2024. április 16., kedd

Gyorskeresés

Útvonal

Cikkek » Játékok rovat

League of Legends ismertető 1. rész

  • (f)
  • (p)
Írta: |

Előtörténet, bevezető, alapok.

[ ÚJ TESZT ]

Történeti áttekintés:

FPS, RPG, MMORPG - ezeket a fogalmakat tíz játékosból átlagosan kilenc ismeri.
Azonban a DotA-ról (Defense of the Ancients) én pl. nem is hallottam egy-két évvel ezelőttig. Pedig mára ez is önálló játéktípus lett, mivel legalább kettő (League of Legends, Heroes of Newerth) játék ebbe a kategóriába sorolható, és tudtommal már készül a DotA2 is.

Kialakulása:

Valamikor réges régen a stratégiai játékok körökre osztottak voltak. Akkoriban a világ még fiatal(abb) volt, a játékosoknak pedig volt idejük arra hogy jól megfontolják minden lépésüket, vagyis felépítsék a stratégiájukat. Aki hozzám hasonlóan elég öreg az még emlékezhet ezek néhány képviselőjére: Defender of the Crown C64-en, Centurion Amigán és PCn, Genghis Khan Amigán.

Ám mindez örökre megváltozott mikor a Westwood 1991-92 környékén kiadta a Dune című játékát.
Ez a Frank Herbert azonos című regényének cselekményét dolgozta fel, mint kalandjáték.
Ám valamilyen oknál fogva beleraktak egy stratégiai részt is. Körök nélkül. A közönség pedig vevő lett rá.

Dune (kép javítva, köszi Drenadar)

Olyannyira hogy alig egy évvel később ki is adták a második részt, a fantáziadús Dune 2 név alatt.
Ebből már kihagytak minden kaland- és egyéb elemet, tehát ez volt a mai fogalmaink szerinti első real-time strategy vagyis RTS játék.

Dune 2 (kép javítva, köszi Drenadar)

Ez még nagyobb siker lett, elindítva a Command & Conquer, később pedig a Red Alert sorozatot.

Egy (akkoriban még) feltörekvő fejlesztőcsapat, a Blizzard (akik már akkor is ahhoz értettek a leginkább hogy fogtak egy játékot, beleraktak pár újítást, és ezzel kvázi tökéletessé tették :) ) is felfigyelt eme új stílusra, kiadták a saját klónjukat (a könnyebb megkülönböztethetőség jegyében fantasy környezetben, orkokkal :D ) Warcraft név alatt.

A stílus alapjaihoz nem nyúltak, ugyan úgy volt egy bázis amit fejleszteni kellett különböző épületek felhúzásával, amikben támadó egységeinket építhettük vagy fejlesztéseket gyárthattunk hozzájuk.
Ezekkel az egységekkel aztán az ellenfél bázisát megsemmisítve nyerhettük meg a játékot.
Az építéshez és fejlesztéshez különböző alapanyagokra volt szükség, ezeket a játéktér bizonyos pontjain szerezhettük be, kitermelés útján. Tehát mennyiségük korlátozott volt.

Warcraftból megjelent a második rész is. Ám valódi fejlődést a harmadik rész hozott.
Egyrészt a megjelenítés terén, az addigi izometrikus 2D helyett valódi, valós időben számolt 3Ds polygonos grafika alkalmazásával.

Warcraft 3

Ennél is fontosabb volt azonban hogy új egységek jelentek meg: a hősök.
Ezek olyan speciális egységek voltak melyek különböző képességekkel (skillek) rendelkeztek.
(gyógyítani tudták a többi egységet vagy magukat, extra támadás, stb)
Ezzel feldobták az addigra már minél több nyersanyag lelőhelyet elfoglalni, minél több egységet gyártani, minél gyorsabban lerohanni az ellenfelet "stragégiára" redukálódott RTS műfajt.

Ehhez a játékhoz készültek különböző "mod"-ok, vagyis rajongók különböző általuk készített vagy átvariált tartalmak hozzáadásával megváltoztatták az egész játékot.
Ilyen pl. az Element Tower Defense, illetve jelen cikk tárgyának konkrét előzménye, a Defense of the Ancients, röviden DotA.

DotA

A DotA röviden úgy foglalható össze, hogy a hősökkel kibővített RTS-ből elhagyták a bázisépítést és -fejlesztést. Tehát maradtak a hősök, akik közül minden játékos egyet-egyet irányít, az ő skilljeit használja. A menedzselés (mivel ugye a bázist nem lehet) leredukálódott arra hogy milyen tárgyakat veszünk neki, illetve szintlépéskor skilljeit milyen sorrendben fejlesztjük.

A Warcraft 3 2002 nyarán jelent meg. Ennek megfelelően a grafikája mára már elavult, mivel az akkori videókártyák a mostaniakhoz képest még csak nagyon kevés polygont tudtak megjeleníteni.
Ezért a DotA sikerét látva néhány tehetséges ember Riot Games néven összeállt és 2009 szeptemberében megjelentették a saját, korszerű grafikus motorral készült ingyenes DotA klónjukat, League of Legends (röviden LoL) címmel.

League of Legends

A DotA-ból néhány részt kihagytak (pl. a saját egységek lelassításának lehetősége) illetve néhány dologgal kibővítették (pl. bokrok - bush). Ám összességében elmondható, hogy a LoL játékmenete lényegében megegyezik a DotA játékmenetével.

Másik DotA klón pl. a Heroes of Newerth. Ez még jobban hasonlít a DotAra, így megvan benne a lassítás illetve nincsen bush. De a LoL-al szemben nem ingyenes (30 euró illetve akciósan néha olcsóbb) ezért kevésbé népszerű. Egy kompetitív (amit a játékosok egymás ellen játszanak) online játéknál az aktív játékosok száma nagyon fontos, mivel senki nem szeret percekig várni arra hogy összegyűljön a meccs kezdéshez szükséges 6 illetve 10 fő. Ezt a problémát oldja meg a játék ingyenessége.

