Ha Görögország egy gyönyörű gyöngykagyló, néhol csipkézett, vad élekkel, néhol lágy, márványos, vakító szépségű formákkal, akkor Zakynthos szigete az igazgyöngy ebben a kagylóban.
Lehet, kicsit elfogult vagyok, és ez erősen szubjektív, de csak azt tudom javasolni: menj el, nézd meg magad. Nem fogsz csalódni. Az általam meglátogatott szigetek közül ez tetszett a legjobban, rendkívül változatos, izgalmas, sokszínű, vad és egyben barátságos, látványos, sziklás és zöld, kék és vörös... Azt hiszem, Zakynthosra egy fél élet sem lenne elég. Ha valahol kis tengerparti házikót vennék, hogy délutánonként a lábam a vízbe lógatva koktélt szürcsölgessek, na, az ezen a szigeten lenne.

Zakynthos

A Jón szigetek egyik ékköve Zakynthos. Homérosz szerint ezek a szigetek alkották Odüsszeusz birodalmát, sokak szerint itt játszódott az Odüsszeia. Erről majd Kefalóniánál fogok részletesen írni, mikor kis testvérszigetét, Ithakát részletezem.
Zakynthos nevét vagy a vadon növő hyacintről, vagy mások szerint Dardanosz király fiáról kapta. I.e. 455 előtt kereskedők és tengerészek, főleg akhájok laktak a szigeten, leginkább ugródeszka volt Korfu és a déli Jón szigetek között. Ezután a szigetre szemet vetettek az athéniak, és hozzácsatolták egyre terjeszkedő városállamukhoz. Ezután i.e. 191-ben Korfu után ezt is elfoglalták a rómaiak, majd azok bukása után jó ideig a szigetek között portyázó vandáloké lett, majd 1479 után a velence kaparintotta meg. Legerősebben ezen kultúra nyomai érződnek a romok között nézelődve, el is nevezték anno „Il fiore di Levante”, Levante virágának a velenceiek a szigetet. A XIX. század elején rövid francia és angol uralom után végül elnyerte méltó helyét, a nagy Görögország zászlaja alatt. Sajnos az 1953-as földrengés (majd Kefalóniánál is kitérünk rá) romba döntötte a velencei kor épületeinek nagy részét, sok sok gyönyörü olasz stílusú templom és palota veszett oda, melyek egy részét már próbálták újjáépíteni.



Ahogyan a térképen is látszik, a sziget egy jópofa rákollóhoz hasonlít, mely éppen a Teknőc szigetet védelmezi ollói között. Képzeletben osszuk négy részre a szigetet, így próbálom majd tagolni a beszámolómat, úgy földrajzi, mint látnivalók szempontjából.

Ismereteim szerint tőlünk egy helyre viszik az utasokat, konkrétan délre, Laganas falu környékére. Legyen hát ez a kiinduló pontunk, már csak azért is, mert ennél csak izgalmasabb területek várnak ránk északabbra.
Repülővel a szigetre érkezve már jól látható a térképről ismert óriási öböl.



Transzfer a szállásra Zakynthos városból, közben már nézelődhetünk, a sziget keleti szakaszán áthaladva sok csodaszép öblöt, kicsi falut láthatunk, amit majd később visszatérve részletesen megvizsgálunk.
Szálláshelyünket elfoglalva, a közeli partra lesétálva azonnal szemügyre vehetjük a Teknőc szigetet.



Nem csak alakjáról kapta a nevét, hanem Görögországban egyedülálló módon, csak itt fészkel a híres Caretta Caretta, az Álcserepes Teknős, mely igencsak a kihalás szélén áll, ezért minden egyes példányra úgy vigyáznak, mint a hímes teknőctojásra. A képen a baloldali a teknőc.



Rögtön üljünk is hajóra, és néhány euróért csónakázzunk át az amúgy kicsit unalmas Laganas falucskából erre az izgalmas szigetre. Útközben megmutatják Zakynthos délnyugati csücskét, ami igencsak csipkézett, erősen sziklás rész, gyönyörű, kristálykék vizzel. Ha szerencsénk van, és a kapitány elég bátor, illetve pár úzón már túl van, akkor egy ilyen alagúton is átvezeti lélekvesztőjét, legnagyobb örömünkre.



Megérkezve a Teknőc szigetre, néhány órás pancsolás és szabadfoglalkozás következik. Járjuk nyugodtan körbe a szigetet, már ha elég képzettek vagyunk némi sziklamászáshoz, illetve néhol térdig vizben gázoláshoz. Útközben találkozhatunk a teknőcök védelmére kihelyezett táblákkal, védőrácsokkal. Fel is hívják rá a figyelmünket többször is, de úgygondolom senkinek nem kell a szájába rágni, miért vannak ezek ott, így tényleg ne menjünk közel hozzájuk, a sok kis apró teknőc ott lapul a homok alatt a tojásban.



