Már régóta vártam ezt a pillanatot. A szemébe nézek, tudom, ő is ezt akarja. Gyengéden megcsókolom, majd, miután érzem, hogy neki is jól esik, folytatom. A vonatülés kényelmetlen, ezért pár perc után átülök a másik oldalra, őt meg az ölembe ültetem. Nem tudom meddig smároltunk, de hirtelen a fülembe hasított a pályaudvar bemondójának a hangja. Mindjárt indul a vonat. Gyorsan elköszönök tőle, még egy utolsó smaci, majd megyek, nem akarok fent maradni. Miközben sétálok, észre sem veszem az embereket körülöttem. Reflexszerűen kikerülöm őket, hiszen az az érzés, hogy végre megkaptam, teljesen hatalmába kerít. Mennyit gondoltam már erre a napra!

Az augusztusi erős napsütés közben hunyorgok. Egy csöves állít meg, pénzért kuncsorog. Nem foglalkozok vele, csak természetesen sétálok hazafelé. Útközben rágyújtok, a Dunát figyelem. Még mindig nehezen fogom fel, hogy nem kell érte tovább küzdenem. Tudat alatt már megnyugodtam, de a szívem még mindig gyorsabban ver, mint kellene. Azért ha lassan is, de lenyugszom; azon kezdek el gondolkodni, hogy mit csinálhat? Vajon megcsal-e, vagy csak a barátnőivel találkozik? Gyorsan elhessegetem a fejemből ezt a gondolatot, túl korai most még aggódni.

Másnap TEY hív, hogy menjek vele meg Szabival valami házibuliba. Mondom, nem érek rá, Vikivel leszek. Ránézek az órára, majdnem dél, elkezdek készülődni. Miután elindulok, reménykedek, hogy egyedül lesz otthon. Az utazás unalmas, zenét hallgatok, ami jó, mert megnyugtat és jó kedvem lesz. Bizakodóan csengetek. Ő nyit ajtót, köszön és beenged. Mondja, csak mi és a húga vagyunk a házban. Megy a TV, leülünk elé nézni. Egy darabig leköt, közben kérdezi, hozzon-e valami kaját. Elfogadok egy kis csokis valamit, majd nézem tovább a TV-t. Később Őt figyelem, nem akarom, hogy unatkozzon. Megölelem, majd rámászok. Élvezi, hagyja.

Egy idő után ajtónyitódást hallok: a húga jön be. Leül a TV elé, majd ordibál, hogy éhes. Legszívesebben kizárnám a házból, de türelmes vagyok. Viki hoz neki kaját, majd folytatnánk, de a húga engem kérdez. Mi a nevem, ki vagyok, csak a szokásos. Próbálom viccesen felfogni a dolgot, szóval tartom. Persze, mint mindig, közbe szól az idő. Viki elmegy öltözködni, én meg kint rágyújtok. Miért is ne, utánam jön a kiscsaj. Meséli, hogy az apja is cigizik, talán ő is fog. Körülbelül 10 éves lehet, ezért nevetek rajta. Próbálom óvni, azonban ellenkezik, ezért megmondom neki, hogy ha akarja, próbálja ki, de ha az első szál rossz, akkor az legyen az utolsó. Ez általában be szokott jönni (vagy nem - saját tapasztalat).

Már erősen este felé jár, úgyhogy elindulunk. Egész jó a muzsika, jól érzem magam. Táncolunk, majd iszunk egy vörösboros-kólát. Vikit nézem, nem tűnik boldognak. Visszaviszem a színpad elé, most már a DJ zúz. Mindjárt el is megy, mondja, rögtön visszajön. Megint cigi, közben leülök egy padra. Sok az ismerős. Mindenki csak pár szó erejéig marad beszélgetni, hiszen „buli” van. Várok, lassan telik az idő. Ráeszmélek, hogy Viki több mint fél órája ment el. Elkezdem keresni.
Miután átnéztem az egész ZP-t (természetesen a WC-vel kezdtem), még mindig egyedül vagyok. Gondolkozom, hova mehetett. Muszáj kint megnéznem, még ha nem is ezért fizettem a belépőt. A Duna-parton lelem meg. Ott van a barátnője is. Cigiznek. Nem kérdezem meg Vikit, hogy mikor szokott rá, hanem inkább én is követem őket. Pár perc hallgatás után odabújok mellé. Kérdezem, ne menjünk-e vissza. Nem válaszol. Lesmárolom, de közben valami furát érzek. Barátnője mondja, hogy most hagyjam egyedül. Nem törődök Vele, rákérdezek, mit szeretne. Azt mondja semmit. Arra sem tud válaszolni, hogy haza akar-e menni. Kicsit még simogatom, majd mikor újra smárolni akarok Vele, ellök. Még mindig higgadt vagyok, kérdezem, mi a baj. Azt mondja hagyjam, menjek el.... Hát jó, így is csinálhatjuk – gondoltam.

Hazafele menet ideges leszek. Miért, miért, miért? - ezen ketyeg az agyam. Pár autó rám dudál, nem érdekel. Az eső is elered és én csak sétálok megállíthatatlanul. Nagyon erős érzés támad bennem arra, hogy megüssek valami keményet. Vakolt fal, ez is megteszi. Pár ütés után vérzik a kezem. Mindegy – gondolom – csak érezzem a fájdalmat. Ő volt az első, akit igazán szerettem. Azóta nem hívtam fel...

