karcolna a lakkba.
A telefon divatcikké, személyiség kifejező eszközzé vált szimpla használati tárgyból. Mintha egy hajszárítót pakolnának fel csupa olyan többletszolgáltatással, amelynek semmi köze nincs hajunk szárításához. A sok haszontalan dolog mellett viszont kialakult a jövőkép, a telefon egyfajta személyi titkárrá, mindenessé, univerzális eszközzé válik. Csakhogy a mai darabok többsége erre még nem érett meg, kapizsgálja ugyan az irányt, de – „hála” a végletekig pörgetett termékciklusnak – a készülékek nagy része (tisztelet a kivételnek!) félkész software-el kerül boltba, nincs idő a tesztre, a finomhangolásra, az optimalizálásra, így a mai „okostelefonok” lassúak, bosszantóak (lásd telefon – PC szinkronizáció, legtöbbünknek okozott bosszantó órákat), és a beléjük integrált funkciók is félkészek. Egy PSP többet tud mint egy N-Gage, egy átlag PDA többet tud mint egy telefonba integrált, egy standalone GPS pontosabb mint telefonos társa, a fényképezőgépről, kameráról inkább nem is beszélnék. Szóval vannak, de ha nem elégszünk meg a középszerrel meg kell venni az adott funkcióból direk erre a célra kitalált gadgetet.
Ezért nevezem átmenetinek ezt az időszakot. Az első fecske, ami talán a jövőt mutatja az iPhone. Persze lehet szidni mennyi minden hiányzik _még_ belőle, azonban a koncepció a fontos. Az Apple nem egy telefont rakott tele egyéb funkciókkal, hanem fejlesztett egy készüléket amivel telefonálni is lehet, mellette viszont teljes értékű iPod, vagy netbrowser, s mindezt stabil, gyors és használható software-el.
Itt tartunk most, illetve ami az érdekes a dologban, hogy ez az európai helyzet. Ha arra vagyunk kiváncsiak milyen a jövő, elég megnézni mi van Japánban vagy Dél-Kóreában. Az, hogy hol fogunk 3 év múlva tartani talán még látható, de ebben az iparban aki 15-20 évben próbál gondolkodni csak hazardírozik. Ami most látszik, hogy előbb-utóbb lesz egy integrált kütyünk, melyen a szolgáltató sem az adatforgalomért sem a hívásokért nem számláz, észre sem vesszük hogy milyen csatornán kommunikál és kiválóan ellát minden számunkra szükséges feladatot. Persze akkor sem lesz profi fényképezőgép méteres objektívvel, de minden kütyüt ami a méretében elérhető a megfelelő minőségben fogja integrálni, s nem kell majd 3-4 bizbaszt (és 3-4 töltőt, 3-4 kábelt) magunkkal cipelni akkor sem ha nem vagyunk hajlandóak kompromisszumokra.
Addig is, nekem a telefon hívásra, a PSP játékra a kompakt kamera fényképezésre való, és ezzel nem vitát akarok indítani, hiszen tudom hogy a mai telefonokkal is jól el lehet játszani a wc-n ülve, vagy lefotózni az autónk sérülését egy baleset után, kirándulni mégis viszem a fényképezőgépet. Szóval kitartást és türelemet ehhez az időszakhoz, s ha vége, betehetjük a szekrénybe a mai "okos" telefonunkat a C64 és Spectrum mellé, bár egyáltalán nem érdemli meg.