Laganasba visszatérve, a bárokat látogatva, és a parton sétálva felfigyelhetünk Agios Sostis apró kis szigetére, egész közel a parthoz, melyet egy híd köt össze Zakynthosszal. Bátran sétáljunk át a hídon, és legnagyobb meglepetésünkre egy hangulatos, izgalmas bárban találjuk magunkat, teljes kilátás a tengerre, este raggie zene és rasztafigurák. Egy koktélt megér.



Következő utunk vezessen Nyugatra, kedves olajligetek és később szőlőskertek között eljutunk a sziget bal szélére, amely fürdőzésre nemigazán alkalmas, de annál látványosabb. A motort nem tudjuk a partig vinni, igy parkoljunk le, és gyalogosan menjünk a vízig. Ha szélcsendes időnk van, itt akkor is erős hullámok fogják a csipkézett, vad, éles sziklás partot csapkodni, ha amúgy fúj a szél is, akkor egyenesen félelmetes a hullámverés.
Nekünk sikerült egy csendesebb napot kifogni, így még a vízbe is bemerészkedtem, de amint látszik, mezitláb nem igazán ajánlott flangálni a parton.



Ha picit tovább csavargunk agalas felé, akkor a part erősen emelkedik, éles, meredek szakadékokba rejtve a tengert. Bízzunk benne, hogy van elég hely a gépünk memóriakártyáján, mert itt csodás képeket lehet készíteni. Rengeteg magányos, romantikus öböl rejtőzik a leszakadt partok mélyén, sokszor megközelíthetetlen mélységben. Én azért megpróbáltam az egyiket becserkészni, hálistennek volt nálunk ragtapasz. A tenger rohadtul csípi ám a friss sebet...



Térjünk vissza főhadiszállásunkra, és üljünk be a parton vacsora gyanánt az egyik populáris helyre, nevekre már nem emlékszem, de az biztos, hogy szinte mindet kipróbáltuk, egyik sem okozott csalódást. Ezt a tálat talán az Octopus -hoz címzett tavernában ettem.



Ha következő napon a túránkat a keleti part fele vesszük, változatos és izgalmas kalandok várnak ránk. Rögtön első állomásunk lehet Vassilikos, a sziget délkeleti csücskén. Óvatosan lopakodjunk el a katonai bázis mellett, fotózzuk le a toronyban posztoló őrt, ennek örülni fog. Ha elértünk az aszfaltos út végéhez (ami egy sziklában végződik, szó szerint, egyik pillanatban még aszfaltos út, csík, csík, csík, aztán egy 50 méter magas szikla), akkor merészkedjünk le a kavicsos fövenyen, és úszkáljunk, búvárkodjunk egy nagyot az erre a partszakaszra jellemző aprószigetes, sziklás, tisztavizű részen.



Továbbhaladva északra, beérünk Zakynthos városba, ahol akár egy egész napot elnézelődhetünk. A kikötő rendkivül forgalmas, nem is gondolná az ember, hogy ez a kis sziget mekkora jövés-menést bír el. Sok kisebb templom, múzeum található, érdemes meglátogatni őket, feltéve ha nem hétfőn mentünk, mert akkor az utóbbiak zárva vannak. Van itt bank, millió kávézó, bár, szűk sikátor, és kereskedők utcája, édességbolt és fagyizó. Mindenképpen kóstoljuk meg az óriás palacsintát egy Crepé -ző helyen, és egy gyros pitát. A kikötő mellett leskelődjünk be a halpiacra, apró rákoktól kezdve hatalmas, félelmetes szörnyetegekig, mindent láthatunk. Nem ritka a több méteres kardhal sem. A város közepén, a Szent Márk téren a gyümölcs és mézpiac külön látványosság, vagy háromszor sétáltunk át rajta, és mindig láttunk valami újat. Képtelenség vásárlás nélkül otthagyni. A kikötő melletti sétányról megnézhetjük a legnagyobb, leghíresebb zakynthosi templomot, az Agios Dionysos-t.



Ugorjunk a járgányunkra, és gyorsan motorozzunk tovább Észak felé, mielőtt beesteledik. Az út kicsit eltávolodik a tengertől, de ne bánjuk, mert izgalmas, enyhén szerpentines úton haladhatunk, néhol márványbányát, néhol olajfa ligeteket érintve. Alikanas mellett elhúzva, ha a tenger felé nézünk, és szerencsénk van, láthatunk egy kalózhajót, ami állítólag már motorizálva van, a könnyebb haladás érdekében, de én szeretnék hinni benne, hogy még mindig vitorlával közlekedik. Nem volt túl erős zoom a gépemen, elnézést az ócska minőségért.



