Minimal-modding a maximumon

Szerző: nemethati | Dátum: 2010-06-03 12:24 | Rovatok: Számtech / Modding | Típus: Teszt

tartalom

[ Új cikk ]

Bevezető gondolatok:

Több mint egy éve kezdtem el foglalkozni a modding-al. Első számítógépházam mindjárt az elején áldozatául is esett a hirtelen jött hobbinak, így szereznem kellett helyette egy másikat...

Tavaly ilyenkor...

Megvettem a Casetek 10182B típusjelzéssel ellátott termékét, használtan. Egy kicsit már "csinosított" is rajta a gazdája, még parafával is kibélelte.

Egy elrontott festés, ami nem lett befejezve

Birodalmi lépegető félkészen

Járt hozzá öt darab 80 mm-es ventilátor, narancs színű SATA és IDE kábel, továbbá egy UV cső.
Némi gondolkodás után be is került a házba minden hardver, az akkori "belépőszintű" vízhűtésemmel együtt.

A kis L20-as csendben duruzsolt

A kettő slim radiátor is szépen tette a dolgát

Tulajdonképpen itt kellett először szerkezeti átalakítást eszközölnöm: négy lyukat vágtam, amibe aztán szépen bele tudtam tenni a radiátor csatlakozóit. Kábelek rendezgetésével nem foglalkoztam.
Építettem egy működő vízhűtést, méghozzá igencsak költséghatékony módon. A gépnek szinte alig volt hangja.
Első próbálkozásra nem is rossz, örültem hogy sikerült összeraknom és közben még sok érdekes/hasznos információra is szert tettem. Természetesen a fórum topikjait látogatva.
A végeredményt nézegetve arra gondoltam: tudok én ennél jobbat is! Alig működött pár hónapot és máris újra darabokban volt a rendszer.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Második menet

az első 6 hozzászólás a cikkhez

(#1) BloodRay

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:39:05

BloodRay
(PH! addikt)

Gratulálok, nekem nagyon tetszik! Gyönyörű lett! :R

Készülő oldalunk: ||YFilm, esküvői és rendezvény felvételek, reklámok készítése-> http://www.yfilm.hu || // "A gép pentium 4-es. Mit mondjak még róla?! Leírom mégegyszer. PENTIUM 4." -► Henky83

(#2) adamka16

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:39:25

adamka16
(őstag)

Grat. Szép írás nagyon!
A végtermék is nagyon tetszetős lett, mondjuk sok munka után nemcsoda.

1 van csak ami nem tetszik a ventik a ház tetején, valami szép disegn-os darab szebb lett volna, de összességében tényleg jó lett a végeredmény. Esetleg az árakról tudunk valamit amibe került a cucc? vizes részen nagyjából otthon vagyok, de pl festés, ilyesmi mennyibe fájt?

(#3) luw2win

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:40:23

luw2win
(őstag)
(LOGOUT blog)

Iszonyat precíz és nagyon szép munka :R

.“Azért nem jut olyan sok ember sehova az életben, mert a hátsó kertben keresgélik a négylevelű lóheréket.”

(#4) Gude

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:42:13

Gude
(senior tag)

Ügyes munka! :C

"Nos, ami engem illet, én optimista vagyok - semmi értelme sincs annak, hogy más legyek."(Winston CHURCHILL)

(#5) tálusz

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:47:35

tálusz
(tag)

Minden elismerésem, nagyon baba lett! :C

(#6) Zodicus

Új Válasz Privát 2010-06-03 12:48:16

Zodicus
(fanatikus tag)

Na ez a nem semmi.. Gratulálok, gyönyörű lett!