Szeretek utazni. Nézni a napfelkeltét a buszról, vagy éppen aludni közben. Sose tekintettem úgy az utazásaimra hogy nyűg lenne. Persze mikor dugóban áll a busz nem vagyok ennyire vidám. Ma reggel nem így történt, minden rendben zajlott a busz időben érkezett, és én helyet is foglaltam egy középkorú férfi mellett. Aki próbált aludni.

Elindultunk. Autópályán száguldott a szép fehér kényelmes és légkondicionált volán busz. Na igen , annyi pénzért amit leperkál az ember a bérletért el is vár némi színvonalbeli növekedést.
Elhaladtunk Rácalmás , Kulcs és Adony mellett, de semmi nem történt most a buszon. Nem volt krákogós néni, nem volt baleset. Minden nyugodt volt, és épp ezért el is aludtam. A népligetnél ébredtem. A nap süt a kinti hőmérséklet 23 fok. Mindenesetre minden ideális egy jó metrózáshoz, a munkahely felé.

Népliget-> deák Ferenc tér 10perc
Deák -> Batthyány tér

Történt valami. Figyelmes lettem egy fiatal srácra aki a szerelvény másik végében ült, és énekelve a kezeivel vezénylet, egy zenekart. Arcán látszott a komolyság amivel átéli azt amit csinál. Minden mozdulatának célja van, és határozott. Ujjaival is próbálja hangsúlyozni azt amit csinál..

Csendet kérek..

A két kéz a magasba emelkedik, az egyikben mintha egy karmesteri pálca lenne. Lassan elindul lefelé mindkét csukló, szépen finoman félúton megállnak. Aztán hirtelen a magasba emelkednek a kezek és a karmester nekiáll iránytani az ő csodálatos zenekarát. Szemeit becsukja, és hallgatja a zenét amit ő irányít. Most lassít, kezein lehet látni hogy a hegedűsöket ringatja a pálcás kezével, néha odaint e fuvolásnak hogy eljátssza a papírjára írt hangjegyeket. Fejét kicsit előrebillenti, szemei még mindig csukva, de a keze pontosan tudja mit csinál… Hirtelen int megdermed a levegőben.
Aztán hangosan dúdolva rákezd a fináléra. Határozott gyors mozdulatokkal, irányítja azt a pár tucat embert akik azért gyakoroltak egész életükben, hogy Ő irányítsa őket. A pálca csak úgy suhog a levegőben, minden mozdulat mesteri és ezerszer végigfutott már a karmester kezeiben.

Hirtelen vége. Arcán elégedettség és nyugalom látszik, kezeit leengedi, feláll, bólint a fejével….
Batthyány tér
Lassú puha léptekkel kisétált a hangverseny teremből, fejét nem emelte fel, és nem nézett a közönségre. Én is hasonlóképpen tettem, leszálltam. Gyorsan elrohant, a mozgólépcsőnél már nem is láttam.

Ebben pár percben a metrón utazók biztosan bolondnak gondolták a fiatal srácot,furcsán néztek rá és odébbültek , mégis volt benne valami, mintha tudta volna , hogy mit csinál. Nem csak hadonászott a levegőben, hanem tökéletes mozdulatokkal irányította a láthatatlan zenekart.

Vagy csak én láttam így…