A fordító előszava: A bloghoz való visszatérésemhez azt hiszem sikerült egy kellően hatásos cikket választanom.

Meddig még?

Írta Eduardo Galeano
2006. július 28.


07/28/06 ''IPS'' -- - Egy ország két másikat bombázott. Büntetlenségén meg is lepődhetnénk, ha nem lennénk már hozzászokva. A nemzetközi közösség félénk tiltakozásaira válaszul, Izrael elismerte: történtek hibák.

Meddig hagyjuk, hogy hibának nevezzék ezeket a szörnyűségeket?

A civilek mostani öldöklése egy izraeli katona elrablásával kezdődött.

Meddig hagyjuk, hogy egy izraeli katona elrablása igazolja a palesztin szuverenitás megsértését?

Meddig hagyjuk, hogy két izraeli katona elrablása igazolja a teljes libanoni nemzet foglyul ejtését?

Az európaiak kedvenc sportja évszázadokon át a zsidók gyilkolása volt. Auschwitz logikus következménye volt a terror ama áradatának, ami valaha egész Európán át hömpölygött.

Meddig kell még a palesztinoknak és más araboknak olyan bűnökért fizetnie, amelyeket nem ők követtek el?

A Hezbollah még nem létezett, amikor korábbi támadásaiban Izrael lerombolta Libanont.

Meddig vesszük még be a megtámadott támadó meséjét, amely terrorral lép fel, hogy megvédje magát a terrorizmus ellen?

Irak, Afganisztán, Palesztina, Libanon: Meddig hagyjuk még, hogy Izrael és az USA büntetlenül töröljön el egész államokat?

Abu Ghraib kínvallatása, amely a világon általános undort váltott ki, nem új nekünk latin amerikaiaknak. Hadseregeink vallatási módszereiket a School of the Americasban tanulták, ami mára ugyan nevében már megszűnt, de a gyakorlatban tovább él.

Meddig nézzük még el a kínzás törvényesítését?

Izrael az ENSZ közgyűlésének és egyéb testületeinek mintegy negyvenhat határozatát hagyta figyelmen kívül.

Meddig élvezheti még Izrael a szelektív hallás nyújtotta előnyöket?

Az Egyesült Nemzetek mindig csak ajánlásokat tesz, de határozatokat nem hoz. Ha mégis határozatot hozna, az USA gondoskodik megvétózásáról. Az ENSZ Biztonsági Tanácsában az USA negyven Izraelt elítélő intézkedést akadályozott meg.

Meddig jelent még egyet az Egyesült Nemzetek az Egyesült Államokkal?

Sok vér folyt, amióta elvették a palesztinok földjeit és otthonaikat lefoglalták.

Meddig kell még a vérnek folynia, hogy az erő végre érvényt szerezzen annak, amit a jog elutasított?

A történelem minden nap, évről évre ismétli önmagát és tíz arab hal meg egy izraeliért. Meddig ér még fel egy izraeli élet tíz arabéval?

A lakosság teljes lélekszámára kivetítve az Irakban meghalt 50.000 polgári áldozat —többségükben nők és gyerekek—800.000 amerikainak felel meg.

Meddig nyugszunk még bele, mintha a szokásjoghoz része lenne, hogy irakiakat öljenek egy esztelen háborúban, amire már semmilyen mentség nincs?

Miközben a nemzetközi figyelem az iráni atomprogrammal van elfoglalva, a legkevésbé sem nyugtalanít senkit, hogy Izrael 250 atombombával rendelkezik, annak ellenére sem, hogy az ország folyamatosan az idegösszeomlás szélén áll.

Ki hitelesíti az általános veszély-o-métert? Talán Irán volt az az ország, amelyik atombombákat dobott Nagaszakira és Hirosimára?

A globalizáció korában a szólásszabadságnál hatékonyabb eszközzé vált a nyomásgyakorlás. A palesztin területek jogtalan megszállását háború helyett béketeremtésnek hívják. Az izraeliek patrióták, a palesztinok terroristák, mégis a terroristák kongatják a vészharangokat.

Meddig közvetíti a média még a félelmet a hírek helyett?

A mészárlás ma is folyik és félek ez se nem az első, se nem az utolsó, amelyet elhallgatnak. Talán megsüketült a világ?

Meddig talál még üres fülekre a meggyalázottak jajgatása?

Gyerekeke halnak meg, a bombázások áldozatainak több mint egy harmada gyermek.

Antiszemitának nevezik azokat, akik fel merik emelni hangjukat a gyilkolással szemben.

Meddig nevezik még az államszintű terrorizmus bírálóit antiszemitának?

Meddig engedünk még a zsarolás eme groteszk formájának?

Antiszemiták-e azok a zsidók, akiket elborzaszt az, ami a nevükben történik? Hát nincsenek az arabok közt, akik bár védik palesztin hazájukat, elítélik a fundamentalista őrületet?

A terroristák egyformák: akár a kormány tiszteletreméltó tagjai, akár magányos merénylők, akár egyedül dolgoznak, akár a hidegháború óta a totalitárius kommunista diktatúra ellen keményen dolgozó sejtekben. Teszik mindezt Isten, Allah vagy Jehova nevében.

Meddig nem veszünk még tudomást arról a tényről, hogy a terroristáknak nem számít az ember élet és tetteikkel egymást éltetik?

Hogy nem vesszük észre, hogy Izrael és a Hezbollah háborújában ártatlan libanoniak, palesztinok és izraeliek halnak meg?

Most sem világos, hogy az afganisztáni és iraki háború, Gáza és Libanon megszállása a gyűlölet melegágyai, amely fanatikust fanatikus ont ki magából?

Az ember az egyetlen faj, amely egymás kölcsönös kiirtására specializálódott.

Évente 2.5 milliárd dollárt költünk hadászati célokra. A szenvedés és a háború egy tőről fakadnak.

Meddig törődünk még bele, hogy számiunkra az egyetlen lehetőség ez a halált imádó világ legyen?

Eduardo Galeano, uruguayi író és zsurnaliszta, a Latin-Amerika nyitott erei és a Tűz emlékezete című könyvek szerzője.

A cikk angol eredetie itt olvasható: [link]

finest