A PH! közösség tagjai ezerszámra bámulnak naphosszat TFT monitort, nagyon sokan közülük notebook kijelzőt, a többségnek mégis örök rejtély marad, hogy mi lapul a szürke felszín mögött. Nemrég egyik topikban [link] fórumtársunk beázott kijelzőjét készült elsiratni: elég volt egy picike pezsgő, majd egy kevéske nedves törlés, és a kijelzőn máris letörölhetetlen foltok éktelenkedtek. Az ennek nyomán kialakult beszélgetés során derült ki, hogy igazából egyik hozzászólónak sincs pontos elképzelése arról, hogy mi is az a világító ''izé'' abban a keretben. Volt aki türelmes várakozást preferálta, volt aki a kijelzőt védő -amúgy nem létező- plexilapot rögzítő külső műanyag káva eltávolítását, majd a folyadék letörlését javasolta, más a feladat kvázi megoldhatatlansága mellett tört lándzsát. Már akkor fölmerült bennem a gondolat, hogy a dilemma feloldása végett nem az internet poros oldalait fogom böngészni, hanem inkább egy régi notiból kiszuperált, reménytelenül megkopott felületű panelen kéne gyakorolnom a XVI. századi orvoslás forradalmi eszközét: a halvaboncolást, hiszen a közvetlen tapasztalatot nem pótolhatja száz kép sem (azt meg sem említem hogy 1*kép=1000*szó), erre azonban időhiány miatt nem kerülhetett sor.

Minap azonban váratlan lökést kapott a projekt: egyik hallgatónőnk erősen legörbült szájjal hozta majdnem vadonatúj Fujitsu-Siemens Amiloját, melyre igen óvatlan módon monitortisztító folyadékot szórt, ami annak ellenére, hogy kis mennyiségről volt szó, és a kijelző vízszintesre volt állítva, mégis annak rendje és módja szerint diszkréten becsorgott a kijelző alján. A képernyőn egész a fölső széléig érő, hatalmas, halvány foltok, lejjebb kisebb spriccelt mintázatú világosabbak, azok közepén pedig a háttérvilágítást korlátlanul áteresztő ragyogó fehér pacnik pöffeszkedtek. (Az már csak hab volt a tortán, hogy a balul elsült tisztítási műveletnek a billentyűzet is -mint mostanra kiderült: véglegesen- áldozatul esett.)



A szerviz a kijelző cseréjére első ránézésre 65 ezer forintot mondott. Nem volt veszteni valónk, a panel reménytelenül nézett ki, és mivel vegyszerről volt szó, a nyomtalan kiszáradásban sem reménykedhettünk. Így hát nyugodt szívvel ragadtam csavarhúzót és szikét -a boncolás az boncolás- hogy egy drasztikus beavatkozás keretében ne csak a javításra tegyek kísérletet, de egyben fény derüljön a notikijelzők rejtélyes belső szerveire is.

A panelt fedő káva leszerelésére nem fecsérelnék sok szót. A kijelző fölső szélén hagyományosan a kis gumilábak, alul hagyományosan kis kerek ragasztott fedlapocskák alatt megbújó csavarok oldása után a káva óvatos alányúlás és némi feszegetés során lepattintható volt. A kijelző fedlapját a zsanérkerethez rögzítő csavarok szintén nem jelentettek gondot. A kijelző fedlapja ezután óvatosan hátrahajtható, de közben vigyázni kell a benne futó kábelek épségére: nem csak a TFT széles szalagkábele, de a háttérvilágítás tápmadzagja, és esetünkben a WLAN antennájának útja is erre vezet. A háttérfény kábelének csatlakozója egy kis csavarhúzóval óvatosan kipattintható a kijelző aljában fészkelő inverter végéből. A panel széles szalagkábelét a kijelző felőli végén érdemes oldani: a csatlakozást többnyire ragasztószalag biztosítja, ennek óvatos lehúzása után a csatlakozó már könnyen szétjön. Ekkor már csak a panelt a zsanérkeretbe rögzítő pár (esetünkben négy-négy oldalsó csavart kell kipödörni, és a panel szabad!