A HoN-t épp csak kipróbáltam néhányszor. Ez alapján a benyomásaim:
Sokkal nehezebb mint a LoL. Eleve másfélszer gyorsabb az egész. Vagyis sokkal gyorsabban halnak a hősök, sokszor azt se látja az ember milyen skill-t használtak ellene. Nehezebben átlátható maga a játék. Az item vásárlás-ban is meghagyták a DotA-s recepteket, illetve egyes tárgyak nem a bázison levő hanem a játéktéren levő (secret shop) boltban kaphatóak.
Szintén megmaradtak a két oldalas felosztásnál, vagyis külön vannak a Legion-ös és külön a Hellbourne-ös hősök.

A fentiek miatt is a LoL-t ajánlom a két játék közül azoknak akik most ismerkednek a stílussal.
Az ingyenessége miatt pedig feltétlenül :)

Tehát ahhoz hogy játszani kezdj, nem kell más mint egy ingyenes regisztráció: [link]
Aztán letölteni magát a játékot, bejelentkezni és már kezdheted is.
Ami még kiemeli a kompetitív online játékok közül az a CSÍTMENTESSÉGE. Bizony. Nincs hozzá hack.
Skillnélküli noob Pistike nem fog leölni egymás után huszonhatszor csak mert elég pénze volt megvenni a catalyst-hax-ot. :D

Persze a Riot is szeretne pénzt látni a dologból, ezért a játék ingyenes ugyan, de azért aki fizet az plusz tartalmat kap. :)
Pénzért lehet venni hősöket, illetve extra skineket (modelleket) a hősöknek.
Az utóbbi csak azt befolyásolja hogyan néznek ki.

Tehát alap állapotban mindenki ingyen játszhat az adott héten ingyenes hősökkel. Majdnem 100 hős van már (hetente raknak be egy-egy új hőst) ezek közül minden héten másik kb. 7 db ingyenesen játszható.
Ha ezeken kívüli hőssel szeretnél játszani azt meg kell venni. Vagy pénzért, vagy a játékban a lejátszott meccsek után kapott IP pontokért. (körülbelül: vesztett meccs 50 IP, nyert 90-100 IP, napi első nyert meccs 240 IP)
5 euróért kapott kb 850 RP pont elég 1 vagy 2 hős illetve skin megvételére.
A hősök ára: 450-6300 IP, RP-ből meg kb. 2.5-5 euró.
Skint csak pénzért (RP) lehet venni, rúnát viszont (ezekkel lehet "testreszabni" a hősök tulajdonságait pl. +HP, armor, AP stb) CSAK IPből. (tehát hiába politikus a Pistike apukája, hőse lehet sok de rúnák nélkül nem sokra megy velük)
De azért IP illetve XP duplázót vehet RP-ért. Ezekkel több IPt, XPt kap. RP duplázó nincs, pedig én vennék :D

Az új játékosok 1-es szinten kezdenek. Ez független a meccsek alatt a hőseik szintjétől (ami minden meccsen 1-esről megy fel 18-ra), csak azt befolyásolja hogy hány rúnát illetve mastery point-ot (ezekről bővebben később) tudnak használni. 30-as szint a maximum, és ugyanúgy a meccsek után kapott pontokból nő mint az IP. 5-ös szint pár meccs után megvan, a 20-as is elérhető elég hamar. Ez azért fontos mert rúnából három erősségű van, 10-es szintű játékosoknak érhető el a második, 20-as szintűeknek a harmadik, legerősebb. Ranked meccsek csak 30-as szinttől elérhetőek (ekkorra már mindenkinek tudni kéne játszani ... elvileg :P )

Hősök fajtái:

Gondolom mindenki ismeri az AD&D szerinti osztályokat (class). Ha játszott már RPGvel vagy MMORPGvel akkor feltétlen. Vagyis egyes hősök lassan sebeznek de sok sebzést bírnak (tank) mások gyorsan sebeznek nagyot de ők is gyorsan halnak (damage dealer) illetve vannak akiknek fő feladatuk a többi hős erősebbé tétele (support, pl. gyógyítók, bufferek).
Az első két típus valamelyikébe be lehet sorolni a LoL hőseit is, illetve néhányra elmondható (Soraka, Sona, talán kicsit Shen is) hogy a harmadik típusba is beleillik.

Minden hősnek van egy passzív (mindig hat), és négy aktív (akkor hat ha a játékos használja) skillje.
A negyedik aktív skillt ultimate-nak (ulti) hívják, általában ez az adott hős legfontosabb skillje, ettől válik azzá, ami. (de ez nem mindig igaz, Rammusnak pl. a tauntja ami a 3. skillje fontosabb mint az ultija, ami egy AOE DD)
Ezeken kívül még két darab skillt választhat, minden hős ugyanabból a 13 darabból. Ezeket spellnek nevezzük.

Spells

Sorrendben:

