Este egy háromfős Monopoly-partit tartottunk, ami kicsit tovább húzódott, mint eredetileg terveztük volna. Befejezés, összepakolás után már vajmi kevés esélyem volt, hogy elérem az utolsó átszállásomat, de gondoltam, uccuneki, valahogy mégiscsak haza kell jutnom.

Este 22:50 környékén járunk, a menetrendet ismerve 23:00 tájékán megy el az utolsó átszállásom, de addig még el is kell jutnom valahogy. Gyors terv, át a vasúti síneken a felüljáró mellett, be a megállóba, aztán majd csak jön a buszom, amivel jutok, ameddig jutok, s talán elérem az átszállást.

Az elhatározást tett követte: könnyed kocogással meg is indultam az elképzelt útvonalon. Igen ám, de a sorompó le volt zárva, megtorpantam. Láttam, hogy mászkálnak át az emberek, továbbá az órám tanúsága szerint ilyenkor ezen a vonalon már nemigen járnak szerelvények. Az alatt a pár pillanat alatt, amíg ezt végiggondoltam, megláttam valamit a szemem sarkából, amint halad előttem keresztbe a földön. Kicsi, hegyes tüskék sziluettje rajzolódott ki egy elnyújtott, kerek valami körül. De hisz ez egy sündisznó!

Sharina képe

Mindent elfelejtve, akár egy kisgyermek, csillogó szemmel, megbabonázva kuporodtam le mellé. Pöfékelt, szuszogott, akár egy gőzmozdony, s céltudatosan csörtetett a járda szélén sötétlő bokrok felé, rám se hederített. Nosza, nekem sem kellett több, elkesztem simogatni a buksiját abban a reményben, hogy nem harap meg. Szerencsémre nem, mi több, még meg is állt, amíg vakarásztam azt a kis adagnyi puha szőrt a pofikáján. Eszébe nem jutott volna összegömbölyödni, neki aztán nem! Őméltósága úgy tűnik, élvezte a helyzetét...

De sajnos az idő sürgetett, így amikor már alaposan kigyönyörködtem magam őkelme sün mivoltában, s úgy vigyorogtam, mint a tök, kénytelen-kelletlen folytattam félbeszakított kocogásomat át a síneken, át a sorompókon, át a parkon, s még éppen elértem a buszmegállóba beparkoló buszt. Mint később kiderült, ez volt az én igazi szerencsém. Az időt kétszer is leellenőrizve konstatáltam hogy az átszállásomat bizony már semmiképp nem érem el, s ebbe beletörődve elhatároztam, hogy a busz végállomásán leszállva a hazaút hátralevő részét egy kellemes tempójú kocogással próbálom megrövidíteni. Az első harmad úgyis egy erdő melletti egy-két kilométer, azzal majd kellemesen felfrissülök, s úgy már szinte meg sem kottyan a maradék. Míg ezt végiggondoltam, s meggyőztem magam, hogy ez lesz a legjobb megoldás, el is értünk az utolsó megállóhoz. Felálltam, az első ajtóhoz léptem, s vártam, hogy befussunk. Az ajtó nyitásakor még további kellemes estét kívántam a sofőrnek, s a viszonzás után uccu neki, irány az út széle, kocogjunk! Időközben még gyors pillantást vetettem a megállóban kifüggesztett menetrendre, hogy megbizonyosodjam: ma már tényleg nem jön más, csak a két lábam marad.

Körülbelül két perce haladtam az erdő széle mellett, mikor arra lettem figyelmes, hogy egy busz közeledik az úton a hátam felől. Pár másodpercig elgondolkodtam rajta, hogy ez így nem járja, a menetrend szerint erre már nem kéne, hacsak nem éjszakainak, de addig még van bő egy óra. Amin méginkább megütköztem, hogy hallottam: lassít. Amikor mellém ért, kinyitotta az ajtót. No, nekem sem kellett több, fel is pattantam, köszönömöt mondtam a vezetőnek, s amikor megnéztem az arcát, esett le, hogy ez bizony az iménti sofőröm, aki garázsmenetben tart a kerületünkben található buszpályaudvar felé. Biccentett:
- Merre megy?
Mivel nem tudtam, hogy pontosan milyen útvonalon megy, mondtam neki egy direktívát, amin jó eséllyel keresztülhalad, s megkérdeztem, arrafele tart-e. Mondta, hogy igen.
- Tökéletes lesz, köszönöm!
Végigsuhantunk az erdő mellett, még két kanyar, egy hosszabb egyenes, s így összességében egy-két perc alatt ott is voltunk, ahova megbeszéltük. Lassított, de mielőtt még ajtót nyitott volna, újabb kérdés:
- És innen?
Kissé meghökkentem, de a kerületi buszok járását, illetve a valószínűsíthető útvonalát gyorsan végiggondolva mondtam egy, a házunkhoz még közelebb eső utcanevet. Bólintott, elmondta pár szóban, hogy ő hogyan megy, ami alapján be tudtam lőni, hogy körülbelül hol fogok kikötni, s úgy tűnt, kedvezőbb ez az alternatíva. Remek, feleltem, s hajtottunk is tovább. Újabb egy-két perc után lassított, megkérdezte:
- Ez lesz az?
- Ez bizony! Viszlát, s köszönöm!
- Viszlát!

Innen már gyalog 5-6 perc, futva még kevesebb. Nekiindultam, most már egy fokkal kényelmesebben, s próbáltam kiélvezni az este illatait, csendjét. Néhány kósza kutyaugatás törte csak meg időnként. Leszámítva egy apró közjátékot:

- Platty, plotty, platty, szlutty. Szünet.
Megálltam.
- Platty, plotty, szlutty - hallatszott most már határozottabban.
Csendben vártam, próbáltam kitalálni, hogy mi lehet ez.
- Platty - így újra a hang, s megint elhallgatott.
Ekkor tudatosult bennem a nedves föld illata, amit azóta éreztem, mióta megálltam a nesz eredetét kideríteni, s a következő pillanatban meg is pillantottam a forrását:
- Plotty, plotty, platty! - ugrott ki a béka a bokrok közül a lámpa világította járdára, alig néhány méterre tőlem, s helyezte magát kényelembe velem szemben. Nézett rám.
- Kvark! - vartyogta nagy bölcsen.
- Brekk! - válaszoltam mosolyogva, s néztem egy ideig. Úgy látszik, nem tartott valami érdekfeszítő társaságnak, mert szutty, hátat fordított, még annyit se mondott, hogy fapapucs. Sokkal inkább érdekelték a járdaközelben szálldosó szúnyogok. Gondoltam, ez így mégsem valami illendő dolog, de aztán ráhagytam, nekik biztos más a társas érintkezésre vonatkozó etikettjük. Viszont mivel pont arra állt, amerre én szerettem volna menni, kerülni nemigen volt kedvem, no meg az előbb még bunkó is volt, ezért elindultam felé. Szélnek eresztettem még egy brekekét, ami úgy tűnik, célba is ért, mert a következő pillanatban már plotty-plotty, platty, szutty, platty, el is tűnt a szemem elől...

cycoze képe

~

Szeretném köszönetemet kifejezni a 2008. július 2-án, műszakját a piros 96-oson körülbelül 23:20-kor befejező buszvezetőnek, aki puszta emberségből felvett, s neki hála az egyébként körülbelül háromnegyed-egy órás magányos barangolásomat sokkal kevesebb idő alatt is kényelmesen meg tudtam tenni.

Az írásban szereplő képek nem az írás szerzőjének alkotásai.