Itt látható az életéért reszkető delikvens hanyatt,



majd hasmánt:



Látható, hogy a panelt egy vékony fémkeret tartja össze, valamit egy-két csavar és sok-sok ragasztószalag.
A bontás a ragasztószalagok gondos, óvatos eltávolításával kezdődik:



Némelyekkel nem érdemes sokat vacakolni, a lekapirgált ragacsot úgy sem tudjuk majd visszaragasztani, így nemes egyszerűséggel átnyisszantottam szikével a keret szélénél. A panel két oldalán végigfutó nyákokat fedő ragasztószalag némileg vastagabb volt, így azt többé-kevésbé sikerült egyben lehúzni:



Mindazonáltal nem gond, ha itt-ott elszakad, lényeg hogy a nyákoknak és az azokat a panellal összekötő szalagkábeleknek ne essen baja.
Miután gondosan meggyőződtem arról, hogy sehol nem maradt épségben ragasztószalag, a panel fémkerete a fehér műanyag alaphoz rögzítő patentoknál apró csavarhúzóval óvatosan lepattintható lett -bár sajnos eközben a műanyag keret az egyik sarkánál elrepedt, szerencsére a fémkeret miatt ez kevéssé számított:



A keretjét vesztett panel hasára fordításakor a kijelző nyomban igyekszik atomjaira hullani.
A panelon összesen két darab csavart találtam, amiknek kioldása után kiszabadíthatóvá vált a panel egyetlen(!) fénycsövét rejtő fémsín:



A fénycső óvatos kifeszegetése közben több potenciálisan halálos reccsenés is bekövetkezett, a projekt fölött itt egy kicsit az ''utánam a vízözön'' hangulata lengett...

A két nyákot az egyik sarokban összekötő kis szalagkábel a csatlakozó kioldása után könnyedén kihúzható. A két nyák rá van ragasztva a fehér műanyag alapra, ezeket nagyon óvatosan szedtem föl, ezután a két lap oldalra akadálytalanul kihajtható volt:



A nyákok kihajtása után a kijelző végre föltárulkozik:



A fémkeret alatti első réteg maga a TFT panel: füstszínű, átlátszó műanyaglap, mindenféle cserélhető védőréteg nélkül, aminek a széleiről a már említett nyákok fityegnek élettelenül. Fény felé tartva jó láthatók a pixelek. Ez alatt, a műanyag alaptálcában mindenféle fóliaszerűségek figyelnek, amikről hamarosan ki is derül, hogy számosan vannak:



A TFT kiemelése után nyomban látható volt, hogy a rétegek között napok múlván is bőségesen tocsog a folyadék:



Így hát késlekedés nélkül nyomban megragadtam professzionális TFT-javító készletem hűséges eszközeit: a pihe-puha konyhai papírtörölközőt,



valamint a takarítónő szekrényéből elemelt high-tech tollseprűt,



és nekiláttam.

A TFT maga szimpla esetnek tűnt, ezért hanyag mozdulattal félre is tettem, és elkezdtem kihámozni a fóliákat.
A TFT alatti első egy fekete szélű, matt fólia, ami vélhetően a fény végső, egyenletes szétterítéséért felel:



Gyorsan ment is a direkt nagytisztaságú javítóműtétekre kifejlesztett tisztítómedence tisztítófolyadék-bevezető szelepe alá...



...ahonnan némi lötybölés után a rozsdamentes faasztalra terített papírtörölköző-ágyra került, ahol még több papírral finoman nyomkodva, gondosan leitattam. Az egész művelet során aggályosan óvakodtam az erősebb dörgöléstől, valamint a fóliák látható részének kézzel való megfogásától, amiket legjobb egészen elkerülni! A fóliák szerencsére két oldalukon fogantyúként is kiválóan használható kis fülekkel vannak pozicionálva az alaptálcán, így csak a sorrendjüket kellett fejben tartani, a pozíciójuk adott volt. A fülön lévő kis lyuknál fogva a fóliát rajzszöggel kitűztem a faliújságra a heti hírlevél alá, száradni.

Eközben a következő fólia tetején megszáradt a lucsok, így nyomban látható volt, hogy a kijelzőn a kiszáradás sem segített volna: a monitortisztító folyadék messziről is kiválóan látható, ronda foltot hagyott.

A második fólia igen érdekesnek bizonyult:



Mint kiderült, tulajdonképpen párjával együtt ez a fólia a világítás lelke, egyben a beázás leggonoszabb előidézője. Fény felé tartva látható, hogy a felületét ezermillió apró, párhuzamos rovátka borítja. A rovátkák hasonlóan viselkednek, mint a kisbuszok hátsó ablakára ragasztott, hátralátást segítő, nagylátószögű ''lencsematricák''. Az oldalról lapos szögben érkező fényt trükkösen megtörik, és a megfelelő irányba terelik. A kismillió hosszanti mikrocsatorna szivacsként szippantja be és hajszálcsövessége révén buzgón továbbítja a nedvességet, ez az oka annak hogy a kijelzőben pár csepp nedv is oly könnyedén terjed hatalmas pacnivá. A mosás során ezek a fóliák megtartották a vizet, és csak hosszas leitatás és gyengéd masszírozás, majd némi szárítgatás után voltak hajlandók egészen megszabadulni tőle. Ez is az oka annak, hogy a beázott kijelző kiszáradására várni szinte reménytelen vállalkozás. Ez a fólia nem is volt teljesen megtisztítható, némi halovány folt minden erőlködésem és gyengéd törölgetésem ellenére maradt rajta.