1. Exhaust: lassítás, akire rárakják lassabban támad, mozog. Tryndamere ultija ellen különösen hatásos :)
2. Ghost: gyorsítás, csak magunkra használhatjuk. Ideális üldözéshez és meneküléshez.
3. Heal: gyógyítás. (HP visszatöltés) CSAK a játék kezdetekor ér vmit. Pl. Ashe, Teemo vagy Twitch megszerezheti vele az első killt. Tankoknak NEM ajánlott, mert keveset gyógyít, nekik meg úgyis lesz sok HPjük, ha máshonnan nem itemekből.
4. Revive: noob mutató. Csak azok használják (ezért sose próbáltam :D)
5. Smite: junglereknek kötelező, mobokba sebez nagyot. Hősök ellen hatástalan.
6. Teleport: 4mp-es cooldownnal saját minionhoz vagy toronyhoz teleportál. Pro-knak jó.
7. Cleanse: leszedi a CC-t. Nem túl hasznos, részemről inkább a Banshee's Veil nevű itemre szavazok, főleg azért mert az automata, ezt meg manuálisan kell használni és mire észreveszem hogy le CCztek eltelik 1mp minimum, pláne teamfightban ahol ugye mindenki egymás hegyén hátán ...
8. Fortify: toronyra sebezhetetlenség, és dupla sebzés. Egyedül játszva NEM ajánlom, viszont ha haverokkal együtt tolod akkor a csapatban legyen EGY embernél.
9. Clarity: mana (MP) visszatöltés. Tapasztalt játékosnak nem kell. Ott vannak helyette a rúnák meg az itemek meg a játékstílusa. Kezdőknek jó lehet (annál hogy legankolnak mert kifogyott a manád és nem tudsz CCzni mindenképp jobb :) )
10. Ignite: DOT, vagyis damage over time. Rárakva vkire folyamatosan sebzi egy kis ideig. Nagyon hasznos 10 HPval épphogy elmenekülők ellen. (megint szegény Trynda :) )
11. Rally: lerakva megnöveli a csapatsebzést maga körül. Sose használtam, mást se láttam hogy használta volna. Jó ez vmire? :S
12. Clairvoyance: 6 másodpercig line of sightot ad vagyis rányomva a térképre felfedi mi történik ott.
Egyedül játszva felesleges, (kivéve talán Lux-ot) viszont haverokkal játszva jó ha van EGY a csapatban.
13. Flash: a kurzor irányába "ugrik" egyet a hősünk. Gyors. A legjobb gank ellen. Alap. Nálam mindig van :)

A fentiekből a Flash + Ghost, Flash + Ignite, Flash + Teleport kombót ajánlom.

A hősöket többféleképp lehet osztályozni. Ami fontos: van az OPd meg az UPd. :D :D
Ez persze nem igaz. Nincs OPd (overpowered, vagyis) a többinél lényegesen erősebb hős.
Szóval valójában a csoportosítási módok:

- Damage Dealerek (DDk): ők azok akik feladata az ellenséges hősök lesebzése / megölése. Kevés HPval és gyengébb páncéllal (armor a fizikai támadás, és MR a varázslatok ellen) rendelkező hősök, ezért hívják őket squishy-nek is, de pl. a supportok is squishy-k.

- Tankok: a fentiek ellentéte, feladatuk elsősorban nem a sebzés, hanem hogy elviseljék a sebzést.
Több HP, armor, MR. Pl. ilyen Rammus. Armor és MR rúnák, masteryből defense tree kell nekik.

- Support: ez egy furcsa osztály. Nevük alapján (support) a többi hőst segítik. Ilyen pl. Soraka (gyógyít) vagy Sona. De igazából besorolhatók ők is tanknak (Shen) vagy DDnek.

A másik fajta besorolás aszerint van hogy melyik tulajdonságukkal sebeznek:

- AP: ability power-t használnak. Ezek jellemzően SKILL-el sebeznek főleg, nem pedig auto attackkal (a skill használata általában manát vagy energy-t fogyaszt (kivéve néhány hőst pl. Garen), de CDt vagyis cooldownt mindenképp, ami azt jelenti hogy minden skill használata után várni kell mielőtt újra használhatná a hős. APs rúnák illetve tárgyak kellenek nekik. Masteryből az Attack tree-ből (lásd később) 9 pont, a Defense-ből semmi, Utility-ből 21 pont általában. Ilyen hős pl. Annie.

- AD: attack damage-t használnak, ezeknek az auto attackjuk (mikor jobbklikkel "simán" támad a hős) is nagyot sebez, de skilljeik is AD-ből kapnak. Attack damage, attack rate, esetleg critical rate (Tryndamere-nek) rúnák, 21-es Attack tree, AD-s itemek jók nekik. Ilyen pl. Nocturne.

Vannak hősök akiket AP ill. ADra is lehet speccelni (rúnákkal, masteryvel ill. itemekkel). Pl. Master Yi, Teemo. (de a jobbak tudják hogy az APs Yi épp olyan fail (béna) mint az APs Teemo :P)
Viszont pl. Evelyn APra ill. ADra speccelve is jó.

Vannak speckó hősök akiket nem elég hogy CSAK AP vagy AD lehet de pl. Tryndamere-nek a critical rate-ját kell növelni rúnákkal meg itemekkel. Ezek egy buildos hősök, de ilyen kevés van.

Végül van a:

- Melee: közelharcos, közel kell mennie az ellenfélhez ahhoz hogy támadja. Ezek egyrészt ugye a tankok akik jobban bírják az ütéseket, de van köztük pár squishy DD is. Kezdőknek ezért jobban ajánlottak a:

- Ranged: távolról sebző hősök. Én ilyet ajánlok kezdetben, mondjuk a facebook-os like-olással ingyen megkapható Tristanát. (hogy miért pont őt lásd később)

Ezen kívül vannak még a carry-k.

A carry-nak két jelentése van. Egyrészt meccsen belül az a hős aki a "hátán viszi" a csapatot, vagyis akinek kiemelkedően sok ölése van. Pl. van neki tíznél több, mikor a többieknek csak 2-3. A carryt védeni kell akár a többi hős élete árán is mert ha meghal akkor az ellenfél NAGY előnyhöz jut (pl. míg halott addig beverik a tornyokat), másrészt ha pl. elveszti a stack-jeit (egyes itemek egyre erősödnek minden egyes öléssel, míg halállal gyengülnek) akkor már nem is lesz carry és veszít a csapat.

De ez nyilván az adott meccsen dől el, hősbesorolásnál én carrynek nevezem az enyhén OPd hősöket, vagyis azokat akik könnyen elbillenthetik a mérleg nyelvét a csapatuk felé. Ezeket általában bannolják (kitiltják) ranked meccseken, ilyen pl. Malphite, Karthus, Rammus.
De nem mindet, mert egy jó játékos kezében Vladimir, Tryndamere, Fiddlestick vagy épp Morgana is ilyen lehet.

