Microsoft Security Essentials 2.0

Szerző: GoodSpeed | Dátum: 2011-01-04 12:30 | Rovat: Számtech | Típus: Bemutató

tartalom

[ Új cikk ]

Microsoft Security Essentials 2.0

Előszó

A Napokban jelent meg a Microsoft ingyenes vírusirtójának 2.0-s végleges - azaz már nem béta -változata. Ennek apropóján egy pár sorban tartanak egy rövid emlékeztetőt.

A M.S.E első verziója 2009 szeptember 29.-én jelent meg eredetileg csak hat nyelven, melyek között nem szerepelt a magyar. A honosított verzióra hosszú hónapokig kellett várni, és eleinte még csak az angol verziót is körülményesen lehetett beszerezni. Szerencsére később felülbírálták ezt a gyakorlatot, és a szoftvert elérhetővé tették valamennyi olyan nyelven - de nem valamennyi Windows verzióra -, melyre maga a Windows is elérhető.

Van azonban még mindig egy kis szépséghiba , a Microsoftnak van egy félig meddig támogatott Operációs rendszere a Windows XP Professional x64 Edition, melyet ilyen szempontból egyáltalán nem támogat a Microsoft - csak biztonsági frissítések vannak illetve a Windows Defender - , tehát a szoftvert hivatalosan nem lehet rá feltelepíteni. Jómagam ezt azért sajnálom - mert bár már csak a polcomon van a 64-bites XP , tehát nem használom - anno amikor kicsengettem érte a több mint 40 000 Ft-ot 2005-ben nem erről volt szó :)

Update : F34R fórumtársnak sikerült használnia 64-bites XP-n is részletek ITT . Köszönet az információért ;)

Az 1.0-ról magam is írtam egy bemutató cikket amint az elérhetővé vált magyar nyelven, és bár a szoftver küzködött bizonyos szempontból hiányosságokkal összességében elégedett voltam vele, és a 2.0 megjelenéséig végig ezt használtam.

A Security Essentials-al a Microsoft úgy nyújt komplett biztonsági platformot, hogy maga az M..S.E nem tartalmaz tűzfalat . Hogy lehet ez ? A válasz egyszerű, valamennyi jelenlegi támogatott Windows Operációs rendszer tartalmaz eleve egy telepítéskor - azaz alapértelmezetten - bekapcsolt szoftveres tűzfalat. A Windows XP is, de biztonsági szempontból előnyösebb ha a csaknem 10-éves rendszerre egy harmadik féltől származó "portást" választunk , amely képes nem csak a bejövő hanem a kimenő forgalmat is szűrni. Fontos megjegyezni, hogy bár a Microsoft Security Essentials elérhető Windows XP-re is, funkcionalitását tekintve azonban csorbulva érkezik a matuzsálem korú rendszerre. Ennek technológiai oka van. Nevezetesen az, hogy a Windows Vistától kezdődően, a Microsoft egy sokkal hatékonyabb tűzfal modellt vezetett be, melynek evolúciója igazán a Windows 7 rendszereken bontakozott ki. Az újabb rendszerekkel érkező gyári tűzfal tartalmazza a Windows Filtering platform technológiát , ennek egyik tulajdonsága, hogy az új rendszerre fejlesztő programozók a rendszerbe épített tűzfal egyes részeit beépíthetik saját alkalmazásaikba.

Az M.S.E 1.0 esetében ez még nem jelentett problémát, de a 2.0 már a korai béta verzióktól kezdődően - a teszt időszak csaknem 4 hónap volt - erre a technológiára is támaszkodik, szorosan integrálódik a Windows tűzfalába, amennyiben a rendszer Windowes XP-nél újabb, és ellenőrzi a hálózati forgalmat is. Persze csak akkor ha Windows 7 esetében sem használunk más alkalmazást. A magam részéről az Agnitum Firewall Pro 7.0.4-et használom - még nem készültem el a 7.0.x-es cikkel de folyamatban van, ezért linkelem egyelőre a 6-os-ról készült írásomat mely egyébként szintén Windows 7 kompatibilis - tehát az én szempontomból ugyan nem lényeges a Windows Firewall integráció , de azt kell ,hogy mondjam a Windows 7 tűzfala az M.S.E 2.0-val nagyon hatékony kombináció.

A kritikusok az 1.0 készítőinek olyasmiket róttak fel, mint a hiányzó web védelem - habár érzékelte a fertőzéseket de túl későn hogy meggátolja annak létrejöttét - , vagy a nem túl erős heurisztikus motor, és a sebesség. Nos az új verzió kapott hatékony web védelmet, és újragondolt heurisztikus motort, ezen felül pedig a teljesítménye is tovább nőtt, valamint szélesedett a testre szabhatósága is a beállítási lehetőségek kibővítésével.

A cikk még nem ért véget, kérlek, lapozz!

Telepítés / Frissítés

az első 6 hozzászólás a cikkhez

(#1) Torry

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:41:40

Torry
(PH! addikt)

Egy ideje már én is MSE-t használok, elégedett vagyok vele.
Volt már Eset, Avira, Avast... egyébként tök ugyanolyan mind, kártevővel már több éve nem találkoztam.

(#2) Jim Tonic válasza Torry (#1) üzenetére

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:51:11

Jim Tonic
(PH! kedvence)

Detto. Mióta kijött.
Amúgy az XP tűzfala tényleg nem ellenőrzi a kifelé menő forgalmat? Nekem úgy rémlik, hogy igen.

de mindegy, van különbség az átlag fészbuk user meg a terrorista között... az utóbbival lehet tárgyalni... (C) bambano

(#3) z0d1AK

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:51:36

z0d1AK
(VIP)
(LOGOUT blog)

Avastról megéri áttérni rá? Vagy nem?

| Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. | Nokia 100 - 4999 forint |

(#4) ^Clown válasza z0d1AK (#3) üzenetére

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:54:34

^Clown
(PH! kedvence)
(LOGOUT blog)

Bennem is felmerült ez a kérdés :)

ZTE Skate Nillkin tok fekete színben! | ZTE Skate matt fólia | IBM - Lenovo pöcökegér / trackpoint | Intel Pentium matrica --> http://bit.ly/eLWpUo

(#5) z0d1AK válasza ^Clown (#4) üzenetére

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:57:27

z0d1AK
(VIP)
(LOGOUT blog)

Igazából az Avasttal sincs bajom, bár sokat nem szoktam nézni.

| Nem én vagyok bezárva közétek. Ti vagytok összezárva velem. | Nokia 100 - 4999 forint |

(#6) F34R

Új Válasz Privát 2011-01-04 12:57:41

F34R
(PH! addikt)
(LOGOUT blog)

Annyit pontosan ell kell mondanom hogy telepíthető X64-s Xp alá is csupán a Win 7 x64 telepítőjét kell leszedni hozzá és működik 100%-an hiszen nekem is ilyen rendszerem van és fel is tettem rá :D

hirdetéseim : http://bit.ly/Ad2BQ8