***

Pár napig élvezem a szabadságot, Mansont gitározok. Csörög a telefon, TEY az. Sensationbe akar elcsábítani, de nem tud rávenni, nem az én stílusom. Végül is az este Szabival találkozom meg két volt osztálytárssal. Miután megvettük a bort, mondhatni megszokottam indulunk a ZP fele. Leülünk a Duna-partra, kibontjuk az italokat. Bent sokan vannak, biztos valami híres együttes játszik. Egy idő után arra leszek figyelmes, hogy csak Szabi van mellettem. Jobbra nézek, látom ott vannak a többiek. Odamegyek, vajon miért mentek el. Két csajt látok mellettük. Ezek a szerencsétlenek a borosüveget dörgölik a csajokhoz, azt hiszik ez nagyon menő... Kérdezem tőlük, kik ők? Azt válaszolják, hogy nem tudják, majd az egyik javasolja, hogy menjünk be ZP-be. Én nem akarok, főleg úgy, hogy itt van két, eléggé ittas állapotban lévő, nem kevésbé csinos kisjány is. Ők bemennek, én meg leülök az egyik mellé. Mielőtt bármit tehetnék, gondolkozási időt nem hagyva lesmárol a mellettem lévő. Nincs ellenemre, és ez később csak egyre fokozódik. A csaj nagyon jól csinálja, mindketten élvezzük. Megint elvesztem az időérzékem. Talán 1-2 óra elteltével kiszárad a szánk és újra meghúzzuk az italokat, nem kímélve a bennük lévő nedűt. Most veszem csak észre, hogy a másik csaj mellett, ott van Szabi is. Legalább nem vagyok egyedül.
Végre megkérdezem, hogy hívják. Azt válaszolja, hogy Szandi, de eléggé gondolkozott rajta. Az én nevemen nevet.

Elindulunk a parkba, mert Szandinak WC-re kell mennie. Szegényt szinte a vállamon kell vinnem, alig bír járni. A parkban még elvagyunk egy kicsit, majd telefonál. Azt mondja nincs otthon az anyja, nála tudunk aludni. Villamos, majd Mexikói-úttól gyalog negyedóra alatt ott vagyunk. A lakás kicsi, de nem foglalkozom vele. Bemegyünk a belső szobába, rögtön megtaláljuk az ágyat. Már régóta vágytam erre a percre is, még jó, hogy már józanabbak vagyunk. Kérdezi van-e gumim, erre mondom, hogy persze. Közben eszembe jut e pillanatban távol lévő barátom jelmondata: „zsepi és gumi mindig legyen nálad”*. Áldom őt.

Először nem fogtam fel mit csinálok, de azután rájöttem, hogy nem fogok várni egy csajjal a szalagavató utáni bálra, a csajok által mondott ,,tökéletes estére”. Közben Szabi be-benyitogatott, mintha direkt csinálná. Szerencsére mással voltam elfoglalva. Bár az ágy szokatlanul kényelmetlen volt, nem vonta el a figyelmem.

Miután végeztünk, mellém feküdt majd elkezdtünk beszélgetni olyan dolgokról, amik nem igazán érdekelnek ,de nem akartam bunkó lenni vele. Egy közös cigi után megadta a számát, majd elköszönt. Haza felé azon gondolkodom, hogy milyen váratlan és jó volt ez az este; boldog voltam. Másnap viszont hiányérzetem támad. Nem értettem, miért csinálta ezt, és miért pont velem. Hiányzott valami az egészből... Miért történik ez velem, hiszen nem akarok mást, csak szeretni valakit.
Elmélkedésemet egy telefon szakította félbe. Rég nem látott apám volt, elsőre fel sem ismertem a hangját. A rövid beszélgetés után, melyben megbeszéltünk egy találkozót a Mekiben, előjöttek az emlékek. Emlékszem mikor kicsi voltam és beteg, hogyan ápolt. Mikor fociztam és tanított a közös szülinapokra. De egy könny sem akart jönni a szemembe.

Jó volt látni Őt újra. Habár észrevettem rajta az évek letagadhatatlan nyomait, nekem még mindig ugyanaz az ember maradt, akire emlékeztem. Rendeltünk két kávét majd arról beszélgettünk, mi történt velem. Minden érdekelte, én pedig nem ellenkeztem. Látva, hogy örül a dolgoknak, jóérzés töltött el. Talán büszke a fiára, talán nem követem el ugyanazokat a hibákat, mint Ő...
Érdekes állapot az élet; bármikor tud meglepetést okozni és csak az embereken múlik, hogy az jó lesz-e vagy rossz.

***

Végre megtalálom a cukrot. Barnára égetve két kiskanállal teszek mindkettőnk abszintes vizébe. Iszogatva és vízipipázva TEY-el beszélgetek az elmúlt egy hétről. Azt mondja lépjek tovább. Legbelül érzem, igaza van. A leendő bandáról folytatjuk a társalgást. Álmodozásnak is nevezhetném, hiszen a távolság miatt nem jöhetett és jöhet létre.

A hazaúton csendben ülök és próbálom megérteni a dolgokat. Keserűen tölt el az a tudat, hogy az elmúlt fél évben csak futó kapcsolataim voltak. Bennem lenne a hiba? Vagy az élet örök keresés? A lehetetlen helyzetek amikben voltam és vagyok nem fognak változni. Beletörődöm, hogy csak rajtam múlik, mikor és hogyan döntök, ezzel alakítva az életem. Illúzió vagy realitás? Ezt csak az idő fogja eldönteni.

Az augusztusi erős napsütés közben hunyorgok. Egy csöves állít meg, pénzért kuncsorog. A zsebembe nyúlok apróért, majd lefagyok egy pillanatra. Az jár a fejemben, hogy miért adok? Majd átnyújtok egy kétszázast Neki. Mindenki megérdemel egy esélyt.

*: „zsepi és gumi mindig legyen nálad” - by bacsis