Játékmenet:

A játékban két map (pálya) található, egy 3 vs 3-as (három-három játékos mindkét oldalon) illetve egy 5 vs 5-ös. Következzen először ez utóbbi ismertetése. (mivel ez a "bonyolultabb")

Mindkét csapat kap egy-egy bázist. Ezek belső szélén van a bolt (shop). Itt lehet új tárgyakat venni, illetve ezen állva az életerő (HP) és mana (MP) folyamatosan töltődik. Minden hősnek van egy skillje ami bárhonnan visszateleportálja ide.
Ettől a játéktér felé beljebb áll a Nexus. Ez a bázis központja, ezt kell bevernie az ellenfélnek ahhoz hogy nyerjen.

Nexus

Előtte áll két torony. Amíg ezek állnak addig a Nexus nem sebezhető. Ugyanez igaz a többi épületre is, lépcsőzetesen. Tehát egy torony sem sebezhető, míg a sorban előtte álló (az elhelyezkedés a játéktér felé értendő) áll.

A bázison még beljebb áll három inhibitor. Ezeket a "mini nexusok"-at beverve az ellenfél bázisa erősebb egységeket kezd termelni az adott útvonalon. Megsemmisítés után bizonyos idő elteltével "újraélednek", illetve ha sebzést kaptak a HPjük is növekszik lassan. A tornyok HP-je NEM nő, és újjá sem élednek !

Inhibitor

Az inhibitorok előtt is áll egy-egy torony. Azok előtt már csak a bázis "kapui" vannak. A kép jobb alsó sarkában levő térképen látszik hogy a három inhibitorból három út vezet a játéktéren át az ellenfél bázisának három inhibitoráig. Ezek a line-ok. Elnevezésük: top, mid, bot.
Mindegyiken még két-két torony áll, már a bázis területén kívül. Ezekről két dolgot kell tudni.
Egyrészt a játékmenet tekintetében rendkívüli fontossággal bírnak, másrészt ezek miatt hiszi azt a kezdő LoL-osok többsége hogy a LoL tulajdonképpen egy tower defense :P

Hogy ki minek tekinti a LoL-t az a magánügye. De túl sok elvesztett meccset láttam már amiatt hogy az egyik csapat néhány tagja azt hitte, a LoL célja a tornyok beverése. Erről bővebben később.

Tehát a játék kezdetekor mindenki megveszi az első itemet amire a kezdetkor adott pénzből futja (tanknak Doran's Shield, APnek Doran's Ring), aztán a játéktér közepéhez legközelebb eső torony előtt várnak, top-on és bot-on két-két, mid-en egy játékos.
A középen (mid) levőnek nem kell osztoznia az XPn, ezért kétszer gyorsabban fejlődik. Tehát sokszor rajta múlik a győzelem vagy a vereség, szóval ide általában ranged (távolra sebző) hős áll.

A játék elindulásakor a két bázisból a három úton elindulnak a gép által irányított egységek (minionok).
Kisebb szünetekkel, vagyis hullámokban (wave-ek). A játéktér közepén egymással találkozva ütni kezdik egymást, majd elhullanak (mint az őszi legyek :D). Ha hamarabb érnek el ellenséges tornyot mint ellenséges wave-et akkor azt kezdik ütni. Ha a torony lőtávolába érnek a torony lőni kezdi őket. A tornyok ellenséges hőst csak akkor lőnek ha a lőtávolukban nincs minion, VAGY az ellenséges hős saját hősüket támadja (a lőtávolukon belül.)

Tehát kezdetben (kb 6-os szintig) a játékmenet a következő: a hősök (2-2 ill középen az egy) a saját minionjai mögött maradva, az ellenség minionjait támadja. Ahogy azok meghalnak, ő XPt kap és fejlődik. Ahogy fejlődik úgy adhat pontokat a skilljeire. A 6. szinten adhat pontot először az ultijára (a fő képességére). Onnantól válik "teljes értékűvé".
Közben persze próbálja az adott line-ban vele szemben levő ellenséges hőst (hősöket) sebezni. (harassing). Last hit: ha a miniont nem az ellenséges minion hanem a hős öli meg. Ezért pénz illetve több XP jár (azért is jár XP ha a minion öli le, csak kevesebb).
Tehát a teendő a játék elején: a line-ban maradva elérni a 6-os szintet, közben minél több XPt és pénzt szerezni last hitteléssel, illetve az ellenséges hősöket ebben akadályozni harassinggal, lehetőség szerint meg is ölni őket. Fontos hogy a minionok támadni kezdik azt a hőst amelyik az ő hősüket támadja, tehát célszerű a saját minionjaink mögül harassolni, hogy az ellenfelet a minionjaink is sebezzék.
Egyszerű, nem? :P

Ehhez néhány tanács:
1. last hiten kívül NEM kell ütni a minionokat. Minél hamarabb meghalnak, annál közelebb kerülünk ugyanis az ellenfél tornyához. Ezzel kitesszük magunkat a gank-nak (lásd később).
2. NEM kell mindenáron megölni az ellenfelet. Pl. a saját életünk árán. Elég az ha kevesebb HP-n tartjuk mint ami nekünk van, illetve lehetőség szerint visszaüldözzük a bázisára HPért (ilyenkor míg visszaér nem kap XPt), vagy elég távol tartjuk a minionjaitól ahhoz hogy ne kapjon XPt.

Tehát NEM az a lényeg hogy MINDENÁRON megöljük, elég az is ha mi maradunk fölényben.