A harmadik fólia az előzőhöz teljesen hasonló volt, annyi különbséggel, hogy míg előbbi csatornarendszere hosszában, addig utóbbié keresztben futott. Így a két fólia együttesen minden irányba egyenletesen teríti az alul lévő fénycsőből érkező fényt.

A negyedik fólia ismét egy egyik felén matt, áttetsző darab. Megy a többiek után a csap alá.

Az ötödik réteg egy kb 2 mm vastag, teljesen átlátszó plexilap, ez már alig kapott anyagot, így ki sem szedtem, helyén hagyva töröltem át finoman vizes papírral. Végül mind a négy fólia ott himbálódzott a faliújságon, én pedig elmentem kávézni.

Végül elkezdődött a helyreállítás. A tollseprővel gondosan leporoltam a legalsó plexilapot, majd a fülecskéjénél megfogott első matt fólia megfelelő oldalát, amit könnyedén a helyére libbentettem. Ezután jött az első fénytörő fólia... pontosabban jött volna, mert bekövetkezett a katasztrófa! A fólia szökni próbált, leugrott a rajzszegről és a mélybe vetette magát! Szívszaggató sistergés közepedte dörgölte magát szuicid módon a falhoz, majd vérfagyasztó hanggal beerőszakolta magát a fal és a neki támasztott fém képkeret közé. Egy másodperc alatt tíz évet öregedtem. A kihalászott fólián jó féltenyérnyi vakolatdörgölmény-nyom virított. Az addig vidáman ragyogó csillagok elhalványultak, és az élet hirtelen reménytelen siralomvölggyé változott. A fóliát bevágtam a konyhai mosogatóba. Rövid ázás után vakmerő vizespapíros dörgölés következett, mindhiába: a fólián eltüntethetetlen súrolásnyomok, és egy alapos karcolás éktelenkedett. Ekkor már nem törődtem semmivel, megpamacsoltam a tollseprűvel, bevágtam a helyére, aztán a párját, rá az utolsó fóliát, majd a többihez hasonlóan lemostam és leitattam magát a TFT-t is, és kész volt, minden mindegy.

Az összeszerelésnél kicsit változtattam a sorrenden. A fémkerettel kezdtem, aminek a visszahelyezése jóval nehezebb volt mint a leszedése, de végül sikerült a helyére pattintani a makacskodó vasat. Ezután jött csak a fénycső-sín helyére varázsolása, ami megint csak kellemetlen perceket okozott: az istennek sem akart szépen a fészkébe menni. Talán mégis ezzel kellett volna kezdeni... A drótok igazgatása és némi szelíd(!) erőszak azonban itt is megtette hatását, végre be lehetett tekerni a két kis rögzítőcsavart.
Az út innentől sima volt: a nyákok helyükre hajtogatása, és a nagyjából épségben lehámozott ragasztószalagokkal való ismételt rögzítése, a kis szalagkábel csatlakoztatása három perc műve. A panelt ideiglenesen rögzítettem a zsanérkeretbe, összedugtam a világítás tápcsatiját és a panel szalagkábelét, majd behunytam a szemem és megnyomtam a bekapcsológombot.

Föl voltam készülve rá, hogy egyáltalán nem fog többé világítani. Vagy ha világítani fog is, ocsmány maradék foltok lesznek, továbbá baloldalon a baromi randa súrolásnyom, a széleken ujjlenyomatok árnyéka, és az egész felületen eloszolva a fóliák között maradt por árnypöttyöcskéi. Mindenre föl voltam készülve, de erre nem: lényegében tökéletes lett:



Egyetlen, normál használat esetén sosem látható szögből észlelhetők csak egészen halvány világos foltocskák, ott ahol a vakolat megsértette a fólia rovátkarendszerét, de ezen kívül semmi. A kijelző maradék alkatrészei percek alatt összeugrottak, és a végén nem maradt egyetlen fölösleges csavar sem. A csillagok előbújtak, és az életről kiderült hogy mégsem egy ráncos k*rva hanem szép szűzleány. Bebizonyosodott, hogy egyszerű eszközökkel és némi óvatos merészséggel egy beázott TFT panel gyakorlatilag hibátlanra javítható, nincs odabent semmi ördöngösség.

Azt azonban nem lehet eléggé hangsúlyoznom: ha megesik a baleset, a fentieket mindenki csak saját felelősségére próbálja ki!

Yaye