Újabb negyed óra motorozás után elérünk a sziget északi csücskéhez. El sem tudjuk téveszteni, ugyanis az utolsó szakaszon 15 méterenként fiatal görög srácok ugranak elénk, azt ordibálva, hogy ''blúúúúkévsz! blúúúúkévsz!''. Ne ijedjünk meg, ez nem a helyi túrista-elhárító átok, nemis csúnya káromkodás, hanem a Blue Caves nevü, rendkívül látványos természeti képződményhez érkeztünk. Próbáljunk még egy pár kilómétert észak felé haladni, szlalomozva a blúkévszezö srácok között, ugyanis minnél közelebb érünk a Kék Sziklákhoz, értelemszerűen annál olcsóbban visznek el oda. Nosza, engedve a kedves helyiek unszolásának, ugorjunk be egy csónakba, amik félóránként hordják a látogatókat, 4-es, 6-os csoportokban. A látvány magáért beszél, ennyire szép kéket én még életemben nem láttam.



Örömömben ugrottam is egy nagy fejest, hogy megnézzem, nem-e kék lámpákkal világitják meg alulról, hát tanúsithatom: nem.
Ugyanitt megmutatják a különlegesen lyukacsos partszakaszt, a barlangokban még jobban kijön a természetfeletti kék szín.



Kis kék kitérőnk után még poroszkáljunk pár kilómétert északra, és elérjük a leges legészakibb csücsköt, amit egy világítótorony, és két apró malom tesz híressé. A malmokra külön felhívom a figyelmet, ugyanis ha legközelebb Zakyra támad kedvünk jönni, érdemes felhívni az épületek tövében lévő táblán virító számot, hátha van még szabad időpont.



Igen, kedves barátaim, a malomban meg lehet szállni, akár itt tölthetjük az egész vakációnkat, gyönyörű kilátással, és olyan egzotikus környezetben, ami szerintem igencsak irigylésre méltó.



Másszunk is fel az egyik malomba (a nagyobbik 4 személyes, a kisebbik 2 személyes), már ha épp nem lakják. A kilátás magáért beszél, meredek lépcsőn egy saját strandhoz érkezhetünk, ami a malomhoz tartozik, garantáltan nem pancsol ott senki rajtunk kívül.



Ha eleget fájditottuk szívünket, elmerengve a malom, és laganasi szállásunk színvonala közötti különbségen, akkor jegyezzük meg a világítótorony melletti kis nádkunyhót, és jöjjünk ide vissza még valamelyik nap, ugyanis innen indul legközelebbről a túra a sziget talán leghíresebb látványosságához, a partravetett csempészhajóhoz.
Sajnos a hajó partról nem közelíthető meg, bár gyanítom, ebben van némi üzletpolitika is.
A sziget északnyugati élén motorozva, párszáz méter magasból megcsodálhatjuk a hajót, amint páratlan szépségü környezetében várja az enyészet végső döfését.



De ne érjük be ezzel a távoli képpel, üljünk be a nádkunyhó alatt várakozó gyors hajóba, 6 euróért 10 perc alatt elvisznek minket a roncshoz. A csempészhajó meg volt rakva borral, dohánnyal, és állítólag lányokkal is, mikor 1980ban üldözőbe vette a partiőrség, és a hajsza csetepatéba torkollt. A csempészhajó süllyedni kezdett, de még időben a partrahúzták, ide, ebbe a csodás öbölbe. A roncsba be is lehet mászni, sajnos már összerondították különböző ''művészi'' alkotásokkal túristatársaink, de ha más nem, az öbölbe délután pompásan besütő nap sugaraiban csillogó víz kárpótol minket.



Nem ejtettünk szót még a sziget Észak-Nyugati részéről. Azért hagytam a végére, mert kivételesen ez a rész szűkölködik látványosságokban. A szigeten itt húzódik egy hegy, egész le délig, amely kicsit kopárrá és lakatlanná teszi ezt a részt. Ráláthatunk a roncshajóra Porto Vromi magasságában, majd meglátogathatjuk a sziget legmagasabb pontját, ahol egy rádióadó antenna is található. Üzenjünk haza, morzéval, ha már ittvagyunk.
Hosszú motorozás után ismét leérünk a délnyugati csücsökhöz, a már jólismert csipkézett, sziklás részt üdvözölve. Közben találkozhatunk kedves falukkal, bennük az elmaradhatatlan templom, és harangtorony.



A szerpentinről egyébként néha igazán jópofa látvány a távolban húzódó tenger, kicsit közelebb pedig a kanyargó út, fákkal, sziklákkal szegélyezve.



Biztos vagyok benne, hogy ez a sziget mindenkinek a szíve csücskében marad. 1 hét nem is elég, javaslom, hogy 10-12 napra menjetek, mert nem elég egyszer körbekerülni, sőt, kétszer is kevés. A sziget elég nagy, nem is lehet mindent 1 nap alatt megnézni, és érdemes második alkalommal nem keletről, hanem nyugatról kerülni, itt amig a hegy el nem kezd emelkedni, nagyon kedves, csendes gyümölcsös, szőlős, olajos ligetek között, keskeny utakon motorozhatunk. Szívjuk magunkba az olajfák illatát, raktározzuk el a kecskék és birkák kolompolását, a kabócák ciripelését, mert Zakynthos csak egy van, és megismételhetetlen.