3. Az ellenfél tornyához közel menni tilos! Ekkor még kicsit a hőseink és gyengék.
Tower dive: mikor a torony lőtávolán belül támadjuk az ellenséges hőst. 6-os szintig ilyet nem csinál normális játékos (vannak kivételek, de aki azt meg tudja csinálni annak nincs szüksége erre a leírásra :P)
Szóval erről bővebben: amiért a LoL nem tower defense az a hősök fejlődése. (illetve a halál időtartalma, de ezt is lásd később) Tehát kb. 10-es szint alatt néhány lövése a toronynak halálos. A max, 18-as szinten viszont a legtöbb hős simán tankolni tudja a tornyot. (kibírja a lövéseit addig míg egy-két másik hőssel együtt meg nem semmisíti)

Ha a minion wave elér a torony alá akkor a torony lőni kezdi őket. Ekkor a hőseinkkel támadhatjuk a tornyot mi is, nem lő ránk addig míg van élő minionunk alatta. DE. ISMÉTLEM. A játék célja (ekkor még) NEM a tornyok megsemmisítése.
Természetesen ha meg tudjuk tenni (mert pl. az azt védő ellenséges hősök épp halottak, vagy máshol vannak stb) tegyük meg mert így az adott line beljebb tolódik az ellenfél felé, több idő míg a mi tornyunkhoz érnek a minionok és így több időnk van gankolni a tornyunk védése helyett.
DE. Vegyük figyelembe hogy ha a tornyot támadjuk, könnyen legankolhat az ellenfél. És PONT EZ a játék célja az elején. A játékbeli fölény kivívása. Gankkal. Tehát tornyot CSAK akkor támadjunk ha a térképen LÁTJUK hogy hol vannak az ellenséges hősök. Vagy látjuk (TAB-ot nyomva) hogy halottak.

GANK:

Véleményem szerint a LoL célja. Tudom, tudom, micsoda eretnek gondolat. De hát Galilei előtt mindenki úgy hitte hogy a Nap kering a Föld körül. Sőt a legtöbben még jó ideig utána is :P

Ganknak (gankolásnak) azt nevezzük mikor az ellenséges hőst leöljük. TÚLERŐVEL.
Ez önmagában persze nagy szívatás, de mitől válik a játék céljává? Három okból:
1. 1 vs 1 harcban az ellenfél könnyen elmenekülhet, vagy ami még rosszabb, győzhet.
2. Minden egyes leölt ellenfélért a gyilkosa 400 aranyat (pénzt) kap.
3. Több arany = több item = erősebb hős = több ölés = FÖLÉNY = győzelem.

Vagyis a játék célja a győzelem azzal hogy fölénybe kerülünk az ellenfél felett. Ezt gankolással lehet elérni a legkönnyebben. Ahhoz pedig csapatmunka kell. A LoL tehát CSAPATJÁTÉK.

Visszatérve a játékmenetre:
A középső line-ban (mid) egyedül levő hősé a felelősség nagyobb része.
Feladata ezek szerint: gyorsan beverni az ellenfél tornyát, ugye? Hát NEM.

Észben kell tartani hogy a LoL csapatjáték. Aki menőzni akar húzzon CoDba és dobálja kezdőről a gránátokat. :D
Egy nem noob (kezdő) csapat ha azt látja hogy a miden támadják a tornyukat, simán legankeli az azt támadó hőst. Noob csapat ellen meg úgyis nyer a nem noob, ahhoz nem kell ez a leírás :P

Szóval. A mid-en levő hősnek három feladata van. Ezek sorrendben:
1. hátratolni a line-t az ellenfél tornyáig. Ezzel időt ad magának a gankre, mert míg az ellenfél minionja eléri az ő tornyát addig mehet:
2. gankelni azt a szélső line-t (top vagy bot) amit az ellenfél hátratolt. Ezért írtam feljebb hogy a két szélső line-t NEM szabad hátratolni. Ezzel elvesszük a gankolás esélyét a mid-ünktől. NEM KELL hogy ő öljön, az is jó ha a segítségével a line-ban levő társa öl. A lényeg az ölésért járó pénz a csapatunknak.
3. A vele szemben levő ellenséges hős hátráltatása a fejlődésben. Ha meg is tudja ölni annál jobb.
De elég az is ha visszakényszeríti HPt tölteni a bázisára, ha hátráltatja az XP szerzésben.

Ha a mid-et hátratolják (legjobbakkal is megesik, pl. jó Vlad vagy Kassadin ellen jó Fiddlének vagy Annienak is kevés az esélye) akkor vagy a top-nak vagy a bot-nak KELL előretolni (pusholni) a line-t és menni középre gankolni.

A távolság miatt a mid könnyen gankolhat bot ill top-ot is, de pl a top nehezen a bot-ot mert messze van tőle. Világos? :D

Ide tartozik hogy ha az adott line-ból eltűnik az egyik vagy mindkét ellenséges hős akkor illik beírni hogy MIA vagy SS. Ezzel tudtára adjuk a többi line-ban levő társunknak hogy számíthat a gankra.

Ha mindhárom line-t hátratolták vagyis szop a csapatunk akkor ezt KELL tenni:
Feláldozni egy tornyot.

Lelki szemeim előtt látom felhördülni a magukat kőprofinak valló LoLosokat: MICSODA ???
Tornyot fel nem adunk ! A LoL igenis tower defense ! Akinek több tornya van az nyer !!! Nem hátrálunk egy tapodtat sem (hmm ki is mondta ezt, vmi rémlik törióráról ... :D )

Nekik csak azt mondom: vegyék figyelembe hogy:
1. 10-es szint feletti hősökbe a torony sebzése már elhanyagolható. 4-5 ellenfél lerohanja a tornyot, simán leölik a két védőt ÉS a tornyot is, és ha ügyesek tőlük senki nem hal meg.
15+ szinten ez hatványozódik.

2. Ahogy a meccs halad előre, úgy nő az az idő amit a meghalt hősök halottként eltöltenek. Vagyis az ötödik percben meghalt kb. öt MÁSODPERCIG marad halott. Az 51. percben meghalt már egy percig.
Na most 1 perc alatt három-négy 18as szintű röhögve bever 3-4 tornyot. Plusz a Nexust.

Ha azt látom hogy az ellenfélnek még minden tornya áll, mi meg már elvesztettünk 3at, kicsit aggódni kezdek.
De ha azt látom hogy a jobb felső sarokban levő kill-mérő 10-5-ön áll (ami azt jelenti hogy az ellenfél 10 hőst ölt, mi meg 5-öt) akkor spammelni kezdem a /surrender-t. (vagyis szavazást indítok a meccs feladására)

Szóval hátratolták mindhárom line-unkat. Ekkor még a feladás előtt megpróbálkozhatunk egy dologgal:
teamfight kierőszakolásával.

A meccs végeredménye (gyk. hogy melyik oldal győz) NEM a line-ban dől el.
Sok olyat láttam már hogy line-ban hullottak a hőseink mint a legyek, de aztán fordítottunk és győztünk.

Hogyan? A teamfightban (csapatharc).

A line-ban sok függ attól milyen hősök milyen hősökkel kerültek szembe.
Lehet az adott két hős az egyik oldalon pont jó a másik két hős ellen.
Lehet az egyik játékos NAGYON jó. De a többi csak átlagos (ha mind nagyon jó akkor persze úgyis bukta :D )

A teamfight az amiben az egész csapat részt vesz. Ha az egyik csapatból valaki nem, és a másik csapat nem béna, akkor ők nyertek.
A LoL csapatjáték. A hősök skilljei kiegészítik egymást. Egyik hősnek van jó CCje (crowd control) vagyis lebéníthat másik hőst (stun, silence, fear, taunt)
Mások csökkentik az ellenfél sebzését (Malphite)

Stun: a célbavett hős nem tud mozogni.
Silence: nem tud skillt használni.
Fear: nem tudja skillt használni és véletlenszerűen mozog vmerre.
Taunt: azt auto attackolja aki tauntolta.

De a lényeg. Az alap. Az a:

1. támadási sorrend.
MINDIG a squishyket kell leölni először. Mert a squishy-k könnyen halnak, viszont nagyot sebeznek.
Viszont a jó squishy épp ezért nem megy előre. A tank megy előre. Az a dolga. Amíg őt támadják addig a squishy-k leölik a támadóit.

2. koncentrált támadás.
MINDIG több hősnek (lehetőleg mindnek) kell támadnia a célbavett hőst. Könnyen belátható miért: a halott az halott, de a 10HPs épphogy életben maradt még simán ölhet vagy beverheti a tornyot (miközben a másik csapat már halott)

Tehát még egyszer és egyben utoljára:

SZERINTEM a LoL célja az, hogy az ellenséges hősöket legankelve akkora előnyöz jussunk a későbbi teamfightban hogy mi öljük le az ellenséges csapatot és ne ő minket, hogy AMÍG halottak, mi beverhessük a tornyaikat ÉS a Nexusukat.

Szemléltetem példával. 1-es játékos DD, van tíz ölése, meghalt háromszor. 2-es játékos tank, van egy ölése, meghalt tízszer. (assistok száma most lényegtelen)
1-es játékos a teamfightban megöl 2 ellenfelet aztán elmenekül haza.
2-es játékos a teamfightban debuffolja (mondjuk csökkenti a sebzésüket) az összes ellenfelet és magára húzza őket hogy őt öljék meg elsőnek. Egy killt sem szerez.

Na az 1-es játékos NOOB, a kettes meg azt teszi ami a dolga.

Miért noob az 1-es? Azért mert hiába öl meg kettőt, ha a három másik túléli azok bevernek tornyokat vagy inhibitort, ha meg egyedül próbál védekezni megölik őt is. Tehát maradjon szépen a csatában, hátha vele nyer a csapata.
Ha meg az egész ellenséges csapat meghalt akkor NE menjen vissza a bázisára, hanem pusholja a line-t (közbe verjen be tornyot stb, nincs kitől félnie)

Ezért tartom noobnak azokat akik a tornyokat tekintik elsődlegesnek.
Túl sokszor láttam olyat hogy az egyik csapatból mind az öt játékos mid-en támad, a másik csapatból négy védekezik, az ötödik meg az egyik ellenséges tornyot támadja.

Ekkor ha a másik csapat nem béna, két eset lehetséges:
1. megölik a védekező négyet, aztán bevernek 1-2 tornyot.
2. megölik a védekező négyet, aztán rámennek együtt a magányos, tornyot támadó ötödikre.

10-es szinte felett a torony már nagyon kevés, 15-ös szint felett már szinte SEMMI védelmet nem ad !!
Sokszor látom hogy mind az öt hős áll az ellenfél tornya előtt, csak mert azt mind az öt ellenséges hős védi. Ilyenkor ha a tankuk támad elsőnek, a torony őt kezdi lőni, az a 2-3 lövés (mert a teamfight lemegy hamar) nem sokat számít. Esetleg akkor nem szabad támadni ha az állás nagyon egyforma (kb azonos számú ölés mindkét oldalon) mert az azt jelenti hogy az erőviszonyok nagyon egyformák, és esetleg pont a torony dönti el majd a csatát.

Ugyanilyen gyakori hiba az is hogy egyik oldalon életben marad egy, másikon két vagy három hős.
Ekkor az egyetlen hős megpróbálja bevédeni a BÁZISON KÍVÜLI még álló tornyot.
A másik két-három röhög egyet és megöli, aztán beverik a tornyot is. Ilyenkor a bázisára KELL visszavonulnia. Esetleg ha gyors és el tud majd menekülni, megpróbálhat pusholni / beverni egy tornyot hogy az ellenfél utána menjen és elszalassza az esélyét a torony beverésre.

Ha az ellenfél az erősebb, a bázisunkon kell védekezni. Kis szerencsével a tornyok közelében sikerül őket megölni (wipe = az egész csapat meghal) ezután lehet pusholni, baronozni, stb.

Legkésőbb tizes szint környékén a lineok már felbomlanak. Ilyenkor már mindkét oldalon hiányzik egy-két torony.
Ekkor a játék menete megváltozik. A cél továbbra is a gank, de ilyenkor már a jobbak nincsenek egyedül marad tehát a kettes-hármas, vagy akár ötös teamfight.
Nyilván ha egyedül XPző hőst látunk TÖBBEDMAGUNKKAL meg kell támadnunk.
Ha ilyet nem látunk akkor állítsunk csapdát, valaki pushol, a többiek meg együtt várnak lesben valahol a hozzá vezető útvonal mentén, ahol a minionok nem látják őket. (tehát NEM a lineban hanem mondjuk az erdőnek azon a részén ahol valószínű hogy az ellenfél el akarja majd érni a pusholó társunkat)
Teamfightnál törekedjünk arra hogy SOHA ne harcoljunk túlerő ellen, próbáljuk elcsalogatni az egyik ellenfelet, aztán gyorsan egyszerre mindenkivel ráugorva megölni, így ha segítenek is a társai, ők már csak négyen lesznek ötünk ellen.
Próbáljunk mindig több irányból támadni (ez gankra is ugyanúgy érvényes), illetve a tank kicsit hamarabb mint a squishyk, vagy ha ez utóbbi kezdi a harcot (initiate) akkor flasheljen ki, és aztán menjen vissza.

Tehát a játék ritmusa valahogy így nézzen ki:
1. teamfight vagy gank, ha sikeres akkor push (torony támadása)
2. felgyűlt minion wave megölése (XP szerzés illetve tornyok megvédése)
3. buff megszerzése ha kell
4. bázisra teleportálás HP / MP feltöltés illetve vásárlás miatt.
újra elölről.

Lehetőleg valamelyiket mindig csináljuk a fenti négy közül valamelyiket. Egyedül sose pusholjunk a tornyainkon távolabb, ez az ellenfél tornyának támadására fokozottan érvényes ! Kivéve persze ha csapdát állítottunk.

Csapatösszeállítás:

5 vs 5-ben a csapatok 5-5 hősből állnak.

Ezek között KELL lennie legalább egy tanknak. Legalább egy de inkább két CC-snek. Kell lennie a csapatban ADsnek és APsnek is, vagy az ellenfél könnyen tud védekezni (nem kell armort vagy MRt vennie). Ha még van egy stealther (olyan hős aki láthatatlanná tud válni, ilyenkor csak bizonyos itemek megvétele után látható) is, annál jobb.
Az AOE-s (area of effect, vagyis területre, vagyis több hősre) ható skilles hősök ELŐNY élveznek.
Azt belátni hogy az a csapat előnyben van aminek a skilljei több ellenségre hatnak egyszerre, nem nehéz :P

GUI:

GUI = Graphics User Interface (vagy vmi hasonló :P) a lényeg hogy az a grafikus felület amivel a játékot vezéreljük.

LoLban ez átméretezhető, a fenti képen kicsire van véve ami ideális mert így keveset takar ki a játéktérből és úgy sincs időnk rá hogy egérrel az ikonokra bökdössünk. Aki nem tud betanulni pár gyorsbillentyűt az ne LoLozzon, mindannyiunk érdekében.

1. Bal alsó sarokban a hősünk arcképe látható, sarkában a kis szám a szintjét jelzi.
Alatta a sárga csík azt hogy mennyi XP kell még a következő szint eléréséhez.
Mellette a kis ikonok melletti számok sorrendben: AD, AP, nemtommi :), mozgási sebességünk, armor, MR.
Ezek mellett a két sorban levő hat ikon a megvehető hat tárgyunkkat jelképezi. Ha van közöttük olyan aminek aktív tulajdonsága is van akkor a billentyűzeten 1-6-ig levő gombokkal tudjuk őket aktiválni. (nem, fogalmam sincs hogy vajon a numerikus billentyűzeten is működik-e :P )
Ez alatt a pénzünk mennyisége látható. A mellette levő pici ikonra kattintva tudunk vásárolni HA a bázison állunk. A shopban. Shopon. :D De ha nem ott állunk akkor is nézegethetjük a tárgyakat. Mondjuk játék közben ez nem ajánlott mer esetleg agyonütnek :D

2. Középen levő ikonsor: a skilljeink. Első a passzívunk. Utána a 4 skillunk, ezeknek a Q-W-E-R gyorsbillenytűk felelnek meg a billentyűzeten. Aztán a közös nyolc közül választott két skillünk, ezeknek a D-F.
Ez alatt HP illetve MP csíkunk látható.

3. a négy kis ikon közül az utolsó a kamera közepébe fixálja a hősünket. Teamfightok közben hasznos, gyorsbillentyűje a SPACE. Vagyis szóköz.

4. a térkép. Ezen láthatóak a társaink, mi, illetve azon ellenséges hősök akiket a minionjaink illetve a társaink látnak.
FIGYELEM. SOHA. Ismétlem. SOHA NEM közlekedünk úgy hogy a térképen nézzük a kis ikonunkat.
Ez a noobság biztos jele. Hogy miért? Próbáld ki és megtudod :P
A bal felső sarkában levő piros felkiáltójelre balklikkelve, aztán a térképre balklikkelve pingelhetünk egy helyet. Mondjuk mert oda bújt az ellenség, vagy oda kellene menni csapdát állítani, vagy csak mert idegesíteni akarjuk a csapattársakat.

Bal felső sarokban ismét a HPnk és MPnk látszik (gondolom hogy azok is lássák akiknek akkora a monitoruk hogy túl nagy fáradtságukba kerülne lenézniük középre :) )
Alatta a társaink ikonjai alatt a HPjük és MPjük, illetve a szintjük.

Ez alatt látható a chat ablak.
Ebbe ENTER megnyomása után írhatunk a társainknak, SHIFT+ENTER megnyomása után az ellenfélnek.

Javasolt beírások:
KS, noob, l2p, 1st time with this champ, AFK, push, baron, i need AP or AD?, wtf??, lucker, u stole my buff !
Hogy a fentiek mit jelentenek azt majd kitapasztalja mindenki magának :D De tetszés szerint variálhatók is, pl. noob u stole my buff, KS noob, wtf?? AFK, stb.

Ha úgy érezzük annyi esélyünk van a győzelemre mint Napóleonnak Moszkva alatt akkor írjuk be:
"/surrender"
De ne nagyon reménykedjünk, ha a csapatunk túl béna a győzelemhez, akkor valószínű ahhoz is béna hogy reálisan felmérje a helyzetünk reménytelenségét, és maximum egy ellenszavazat engedélyezett.
Feladni 5 vs 5-öt húsz eltelt perc után lehet, 3 vs 3-at 15 perc után.

Fent a képernyő közepétől kicsit jobbra annak az infója látható akit célba vettünk, vagyis akire ráklikkeltünk. Fenti képen ez az ellenséges hős. Látható HPja, MPje, tárgyai.

Jobb felső sarokban fent látható a meccsben eltelt idő, mellette az hogy hányat öltünk, hányszor haltunk, hány ölésben segédkeztünk (assist). Ez utóbbi szintén számít a stackes itemeknél, nem csak az ölés ad stacket hanem az assist is (bővebben később).
Ez alatt a csapatunk (zöld) illetve az ellenséges csapat öléseinek száma (piros).
Ha ők több mint dupla annyit öltek mint mi, a vereség esélye 90%. Ha háromszor annyit, 100%.

A játéktéren a hősök, tornyok illetve minionok feje felett látható a HPjuk illetve MPjük (ez utóbbi csak hősnek van).

"C" billentyű lenyomásával megkapjuk hősünk adatait (AP, MP, crit rate, attack rate, stb)

Halálunk után középen megjelenő kék sávra kattintva megnézhetjük kik mennyit sebeztek belénk és mivel (AP, AD, auto attack).

Játéktér:

A két bázis között helyezkedik el a három line. Közöttük van az erdő (jungle).
Ez utóbbi két célt szolgál, egyrészt a benne levő mobok leölésével XPt és pénzt is lehet szerezni, illetve két mob ad buffot is.
A nagy golem (mellette van két kicsi) az APsaknak jó, mana illetve CD buffot ad, a nagy gyík (lizard, mellette szintén két kicsi áll) pedig ADs range-eknek jó, a megtámadottat lassító buffot.
Nagyon pro-k egyes hősökkel jungle-özhetnek, ami abból áll hogy nem megy line-ba, hanem az első 6-8 szintéhez az XPt a jungle-ös mobok leölésével szerzi meg. Ennek az az értelme hogy így egy helyett két hőse fejlődhet gyorsabban a csapatnak, illetve a jungelező könnyebben gankelhet mert az ellenség nem ír rá mia-t mert sose látja.
Hátránya meg az hogy az egyedül kettővel szemben levőt általában hátratolják, a jungle-ező meg lassan fejlődik ahhoz hogy hatásosan gankelhessen.
Néhány speciális hőst kivéve (pl. Evelyn aki az első pár szintjén alig tud last hitelni lineban) én ezért nem tartom jó ötletnek. De könnyen jungle-ezik még Fiddlestick, Warwick.

Van két speciális mob, a Dragon és a Baron.
Az első pénzt és XPt ad az egész csapatnak, őt tizes szint feletti csapattal már érdemes leölni.
A második erős buffot ad szintén az egész csapatnak, őt 15-ös szint felett (vagy 18 felett 2-3 embernek)
Mindkettőre érvényes hogy lehetőleg akkor öljük le őket mikor az ellenséges csapat halott. Ellenkező esetben könnyen hátba támadhatnak minket. Nyilván ezt mi is megtehetjük velük :)

Szót érdemel még a bush: ez a lineok mentén illetve az erdőben az a rész ahol magas fű nő. Ide beállva az ellenfél nem látja a hősünket, hiába esik az ő vagy a minionjei látótávolságába. Neki is be kell mennia hősével a bush-ba ha látni akarja, célba akarja venni, stb.
Ezt természetesen ki kell használni a bot illetve top lineban, innen kell harassolni, stb. Kivéve persze ha hátratoltak bennünket egész a tornyunkig.
Később pedig remek csapdaállításra adnak lehetőséget.
Például egy társunk elkezdi pusholni top-ot, 4en beállnak lesbe a top és mid között levő erdőbe, és jó eséllyel elkapnak 1-2 oda siető ellenfelet, feltéve hogy azok nem teamben, együtt mennek gankelni (általában nem, csak a célpont előtt találkoznak mert nem egy helyről indulnak)

Wardok:
Van a 75 illetve a 125 aranyba kerülő. Mindkettő ugyanazt tudja, vagyis lerakás után pár percig látótávolságot adnak. A második látja a láthatatlan (stealthed) hősöket is.
Tehát ha ilyen van ellenünk a line-ban (Twitch, Evelyn) FELTÉTLEN vegyen az akinek több pénze van (többet last hitel, elöször öl hőst, stb) mert egy felfeedelt (vagyis sokat ölt) stealther kari könnyen eldöntheti a meccset.
Ezen kívül is nagy előny ha bewardozzuk a játékteret, akár 2-3 db is elég lehet a megfelelő helyekre. (Baron őrzése, jungle ki- és belépőhelyek, stb)

Folyt. köv.

Azóta történt

Hirdetés

Copyright © 2000-2024 PROHARDVER Informatikai Kft.